Film Színház Muzsika, 1970. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-21 / 47. szám
STÚDIÓAVATÁS A MADÁCH SZÍNHÁZBAN Békesség, ámen!-Groteszk írta: Kürti László Színházzá vált egy próbaterem, a nyilvánosság előtt működő kísérleti műhellyé egy tenyérnyi színpad. És mindjárt első előadásában két szokatlan formájú, stílusú egyfelvonásossal jelentkezett. Az egyik tragédia fenséges fájdalmával szól, a másik megnevettet. Ámbár, igaz, ez utóbbi sem olyan zavartalan mulatság, megkeseredik tőle a szánk íze. Mert lényegében ugyanarról van szó ebben is, abban is. A rövid emberi életről, amely szeszélyesen kanyarog és kiszámíthatatlanul osztja a fájdalmat és az örömet. H. Barta Lajosnak második színpadi jelentkezése a Békesség, ámen! Az első az emlékezetesen eredeti hangvételű kiáltás volt a Katona József Színházban. Ami akkor annyira megfogta a nézőket, hogy jórészt feledtetni tudta a színház megszokott dramaturgiaiszerkesztésbeli eszközeit, ugyanaz az írói magatartás érvényesül ezúttal is: a puritán lényegretörés, a hősök önmagukról beszéltetése, tömören, szűkszavúan. „Párhuzamos életrajzok” — így olvasható az alcímben a szerzőadta műfaji meghatározás. Valóban: a puszta életét mondja fel a két főszereplő. Születés, gyerekkor, háború és aztán ami utána következett napjainkig. Szenvtelenül, tárgyilagosan kezdi a felsorolást az asszony, elhallgat, átadja a szót a férfinak, hadd mondja el az is, vele mi történt ugyanez idő tájt, aztán megint az asszony folytatja egy újabb életszakasszal. A színpad merev, mozdulatlan, a szereplők a helyükhöz tapadnak, csak fényképszerűen statikus külsejüket és a hangjukat adhatják a színészek a szöveghez. Kielégítheti-e a nézőt ez a fajta színház? Az első tíz-tizenöt percben erősen hajlottam a nemleges válasz felé. Aztán, ahogy tovább kerekedett a két keserves élettörténet, egyre kevésbé a konkrét adatokra figyeltem már; azokból fokozatosan társadalomkép, jellemrajz és dráma lett, a történelem viharainak kiszolgáltatott, a társadalom mozgásával lépést tartani nem tudó ember drámája. E hatáshoz hozzájárul az is, hogy nem véletlenül mondódik el egymás mellett éppen az a két életút. Olyan párhuzamosaik ezek, amelyek — a matematika szabályait és a társadalomértelmezés ortodox normáit megcáfolva — még a végtelen előtt találkoznak. A két ember élete egyébként csak a felidézés időrendjében párhuzamos, valójában ellentétes irányú. Az aszszony nemesi származék, jómódban nevelkedett, gondtalan, szép életének a régi rendszer bukása vetett véget. A férfi két elemit végzett szegényparaszt, akinek a felszabadulás hozta meg az emberhez méltó életet. Az asszonnyal a származása, családi környezete, jóhiszemű tapasztalatlansága meg a túlzó bizalmatlanság megjáratja a földi pokol minden bugyrait; a férfi a mi rendszerünkben iskolát végez, tisztséget tölt be, tekintélyt szerez. Amint az elmondottakból látható, meglehetősen konkrét, az elmúlt évtizedek történetéhez szorosan kapcsolódó életek ezek, így természetes, hisz a valóságban élés adja a hitelüket. Ugyanakkor mégis általánosabb érvényűvé, egyetemessé válik az, ami a színpadról elhangzik, az asszony életében ott feszül a görög sorstragédiák elkerülhetetlen végzete is. Olyan többlete ez a darabnak, amely tulajdonképpen — akár a könyvelések pontatlan elszámolásai esetében — valamilyen hiányt takar. Mi az, amitől köznapian gazdagabbak, izgalmasan közelibbek lehetnének ezek az emberek? Talán ha akár a másfajta szerkesztés, akár csupán a vállalt módszer is lehetőséget adna az alkat, a jellem még aktívabb érvényesülésére mindabban, amit az életrajzok tartalmaznak. Kérdés persze, hogy ebbe az írói módszerbe belefért volna-e ez, és hogy egyáltalán szándéktalan volt-e a sorstragédia-jellegű ábrázolás. A másik egyfelvonásosnak, Móricz Zsigmond Groteszkjének nyilvánvalóan azt a feladatot szánták, hogy feloldja az első darab okozta kathartikus hangulatot. A sokfajta stíluselemet tartalmazó, a nyers, naturalista tréfálkozástól a meseszerűségen át az abszurd helyzetekig sok mindent elénk táró kis színdarab, amelyet 1915-ben mutattak be először a Magyar Színházban, nem tartozik Móricz kiemelkedő művei közé. Jó kiegészítője, ellenpontja ennek a színházi estének nemcsak azért, mert sok lehetőséget ad a háromnegyed órás mozdulatlanság után a fergeteges mozgásra, a szellemi koncentrálás után a lazításra, hanem mert valójában csak műfajban, mélységben különbözik az előbbitől. Az asztalos, aki külföldről nagy szakmai szervekkel és egy igaz szerelem igére- t tével hazaérkezve, végül is a filléres falusi bérmunkát és az éppen adódó házsártos asszonyt választotta, az étel- é tel-italtól elbambulás egyik önkívületi BÉKESSÉG, ÁMEN! Az asszony és a férfi (Nagy Anna és Heltai János) GROTESZK: Az asztalosházaspár és a vendégek (Zenthe Ferenc, Káldi Nóra, Cs. Németh Lajos, Gombos Katalin, Bálint András és Békés Itala) 10