Fővárosi Közlöny, 1912 (23. évfolyam, 70-93. szám)

1912-10-11 / 70. szám

HIVATALOS RÉSZ. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságánál­ 1912. évi október 9-én (szerdán) d. u. 4 órakor tartott rendes közgyűlése. Elnök: dr. Bárczy István polgármester, később Rózsavölgyi Gyula alpolgármester. Jegyző: Buzay Károly tanácsnok-főjegyző. Elnök a közgyűlést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére a törvényhatósági bizottság több tagját, a tanács részéről pedig dr. Bódy Tivadar alpolgár­mestert kéri fel. Fájdalommal jelenti be, hogy a törvényhatósági bizottságnak tagja, dr. Dalnoky Béla ügyvéd a múlt hónap 27-én elhalálozott. A megboldogult 12 év óta volt tagja a közgyűlésnek, azonkívül a középítési bizottságnak is. Kiterjedt ügyvédi működésén kívül kiváló közgazdasági író s több előkelő egyesület és intézet, így a Budapesti Kereskedelmi Testület, a Budapesti Kereskedők Menháza és a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság jogtanácsosa volt. Indítványozza, hogy elhunyta felett érzett fájdalmának a törvényhatósági bizottság mai ülésének jegyző­könyvében adjon kifejezést és a gyászba borult családhoz részvétiratot intézzen. (Helyeslés.) Javasolja, hogy dr. Dalnoky Béla elhunytával a legtöbb adót fizetők közül 1909. évben megválasztott bizottsági tagok sorában megüresedett tagsági helyre a sorra következő Szű­cs Zsigmond póttag hívassék be. (Helyeslés.) Bejelenti, hogy a folyó évi június 12-én tartott közgyűlésen Polónyi Géza biz. tag az elnökhöz inté­zett levelében a kijelölő választmányban viselt tagsá­gáról lemondott. A közgyűlés akkor a lemondást tudo­másul vette azzal, hogy a megüresedett tagsági hely betöltése iránt az intézkedések később fognak meg­történni. Minthogy a kijelölő választmány kiegészíté­sének szükségessége immár bekövetkezett, bejelenti, hogy az ekként megüresedett tagsági helyre dr. Preyer Hugó biz. tagot nevezte ki. (Éljenzés.) Bejelenti továbbá, hogy Eszláry Sándor el­hunyta folytán megüresedett kerületi elüljárói állásra a pályázat ki lett írva és a múlt hónap 21-én le­járt. Ezen idő alatt a kerületi elüljárói állásra a következők pályáztak: Perger Ignác, Szabóky Lajos, dr. Emőd József, Dévény Gyula, dr. Csomay Gás­pár, Csaplovich Pál, Pettykó Antal és Rupp László főjegyzők, továbbá Szaszovszky József és Rákosi Andor I. o. tanácsjegyzők, végül dr. Munzáth Károly budapesti lakos. A kijelölő választmány a pályázók minősítését a mai napon tartott ülésében felülvizsgálta és meg­állapította, hogy dr. Munzáth Károly kivételével, aki a minősítésére vonatkozó okmányokat nem csatolta, a pályázók a törvényben megkívánt minősítésüket igazolták és így őket a kerületi elüljárói állásra törvényesen minősítetteknek és megválaszthatóknak jelentette ki. Ezek után javasolja, hogy az üresedésben levő kerületi elüljárói állás a legközelebbi rendes köz­gyűlésen választás útján töltessék be, a szavazás pedig délután 4-től 6-ig legyen eszközölhető. (Helyeslés.) Bejelenti továbbá, hogy a budapesti józsefvárosi r. kath. plébániajavadalom betöltése ügyében a her­cegprímás a fővároshoz, mint kegyúrhoz leiratot inté­zett. A tanács a leirattal foglalkozott és javaslatát a mai közgyűlésen leendő tárgyalás céljából Piperkovics Bátor tanácsnok fogja előterjeszteni. Javasolja, hogy a plébánosi állás az elüljárói állással egyidejűleg a legközelebbi rendes közgyűlésen töltessék be. A sza­vazás délután 4-től 6-ig szavazólapok útján fog tör­ténni. (Helyeslés.) Ezzel kapcsolatban bejelenti, hogy a mai napi­rendre pótlólag még két sürgős ügy vétetett fel és pedig a bizottsági és tanácsi előterjesztés a Rákos­állomás kibővítésével kapcsolatos szabályozásmódo­sítás ügyében, továbbá a tanács előterjesztése a Rá­kos-állomás kibővítése és a tenyész- és haszonállat­vásártelep ügyében érkezett kereskedelemügyi minisz­teri leiratra. Ezt a két ügyet a napirend során dr. Harrer Ferenc tanácsnok fogja előterjeszteni. Bejelenti, hogy a szabályszerű időben a követ­kező interpellációk jelentették be: dr. Bródy Ernő biz. tag az autótaxaméter-bérkocsik ügyében, Bittner János biz. tag a községi élelmiszerüzem ügyében, dr. Baránszky Gyula biz. tag a bérkocsiállomások 70. szám, 1912 október 11. UJVÁROSI KÖZLÖNY 1r . BUDAPEST • SZEKESFOVÁROS • HIVATALOS • LAPJA MEGJELENIK MINDEN KEDDEN ÉS PÉNTEKEN XXIII. ÉVFOLYAM Előfizetési ár: egész évre 18 korona, félévre 9 korona, egyes szám ára 40 fillér. • A törvényhatósági bizottság rendes és pót­tagjai és a kerületi választmányi tagok díjtalanul kapják a lapot. • Szerkesztőség: IV. kerület, Központi Városház, I-ső emelet 101. szám. • Kiadóhivatala IV. kerület, Központi Városház I-ső emelet 102. szám. • Hirdetések a Fővárosi Közlöny részére felvétet­nek a kiadóhivatalban, ahová a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás, valamint a lakások pontos bejelentése is intézendő.

Next