Film Színház Irodalom, 1942. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1942-06-12 / 24. szám

Képeket kértünk múlt heti számunkban olvasóinktól és előfizetőinktől. Bejelentet­tük, hogy a szép gyermekképeket két hét múlva kezdjük közölni. A legelső napon példátlan tömegű képet hozott a posta és azóta is naponta százával érkeznek a gyö­nyörű gyerekképek. Éppen a nagy tömegre való tekintettel közöljük, hogy a beküldött képek közül csak azokat őrizzük meg és küldjük vissza, amelyekhez megcímzett és felbélyegzett válaszborítékot mellékelnek. És még egyet: állapodjunk meg, mondjuk abban, hogy a beküldendő gyermekképek korhatára 6 év, mert elfogult mamák már az első postában is küldtek ISO 22 éves apróságokról is képeket. Tudjuk, hogy min­den családban van egy csodagyerek, de ekkora csoda mégis túlzás . * Hexner fest, tisztít. Báth­ory­ utca 5. Tele­fon: 114-979.* A magyar színházi világ nagy érdek­lődéssel figyelte a szegedi színház ügyét s főleg azt, hogy mi lesz Kardoss Gézá­val, aki több mint húsz évig volt vidéki színigazgató és aki nem kért többé szín­háznyitási engedélyt. A szegedi színhá­zat tudvalevőleg vitéz Bánky Róbert kapta meg, aki az Új Magyar Színház mellett ezt a színházat is vezetni fogja. Kardoss Géza, mint halljuk a jövő sze­zonra budapesti színésznek szerződött, még­pedig szegedi utódjának, vitéz Bánky Róbertnek színházához, az Új Magyar Színházhoz. A volt színigazgató annak­idején a Vígszínháznak volt tagja és a jövőben színészi működése mellett Buda­pesten rendezői tevékenységet is kifejt. * A budapesti közönség a világ legnehe­zebb publikuma, itt bizony Galli-Curci, sőt Caruso is megbukott! A Hermocith púder kiválóságát és döntő sikerét éppen az bizo­nyítja, hogy példátlanul rövid idő alatt lett népszerű a pesti társaságokban. Már beszédtéma.* Társasági rovatunkban sokat szerepelt az utóbbi időben egy gyönyörű budapesti hölgy: kohanóczi Kohanovszky Henriette, Kohanovszky József és gróf Pejachevich Gabriella leánya. Most­ az esküvőjéről adunk hírt: június 3-án ment férjhez Olgyay Viktorhoz.* Általában a női kalapdivatról csak any­­nyit, hogy Fried m­­am­­ár vásárolni (VI., Király­ utca 10., fiók nincs) mindig divatos volt, lesz és marad.* Clara Caudiani és Adriano Rimoldi a főszereplői a Kárpát—Scalera »Viharkapi­­tány« című filmjének, amely a Royal Apolló legközelebbi műsorújdonsága. Ame­rikai méretekben készült el ez a hatal­mas kalandor-film, mely a velencei-török háborúban játszódik le. II. Raffay Blanka néhány hétre visszavo­nul a színpadtól, várható boldog családi esemény miatt, ősszel természetesen vi­szontlátjuk majd a rokonszenves, tehet­séges, fiatal művésznőt.... »Miatta tettem —« ez a címe Fendrik Ferenc filmtémájának, melyet Bánky Viktor rendez. Színházi körökben elterjedt az a hír, hogy a Belvárosi Híradó helyén ősztől kezdve ismét színház lesz. (Ezt a hírt illetékesek nem erősítették meg.) Jé. A Fényes-cirkusz*­új műsorában szere­pel a 3 Bonos nevű spanyol énekes-trió. Mutatványuk elragadó. Bolondds ötletei■é­ken esténként rengeteget nevet a közön­ség. Büszkén mutatták a Soir című pá­rizsi lapot Fényes igazgatónak, mely azt írja róluk, hogy Európa legkitűnőbb ko­mikus száma az övék . Bolgár Géza, az ismert, kitűnő filmvál­lalkozó, már szinte egészen a kémfilmek készítésére specializálta magát. .Eddig két ilyen témájú filmjét láthatta a közönség s most készült el a harmadikkal. A legfris­sebb kémfilmnek, s Szabotázst a címe. Akik előtt levetítették, mesélik, hogy ötletben, kidolgozásban jóval érdekesebb és izgal­masabb, mint az eddigiek. Kiss Ferenc, Simor Erzsi, Hidvéghy Vali és Somogyi Husi a főszereplőt. . . A tűző napfényben különösen fontos a haj szakszerű ápolása. A Wu 2. hajifjító cream selymessé, fényessé varázsolja a leg­elhanyagoltabb, fakó, törött, száraz hajat is.­­ A múlt hét egyik kellemesen meleg est­jén az ismert és kártyaadósságait sem nagyon rendezgető pesti aranyifjú, aki már olyan sokat szerepelt különböző kró­nikákban, nagy büszkén megjelent egy budai kávéházban, szokatlanul hosszú szipkájából szippantva a cigaretta füst­jét. A kávéházba való bevonulásának ta­núja volt egy textilnagyiparos, aki erre a látványra nyomban fizetett és a társasá­gában lévő hölggyel együtt távozott. A hölgyet beültette egy taxiba, majd ő maga visszament a kávéházba és kihi­vatta az aranyifjút. Néhány percig fél és ak­i sétált vele, egészen egy kevésbé fel­világított utca részig . .. Egy perc múlva a textilnagyiparos egyedül tért vissza, beült a taxiba és hölgyével együtt távo­zott. Fél perccel később az aranyifjú is odabotorkált a kávéház bejáratához. Csak hápogni tudott. Az orrából dőlt a vér. (Eze­k után elképzelhető milyen nagy volt a pofon ...)* Persol napszemüvegek Olaszországból megérkeztek. Belvárosi Optika, IV., Ap­­ponyi-tér 5. Nagy sikere volt a Kolozsvári Művészeti Hetek záró irodalmi estjén dr. Eszterhás Istvánnak, aki -»A szegénység könyve« című készülő regényéből olvasta fel a kötet »Rokkant Sebestyén szerencséjét című feje­zetét. Jó töltőtoll jó gondozást igényel; ha el­romlik, vigye be Korda István papírkeres­kedésébe (IV., Régiposta­ u. 12.), ahol gon­dos és avatott kézzel hozzák rendbe. Érdekes színházi könyv jelent meg, amelynek egy színházi­­aggastyán: Réthy L. Pál az ismert színházi ügynök a szerzője. Réthy nyolc évtized tapasztalatait gyűj­tötte össze visszaemlékezéseiben. Már a bevezetője is frappáns, annál is inkább, mert ezt az előszót Herczeg Ferenc írta­­az öreg Réthy bácsiról, aki arról is neve­zetes, hogy első darabjának vidéki útját se egyengette. Réthy L. Pál emlékirataiban számtalan színházi csillag feltűnéséről és elmúlásáról, dicsőségéről és elhervadásá­­ról olvashatunk. Mennyi érdekes név és kulisszatitok van a könyv lapjain! Min­den színházrajongó számára nagyon ér­dek­f­eszítő és izgalmas ez a könyv. .. * Ki emlékszik még a Mocsányi­ -Lakos duóra? Mind a két partner pályát vál­toztatott, amennyiben Mocsányi László gyümölcstermelő lett Kecskeméten, ahol is tizenhét holdas kertészetében termeli a híres kecskeméti barackot és ugyanott tyúkfarmja is van. Lakos Tibor pedig a Sziget-u. 27. szám alatt elektrotechnikai boltot nyitott. Különösen édesatyja által gyártott villanytűzhelyei kapósak Jávor Páltól kaptunk levelet, Rómából Befejezte filmjét és júliusra már Buda­pesten lesz. A színművész első olasz filmjének vetítésén kiderült, hogy messze felülmúlt minden várakozást. (Ezt nem a levélből tudjuk, hanem privát informáci­­óink alapján.)* A moziközönséget bizonnyára érdekelni fogja az a hír, hogy Harry Baur, a Bu­dapesten is jól ismert nagy francia jel­­lemszínész főszereplésével elkészült a Tobis legújabb monstrefilmje, melynek az­­Élet szimfóniáját a címe. A film kü­lön érdekessége, hogy a franciák Csortos Gyulája ebben a filmben németül beszél. * Velosa pezsgő fenyőfürdő üdít, frissít. * Kitűnő segítséget kaptak a háziasszonyok a Közellátási Hivatal­­Táplálkozzunk helyesem című sorozatában, melynek most jelent meg »Együnk zöldfőzelékek című füzete. Száznál több recept tanítja a zöldség és főzelékfélék helyes felhasználá­sát és azoknak télire való eltevését. Hasz­nos tanácsokat ad a füzet a kisgyermek táplálására vonatkozólag is és megtanít arra is, hogyan kell a megmaradt ételeket megőrizni az elromlástól. A kis füzet, me­lyet dr. Somos Elemér miniszteri osz­tálytanácsos szerkesztett, nem hiányozhat egy háziasszony asztaláról sem. * Dr. Bükkösy Gyuláné Duducz Ágnes, aki­­Erdély zenei életének egyik jelentős té­nyezője, mert mint nem, mindennapi tehet­ségű mezzoszoprán énekesnő különböző nagysikerű hangversenyeket, adott a meg­szállás alatt Marosvásárhelyen, Kolozsvá­ron, Szeszre­génben, Besztercén, Gyergyó­­szentmiklóson, Csíkszeredán és általában Erdély nagyobb városaiban, próbaéneklésre meghívást kapott a rádióhoz. A rádió kri­tikai bizottsága huszonhárom jelentkező közül egyedül dr. frükkölynét kvalifikálta, aki legközelebb már be is mutatkozik a rádió többszázezres közönségének Budapes­ten, itt Érdekes ítélet kegyetlen végrehajtását látjuk az »Ég és föld között« című új filmben, melyben az apa (Werner Krauss) bűnös fiát bűnhődésre ítéli. Nem­ hall­gat apai szívére és kényszeríti, hogy ugorjon, le a torony tetejéről, ahonnan testvérét akarta letaszítani. * Borbiró Andreától, a kitűnő fiatal táncművésznőtől kaptunk levelet. Ez idő szerint a bécsi Ronacher Varieté tagja és közli, hogy 1913 október végéig van szerződése. Júliusban azonban egy ki­csit hazajön látogatóba. A Modern Film Kft. budapesti filmgyártó cég közli, hogy megszerezte a Mahita címel kémfilm gyártási jogát, azonban téves a Film Színház Irodalom azon közlése, hogy a címszerep alakí­tására Cserna Brigitta művésznő kapott volna szerződést, mert a gyártó cég részéről nevezett művésznő szerződtetése kombinációba nem véte­leik________ PARIPA TARKABARKA A Magyar Derby rendkívül érdekesen ala­kul. A 80.000 pengős díjért nem kevesebb, mint 15 ló áll starthoz. A hatalmas me­zőny indulása legfőbb jellemzője a verseny nyíltságának. Pillanatnyilag Bohém, Bo­­tond és Tűzharcos a legreményteljesebb pályázók... ^ Merga, a Horthy-istálló kitűnő kancája a vasárnap eldöntésre kerülő Magyar Kancadíj favoritja. A kiváló hároméves állandóan jó munkát végez, s a jelek sze­rint alig verhető.* A Vilám díjban szombaton Kontrás és Baltic Baron vívnak nagy harcot a pálya leggyorsabb lova elméért. K. L.

Next