Föld és Szabadság, 1937 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1937-01-01 / 1. szám

VIII. évfolyam­ 7 január—február hó A mezőgazdasági népesség érdekelt védő lap. Megjelenik évente tízszer. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII. Conti­ncea I. 1. szám Egész évi előfizetés 1.5# pengő. Egyes szára ára 16 fillér. Szociáldemokrata Párt földműves tagjai Ingyen kapják. Újra kell kezdeni azt a­ szervező munkát, amelyet nagy lendülettel és eredményesen végeztünk néhány év előtt a mezőgazdasági munkástömegek megszervezése terén. Nagyszerű munka volt ez akkor, sokszor na­gyon súlyos körülmények között. Ennek a munkának eredménye­ként a pártszervezetek százai ala­kultak meg arra a politikai küz­delemre, , amelyet a magyar mez­zőgazdasági népességnek okvet­len­ül meg kell vívnia, ski lealá­­zott szolgai helyzetéből meg akar szabadulni. A kormányhatalom, amely a nemzet életérdekei ellenére­­ is görcsösen ragaszkodott a ma fennálló politikai és gazdasági rendhez, előbb az erőszak eszkö­zeivel, később­ pedig csábos ígé­­retekkel próbálkozott a mezőgaz­dasági népesség­ százezreit „jobb belátásra“ bírni. Emlékezzünk csak a nagy nekigyürkőzésre, amikor kormányférfiaink nagyon rövid időre kilátásba helyezték az új magyar világ megszületé­sét. Mikor a 95 pontot nemzeti kiskáténak tették meg és min­denkit, falvakban és városokban, a közigazgatás igénybevételével a Nép , karámjába akartak bete­relni. A magyar mezőgazdasági munkásság ért­el­mességének min­denkor fényes bizonyítéka lesz, hogy ez a törekvés csődöt mon­dott, hogy hitében és meggyőző­désében sem az erőszak, sem az ígéretek nem tántorították meg. Szétdúlták ugyan pártszerveze­­teinket, de tömegeinket nem tudták a maguk oldalára hódí­tani. A mezőgazdasági népesség osztálytudata is sokkal kifejlet­­t­ebb már, semminthogy ilyen terv sikerülhessen. Meghatók azok a levelek, melyeket vidéki elvtár­­­saink írnak arról, hogyan érint­­keznek a gyülekezési jog hiánya miatt ma is egymással, hogyan őrzik és terjesztik a szocialista­ gondolatot és hogyan szivárog­nak vissza hozzánk ma már azok is, akik pillanatra megtévedtek és hittek, akár a nyilas demagó­giának, akár a 95 pontos ígére­teknek. Mindezek fényes bizonyí­tékai ma már annak, hogy a szo­ciáldemokrata meggyőződést le­tiporni nem lehet. Élünk, va­gyunk és fanatikus hittel várjuk, hogy a széles néprétegek érde­keiért szervezetten síkraszállhas­­su­nk. Éppen elég tanulság van a szá­munkra, amely most már tet­tekre kell, hogy sarkalljon ben­nünket a szervezkedés terén. Csak egy kissé vissza kell pillan­ta­nunk az elmúlt évek eseményeire, hogy világossá váljék előttünk: érdekeinket csak szilárdan meg­alapozott szervezeten keresztül védhetjü­k meg úgy politikai, mint gazdasági téren. Láthatjuk, hogy nincs az a lealacsonyító jelző, amellyel kormánypolitiku­sok és kormánysajtó az ipari munkásságot ne illették volna, nemcsak most, hanem a múltban is. „Nemzetközi, hazátlan!“ mon­dották erről a szervezett tömeg­ről, sőt volt olyan idő, amikor „hazátlan bitang“ jelzővel is illet­ték. A kormány sajtója ma is elég gyakran a legminősíthetet­­lenebb módon támadja. Mégis, az ipari munkásság számára ,megalkották a kötelező betegség-, baleset-,­ agykár- és rokkantbiz­tosítást. Az­­ ipari munkás, ha dolgozik, betegség és baleset ese­tén nem kerül abba a borzalmas helyzetbe, amibe a mezőgazda­­sági munkás, amikor sok esetben orvosi kezelés és gyógyszer nél­kül kell­ elpusztulnia. Ha az ipari munkás megöregszik, az intéz­ményen keresztül járadékot kap­hat és nem kerül az uccára, mint a mezőgazdasági munkás. Meg­szabadulhat ettől a kegyetlen sorstól. Az ipari munkásság munka- és bérviszonyainak az alakulásába törvényhozási úton beavatkoznak. Lassanként rende­zik a munkaidejüket s ha nem egészen kielégítő módon is, de törvényesen megállapítják a munkabérüket. A keresztény ma­gyar földmunkásság pedig, ame­lyet a legmagyara­bb rétegnek neveznek, legmerészebb képzele­tében sem mehet odáig, hogy még ilyen szociálpolitikai védel­met is igényeljen a maga szá­­­mára. A legteljesebb szociálpoli­tikai elhagyatottsá­gban él. Százmillió pengővel több eddig a mezőgazdaság bevétele, mint tavaly — hirdeti az OMGE. A mezőgazdasági napszámbérek azonban nem emelkedtek és az általános drágulás következtében a mezőgazdasági munkások még sokkal súlyosabb helyzetben van­nak mint a múlt esztendőben. Rongyosabbak és jobban kell koplalniok, mint tavaly. Ennek ellenére ki gondol itt arra, hogy országosan és kötelező módon megállapítsák a mezőgazdaság­ban a tisztességes munkabér»­, két?! Nem vitás, hogy ha az ipari munkásság szervezetlen tömeg volna, nekik is ugyanaz volna a sorsuk, mint a mezőgazdasági munkásoknak. Mint szervezetlen tömeggel, az államhatalom szo­ciálpolitikai vonatkozásokban ve­lük sem törődne. Ám az­ ipari munkásság szervezett, tehát szer­vezetten harcol az érdekeiért és így kénytelen az államhatalom erre a szervezett tömegre tekin­tettel lenni. -­­ Világos, hogy a mezőgazdasági népességnek is ezt az utat kell megjárnia, ha osztálya javára­­eredményeket akar elérni. Szer­vezett erőre van szükség az osz­tályküzdelem frontján, hogy va­lami javulást elérhessünk. Ahogy szokták mondani: a sült galamb nem repül a szánkba. Ennek a néhány sornak a ta­nulsága tehát az, hogy kezdjük újra azt a szervezési munkát.

Next