Földrajzi értesítő, 1974

1. szám

1974. FÖLDRAJZI ÉRTESÍTŐ 1. SZÁM XXIII. ÉVFOLYAM Az IGU 1971. évi Európai Regionális Konferenciájához kapcsolódó Duna-szimpózium A Nemzetközi Földrajzi Unió 1971. augusztus 10—14. között Budapesten rendezte meg Európai Regionális Konferenciáját. A rangos rendezvény lebonyolí­tásáról, eseményeiről részletes ismertetés jelent meg folyóiratunk 1972. évi 1. füze­tében DR. ENYEDI GYÖRGY tollából. Mint ismeretes, a konferenciához kapcsolódva hat szimpózium megrendezé­sére került sor. Ezek közül sorrendben elsőként (aug. 4—8.) a Duna természet-és gazdaságföldrajzi problémái c. (S1) szimpózium zajlott le hajón, a Rajka— Budapest közötti Duna-szakaszon, a VITUKI szervezésében, az MTA Földrajz­tudományi Kutató Intézet közreműködésével. A hajón berendezett ,,előadóteremben" számos külföldi és magyar Duna­kutató (geográfus, hidrológus, mérnök stb.) tartott előadást, négy szekcióban. Az előadók — az egyes szekciók tematikájának megfelelően — részletesen elemezték a Duna hidrológiai, paleohidrográfiai viszonyait, valamint a folyam szabályozá­sának, jelenlegi (1971. évi!) és jövőbeni gazdasági hasznosításának problémáit. Az elhangzottakat kitűnően egészítették ki az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakembereinek — a helyszínen példákkal illusztrált (szabályozási művek, me­derfelvételi műszerek stb.) — tájékoztatói. Az előadások többsége részben idegen nyelvű, részben hazai folyóiratokban már megjelent. A Földrajzi Értesítő szerkesztő bizottsága elhatározta, hogy néhány, eddig még csupán kéziratban meglevő tanulmány számára folyóiratunk jelen füze­tének ,,Értekezések" rovatában helyet biztosít, pontosabban: a rovatot e tanulmá­nyok bemutatásának szenteli, attól a céltól vezérelve, hogy a viszonylag szűk körben hozzáférhető anyagokat nagyobb olvasóközönség elé tárja. A most megjelenő tanulmányok némelyike a szimpóziumon nem hangzott el FN. POPP, ill. R. P. BECKINSALE). Közlésüket egyrészt az indokolja, hogy szerzőik a szimpóziumra megküldték azokat, másrészt ebből következően tematikailag, ill. tartalmilag szorosan kapcsolódnak a szimpózium anyagához. * L. részletesen: SOMOGYI S. beszámolóját A Duna-szimpóziumról. — Földr. Közl. 1972/2-3. p. 247-248.­ ­ Földrajzi Értesítő 201.ПГлЛ­ KímvTAO

Next