Figyelő, 1985. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-03 / 1. szám

XXIX. évfolyam, 1. szám Ára: 5,50 forint 1985. január 3. LICENC VENNI VAGY NEM LENNI? A szakmai körökben évtizedek óta vi­tatkoznak azon, hogy mi is a szerepe a külföldről vásárolt licenceknek a műszaki fejlesztésben és a termékszerkezet kor­szerűsítésében. Általában két végletes ál­láspont csap össze: az egyik azt állítja, hogy a licencvásárlás az egyedüli járható útja annak, hogy gyorsan felszámoljuk azt a technikai lemaradást, amely miatt termékszerkezetünk nem elég­­korszerű és nemzetközi versenyképessége nem ki­elégítő. A másik nézet szerint a nemzet­közi piacokon megvásárolható licencek technikailag csak a .„második vonalból” származnak, azaz csak kommerciális mi­nőségi termékek gyártását teszik lehető­vé. Az ilyen licencek megvásárlása, amely önmagunkhoz képest látványos előrelé­pést jelentett, végül is lemaradásunkat konzerválja és visszaszorítja kutató- és fejlesztő tevékenységünket. A licencvásárlások hazánkban a 70-es években élték virágkorukat. Ma már széles tapasztalatokkal rendelkezünk a megvásárolt licencek hasznosságáról. Na­gyon helytelen lenne, ha valamelyik szél­sőséges álláspont szerint általánosítva, minősítenénk a külföldi licencvásárlása­inkat. Egyes esetekben a licencvásárlás lehe­tővé tette, hogy ne találjunk fel újra olyan eljárásokat és termékeket, amelyek a nemzetközi piacokon már forgalomban vannak. Sajnos, arra is volt példa, hogy „nemzeti büszkeségünk” termékeként ilyen találmányaink is születtek. De azt is látni kell, hogy a licencvásárlás nem oldja meg a technikai lemaradás komplex felszámolását, hiszen kevés esetben lehet technikailag valóban a legújabb eljárási vagy termékgyártási licencet megszerez­ni. A hazai, de főleg a japán példa azt bizonyítja, hogy a honi fejlesztés és a li­cencvásárlás egészséges kombinációja m­ár nemzetközileg versenyképes termé­kek gyártását is lehetővé teszi. A licencvásárlások gazdaságosságának mércéjeként több mutatót határozhatunk meg. Például: a licencvásárlás kiadása milyen gyorsan térül meg a többlet­­exportból vagy a magasabb árfekvésű exportból, illetve az importhelyettesítés­ből. Ezeket a számokat összehasonlítjuk a hazai kutatás és fejlesztés költségigé­nyével. Lehetőség kínálkozik arra is, hogy a licencvásárlás költségeit összevessük különböző bérmunkaügyletek vagy más, külföldi tőkével kombinált ügyletekkel. Hasonló számítási módok kínálkoznak a beruházásigényesség összehasonlító elem­zésére is. A külföldről átvett licencek vásárlási költsége A licenc alapján gyár­tott termékek alágazati megoszlása az iparban A konvertibilis elszá­molású export aránya a licencek alapján gyár­tott termékek exportár­­bevételében Az általánosítás kockázatát vállalva, figyelembe véve az említett kockázati té­nyezőket,­ mégis arra az álláspontra kell helyezkedni, hogy a fejlesztési források­ban szűkös időszak közepette még ak­kor is vállalnunk kell a licencvásárlá­sokkal járó kiadásokat, ha tudjuk, hogy ezek zöme csak a kommerciális minőségű sávba tartozó exportot teszi lehetővé. Ügyelni kell azonban arra, hogy olyan licenceket vásároljunk, amelyek hazai továbbfejlesztéséhez az adottságaink alap­vetően megvannak. A hazai licencforgalom — elsősorban a vásárlások — üteme a hetvenes években lényegesen meghaladta a nemzetközi li­cencforgalom átlagos növekedési ütemét. A gyors fejlődés azonban csak az elmara­dás mérséklésére volt elegendő. A né­pesség, a természeti és gazdasági adott­ságok szempontjából a hazánkhoz hasonló országokban a licencráfordításoknak a GDP-hez vagy a külkereskedelmi áru­forgalomhoz­ viszonyított aránya mint­egy a kétszerese a mienknek. A külföldi licencek és know-how-k vá­sárlására fordított összeg és ennek a mű­szaki fejlesztési ráfordításokhoz viszonyí­tott aránya az utóbbi másfél évtizedben viszonylag gyorsan emelkedett, a fejlődés e téren a hetvenes évek második felé­ben, 1975—1979 között volt a legdinami­kusabb. A gazdaságpolitika 1979. évi erő­teljes módo­sítása (a beruházási és az importfeltételek szigorítása) a licenc­vásárlások alakulásában is éreztette ha­tását, az első két évben a licencforgalom, egyes ágazatokban a termékek értékesí­tése visszaesett, majd 1982—1983-ban a külföldi műszaki ismeretek átvétele bő­vült, szerepe a gazdasági fejlődésben fo­kozódott. A magyar vállalatok­­ licencvásárlásai­ban a konvertibilis elszámolású behozatal a meghatározó. A fejlett tőkés országok részesedése 86—90 százalék között vál­tozott. A vásárlások kétharmada hat országra jut, közülük is kiemelkedik az NSZK. A szocialista országokból szárma­zó licencek, főként értékben, kisebb arányt képviselnek. A KGST-országok közül elsősorban a Szovjetunió és az NDK vállalatai a magyar vállalatok leg­jelentősebb partnerei. (Folytatás a 6. oldalon) NEPGAZD 1SACl TERV '8,1 Mi változik és mi nem? 1985-ben változások megkezdését ter­vezzük a gazdaságpolitikában és a gaz­dasági fejlődés fő jellemzőiben. Ez is vál­tozás se nem gyökeres, se nem általános, hanem fokozatosan kibontakozó, jövőre fontos pontokon még részleges. A gazdaságpolitika, a gazdasági fejlő­dés kedvező irányú változásának meg­kezdését az teszi lehetővé, hogy 1979-től a gazdasági, különösen pedig a külgazda­sági egyensúly javítására és helyreállítá­sára orientált gazdaságpolitikát folytat­tunk, és azt az 1981—82-es években ki­alakult nemzetközi pénzügyi válság és más kedvezőtlen külső feltételek közepet­te, még a súlyosbodó követelményeket is, vállalva, következetesen megvalósítot­tuk. A hat éve folytatott gazdaságpoliti­ka nemcsak helyes, hanem alapvetően erdményes is volt: a külső adósságállo­mánynak nemcsak a növekedését állítot­tuk meg, hanem csökkentését is — az előre elgondoltnál jóval hamarabb — megkezdtük, ezzel a külső fizetőképessé­get az igen nehéz körülmények között megőriztük, az azt fenyegető veszélyeket elhárítottuk. A magyar gazdaság ezt azzal érte el, hogy az ország behozatali többletét — amely 1978-ban megközelítette a 60 mil­liárd forintot — néhány év alatt felszá­moltuk, és növekvő, 1984-ben már 30 mil­liárd forintot meghaladó kiviteli többle­tet értünk el (miközben a cserearányok jelentősen tovább romlottak). Az elmúlt hat évben a kivitel a termelésnél jóval gyorsabban, átlagosan évi 6 százalékkal nőtt, miközben a behozatal — különösen a konvertiblis elszámolású valutákért megvalósított — csökkent. A kivitel és behozatal dinamikája kö­zött az előbbi javára csak úgy lehetett ilyen jelentős különbséget fenntartani, hogy a nemzeti jövedelem és a belföldi felhasználás dinamikája között évi 3 szá­zalék körüli volt az eltérés. Ezt valóságos importmegtakarítások, az importigényes­ség érdemi mérséklődése mellett is csak a gazdasági növekedés ütemének leféke­zésével, a belföldi felhasználás — ezen belül a felhalmozás — folyamatos csök­kentésével lehetett elérni. Ez volt annak elkerülhetetlen és ezért 1979-től megfon­­toltan és tudatosan elvállalt ára, hogy a külgazdasági feltételek 1973-tól megkez­dődött erőteljes romlásához a magyar­­ gazdaság ténylegesen csak megkésve kez­dett hozzáigazodni. Gyenge pontok i­s az eredmények ára A külgazdasági egyensúly javulását mindenekelőtt a gazdasági fejlődésben be­következett pozitív változások eredmé­nyezték. Ezek mértéke azonban több pon­ton a reálisan elvárhatónál kisebb volt. A termelés exportképessége javult, exporthányada számottevően nőtt. Ez a folyamat azonban nem volt egyenletes és problémamentes. Az ipari kivitel emel­kedése többször — hol a feldolgozóipari, hol az anyagjellegű termékek körében — megtorpant. Főleg a gépipari termékek versenyképessége nem javult megfele­lően, más — pl. kohászati — termékek esetében ezért a nem kellően jövedelmező kivitelt is fenn kellett tartani. Az agrár­export folyamatosan nőtt, de a külpiaci árak mérséklődése miatt gazdaságossága romlott. Az export szükséges dinamikus emelkedését tehát csak bizonyos haté­­konysági áldozatok árán lehetett elérni. A termelés és a felhasználás import­igénye számottevően mérséklődött. Eh­hez nagymértékben hozzájárult a fajla­gos energia- és anyagfelhasználás csök­kenése, az importtermékek ésszerűbb, ta­karékosabb felhasználása, a drága import hazai gazdaságos termeléssel történő he­lyettesítésére kezdett akciók eredményes megvalósítása. Mégis indokolatlanul ma­gas a termelés energia- és anyagigénye, reális megtakarítási lehetőségek marad­tak kihasználatlanul. Ugyanakkor az el­múlt években több területen nőtt az el­térés a gazdaság valós importszükségle­tei és a kielégítés lehetőségei között. Mindez azt mutatja, hogy a termelés szerkezetének változása, korszerűsítése, ráfordításainak mérséklődése az elmúlt években sem haladt előre a növekvő kö­vetelmények által megkívánt ütemben. Ez — a külső feltételek alakulása mellett — egyik oka volt annak, hogy a belföldi felhasználás csökkentése ilyen hosszan tartó folyamat volt és egyúttal meghatá­rozó tényezője annak is, hogy azt kell megállapítani: alapvető és fordulatszerű kedvező változás lehetőségei gazdasá­gunkban nem értek meg. (Folytatás a 3. oldalon) A TARTALOMBÓL: Lebegő döntések Alig van olyan vállalat, ahol haté­konyan valósítanák meg a döntések decentralizációját. Ehhez ugyanis szükség lenne a hatáskörök és a fe­lelősség összhangjára, valamint az eh­hez igazodó ösztönzési rendszerre, a magasabb vezetői szintek és funkcio­nális területek stratégiai szemléletére, ellenőrzési lehetőségére. (4. oldal) Marad-e az alku ? 1986-tól a tanácsi fejlesztési forrá­sokat az állandó lakosság számától függő kvóta alapján osztják szét. Az új tanácsi szabályozórendszer azonban számos tisztázatlan kérdést is felvet. (5. oldal) A szubvenció édes mérge 1973-1981 közötti időszakban az évente kifizetett szubvenciók gyorsab­ban nőttek, mint a támogatott ágaza­­tatok gazdasági teljesítménye az NSZK-ban. Ugyanakkor a kevésbé tá­mogatott ágazatokban is - a fogyó­kúra után - megmaradtak olyan vál­lalatok, amelyek a világ élvonalába kerültek és nyereségesen dolgoznak. (8. oldal) LSI .* a termelékenység tényező. Ha számottevően sikerül csökkente­ni a költségvetési deficitet, s egyúttal folytatódik a kamatok lemorzsolódása is, akkor folyamatosan nőhetnek a tő­keberuházásait az Egyesült Államok­ban. Ebben az esetben viszont az év­tized végéig tartósan növekedhet a termelékenység és ezzel együtt javul­hat a vállalatok külpiaci versenyké­pessége is. (13. oldal) Társaságok kis hibával Növelné a gazdasági társaságok önállóságát, ha saját maguk dönthet­nének arról, hogy milyen kérdésben szavazhatnának az „egy tag egy sza­vazat" alapján, és melyekben a va­gyoni hozzájárulásuk szerint. (17. oldal)

Next