Figyelő, 1993. április-június (37. évfolyam, 13-25. szám)

1993-04-01 / 13. szám

FÉLMILLIÓ VISSZAIGÉNYLŐ Bevallási rekord az APEH-nál A személyi jövedelem­­adó bevallásának határide­je alig tíz napja járt le, s a határnap utáni legfrissebb adatok szerint az ötödik év­ben beadott adóívek mennyi­sége rekordot döntött. A nö­vekedés várható volt, hiszen tavaly lényegesen emelkedett azoknak a száma, akik év közben megszűnt munkavi­szonyuk miatt nem tudtak a munkáltatójukkal elszámol­ni, következésképpen önadó­zóként kellett bevallást be­nyújtaniuk. Változtak az 1992. évi szja-szabályok is: szélesebb körben vált lehető­vé a költségelszámolás érvé­nyesítése, s több olyan befek­tetés-elszámolás és egyéb jö­vedelemforrás is jelentkezett, ami megjósolhatóvá tette a bevallások számának emelke­dését. Az APEH az szja-bevallá­­sok gyors és hibamentes be­nyújtását segítendő, a számí­tógépes nyilvántartásában szereplő adóalanyoknak már január elejétől folyamatosan, névre szólóan megküldte — az esetleges adó befizetésére szolgáló, névvel, címmel ki­töltött postautalványt is tartal­mazó — bevallási egységcso­magot. A nyomtatványok beérke­zésére ebben az évben sem volt jellemző az ütemesség. Az adóbevallást benyújtók mintegy 70 százaléka az utol­só héten teljesítette kötelezett­ségét. Tekintettel arra, hogy március 20-a munkaszüneti napra esett, így március 22-e volt a bevallás benyújtási ha­tárnapja. Jellemző, hogy több százezer állampolgár élt az ebből adódó lehetőséggel. Az adóbevallások nyilván­tartása, feldolgozása folyama­tos, beérkezésük után azon­nal elkezdődik. A teljes körű adatfeldolgozás várhatóan legalább egy hónapot vesz majd igénybe. Az azonban már most is érzékelhető, hogy az 1992. évről benyúj­tandó személyi jövedelem­adó-bevallás minden eddigi­nél több állampolgárt érintett. A legfrissebb, március 25-ei állapotot tükröző infor­mációk alapján a beérkezett 1,734 ezer bevallásból 533 ezer darab bizonylaton kér­nek vissza az elmúlt évben már befizetett adót (előleget). A visszaigényelt adó az előze­tes adatok szerint 4,5 milliárd forint, ami egy visszaigénylő­re vetítve országos átlagban 7 055 forintot jelent. Eddig 12 638 esetben fordult elő, hogy az APEH 30 napon be­lül nem postázta a visszajáró összeget. A késedelmek nagy része hibás bevallások tisztá­zása miatt volt. Az adóható­ság átlagosan 206 Ft késedel­mi kamatot fizetett a vissza­igénylőknek. Nagy gondot okoz az adó­hatóság számára, hogy a ko­rábbi évekhez viszonyítva emelkedett a rosszul kitöltött nyomtatványok aránya: több a számszaki, logikai hibával (l®’ 6. oldal) SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ BEVALLÁS ’92 m*____■ Export­élő finanszírozás Megszűnik a jegybanki refinanszírozás, de az exportőrök az eddigieknél jobb hitelfeltételekben is reménykedhetnek. 14 Forintleértékelés A 2,9 százalékos leértékelés hivatalos indoklásával két baj van. 15 A korona neve: Ford Q1 A GE-Tungsram tavaly több mint ötmillió dollárt fordított a statisztikai folyamatszabályozásra. Egy-két év alatt 4-5-ször térül meg ez a beruházás. 26 Az egyezség kényszerei Változik a csődtörvény: 41 MűkincsFigyelő Chevrolet Lumina Z-34 bruttó ír. 1 553 654 Ft (a garantált becserélési értéket leszámítva) . . . és ez csak egy a 140 típus közül! 2-5 éves kamatmentes részletfizetés 30% garantált visszavásárlási érték 45% garantált becserélési érték 5-7 év garancia, Casco UNIQUE- BUDACO AUTÓHÁZ TeldaU 7-9747 ^eL/faxM 17^1 OS. NyítVCI 9-21-ICJ. USA AUTÓK A I ^uniquiA GROUPTÓL

Next