Fővárosi Közlöny, 1935 (46. évfolyam, 1-29. szám)

1935-01-04 / 1. szám

eszközök, tanszerek, könyvek), a ruházatra (altiszti, szolgálati, intézeti ruha, cipő stb.) és a fogyasztási anyagokra (víz, gáz, tüzelőanyag, élelmezési cikkek, olaj, benzin stb.) felvett hitelösszegek felhasználása csakis a legszükségesebb keretek között történhet. Ezzel kapcsolatban uta­sítom a költségvetési hitelek felhasználásával foglalkozó hivatalvezetőket és alkalmazottakat, hogy már az év elején olyan beosztást készít­senek, hogy a hitel az év végéig elegendő legyen. 5. Azokat a kiadási tételeket, amelyeket külön megjelölt bevételi forrásból (kisajátítási célokra, a fővárosi pénzalap jutalékára, Újpest város területhasználati díjrészesedésére, az Ó­budai- és Boráros-téri hidak építési költségeihez való hozzájárulásra, tandíjkezelési jutalékra, hatósági ínségenyhítő tevékenységre felvett ösz­szegek) kell fedezni, csak a tényleg befolyó összegek erejéig szabad felhasználni s csak akkor, amikor a fedezeti alapul szolgáló bevételek befolynak. 6. Minden olyan esetben, amidőn az 1935. évi költségvetésben fedezettel nem bíró kiadások, póthitelek engedélyezésének szükségessége merül fel, még az előzetes tárgyalások kezdeményezé­sét megelőzően a polgármesteri (VI.­­pénzügyi) ügyosztály véleményét ki kell kérni s a tárgyalá­sokat csak azon esetben szabad megindítani, ha a nevezett ügyosztály a fedezet szempontjából észrevételt nem tesz. A polgármesteri VI. (pénzügyi) ügyosztály esetleges észrevételei ese­tén, a csoportvezető alpolgármester úr döntését kell kérni. 7. Ha az 1935. évi költségvetésbe felvett hitelek terhére kiállított megrendelést, polgár­mesteri határozatot, melynek alapján a meg­rendelés, vagy vállalatbaadás történt, magam, vagy az alpolgármester urak valamelyike már aláírta, az ennek alapján kiadandó részmeg­rendeléseket, amennyiben azok az eredeti meg­rendelésben, vagy polgármesteri határozatban részletezett szállításokra, munkákra vonatkoz­nak és az engedélyezett összeg keretén belül maradnak, azonos feltételek mellett az utalvá­nyozásra jogosított tanácsnok, illetve ügyosztály­vezető urak írhatják alá. Utasítom az utalvá­nyozásra jogosított tanácsnok, illetve ügyosztály­vezető urakat, hogy — ha a megrendelést, vagy a polgármesteri rendeletet a fentiek szerint már aláírták — a vezetésük alatt álló ügyosztályban felülvizsgált számlákat és kereset­kimutatásokat az összegre való tekintet nélkül utalványozzák s az utalványozási záradékot még a számvevőségi érvényesítés előtt aláírják. Az ilyen számlákat, keresetkimutatásokat a számvevőség csak akkor érvényesítheti, ha az érvényesítendő összeg azonos a polgármesteri ügyosztály által megállapított összeggel, vagy annál kisebb, különben a számvevőség tartozik az iratokat az illető polgármesteri ügyosztálynak újabb utalványozás céljából visszamutatni. 8. A rendeletben említett hitelek terhére kiadott megrendelőlevélbe, vagy a vállalatba­adásról szóló polgármesteri határozatba be kell venni, hogy a főváros a számlákat a központi számvevőségnél való benyújtástól számított 30-ik­­napon, a kereseteket pedig 8.-ik napon fogja kifizetni. Az említett határidőt a szám­vevőség kezelőosztálya a számla, illetve kereset­kimutatás beiktatása alkalmával a számlára, illetve keresetre feljegyzi. Az 7000 pengőn aluli számlákra és keresetkimutatásokra a 30, illetve 8 napos kifizetési határidő egyáltalán nem vonatkozik, ezek az említett határidő előtt is fizethetők. A tőzsdei szokások szerint kötött ügyleteknél a kifizetés napjának megállapítása az e tekintetben fennálló üzleti szokások szerint is történhet. Ezt a körülményt azonban a meg­rendelő megrendelőlevélen tartozik igazolni a fizetési határidő feltüntetésével. A székes­főváros üzemeinek számláin a kifizetés napját nem kell feltüntetni, hanem ezeket megfelelő felülvizsgálat, érvényesítés, előírás és számfejtés után a központi pénztárhoz kell továbbítani. Vitás esetben a kifizetés napját a polgármesteri VI. (pénzügyi) ügyosztály határozza meg. 9. A kerületi elüljáróságok hatáskörébe utalt hitelek felhasználására a jelen rendeletben fog­laltakat szintén alkalmazni kell. 10. Felhatalmazom a polgármesteri VI. (pénzügyi) ügyosztályt, hogy elkerülhetetlenül szükséges esetekben hitelátruházásokat is enge­délyezhessen. 11. Szigorúan tilos a határozat, vagy megrendelőlevél aláírása előtt megrendeléseket tenni, más célra adott előlegekből kifizetéseket teljesíteni s erre utólag felhatalmazást kérni, avagy olyan megrendeléseket aláíratni, vagy kiadni, amelyek az 1936. esztendőt terhelik, vagy terhelhetik. Ilyen természetű kiadásokat igénylő ügyekben még előzetes tárgyalásokat sem szabad kezdeményezni vagy folytatni hozzá­járulásom nélkül. 12. A jelen rendeletemben foglaltak meg nem tartása, vagy azzal ellenkező magatartás fegyelmi eljárást von maga után. 13. A rendeletben foglaltak vonatkoznak az összes hivatalokra s az 1935. évi költségvetésben a községi háztartás terhére, illetve annak kere­tében kezelt intézményekre, az önálló vagyon­kezelésű intézmények és részvénytársaságok kivételével. A vasúti félárújegy váltására jogosító arcképes igazolványoknak 1935. évre való érvényesítése. A h. polgármester folyó évi december hó 20.-án 207.088/1934. pm. szám alatt a következő rendeletet adta ki: A vasúti félárújegy váltására jogosító arc­képes igazolványok 1935. évre való érvényesítése, illetőleg új igazolványok kiállítására vonat­kozólag a m. kir. államvasutak budapesti üzletvezetőségének 28.614. 1934 —III. m. k. számú ismertetésében foglaltak figyelembe­vételével a következőket rendelem : I. Általános tudnivalók. 1. Az alábbiakban említett kimutatásokhoz és a nyugdíjasok kérvényeihez az arcképes igazolványokat, új igazolványok kérése esetén pedig egészen új kartonlapra nem ragasztott

Next