Fővárosi Közlöny, 1934 (45. évfolyam, 52-67. szám)

1260 FŐVÁROSI KÖZLÖNY 51. szám. — október 26. K. Császár Ferenc köszönetet mondott a rész­letes beszámolóért. Nem is kért ilyen nagy munkát, csak végösszegeket szeretett volna látni, minthogy azonban megvan, kérte az elnököt, hogy a napokban ezt áttanulmányozhassa. Elnök a kérés teljesítését készségesen meg­ígérte. Harrer Ferenc szerint kívánatos volna ezt meg­beszélni a bizottságban, hogy ennek alapján K. Császár biz. tag a közgyűlésen felszólalhasson. A bizottságban az elnök, Harrer Ferenc, K. Császár Ferenc és Lehodits Lajos biz. tagok hozzá­szólása után az a vélemény alakult ki, mint a bizott­ság egyhangú határozata, hogy kérjék az 1935. évi költségvetésben kijelölt kisajátítási összegnek alap­ként való kezelését. Ez azt jelenti, hogy a kisajátítá­sokból befolyó összeg a költségvetésben kijelölt összeg nagyságát növelje. Ha az előző évekből visszamaradt követeléseket a számvevőség úgy a folyó évi, mint a következő évre kijelölt összegekből levonásba helyezi,­ez úgy is alapszerű kezelést jelent. A bizottság hozzá­járult az alapszerű kezeléshez, de úgy, hogy ne csak a kisajátítási összeg terhére történjék az alapszerű kezelés, hanem javára is. K. Császár Ferenc kérte Harrer biz. tagot, hogy legyen segítségére a kimutatás áttanulmányozásakor. Ő műszaki szempontból átnézi, azonban Harrer Ferenc, mint jogász, az ő szempontjából kialakult véleményé­vel legyen szíves őt támogatni. Harrer Ferenc hangsúlyozta, hogy ezt készsége­sen megteszi, különben is a bizottságban úgy látja, egyhangú az előző vélemény, amennyiben mindnyájan az alapszerű kezelés mellett fognak harcolni. Elnök kimondotta, mint a bizottság határozatát, hogy a kisajátítási összeget alapszerűen óhajtja a bizottság kezeltetni. Erre vonatkozóan K. Császár Ferenc biz.­tag fog a közgyűlésen esetleg írásbeli indítványt előterjeszteni. Napirend után, K. Császár Ferenc felszólalásában felhívta a bizottság, illetőleg az ügyosztály figyelmét arra, hogy a Baross-téri 6—8. házszámú telek még mindig üres és azon a városképet nagymértékben elrontó ócskavas­kereskedés van. Ezt a telket annak idején csaknem ajándékképen kapta a tulajdonos, azzal a kikötéssel, hogy rövidesen be kell építeni és ez még ma sem történt meg. Kérte az ügyosztályt, hogy ezt az ügyet vizsgálja ki és a vizsgálatról a bizottságnak számoljon be. Elnök tudomásul vette K. Császár biz.­tag indít­ványát és ígérte, hogy a bizottság erre vonatkozóan hamarosan részletes választ fog kapni, miután az ügy­osztály ezt az ügyet kivizsgálja. Több tárgy nem lévén, az ü­lést bezárta. SZEMÉLYI ÜGYEK. Áthelyezések. A polgármester 1. évi október hó 19.-én kelt 159.071/1934—I. számú rendeletével a közszolgálat érdekében dr. Krompaszky Attila ideiglenes hivatalno­kot a IV. kerületi elüljáróságtól az V. kerületi elü­l­járósághoz, innen Odorfer Károly ideiglenes hivatalno­kot a IV. kerületi elü­ljárósághoz, Preuszner Ferenc közélelmezési gyakornokot a VI. kerületi elüljáróságtól a IX. kerületi elüljárósághoz, innen intéz Gotay Zoltán közélelmezési tisztet a vásár­felügyelőséghez áthelyezte. Altiszti nyugdíjazások. A polgármester folyó évi október hó 1.-én kelt 135.847/1934.—I. számú véghatározatával Baráth József és folyó évi október hó 1.-én kelt 70.151/1934. —I. számú véghatározatával Kovács József (algyői) altiszteket nyugdíjazta. Új szakorvosok. A polgármester dr. Irás Jenőt, dr. Pásztor Bélát, dr. Schindler Tibort, dr. Tónay Zoltánt és dr. Zemplén Bélát a belbetegségek, dr. Gyarmati Lászlót, dr. Heller Vilmost és dr. Molnár Györgyöt a sebészet, dr. Dudás Pált és dr. Vranich Istvánt a gyermekbetegségek, dr. Arady Kálmánt a belbetegségek és idegbajok és dr. Nagy Hildát a fogászat szakorvosa cím haszná­latára jogosultnak elismerte és nevezetteket a szak­orvosok névjegyzékébe felvetette. Folyó évi szeptember hó 26.-án kelt 132.853/1934. —X., illetve 132.854/1934.—X. számú véghatározatai­val közli, hogy a m. kir. belügyminiszter dr. Tauszk Artúr, illetőleg dr. Farber Zelma orvosokat a budapesti szakorvosok névjegyzékéből törölte. ÁLTALÁNOS RÉSZ. Adománygyűjtési engedély. A polgármester folyó évi október hó 24.-én kelt 169.807/1934— IX. számú határozatával a 120.308. 1930. B. M. számú belügyminiszteri rendelettel nyert felhatalmazás alapján megengedte, hogy a »Pro Juventute« Gyorssegély Akció a szegénysorsú egyetemi és főiskolai hallgatók karácsonyi felruházásához szük­séges anyagi eszközök részbeni megszerzése céljából ezen engedély kézhezvételétől kezdődően 1934. évi december hó 31.-ig terjedő időtartamon át személye­sen továbbítandó 4(négy) darab gyűjtőlappal Budapest székesfőváros területén pénzbeli és természetbeni adományokat gyűjthessen. Építési engedélyek. A polgármesteri III. ügyosztály javaslatára a polgármester 1934. évi október hó 15.-től, október hó 22.-ig a következő építési engedélyeket adta ki: A) Nagyobb építkezések : Bunde Vilmos III., Sarolta­ utca 15008/2. hrsz., egyemeletes lakóház, lakik V., Klotild-utca 3. (tervező Masirevich György); Hegyi Imréné XI., Gazdagréti­út 1933/15. hrsz., egyemeletes lakóház, lakik VII., Dam­janich-utca 52. (tervező Szalai Imre); Magyar Tisztviselők Takarékpénztára R.-T. XI., Eszék­ utca 4397/1. hrsz., háromemeletes bérház, "lakik IX., Mester-utca 15—17. (tervező Tiefenböck József). B) Földszintes, családi és lakóházak. Mihály István és neje XI., Sasad-dűlő 2578/18. hrsz., lakik XI., Budaörsi-út 101. (tervező Mihály István); Funick Gyuláné VI., Dorozsmai-utca 73., lakik IX., Márton-utca 35. (tervező Dvorák Ignác); Horváth József VI., Pattantyus-utca 12. lakik V., Csanádi-utca 19. (tervező Raszwald József); özv. Frey Györgyné XI., Albert-utca 113., lakik XI., Tétényi-út 112. (tervező: Aradi Sándor); Brunner

Next