Magyar Filozófiai Szemle, 2007

1–2. szám - Tanulmányok - Schmal Dániel: Az érzékelés „nyelve” a XVII. században

AZ ÉRZÉKELÉS „NYELVE" A XVII. SZÁZADBAN SCHMAL DÁNIEL Descartes legkorábbi írásai arról a meggyőződésről tanúskodnak, hogy érzéki ideáink nem hasonlóság alapján jelenítik meg számunkra a fizikai világot. Fényről szóló értekezésében a következőket olvassuk: „Jóllehet általánosságban mindenki meg van győződve arról, hogy az ideák, amelyekkel gondolkodásunkban rendelkezünk, tökéletesen hasonlóak azokhoz a tárgyakhoz, amelyekből erednek, semmilyen ésszerű okot nem látok, amely biztosítana bennünket efelől." (AT XI. 3.) E felfogás hátterében a mechanikai gondolkodás előfeltevései állnak. Ha a fizikai világ kizárólag kvantitatív tulajdonságokkal rendelkezik, akkor a szín, az íz, az illat és más hasonló minőségek ideái semmiféle reális létezőt nem jelenítenek meg számunkra.­ Ily módon nem is hasonlíthatnak semmire. Elgondolkodtató azonban, hogy Descartes a hasonlóság kritikáját általánosságban fogalmazza meg, és - miként azt a későbbiekben világossá teszi - az elsődleges minőségek észlelete során sem tulajdonít neki különösebb jelentőséget.­ Hogyan reprezentálhatják 1 Vö. „...a színek, a szagok, az ízek, s más effélék csak az elménkben létező érzetek csupán..." (AT VII, 440.) 2 Descartes e kérdés tekintetében is inkább ideáink és a fizikai tárgy eltérését, semmint a hasonlóságot hangsúlyozza. Legfeljebb „igen tökéletlen hasonlóság áll fenn"­­une resemblance fort imparfaite) - írja­­ egy metszet és a metszeten ábrázolt valódi táj között. Ami a valóságban kör, azt a metszet oválissal adja vissza. „Ahhoz, hogy képi minőségükben tökéletesebbek legyenek, s jobban ábrázolhassanak (representer) egy tárgyat, e metszeteknek nem szabad hasonlítaniuk a tárgyra." (AT VI, 113.) Hasonlóképpen, az a képzet sem kell hogy hasonlítson az észlelet tárgyára, amely a szemfenéken képződő kép nyomán az agyban kialakul. Descartes nem tagadja, hogy a bonyolult fiziológiai

Next