Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-14 / 7. szám
A Latabár - dinaszt i. Kálmán, Árpási és az unokák Id. Latabár Kálmán — a „két Latyi” nagyapja — Szabadkán született 1851- ben (egyes források 1855-öt jegyeznek föl), de Miskolcon nőtt fel. Az Avas lábánál fekvő város eltéphetetlenül a szívéhez nőtt: „Ott töltöttem gyermekéveimet — írja egy helyütt — ott jártam elemi iskolába, sőt most is érzem Tóbiás tanító bácsi *plágiáit*. Ott húztak ki a Szinva jege alól egy vidám korcsolyázás után, s feledhetném-e, hogy mint színész is ott bocsátottam szárnyat.” Később is gyakorta ellátogatott Miskolcra, amikor már régen tekintélyes pesti színész — a Nemzeti Színház tagja — volt. Ilyenkor nagy sétákat tett a rohamosan növekvő város forgalmas utcáin, majd elment a temetőbe, hogy megálljon néhány percre a családi mauzóleum és Déryné sírja előtt. Aztán eltöltött néhány órát valamelyik kávéházban. A miskolci színházi emberek ilyenkor körülültek, kikérték tanácsait, s hallgatták elbűvölő ékesszólással előadott emlékeit. „Történt egyszer” ... szokta volt kezdeni az elbeszélést, s vérbeli színészhez illően, egy-egy anekdotával keltvén derűt, zárta be a múlt idézését. Az Avas felől a városra boruló alkonyban sárgás-fehéren világítottak a márványasztal fölött a gázégők, s Latabár mesélt. „Történt egyszer, hogy Ujházy Ede lépett föl apámnál, «A főpróba» című zenés komédiában. A jeles vendég eltökélte, hogy megtréfálja az igazgatót. Megszerezte apám egy rend ruháját, komótsapkáját, csibukját, s az ő maszkjában lépett ki a színpadra. Még a járását is tökéletesen utánozta. Amikor Ujházy megjelent, az öreg éppen a zenekarral volt elfoglalva, s föl sem pillantott Ám a nézőtéren óriási derültség hullámzott át, a A két Latabár fiú (Balról Kálmán öccse, akit később „Hosszú Latyinak” becéztek) Az utánozhatatlan EDITH III AZ ÉLETE ÉS MŰVÉSZETE 5. „Hívj taxit. Várlak." Leplée-t hajnali négykor ölték meg. Fiatalemberek hatoltak be a lakásába, a személyükre soha nem derült fény. A rendőrség széles körű nyomozást folytatott és a bűnrészesség gyanúja vetődött Edith-re is. Az újságok szenzációra éhes riporterei heteken át találgattak. Évekkel később született Raymond Asso sanzonja, a Browning ... Mégis, Edith Piaf sosem tudta úgy elénekelni, hogy ne Leplée papával helyettesítse a férfit, akinek a fején lyukat ütött a halál. Ekkortájt a Place Pigalle-on, az Odette-ben énekel. A közönség fagyosan udvarias. Piai számait néma csend követi és a nézők össze-összesúgnak: „Nem zörög a haraszt... Minden kitelik tőle, hiszen az utcáról jött.. Otthagyja a mulatót, külvárosi mozikba szerződik. A Leplée-ügy oda is elkíséri: a közönség fütyül, kiabál. Elmenekül Párizsból Nizzába, ahol a Boite a Vitesses kínál fellépést — kísérőjével együtt esténként 100 frankot kap (alig tíz év múltán New Yorkban napi ezer dollár lesz a gázsija). TALÁLKOZÁS ALSÓVAL Csüggedten, fásultan tér vissza három hónap múltán a fővárosba. Minden ajtó bezárult előtte. A barátok arca megmerevedik, ha összetalálkoznak vele. Nem hisz senkiben, önmagában sem, nincs pénze, életunt. Úgy érzi, Louis Leplée-vel mindent elvesztett. És ekkor eszébe jut Raymond Asso... Ismeretségük még a Gerny’s idejéből származik, a Milarski-kiadónál találkoztak össze először. Addig soha nem látott férfi ült a zongoránál, és egy sanzont énekelt. Edith Piaf a maga rendíthetetlen őszinteségével azon nyomban kijelentette, hogy a szöveg jó, a zene azonban csapnivaló. Nem tudta, hogy maga a zeneszerző adta elő a számot. A férfi mosolyogva közölte: — Akkor hát gratuláljon a szövegírónak. Ott ül a kanapén ... Raymond Asso volt a szövegíró. Aztán egyszer újra találkoztak. Véletlenül. A Leplée-ügy után. Edith bizalmat érzett a 30 év körüli, magas, szikár, nagyon fekete hajú férfi iránt, akinek napbarnított arca a hajdani, idegenlégióban töltött éveket idézte. — Impresszárió kellene — panaszolta. — De ugyan hol találnék éppen most? — Nem impresszárió kell neked. Több annál: valaki, aki egészen „kifarag”. Tanulnod kell... Ha úgy érzed, hogy szükséged van rám, hívj fel. Itt a telefonszámom, rendelkezésedre állok ... Most előkeresi Raymond Asso telefonszámát, de nem bízik a férfi akkori szavaiban. Biztosan ő is cserbenhagyja, csak úgy, mint a többiek. Amikor a vonal túlsó végén megszólal Asso, Piaf csak ennyit tud mondani: — Szükségem van rád. Kikészültem. Pillanatnyi csend támad, aztán megszólal Raymond Asso nyugodt hangja: — Hívj taxit. Várlak. HÁROM ÉV TÜRELEM „Valóban ilyen egyszerűen történt, ahogy most elmesélem — írja önéletrajzában Edith Piaf. — Taxiba ültem, és bőrönd, minden nélkül kiszálltam Raymond-nál. Ő pedig átalakította az életemet Azelőtt soha ki nem nyitottam egy könyvet. Azt hittem, hogy az csak az előkelő emberek mulatsága. Legfeljebb ponyvaregényeket olvastam. Úgy fetrengtem a butaságban, mint valami kis állat a sárban, és még tetszelegtem is magamnak a csúfságban. Minél ostobábbak voltak a sanzonjaim, annál csúfabbnak képzeltem 24