Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-14 / 7. szám

közönség jól mulatott a mókán. Ekkor kapta fel a fejét a karmester-direktor, s szemtől-szembe látta al­­teregóját. Szigorúan, mo­soly nélkül vezette végig a jelenetet, de amikor a szü­netben Ujházy egy bocsá­natkérő mosollyal a kezét nyújtotta, örömmel parolá­­zott régi cimborájával s jóbarátként váltak el.. Kardam­ok­ból­­ vezető színész Kifogyhatatlanul ömlöt­­tek belőle a színész-histó­riák, kuriózumok, vándor­komédiásokról, fűnek-fá­­nak tartozó daltársulati direktorokról, kóristákról, ám ha saját pályakezdése került szóba, szűkszavúvá vált. Szerény ember volt, untig elcsépeltnek tartotta azokat a karrier-története­ket, melyek így kezdőd­tek: „ ... szüleim akarata ellenére ...” Pedig ő is ha­sonlóképpen indult. „Ami­kor elvégeztem a gimnáziu­mot — mesélte —, ezekkel a szavakkal nyújtottam át otthon a végbizonyítványt: "Apám, mától kezdve szí­nész leszek!■* — »Hátha le­szel is, akkor is legfeljebb csak nálam.« Másnapra társulati ülést hívott össze, s bemutatott, mint kardal­nokot. Gondolta, majd csak megunom egyszer a kóris­­taságot. Dehát ő ezúttal rosszul számított, nekem pedig segítségemre sie­tett a szerencse. Másnap ugyanis Balatonfüredre tet­tük át — a vidéki színészet szóhasználata szerint — a "dekorációt". Itt az egyik délelőtt a sétányon apám összetalálkozott Jókaival.­­Kedves Latabár, — szólt a regényíró — adja elő a kedvemért a ,Dunanan apó és fia utazása’ című ope­rettet. Tudom, Budán rég­óta adják már, de sohasem nyílt alkalmam megnézni.« Apám készséggel teljesí­tette Jókai kívánságát, ám az előadás napján váratlan izgalom támadt: a darab főszerepét, Patroclust ala­kító színészünk — akivel Dunanan apó híres duett­jét énekli —, megbetege­dett. Fordulatnak persze ez is szokványos — de hát majd’ minden kiugrásnál ez történik —, én azon nyom­ban jelentkeztem. »Apám, én megmentem az előadást — mondtam —, próba nél­kül eljátszom Patroclust.« Nagyot szippantott csibuk­­jából az öregúr, s aztán így szólt: »Nem bánom, de ha Jókai előtt, ,blamírozol’, agyonváglak!■» — »Akkor is marad még két színészfia,«* — vetettem oda hetykén, bár tudtam, hogy most is csak tréfál. ... Este a legnagyobb rendben ment le az elő­adás. Én minden pillantá­sommal Jókait kerestem a nézőtéren, s végtelenül jól­eső melegség járta át a szí­­vemet-lelkemet, amikor láttam, hogy a nagy író őszinte jókedvvel tapsol. Előadás után mámoros bol­dogsággal bolyongtam a füredi parkban, hiszen ezen az estén lettem mis­kolci kardalnokból a szí­nész. Ezután bejártam a vidék nagyvárosait, min­denütt elismerésben volt részem. 1893-ban Paulay a Nemzeti Színházhoz szer­ződtetett, azóta is az or­szág első színházának va­gyok — közkatonája!” Latabár közismert sze­­­­rénységével nevezte magát ik „közkatonának”, hiszen ő­n a nagyok sorában is ran­­gos egyéniség volt. De ho­­­­­gyan esett Paulay válasz­­tása a vidéki színészre? ” 1883-ban a Nemzeti Szín- * ház elvesztette egyik kima­ Apa és fiai: Latabár Kálmán, Latabár Árpád és if­j. Latabár Árpád magam, és annál elégedettebb vol­tam .. Hogy mit jelentett számára Ray­mond Asso, arról a következőképpen emlékezik. .. három évre volt szüksége a gyó­gyításomhoz, három év türelmes, gyöngéd szeretetére, amíg meggyőzött, hogy a ringyók és gazemberek vilá­gán kívül létezik egy másik világ is. Három évig töltötte belém az ellen­mérget a Pigalle-al szemben, zilált, elrontott, boldogtalan gyerekkorom­mal szemben. _ Három év kellett ahhoz, hogy meg­tanítson hinni a szerelemben, a bol­dogságban és a sikeremben. És há­rom évre volt szükségem nekem, amíg nő lettem és sztár, nem pedig pusz­tán „attrakció”, akinek hangját úgy hallgatják az emberek, mint ahogy egy ritka, vásári szemlére kiállított állatot csodálnak.” Louis Leplée fedezte fel Edith Pia­­fot, de művészt Raymond Asso fara­gott belőle, ő írja az első, egyéni­ségére szabott sanzonokat, amelyek nemcsak Piaf pályáján jelentenek új stílust, hanem az úgynevezett realista sanzon történetében is. Asso, aki egyébként a „realista” meghatározás helyett inkább a „verista” jelzőt sze­reti, alapelvként vallja költői mun­kásságában, hogy csak akkor ír, ha mondanivalója van, ha pedig ír, csak emberi, igaz dolgokról beszél, és azo­kat keresetlenül, a lehető legegysze­rűbben, mindenki számára érthetően mondja el. Így születnek a közvet­len, őszinte, minden irodalmiaskodást kerülő dalszövegek, amelyeknek új hangját átveszik Asso közvetlen kö-­ ­ Raymond Assóval a stúdióban A Place Pigalle-on, az „Odette”-ben énekel... 25

Next