Föld és Szabadság, 1937 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1937-01-01 / 1. szám
VIII. évfolyam 7 január—február hó A mezőgazdasági népesség érdekelt védő lap. Megjelenik évente tízszer. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII. Contincea I. 1. szám Egész évi előfizetés 1.5# pengő. Egyes szára ára 16 fillér. Szociáldemokrata Párt földműves tagjai Ingyen kapják. Újra kell kezdeni azt a szervező munkát, amelyet nagy lendülettel és eredményesen végeztünk néhány év előtt a mezőgazdasági munkástömegek megszervezése terén. Nagyszerű munka volt ez akkor, sokszor nagyon súlyos körülmények között. Ennek a munkának eredményeként a pártszervezetek százai alakultak meg arra a politikai küzdelemre, , amelyet a magyar mezzőgazdasági népességnek okvetlenül meg kell vívnia, ski lealázott szolgai helyzetéből meg akar szabadulni. A kormányhatalom, amely a nemzet életérdekei ellenére is görcsösen ragaszkodott a ma fennálló politikai és gazdasági rendhez, előbb az erőszak eszközeivel, később pedig csábos ígéretekkel próbálkozott a mezőgazdasági népesség százezreit „jobb belátásra“ bírni. Emlékezzünk csak a nagy nekigyürkőzésre, amikor kormányférfiaink nagyon rövid időre kilátásba helyezték az új magyar világ megszületését. Mikor a 95 pontot nemzeti kiskáténak tették meg és mindenkit, falvakban és városokban, a közigazgatás igénybevételével a Nép , karámjába akartak beterelni. A magyar mezőgazdasági munkásság értelmességének mindenkor fényes bizonyítéka lesz, hogy ez a törekvés csődöt mondott, hogy hitében és meggyőződésében sem az erőszak, sem az ígéretek nem tántorították meg. Szétdúlták ugyan pártszervezeteinket, de tömegeinket nem tudták a maguk oldalára hódítani. A mezőgazdasági népesség osztálytudata is sokkal kifejlettebb már, semminthogy ilyen terv sikerülhessen. Meghatók azok a levelek, melyeket vidéki elvtársaink írnak arról, hogyan érintkeznek a gyülekezési jog hiánya miatt ma is egymással, hogyan őrzik és terjesztik a szocialista gondolatot és hogyan szivárognak vissza hozzánk ma már azok is, akik pillanatra megtévedtek és hittek, akár a nyilas demagógiának, akár a 95 pontos ígéreteknek. Mindezek fényes bizonyítékai ma már annak, hogy a szociáldemokrata meggyőződést letiporni nem lehet. Élünk, vagyunk és fanatikus hittel várjuk, hogy a széles néprétegek érdekeiért szervezetten síkraszállhassunk. Éppen elég tanulság van a számunkra, amely most már tettekre kell, hogy sarkalljon bennünket a szervezkedés terén. Csak egy kissé vissza kell pillantanunk az elmúlt évek eseményeire, hogy világossá váljék előttünk: érdekeinket csak szilárdan megalapozott szervezeten keresztül védhetjük meg úgy politikai, mint gazdasági téren. Láthatjuk, hogy nincs az a lealacsonyító jelző, amellyel kormánypolitikusok és kormánysajtó az ipari munkásságot ne illették volna, nemcsak most, hanem a múltban is. „Nemzetközi, hazátlan!“ mondották erről a szervezett tömegről, sőt volt olyan idő, amikor „hazátlan bitang“ jelzővel is illették. A kormány sajtója ma is elég gyakran a legminősíthetetlenebb módon támadja. Mégis, az ipari munkásság számára ,megalkották a kötelező betegség-, baleset-, agykár- és rokkantbiztosítást. Az ipari munkás, ha dolgozik, betegség és baleset esetén nem kerül abba a borzalmas helyzetbe, amibe a mezőgazdasági munkás, amikor sok esetben orvosi kezelés és gyógyszer nélkül kell elpusztulnia. Ha az ipari munkás megöregszik, az intézményen keresztül járadékot kaphat és nem kerül az uccára, mint a mezőgazdasági munkás. Megszabadulhat ettől a kegyetlen sorstól. Az ipari munkásság munka- és bérviszonyainak az alakulásába törvényhozási úton beavatkoznak. Lassanként rendezik a munkaidejüket s ha nem egészen kielégítő módon is, de törvényesen megállapítják a munkabérüket. A keresztény magyar földmunkásság pedig, amelyet a legmagyarabb rétegnek neveznek, legmerészebb képzeletében sem mehet odáig, hogy még ilyen szociálpolitikai védelmet is igényeljen a maga számára. A legteljesebb szociálpolitikai elhagyatottságban él. Százmillió pengővel több eddig a mezőgazdaság bevétele, mint tavaly — hirdeti az OMGE. A mezőgazdasági napszámbérek azonban nem emelkedtek és az általános drágulás következtében a mezőgazdasági munkások még sokkal súlyosabb helyzetben vannak mint a múlt esztendőben. Rongyosabbak és jobban kell koplalniok, mint tavaly. Ennek ellenére ki gondol itt arra, hogy országosan és kötelező módon megállapítsák a mezőgazdaságban a tisztességes munkabér», két?! Nem vitás, hogy ha az ipari munkásság szervezetlen tömeg volna, nekik is ugyanaz volna a sorsuk, mint a mezőgazdasági munkásoknak. Mint szervezetlen tömeggel, az államhatalom szociálpolitikai vonatkozásokban velük sem törődne. Ám az ipari munkásság szervezett, tehát szervezetten harcol az érdekeiért és így kénytelen az államhatalom erre a szervezett tömegre tekintettel lenni. - Világos, hogy a mezőgazdasági népességnek is ezt az utat kell megjárnia, ha osztálya javáraeredményeket akar elérni. Szervezett erőre van szükség az osztályküzdelem frontján, hogy valami javulást elérhessünk. Ahogy szokták mondani: a sült galamb nem repül a szánkba. Ennek a néhány sornak a tanulsága tehát az, hogy kezdjük újra azt a szervezési munkát.