Figyelő, 1985. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-03 / 1. szám
XXIX. évfolyam, 1. szám Ára: 5,50 forint 1985. január 3. LICENC VENNI VAGY NEM LENNI? A szakmai körökben évtizedek óta vitatkoznak azon, hogy mi is a szerepe a külföldről vásárolt licenceknek a műszaki fejlesztésben és a termékszerkezet korszerűsítésében. Általában két végletes álláspont csap össze: az egyik azt állítja, hogy a licencvásárlás az egyedüli járható útja annak, hogy gyorsan felszámoljuk azt a technikai lemaradást, amely miatt termékszerkezetünk nem elégkorszerű és nemzetközi versenyképessége nem kielégítő. A másik nézet szerint a nemzetközi piacokon megvásárolható licencek technikailag csak a .„második vonalból” származnak, azaz csak kommerciális minőségi termékek gyártását teszik lehetővé. Az ilyen licencek megvásárlása, amely önmagunkhoz képest látványos előrelépést jelentett, végül is lemaradásunkat konzerválja és visszaszorítja kutató- és fejlesztő tevékenységünket. A licencvásárlások hazánkban a 70-es években élték virágkorukat. Ma már széles tapasztalatokkal rendelkezünk a megvásárolt licencek hasznosságáról. Nagyon helytelen lenne, ha valamelyik szélsőséges álláspont szerint általánosítva, minősítenénk a külföldi licencvásárlásainkat. Egyes esetekben a licencvásárlás lehetővé tette, hogy ne találjunk fel újra olyan eljárásokat és termékeket, amelyek a nemzetközi piacokon már forgalomban vannak. Sajnos, arra is volt példa, hogy „nemzeti büszkeségünk” termékeként ilyen találmányaink is születtek. De azt is látni kell, hogy a licencvásárlás nem oldja meg a technikai lemaradás komplex felszámolását, hiszen kevés esetben lehet technikailag valóban a legújabb eljárási vagy termékgyártási licencet megszerezni. A hazai, de főleg a japán példa azt bizonyítja, hogy a honi fejlesztés és a licencvásárlás egészséges kombinációja már nemzetközileg versenyképes termékek gyártását is lehetővé teszi. A licencvásárlások gazdaságosságának mércéjeként több mutatót határozhatunk meg. Például: a licencvásárlás kiadása milyen gyorsan térül meg a többletexportból vagy a magasabb árfekvésű exportból, illetve az importhelyettesítésből. Ezeket a számokat összehasonlítjuk a hazai kutatás és fejlesztés költségigényével. Lehetőség kínálkozik arra is, hogy a licencvásárlás költségeit összevessük különböző bérmunkaügyletek vagy más, külföldi tőkével kombinált ügyletekkel. Hasonló számítási módok kínálkoznak a beruházásigényesség összehasonlító elemzésére is. A külföldről átvett licencek vásárlási költsége A licenc alapján gyártott termékek alágazati megoszlása az iparban A konvertibilis elszámolású export aránya a licencek alapján gyártott termékek exportárbevételében Az általánosítás kockázatát vállalva, figyelembe véve az említett kockázati tényezőket, mégis arra az álláspontra kell helyezkedni, hogy a fejlesztési forrásokban szűkös időszak közepette még akkor is vállalnunk kell a licencvásárlásokkal járó kiadásokat, ha tudjuk, hogy ezek zöme csak a kommerciális minőségű sávba tartozó exportot teszi lehetővé. Ügyelni kell azonban arra, hogy olyan licenceket vásároljunk, amelyek hazai továbbfejlesztéséhez az adottságaink alapvetően megvannak. A hazai licencforgalom — elsősorban a vásárlások — üteme a hetvenes években lényegesen meghaladta a nemzetközi licencforgalom átlagos növekedési ütemét. A gyors fejlődés azonban csak az elmaradás mérséklésére volt elegendő. A népesség, a természeti és gazdasági adottságok szempontjából a hazánkhoz hasonló országokban a licencráfordításoknak a GDP-hez vagy a külkereskedelmi áruforgalomhoz viszonyított aránya mintegy a kétszerese a mienknek. A külföldi licencek és know-how-k vásárlására fordított összeg és ennek a műszaki fejlesztési ráfordításokhoz viszonyított aránya az utóbbi másfél évtizedben viszonylag gyorsan emelkedett, a fejlődés e téren a hetvenes évek második felében, 1975—1979 között volt a legdinamikusabb. A gazdaságpolitika 1979. évi erőteljes módosítása (a beruházási és az importfeltételek szigorítása) a licencvásárlások alakulásában is éreztette hatását, az első két évben a licencforgalom, egyes ágazatokban a termékek értékesítése visszaesett, majd 1982—1983-ban a külföldi műszaki ismeretek átvétele bővült, szerepe a gazdasági fejlődésben fokozódott. A magyar vállalatok licencvásárlásaiban a konvertibilis elszámolású behozatal a meghatározó. A fejlett tőkés országok részesedése 86—90 százalék között változott. A vásárlások kétharmada hat országra jut, közülük is kiemelkedik az NSZK. A szocialista országokból származó licencek, főként értékben, kisebb arányt képviselnek. A KGST-országok közül elsősorban a Szovjetunió és az NDK vállalatai a magyar vállalatok legjelentősebb partnerei. (Folytatás a 6. oldalon) NEPGAZD 1SACl TERV '8,1 Mi változik és mi nem? 1985-ben változások megkezdését tervezzük a gazdaságpolitikában és a gazdasági fejlődés fő jellemzőiben. Ez is változás se nem gyökeres, se nem általános, hanem fokozatosan kibontakozó, jövőre fontos pontokon még részleges. A gazdaságpolitika, a gazdasági fejlődés kedvező irányú változásának megkezdését az teszi lehetővé, hogy 1979-től a gazdasági, különösen pedig a külgazdasági egyensúly javítására és helyreállítására orientált gazdaságpolitikát folytattunk, és azt az 1981—82-es években kialakult nemzetközi pénzügyi válság és más kedvezőtlen külső feltételek közepette, még a súlyosbodó követelményeket is, vállalva, következetesen megvalósítottuk. A hat éve folytatott gazdaságpolitika nemcsak helyes, hanem alapvetően erdményes is volt: a külső adósságállománynak nemcsak a növekedését állítottuk meg, hanem csökkentését is — az előre elgondoltnál jóval hamarabb — megkezdtük, ezzel a külső fizetőképességet az igen nehéz körülmények között megőriztük, az azt fenyegető veszélyeket elhárítottuk. A magyar gazdaság ezt azzal érte el, hogy az ország behozatali többletét — amely 1978-ban megközelítette a 60 milliárd forintot — néhány év alatt felszámoltuk, és növekvő, 1984-ben már 30 milliárd forintot meghaladó kiviteli többletet értünk el (miközben a cserearányok jelentősen tovább romlottak). Az elmúlt hat évben a kivitel a termelésnél jóval gyorsabban, átlagosan évi 6 százalékkal nőtt, miközben a behozatal — különösen a konvertiblis elszámolású valutákért megvalósított — csökkent. A kivitel és behozatal dinamikája között az előbbi javára csak úgy lehetett ilyen jelentős különbséget fenntartani, hogy a nemzeti jövedelem és a belföldi felhasználás dinamikája között évi 3 százalék körüli volt az eltérés. Ezt valóságos importmegtakarítások, az importigényesség érdemi mérséklődése mellett is csak a gazdasági növekedés ütemének lefékezésével, a belföldi felhasználás — ezen belül a felhalmozás — folyamatos csökkentésével lehetett elérni. Ez volt annak elkerülhetetlen és ezért 1979-től megfontoltan és tudatosan elvállalt ára, hogy a külgazdasági feltételek 1973-tól megkezdődött erőteljes romlásához a magyar gazdaság ténylegesen csak megkésve kezdett hozzáigazodni. Gyenge pontok is az eredmények ára A külgazdasági egyensúly javulását mindenekelőtt a gazdasági fejlődésben bekövetkezett pozitív változások eredményezték. Ezek mértéke azonban több ponton a reálisan elvárhatónál kisebb volt. A termelés exportképessége javult, exporthányada számottevően nőtt. Ez a folyamat azonban nem volt egyenletes és problémamentes. Az ipari kivitel emelkedése többször — hol a feldolgozóipari, hol az anyagjellegű termékek körében — megtorpant. Főleg a gépipari termékek versenyképessége nem javult megfelelően, más — pl. kohászati — termékek esetében ezért a nem kellően jövedelmező kivitelt is fenn kellett tartani. Az agrárexport folyamatosan nőtt, de a külpiaci árak mérséklődése miatt gazdaságossága romlott. Az export szükséges dinamikus emelkedését tehát csak bizonyos hatékonysági áldozatok árán lehetett elérni. A termelés és a felhasználás importigénye számottevően mérséklődött. Ehhez nagymértékben hozzájárult a fajlagos energia- és anyagfelhasználás csökkenése, az importtermékek ésszerűbb, takarékosabb felhasználása, a drága import hazai gazdaságos termeléssel történő helyettesítésére kezdett akciók eredményes megvalósítása. Mégis indokolatlanul magas a termelés energia- és anyagigénye, reális megtakarítási lehetőségek maradtak kihasználatlanul. Ugyanakkor az elmúlt években több területen nőtt az eltérés a gazdaság valós importszükségletei és a kielégítés lehetőségei között. Mindez azt mutatja, hogy a termelés szerkezetének változása, korszerűsítése, ráfordításainak mérséklődése az elmúlt években sem haladt előre a növekvő követelmények által megkívánt ütemben. Ez — a külső feltételek alakulása mellett — egyik oka volt annak, hogy a belföldi felhasználás csökkentése ilyen hosszan tartó folyamat volt és egyúttal meghatározó tényezője annak is, hogy azt kell megállapítani: alapvető és fordulatszerű kedvező változás lehetőségei gazdaságunkban nem értek meg. (Folytatás a 3. oldalon) A TARTALOMBÓL: Lebegő döntések Alig van olyan vállalat, ahol hatékonyan valósítanák meg a döntések decentralizációját. Ehhez ugyanis szükség lenne a hatáskörök és a felelősség összhangjára, valamint az ehhez igazodó ösztönzési rendszerre, a magasabb vezetői szintek és funkcionális területek stratégiai szemléletére, ellenőrzési lehetőségére. (4. oldal) Marad-e az alku ? 1986-tól a tanácsi fejlesztési forrásokat az állandó lakosság számától függő kvóta alapján osztják szét. Az új tanácsi szabályozórendszer azonban számos tisztázatlan kérdést is felvet. (5. oldal) A szubvenció édes mérge 1973-1981 közötti időszakban az évente kifizetett szubvenciók gyorsabban nőttek, mint a támogatott ágazatatok gazdasági teljesítménye az NSZK-ban. Ugyanakkor a kevésbé támogatott ágazatokban is - a fogyókúra után - megmaradtak olyan vállalatok, amelyek a világ élvonalába kerültek és nyereségesen dolgoznak. (8. oldal) LSI .* a termelékenység tényező. Ha számottevően sikerül csökkenteni a költségvetési deficitet, s egyúttal folytatódik a kamatok lemorzsolódása is, akkor folyamatosan nőhetnek a tőkeberuházásait az Egyesült Államokban. Ebben az esetben viszont az évtized végéig tartósan növekedhet a termelékenység és ezzel együtt javulhat a vállalatok külpiaci versenyképessége is. (13. oldal) Társaságok kis hibával Növelné a gazdasági társaságok önállóságát, ha saját maguk dönthetnének arról, hogy milyen kérdésben szavazhatnának az „egy tag egy szavazat" alapján, és melyekben a vagyoni hozzájárulásuk szerint. (17. oldal)