Fillértár mindennemű közhasznú isméretek terjesztésére 1835-1836 (2. évfolyam, 1-51. szám, Pozsony, 1835)

1835-03-07 / 1. szám

1. Ara (Martius’ ?-kén) Czélja az életre megkí­vántaké ’s valóban hasznos tárgyak’ közlése, és tudomá­nyos oktatás. Meg­jelen minden szom­baton. Előfizethet­ni reá a’ kiadás’ helyén kívül min­den posta- hivatal­nál , könyvárosok­­nál ’s vidéki besze­dőknél, kik aztán a’ példányokat is kiosztják, az egész évi folya­mat valami 110 kö­­metszésű é s külön hozzá csatolt kép­pel a’ beszedőknél csak 5, a’ könyvá­­rosoknál 5 for. 31* kr., postán pedig nyomtatott czím alatti elküldéssel f. forint p. p. Eszten­dő’ végével csinos boríték járuland hozzá a’ foglalat’ lajstromával. mindennemű Második évi foly­a­m­­at.­ Árpád.­ ­Néplevelünk’ másod-évi folyamatát nem kezd­hetjük ide illőbb tárgyon, mint hazánk’ ala­pítójának életirásán, mellynek mind azokat érde­kelnie kell, kik az alapító’ szerzeményében él­nek, ’s az általa hagyott legdrágább örökség’ javaiban mindennap részesülnek. Kinek keblét nemesb érzés foglalta el, sokkal inkább tudja, mint sem szavakkal festhetnék, mi légyen a’ haza ? ’s mit érdemeljen annak szerzője, ki a’ legbecsesebb földi jót hagyói számára. A’ jobb emberi szív mind annyiszor hálaérzetre buzdul jóléte’ szerzője iránt, valahányszor a’ boldog jelen’ örömei feszítik keblét, ’s mind az, mit a’ honnak köszönhet egy polgár, két legnagyobb jóltévőjét juttatja eszébe, a’ haza’ szerzőjét, ’s jelenkori fentartóját; mindenik iránt határtalan ragaszko­dás és tisztelet ragadja a’ hálás szívet, mert pol­gári léte ezektől származik. A’ magyart már csak neve is lelkesedéssel tölti el Árpád­nak, ’s ugyanazon pillantatban kétszeresen ihleli az ör­vendetes gondolat, hogy mostani legkegyelmesebb fejedelmi atyjának ereiben is a’ hon­szerző Ár­pád’ vére foly; ennek ereiben, kinek szelíd kor­mánya alatt a’ polgárisodás’ fentebbi fokára hágott nemzetünk ’s mintegy másodikszor uj, a’ míveltség’ jótékonyabb ’s enyhébb körébe emelt hazát nyert. Egy oly népet, melly erejét érzi, melly lak­jából kiszorítatik és sehol sem talál maradandó helyet, hőssé teszen a’ kétségbeesés, néha győz­hetetlenné is. Ilyenek voltak a’ paczinákok, kik a’ Jaik és Volga közötti legelőkről kiszórhatván, a’ Lebediában élt magyarokat támadták meg, kik nem az erőnek, hanem a’ nagyobb számnak en­gedve az Atel-közbe vándorlottak. A’ paczinákok csákánja átlátván, mily fontos lenne ezekkel szö­vetségbe lépni, felszólítá őket, küldjék hozzá fejedelmöket. Almos helyett Lebed, más névvel Előd mene el. A’ csákán azt az ajánlatot teve neki, hogy őt a’ magyarok’ fejedelmévé teszi, ha az ő felsöbségét elismeri. Sok példája van tör­ténetinkben a’ tántoríthatatlan hűségnek és egyenes gondolkodásnak, Lebed adta az elsőt. A’ hatal­mas szomszéd’ pártfogását nem tartván megveten­­dőnek, de egyszer’smind tudván, mit fogadtak a’ magyarok Álmosnak, hogy mindig nemzetségéből választandják fejedelmöket, elhárító magáról az ajánlott méltóságot, ’s Árpádot, Álmos’ fiját, ajánló, kit a’ csákón szinte örömest fogadott. A’ magyarok sokat tartottak a’ függetlenségre, de megtanítván már őket a’ tapasztalás, mily sokat tehet az egyesült erő, elvállalók a’ csókán’ aján­latát, ’s a’ Bodrog és Tisza közötti rokonikkal egyesülvén, felemelék Árpádot a’ paizson , mint az egész magyar nemzet’ fejedelmét. Nem sokára alkalma találkozott Árpádnak megmutatni, hogy választásuk nem méltatlanra esett. A’ Bolgárok'­ királya, Simeon, háborúba keveredett a’ bölcs Leó császárral. Ez a’ magya­rokat segítségre hivta, ’s Bolgárország a’ pusz­títás’láthelyévé lön ; Simeont kegyetlenül lealázta Árpád, ’s békességet koldultatok vele a’ bizan­­tziumi császártól. Arnulf császár meghalta ezen győzedelmet, ’s minthogy Svatoplukkal neki is háborúja volt, meghívta a’ magyarokat , de mivel saját népei nem gyámoltták a’ vitézeket, óhajtott győzedelemhez nem jutott. A’ magyaroknak azon­ban annyi hasznuk volt ezen táborozásból, hogy a’ felséges földet, hová utóbb letelepedtek, megis­merték. Az alatt Simeon szövetségbe lépett a’ paczinákokkal és kiszorító Atelközből az otthon maradt magyarokat, kik a’ mostani Erdélybe jöt­tek, hol Székely név alatt máig fenvagynak. Visszatértében meghalta ezt Árpád , s nem tart­ván fáradságra méltónak visszaszerezni az elvesz­tett hazát, a’ Tisza ’s Bodrog közt telepedett le, melly földet már atyja, Álmos elfoglalt volt.

Next