Film Színház Muzsika, 1970. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-21 / 47. szám

GÁCH MARIANNE Színházról színházra Európában Zenei találkozások Londonban SZÍNHÁZI ÉLMÉNYEIMET EZEN A HÉTEN zenei beszámolóval szakí­tom félbe. Az Istenek alkonya eszmé­nyi előadásán a Covent Gardenben, William Mann, a Times zenekritikusa, a neves Wagner-tudós meghívott pá­holyába. S a szünetben, amikor az előadás zenei megvalósítását, Soltit magasztalja, kesereg, hogy a színpad meg a­­rendezés elavult, mert már nyolc- vagy kilencesztendős, holott évenként kellene felújítani. „Ha két­szer mondjuk ugyanazt, elveszti az újdonság varázsát és erejét.” Majd hirtelen felragyog és élénken integet: „Nézze, ott a Kabos Ilonka, igen, ott az intendáns páholyában... Én is a növendéke voltam.”. Muzsikussal nem­ beszéltem Lon­donban, hogy Kabos Ilonka nevét ne említette volna. S amikor felkeresem csupa zene, gyönyörű otthonában, me­gint csak az Ady-vers­e jut eszembe. Neki dedikálta: „Kabos Ilonka, ked­ves kis húgomnak”. Hogyan is kez­dődött? Kezei, fehér, kis virágok ! Borzas, barna fejemre hulltak ...” Az egykori „Fehér lyány virág­kezei” ma is szépek, fehérek, és ma is világhírűek. A nagy zongoramű­vésznő a New York-i Juilliard iskola legnevesebb tanára, zarándokolnak hozzá a fiatal művészek, hogy elő­­játsszák műsorukat, mielőtt pódiumra lépnének. Amikor nála voltam, ketten is telefonáltak: a francia Pascal Rogé, meg a spanyol Joaquin Achucarro. — Az évnek csak a felét töltöm New Yorkban, a többit Londonban. Itt is várnak növendékeim. S külön­ben is, megrögzött , európai vagyok. Ámbár Amerikában is szívesen taní­tok, mert a sok és különféle náció fia­taljaiból érdekes tehetségek kerülnek ki. Nyáron Svájcban vezetek kéthetes mesteriskolát. Pihenés? Ebben az év­ben mindössze öt nap jutott rá. . Tíz év óta tanít ennyire intenzíven. Hogyan győzi? — Nincs gyerekem, nem komponá­lok, a tanítás életszükségletem. Akár a szobrász, én is formálok: a növen­dékeimet. Inspirálni kell a legtehetsé­gesebbeket is. Hogy képzeletük min­dig egy lépéssel előbbre jusson. Hogy kinyíljék a fülük új és másfajta hang­zásokra is. 1961-ben a Liszt—Bartók zongora­­verseny zsűritagja volt Budapesten. Azóta is sokat zsűrizik. — A fiatal művésznek ma nem könnyű a kezdés. A versenyt jó, ha megnyeri, mert megindul a karrierje. De zenei és művészi tekintetben a verseny nagyon is rossz. Mert a ver­senyző ahelyett, hogy zongorázásával mindenkit boldogítana, valaki ellen zongorázik. Ez csúnya és kegyetlen dolog. És mindenkiben nyomot hagy. Az idegekben és attitűdben. — Mi a véleménye a mai zongora­stílusról ? — Ha Lisztet ma hallanánk, és nem tudnánk, kicsoda, azt mondanánk rá: hanyag a technikája. A zongorázás mechanikai része annyit fejlődött az­ Helga Dernesch az egyik salzburgi próbán Karajannal, aki az előadásnak nemcsak karmestere, hanem rendezője is . Színpadi kép Birgit Nilssonról az Elektrában Kabos Ilonka zene­szobájában. A zongora fölött a híres Czigány portré Kabos Edéről

Next