Fővárosi Közlöny, 1929 (40. évfolyam, 37-73. szám)

1929-05-21 / 37. szám

Szombaton, május 18-án délben Sipő­cz Jenő polgármester rendkívüli tanácsülésen a következő beszéddel jelentette be dr. Szabó Imre tiszti főügyész elhunytát: Tekintetes Tanács! A rendkívüli tanácsülést meg­nyitom. Nagyon szomorú, fájdalmas bejelentést kell tennem a Tekintetes Tanácsnak. Jelentenem kell, hogy a székesfőváros kiváló tiszti főügyésze, dr. Szabó Imre tegnap hirtelen, váratlanul meghalt. Mi Szabó Imrében elsősorban a nagy magyar jogászt siratjuk, akinek a kiváló jogérzékét, rendkívüli nagy tudását és törvénytiszteletét bámultuk, de bámultuk nemcsak mi, hanem, azt mondhatni, az ország egész jogászközvéleménye. Rendkívüli volt az ő tekintélye jogászkörökben és rendkívüliek voltak a feladatok is, amelyek reá, mint tiszti főügyészre hárultak, különösen azokban a nehéz időkben, amelyeken átmentünk, mert hiszen a gazdasági viszonyok a háború alatt és után annyira megváltoztak, hogy azok a jogban is vissza­tükröződtek és nagyon nehéz feladatot róttak a jog művelőjére. Szabó Imre tiszti főügyész mindezeket a feladatokat páratlanul éles elmével és judiciummal oldotta meg, nem volt a fővárosnak olyan nagy kérdése, amelyben az ő tanácsára ne cselekedtünk volna. Ahol ő felszólalt, ankéteken, közgyűlésen vagy tanácsülésen, mindenütt páratlan tekintély követte az ő nagy jogi tudása és éles elméje folytán. Szabó Imre emlékét meg fogjuk őrizni, Szabó Imre emléke benne él a főváros történelmében, de benne van a mi szívünkben is, mert nemcsak kiváló főtiszt­viselő volt, hanem kedves, szeretetreméltó kolléga, aki soha senkit nem akart legyőzni, hanem mindenkit csak érvekkel meggyőzni akart. Én a legmélyebb fájdalmamat és részvétemet fejezem ki az ő­ halála felett, amely engem a legközvet­lenebbül érint, akinek a megboldogult éveken át szerető főnöke, pártfogója volt és aki később az ő nagy munkás­ságát a főváros érdekében mindig felhasználtam. Tekintetes Tanács! Indítványozom, hogy az ő emlékét ülésünk jegyzőkönyvében örökítsük meg, tekint­sük őt a főváros halottjának, a ravatalára helyezzünk koszorút és a megboldogult családjához bensőséges részvét­iratot intézzünk. Kérem, méltóztassék ezekhez a javaslataimhoz hozzájárulni. A tanács tagjai a polgármester beszédét állva hallgatták végig és javaslataihoz hozzájárultak. * Május 21-én délelőtt 11 órakor temették Szabó Imre dr. főügyészt a kerepesi temetőben, a főváros által adományozott díszsírhelyre. A gyászszertartást Nemes Antal c. püspök végezte nagy segédlettel s a szertartást a m. kir. operaház kórusa kísérte gyász­énekekkel. Az egyházi gyászénekek és imák elhangzása után Sipő­cz Jenő polgármester a következő nagyhatású gyászbeszédben búcsúztatta el a főváros nagy halottját: A székesfőváros közönségének, az egész magyar jogásztársadalomnak és általuk az egész magyar nemzetnek mély és súlyos gyásza van. A székes­főváros nagy tiszti főügyésze, a jognak, az igazságnak és az emberiességnek törhetetlen bajnoka, Szabó Imre mereven, mozdulatlanul, a koporsó négy fala közé szorítva fekszik itt előttünk. A székesfőváros közönségének, tanácsának, összes tisztviselőinek és alkalmazottainak, üzemeinek és vállalatainak nevében búcsúzom nagy halottunktól, búcsúzom mély fájdalommal, amelyet még megtetéz az, hogy abban az életkorban ment el örökre tőlünk,­­amidőn munkaerejének még a legjavát adhatta volna a fővárosnak és általa a nemzetnek f elment hirtelen, váratlanul, anélkül, hogy lassan és óvatosan magunkat erre a nagy csapásra előkészíthettük volna. Abban a nagy gyászban és abban a nagy fájda­lomban, amelyet a székesfőváros érez, a bánaton kívül van valami szorongó érzés, valami megdöbbentő,­­ valami mélységesen súlyos aggodalom. Micsoda tragédia az, hogy a székesfőváros temet, folyton csak temet, temeti a legjobbjait. Ennek a trianoni magyarságnak idegsorvasztó élete elkorhasztja s idő előtt leteríti a magyar erdőnek legbüszkébb, leghatalmasabb töl­gyeit is. Egy ilyen büszke, hatalmas tölgy esett össze, roppant össze hirtelen, váratlanul Szabó Imrével. Szabó Imre fogalom a székesfőváros közigazgatási életében és a magyar jogásztársadalomban. Ismerik az ő értékét mindenfelé az országban, de azt, hogy ki volt Szabó Imre, mi volt a székesfőváros közönségének, azt igazán csak azok tudják, akik hozzá közel álltak és éltek, akik mellette dolgoztak. Nekem az a kegy jutott osztályrészül, hogy éveken át mellette dolgozhattam, magiszter mellett az adeptus, majd később egy központi helyről, távolabb­ról figyelhettem meg az ő működését. És nem tudom, mi tette reám a nagyobb és mélyebb hatást, az-e, mikor közvetlen közelről szemléltem az ő nagy elméjének csodás ragyogását vagy amidőn később egy kissé messzebbről ennek az elmeragyogásnak egyetemes, szerte kiágazó hatását figyelhettem meg. Nagy jogász volt,­­ óriási tudással, az ismeretek­nek bámulatos halmazával, széles látókörrel, amely nem állt meg egy jogi tudományszak szűk mesgyéjénél, hanem az egész jogi élet horizontját átfogta. Nagy tisztánlátó volt, aki azonnal bele tudott mélyedni a jogesetek bonyodalmaiba, művész volt, akinek per­beszédei és periratai a magyar stílus remekei. Újító volt, aki a közigazgatásba bele tudta vinni a mély jogi érzéket, a jogba pedig bele tudta vinni a hullámzó élet üde lüktetését. Úttörő volt, mert soha senki a jogot az élethez úgy alkalmazni, úgy hozzáidomítani a székesfőváros közigazgatásában nem tudta, mint ő. De Szabó Imre nemcsak nagy jogász, hanem nagy ember is volt. És talán azt mondhatnám azért volt nagy jogász, mert nagy ember volt. Ismerte, megértette és szerette a jogot; ismerte, megértette és szerette ezt az örökké hullámzó, küzdő életet és benne az embert, — ezt az örökön-örökké küzdő embert. Az ő életének fő irányelve a jog érvényesítése, az igazság keresése és ezek által embertársainak boldogítása volt. És Szabó Imre jogalkalmazásából mindig csakis igazság fakadt, nem a rideg igazság, nem az éle­t igazság, amely sokszor könnyeket tud fakasztani, nem a paragrafusok igazsága , hanem az élet igazsága, a mély élet- és emberszeretetből fakadó igazság, amely könnyeket töröl le a szemekből, de amely mindig megőrzi a közület rábízott érdekeit. És íme, mindez a nagy érték néhány perc múlva le fog hullani a sír mélységébe. Mélységes a gyász, amelyet mi valamennyien átérzünk és csak az vigasztal némileg bennünket, hogy a székesfőváros gyászában — én úgy látom — részt vesz az egész ország. És némileg enyhíti bánatunkat az a büszkeség, hogy Szabó Imre a mienk volt, hogy a székesfőváros közigazgatásában nőtt naggyá és hogy az ő neve a székesfőváros közigazgatását fogja a maga glóriájával bearanyozni.

Next