Fővárosi Közlöny, 1913 (24. évfolyam, 1-23. szám)

1913-01-03 / 1. szám

HIVATALOS RÉSZ. A főváros újévi üdvözlete a királyhoz. Budapest székesfőváros törvényhatósága, régi szokásához híven, az idén is tisztelgett a kormány­elnöknél, hogy az újév alkalmából hódolatteljes üdvözletét nyilvánítsa szeretett uralkodónknak. A törvényhatóság küldöttsége dr. Bárczy István polgár­mester vezetésével január 1-én déli 12 órakor jelent meg a kormányelnöknél a miniszterelnöki palotában és kérte, hogy a főváros összes lakosságának hódolat­teljes szerencsekívánatait tolmácsolja a császári és apostoli királyi Felsége, a magyar király előtt. A miniszterelnök kijelentette, hogy a legnagyobb készséggel fogja a székesfőváros hódolatteljes újévi üdvözletét a trón zsámolya elé juttatni. A tanács határozatai:­­—••••— A Budapesti közúti vaspályatársaság előterjesz­tésére a Köztemető-, Orczy- és­ Kőbányai-úti vonal­csoport táplálásának megerősítésére és üzleti telefonberendezésének javítása céljából fekte­tendő kábelek helyhatósági építési engedélye tárgyában a tanács 126.071/1912—V. szám alatt a következő határozatot hozta: A tanács a közlekedésügyi ügyosztály javaslata alapján hozzájárul ahhoz, hogy a Budapesti közúti vaspályatársaság Köztemető-, Orczy- és Kőbányai-úti vonalcsoportja táplálásának megerősítésére, valamint áramvisszavezető berendezésének javítása céljából Dembinski-u. telepétől a Köztemető- és Kőbányai­ út keresztezéséig, illetőleg az Orczy­ térig 2 darab egyen­ként 600 % keresztmetszetű tápláló kábelt és üzemi telefonberendezésének javítása végett e kábelekkel közös gödörbe egy darab telefonkábelt fektethessen. Minthogy a felmerülő költségek megállapítására és azok elszámolására nézve azonban a vasúttársaság nem tett előterjesztést, kijelenti a tanács, hogy a vasút­társaság köteles lesz az e tekintetben hozandó hatá­rozatoknak alávetni magát. Egyben a közlekedési ügyosztály, illetőleg a helyszínen is eljárt vegyes bizottság javaslata alapján a szóban levő, a vasúttársaság által beterjesztett újabb terveken feltüntetett módon végrehajtandó kábelfekte­tésre megadja a tanács a helyhatósági építési enge­délyt, a vegyes bizottsági jegyzőkönyvben foglaltak érvényre emelésén kívül, a következő további feltételek szigorú betartása mellett: 1. A m. kir. államvasutak területén a kábel­fektetést csak akkor szabad megkezdeni, ha arra a m. kir. államvasutak az engedélyt már megadta és e szakaszon utasításaikhoz köteles alkalmazkodni. 2. A Thököly­ út keresztezésében végrehajtandó munkálatok csupán éjjeli időben végezhetők. A nappali forgalom céljaira az úttestnek teljes szélességében — esetleg ideiglenes burkolattal ellátva — használ­hatónak kell lenni. 3. A felszakított burkolatok a vasúttársaság költségén és általában az illetékes ker. elüljáróságok utasításai szerint állítandók helyre, még­pedig azonnal a fektetés után, tekintet nélkül arra, hogy esetleges későbbi süppedések folytán a helyreállítási munka ismétlendő lesz. 4. Jótállás alatt álló burkolatokat azonban csak a jótállásra kötelezett vállalkozó állíthat helyre. Ez a körülmény a székesfőváros és az illető vállalkozó között fennálló szerződést nem érintheti. 5. Munka közben az építésrendőri szabályok pontosan megtartandók. 6. Az ellenőrzés foganatosíthatásának céljaira az illetékes ker. elüljáróságoknak a tervezet egy-egy példányban megküldendő. 1. szám.­lyaz JVT­ XXIV. ÉVFOLYAM MEGJELENIK MINDEN KEDDEN ÉS PÉNTEKEN XXIV. ÉVFOLYAM Előfizetési k­: egész évre 18 korona, félévre 9 korona, egyes szám ára 40 fillér. • A törvényhatósági bizottság rendes és pót­tagjai és a kerületi választmányi tagok díjtalanul kapják a lapot. • Szerkesztőség: IV. kerület, Központi Városház, I-ső emelet 101. szám. • Kiadóhivatal­ IV. kerület, Központi Városház I-ső emelet 102. szám. • Hirdetések a Fővárosi Közlöny részére felvétet­nek a kiadóhivatalban, ahová a lap szétküldésére vonatkozó minden fölszólalás, valamint a lakások pontos bejelentése is intézendő. 1913 január 3. Írt:::fi FŐVÁROSI KÖZLÖNY BUDAPEST * SZÉKESFŐVÁROS • HIVATALOS • LAPJA

Next