Film Színház Muzsika, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1969-11-08 / 45. szám
Ez történt még a Hírek, események, kérdések, levelek közt tallóztunk ezen a héten is. Természetes mozdulattal került a rovat élére az a hír, amely Latabár Kálmán kitüntetéséről_______ tudósítja a közvéleményt. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Fővárosi Operettszínház Kossuth-díjas, kiváló művészének kiemelkedő művészi munkássága elismeréséül negyvenéves színészi jubileuma alkalmából a Munka Érdemérem arany fokozata kitüntetést adományozta. Olyan művésznek jutott ez a kitüntetés, aki sajátos egyéniségével, jellegzetes, egyedülálló ábrázoló művészetével az operett játszás nagy hagyományait és mai valóságát egyaránt nagyszerűen képviseli. Ugyancsak a magyar operett és egy eredeti játékkultúra képviselőjeként arat sikereket Amerikaszerte Honthy Hanna. Az Amerikai Magyar Népszava „A nagy vendég” címmel méltatja a primadonna vendégszereplését. „Honthy a színpadnak minden milliméterét ismeri — írja a lap. — Olyan, mint egy kémikus, aki veszélyes anyagokkal dolgozik. Tudja, hogy ha érzékeny mérlegére egy milligrammal kevesebbet tesz az anyagból, az hatástalan, viszont egy milligrammal több már élhet. Ezzel a biztos precizitással, ilyen megbízhatósággal adagolja a közönségnek az általa elérni akart hatást. Csodát varázsol a színpadra, mint Prospero, Shakespeare „Vihar”-jában. Nemcsak a közönségnek játszik úgy, ahogyan akarja, hanem ahogyan ő akarja, úgy játszik a közönséggel. Ha olasznak születik — írja a cikkben Békássy István, a három évtizede Amerikában élő színész — akkor most Emma Grammaticának lenne az utóda. Ha franciának születik, akkor Lucienne Boyer, Yvette Guilbert vagy a Comédie Frangaise nagy Mme. Béjanéjának helyét is könnyedén betölthetné, de milyen jó, milyen nagyon jó, hogy nekünk, hogy magyarnak született!” Honthy Hanna, aki Kiszely Lajossal, a Fővárosi Operettszínház tagjával és Hajdú Júliával járja az Egyesült Államok és Kanada magyarlakta nagyvárosait, november közepén érkezik haza. A Kossuth Klub titkárságán a Felolvasó Színpad új műsoráról informáltak bennünket. A Felolvasó Színpad a néhány évvel ezelőtt elhunyt Osváth Béla kezdeményezésére alakult, és nem egy kísérleti színház feladatát akarja betölteni, hanem arra törekszik, hogy az érdeklődő közönséggel megismertessen olyan drámákat, amelyeket valamely okból másutt még nem adtak elő. A Felolvasó Színpad közönsége már sok olyan darabot is megismert, amelyet később viszontláthatott valamelyik színház színpadán. Legutóbb például itt mutatták be nagy sikerrel Arnold Wesker darabját, az „Évszakok”-at. A legközelebbi bemutató november 24-én lesz, amikor Tom Staford: „Nagy szimat, avagy az igazi detektív” című darabját olvassák fel. A műsortervben szerepel Albee és Tennessee Williams egy-egy újabb műve, Mrozek „A pulyka”, Dürrenmatt: „Egy bolygó története”, Camus „Caligula”, valamint Klima: „Kastély” című drámája. Pécsett bemutatták Kálmán Imre „ Cirkuszhercegnő ” című operettjét, kellemes, színvonalas előadásban. Cseh Mária, Vári Éva, Szabadi József, Baracsi Ferenc, Mendelényi Vilmos főszereplésével, s a pécsi balett művészeinek (Tóth Sándor finom koreográfiája alapján) kitűnő táncaival, Sík Ferenc jó rendezésében. S hadd emeljük ki Péter Gizi és Szalma Lajos „békebeli” operett-kettősét, mely valóságos jutalomjátéka volt a színház két kitűnő művészének — könynyedség, ízlés és humor jel Angeles Gulin két estén vendégszerepel Budapesten Péter Gizi és Szalma Lajos a „Cirkuszhercegnő”-ben Raskó Magda jubileumi aranygyűrűt kapott RÁDIÓ Februári szél Két férfi tapossa a mély havat a szélfújta szibériai tajgán. Elöl halad a kommunista rab, Asztahov, mögötte puskával a vállán a tagbaszakadtfegyőr kísérő, Filimov. A börtönből a várerődítménybe vezető út negyven verszta. De ennél is sokkal nagyobb a távolság, amelyet az öntudatlan, boszszúszomjas kísérőnek meg kell tennie addig, amíg felismeri saját elnyomott helyzetét, és a kommunista fogoly, valamint az időközben kitört forradalom hatására megérti, hogy a túloldalon van a helye. 1917-et mutat a naptár. A nehéz zsákot Asztahov cipeli a vállán, de ennél is nehezebb az a teher, amelytől Filimovnak kell megszabadulnia. Megérteni, hogy szadista apját a fellázadt politikai foglyok jogos elkeseredésükben ölték meg, felfogni, hogy az igazi kincs nem a zsákban talált arany; mindez nem könnyű egy olyan ember számára, akit szolgálatra neveltek, aki csak hírből tudja, hogy vannak, akik a nincstelenek jogaiért harcolnak. Filimov akkor döbben rá végleg minderre, amikor a forradalom hírével érkező főporkoláb lelövi a rabot. Andrej Vejder szovjet író hangjátéka a múlt századi romantika eszközeivel kelti életre a történetet. A rettenthetetlenül bátor hős nemcsak lélekben, hanem testben is erősebbnek bizonyul hatalmas termetű kísérőjénél; megbocsátja a fegyőrnek, hogy az útközben le akarja gyilkolni, tűri a megaláztatást, sőt nagylelkűségében kihúzza Filimovot még a farkasveremből is; kiszabadítja őrét a hótorlasszal elzárt éjszakai szállásról és fáradhatatlanul agitálja az általa csupán megtévedtnek tartott embert. De elfárad, úgy érzi, hogy a fegyőr mégiscsak rossz fából van faragva, és lemond meggyőzéséről. Talán ez az a tragikus vétsége, amelyért az író szerint meg kell halnia? Lehet. Tény azonban, hogy Filimov Asztahov holtteste felett döbben rá, hogy a tisztességes emberek oldalán van a helye. Kár, hogy az író művészi ábrázolóeszközei nem igazán mélyek, s ezért játéka sem tud megfelelő művészi hatást kiváltani. Török Tamás rendezéséből mind a négy közreműködő színész (Szersén Gyula, Madaras József, Bicskey Károly és Ajtay Andor) megpróbálta a maximumot kicsiholni szerepéből. Barta András 18