Figyelő, 1988. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1988-01-07 / 1. szám

Nem tudni pontosan, mekkora a szoftverpiac. Piac-e egyáltalán? Mert kereslet ugyan van, kínálat is van, de hát... Magyarországon a vásárló mindabban, ami számítás­­technika, „fekete dobozt" lát, hi­szen nem ért hozzá, különösen nem a szoftverhez. S azt, hogy a vevő nemigen ért hozzá, az eladó is jól tudja, nemegyszer ki is hasz­nálja, így aztán amolyan „bizalmi válság”­fele van a számítástechni­kusok meg a vásárlók között. Ha a krónikás elhatározza, hogy cikket ír napjaink hazai szoftverkereskedelméről, akkor tudja, hogy a bevezetőben illik tájé­koztatni az olvasót, mondjuk például a for­galom nagyságáról. Megpróbál tehát ada­tokat keresni, s itt mindjárt zavarba jön. Fogadja el a Számítástechnikai statisztikai zsebkönyv adatát, miszerint 1986-ban 943 millió forint volt a számítástechnikai intéz­mények szoftverből származó értékesítési árbevétele? De a táblázat mellett ott áll az is, hogy „nem tartalmazza a belföldi társa­ságok adatait”, azaz­ a gmk-kat, pjt-ket stb. Namármost, ők mennyivel részesednek? Tíz százalékkal vagy negyvennel? A becslé­sek ugyanis e határok között mozognak. Az mindenesetre tény, hogy szerepük egyálta­lán nem elhanyagolható e piaci szegmen­sen. Aztán meg az is eléggé köztudott szá­mítástechnikus berkekben — de már nem­csak ott —, hogy a programok egy része „kézen-közön” terjed, ami persze nem ke­reskedelem, s adatainak is inkább egy más­fajta „felderítő” statisztikában lenne a he­lye, de szintén nem hagyható figyelmen kí­vül, ha erről a témáról szólunk. A szoftver csak akkor lesz áru, eladható termék, ha megfoghatóvá, a szó szoros ér­telmében kézzel foghatóvá válik, azaz vala­milyen adathordozóra — mágneslemezre, mágnesszalagra, kazettára­­ kerül, és használati utasítást, leírást, úgynevezett do­kumentációt mellékelnek hozzá. Vagyis a vevő minden módosítás nélkül használni tudja. Hogyha eladás után egy-két modult még hozzá kell tenni, itt-ott egy kicsit átír­ni, paramétereket átállítani, akkor csak az úgynevezett célszoftver kategóriába sorol­ható, hiszen ki tudja megmondani, hogy a hozzátett rész a termék értékének 10 száza­léka-e vagy nyolcvan? A szoftver „megfog­hatatlansága”, az áruszoftver és a célszoft­ver közötti megkülönböztetés egyébként sajnos jó alapot ad a vásárlók megtéveszté­sére — hogy ne mondjam, átverésére — is, hisz a nagyobb profit reményében a szoft­verkészítőnek érdekében áll az egyszer már megírt és eladott programot némi „átfes­tés” után célszoftverként újra eladni. Az utóbbit pedig éppen egyedi, speciális jelle­ge miatt a piac mindig többre értékeli. A hazai szoftverkereskedelem mechaniz­musa csupán két-három évvel ezelőtt a sok­szor — és nem alaptalanul — szidott Com­modore 64-es mikroszámítógépek beáram­lásakor körvonalazódott. Hiszen, ha vissza­tekintünk, tíz évvel ezelőtt a hazai számító­­központok többségében még bérmunkát — programok bérfuttatását — végeztek, nem volt rossz üzlet, ugyanazt az anyagkönyvelő programot kis eltérésekkel 40-50 vevőnek is el lehetett adni. A szoftver nem volt keres­kedelmi termék. Legfeljebb a nagyobb szá­mítógépekkel dolgozó vállalatok — példá­ul a Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat vagy az Építésgazdasági Szervezési Intézet oszágos hálózata — vásároltak olyan külföldi szoftvereket, például adat­bázis-kezelőket, a távadat-feldolgozást ve­zérlő programcsomagokat, amelyeket nagy számban adtak el a világon. A miniszámító­gépek tömeges megjelenésekor — öt-hat évvel ezelőtt — ugyan már némileg válto­zott a helyzet: 30-40 géptulajdonos is meg­vette ugyanazt a programcsomagot, de az igazsághoz tartozik, hogy ez a gépkategória igen rövid életű volt a magyar számítás­­technika történetében, kivéve talán a Köz­ponti Fizikai Kutató Intézet által gyártott TPA számítógépeket. Ezek esetében azon­ban a szoftverek eladását is egyedül a KFKI tartja a kezében. Ilyen „történelmi” előzmények után ju­tott el a magyar számítástechnika a Com­­modore-korszakhoz: több mint tízezer gép került a vállalatokhoz és szoftver is kellett, hogy használhatók legyenek. Elkezdték árulni e programokat, gmk-któl a nagyvál­lalatokig, mindenki, aki tudott BASIC-ül, és kikiáltották őket terméknek. Igen, kikiál­tották, mert ugyan milyen termék az, ame­lyiknek nincs használati utasítása, a prog­ramok hibái miatt több száz vásárlótól jön­nek a reklamációk, ráadásul a Commodore 64-es kis teljesítménye hamar csalódást okozott a­ gép használóinak, nemegyszer ezért is­ a szoftvert hibáztatták. Szóval, amennyivel előre vitte a szoftverkereskede­lem kialakulását a Commodore 64-es, any­­nyival vissza is vetette. Ezután érkeztek meg a professzionális személyi számítógépek, a PC-k. Ezektől persze szintúgy többet vár el a hazai gépvá­sárló, mint amire képesek, de azért néha már sikerül eltalálni a gép teljesítményének megfelelő feladatot is. 1987 végén becsül­hetően tízezernél több PC-t használtak Ma­gyarországon — ez pedig azt is jelenti, hogy egy-egy PC-programra öt-hatezer po­tenciális vevő van. Ez már olyan nagyság­rend, hogy beszélhetünk a PC-szoftverek kereskedelméről, mégpedig a mintát a fo­gyasztói szférából véve: nagykereskedelem­ről és kiskereskedelemről. (Összeállításunk a 4. oldalon.) Szoftverkereskedelem A HARDVER ÁRNYÉKÁBAN A SZÁMÍTÓGÉPEK és a SZÁMÍTÁSTECHNIKAI szakemberek számának alakulása* GAZDASÁGPOLITIKAI HETILAP A szoftver „mikrovilága” Az elmúlt év novemberében rendezett Software ’88 kiállítás kapcsán a PC Mikrovilág című szá­mítástechnikai hírlap összeállítást közölt a hazai szoftverkereskedelemről. Elég annyi: számítás­technikusok mondták, írták saját szakmájuk „mikrovilágáról", Magyarországon, 1987-ben: „A vevő jelen pillanatban rohangál! Először rohan a számítógép után, begyűjt különféle ajánlatokat, elemzi őket, majd választ; azután elkezd rohangálni a szoftver után még nagyobb körben, elmegy egy csomó kis- és nagyvállalkozás­hoz, azután ha megvan a szoftver, rohangál a karbantartásért és más szolgálta­tásokért. Szóval a vevő, mint pók a falon, rohangál, és boldog lenne, ha csak egy helyre kellene elmennie!” „... olyan kereskedőházat hiányolok, ahová, ha bemegyek, és egy bizo­nyos alkalmazásra keresek programcsomagot, akkor megtalálom azt a nyolcfé­le szoftvert — többek között a Videotonét, az SZKI-ét és akármelyik kisszövet­kezetét —, amely az adott feladatot megoldja. És akkor ráadásként van mond­juk egy megfelelő szakértelemmel rendelkező eladó is, aki segít választani.” „... felesleges, hogy minden három-öt fős team önálló fejlesztésekbe kezdjen, ami — már bocsánat — jelentős százalékban nem áll másból, mint lo­pásból, vagy ha szebben mondjuk, akkor a különböző szoftverek adaptációjá­ból. Nagyon jó lenne, ha a vállalkozók felvállalnák a tanácsadói, konzultációs tevékenységet, mert erre nagy szükség van, s nekik is ez lenne az igazán test­hezálló feladat.” „... A piac hiányának természetes következménye, hogy nem alakul ki az a piaci erkölcs, amely a lopást közmegvetéssel sújtja. A jog ehhez kevés.” „... kissé belterjesnek érzem, a SOFTWARE-kiállítások pályamunkáinak minősítését. Mert — kérdem én — hol mondható etikusnak, hogy a Mérleg ne­vű programot olyasvalaki értékeli, aki egy konkurens program forgalmazásában érdekelt?” „... nevetséges, hogy egy olyan termék nyerjen díjat, amelyik abból ková­csol erényt, hogy sok nyugati szoftvert feltört. Azt is kifogásolják, hogy a bírá­lóbizottság működés közben nem látott egyetlen szoftvert sem, az értékelő lap, ami szerint döntött, a csupa kiváló minősítést tartalmazó KÁF-jegyzőkönyv volt...” „... a hirdetett programok többségénél ez vagy az még hibádzik. Néhány modul még készül, adaptálni kell, esetleg hiányos a dokumentáció vagy ami a legrosszabb: hézagos a tesztelés. Sajnos, nálunk — éppen azért, mert nincs igazi szoftverpiac és áruszoftver — az alkotók készre jelentik azt is, ami csak nagyjából az. Olyan ez, mintha az üzletekben félig kész termékeket árulnának, és mondjuk, a televízióhoz adná­nak egy szerelőt is, hogy a vevő lakásán rakja össze a készüléket.” „A nagy forgalmazó cégek nem érnek rá egyenként törődni az ügyféllel. Ha megvette, hadd vigye, boldoguljon, ahogy tud! Ez még akkor sem lenne helyes, ha csupa kifogástalan, jól dokumentált szoftvert árulnának, de sajnos nem így van! A SENZOR adatbázis-kezelő például, amelyet a Szenzor Szervezési Válla­lat forgalmaz, alapos tesztelés nélkül került forgalomba, megkeserítve ezzel a felhasználók életét. Ilyen program persze rengeteg van, hogy mégis ezt emeljük ki, annak egyszerű az oka: KAF-emblémát kapott, vagyis egy értékelő zsűri sze­rint a SENZOR nemcsak hogy áru, annak is kiváló.” .. amíg a piac nem kényszeríti ki, hogy szoros összefüggés le­gyen a szoftver minősége és ára között, amíg nem kell hosszú távú anyagi felelősséget vállalni egy esetleges programhiba következményeiért, addig nem lesz nálunk igazi áruszoftver és igazi szoftverkereskedelem.”

Next