Fővárosi Közlöny, 1942 (53. évfolyam, 1-22. szám)

1942-01-02 / 1. szám

6. .Felhívom az üzemeket, hogy a folyó évi november hó 30. napját követően megszolgált azokat a bérpótlékokat, amelyek a jelen rendeletem kézbesítéséig már kifizetett alapbérek után esedé­kesek, a jelen rendelet kézbesítésétől számított 48 óra alatt fizessék ki, az ezt követő bérfizetési idő­szakokra esedékes bérek számfejtésénél pedig már a jelen rendeletem szerint fizetendő alapbérek és bérpótlékok összegeit vegyék számításba. A kifizetésre kerülő bérpótlékokat mindenkor ugyanazon hitelfedezetek terhére kell elszámolni, amelyeknek a terhére a kifizetett alapbérek is elszámolást nyernek. II. A közgyűlés, valamint a m. kir. belügyminiszter úr utólagos jóváhagyásának a reményében — a korábban kiadott 238.922/1940—XII. és 236.774/ 1941—XII. számú rendeleteimnek egyidejű hatá­lyon kívül helyezése mellett — a B. hatálya alá tartozó alkalmazottakra vonatkozóan a fentebbi I. alatt elrendelt béremeléssel azonos mértékű bér­emelésnek a végrehajtását rendelem el a székes­főváros közigazgatásához, illetve közoktatásához tartozó hivataloknál, intézeteknél, intézményeknél és iskoláknál bérfizetés mellett foglalkoztatott alkal­mazottak béreire vonatkozóan is, ha alkalmazási viszonyuknál fogva nem hivatali (tisztviselői, iroda­tiszti és kezelői, kezelőtiszti, kezelőnői, vagy ilye­neknek tekinthető, illetve oktatói) munka végzésére kötelesek, továbbá ha alkalmazásuk (kinevezésük) nem illetményszabályzattal rendszeresített állásra (munkahelyre) történt. Ehhez képest az előbbi bekezdés hatálya alá tartozó alkalmazottak részére a folyó évi november hó 30. napját követően teljesített munkájukkal — ideértve a túlórában teljesített munkát is — meg­szolgált mindenkori alapbéreknek (alapösszkere­setnek) 30 (Harminc) százalékkal felemelt összegeit kell kifizetni.­­ A félfillért, vagy ennél nagyobb törtfillért egész fillérre felfelé kell kikerekíteni, a félfillérnél kisebb törtfillért pedig figyelmen kívül kell hagyni. A bérpótlékkal felemelt munkabéreket a beteg­ségi, baleseti, valamint az öregségi és rokkantsági járulékokra megállapított bérosztályok szempontjá­ból felül kell vizsgálni és abban az esetben, ha a bér­osztályban változás állana elő, úgy 1941. december 1-től visszamenőlegesen a szükséges bérváltozás jelentéseket három napon belül a számvevőség XIII. ügyosztályához be kell küldeni, a járulék­különbözeteket pedig a legközelebbi bérfizetési jegyzékben kell elszámolni. Felhívom a hivatalok, intézetek, intézmények és iskolák vezetőit, hogy a folyó évi november 30-át követően teljesített munkával megszolgált, már a jelen rendeletem kézbesítését megelőzően kifizetett bérösszegek és a munkavállalókat a jelen rendeletem szerint megillető, felemelt bérpótlékok különbözetei­ről haladéktalanul készítsenek szabályszerű külön bérjegyzékeket és azokat a számvevőség illetékes osztályaihoz a jelen rendeletem kézbesítését követő 48 óra alatt terjesszék be, az ezt követő bérfizetési időszakokra vonatkozó bérjegyzékek összeállításá­nál pedig már az alapbéreket és a jelen rendeletem szerint felemelt bérpótlékokat foglalják a bér­jegyzékekbe. Az előálló költségtöbbletet átmenetileg a­ mun­kabérek terhére kell elszámolni. Utasítom,a számvevőséget, hogy a munkabér­jegyzékek érvényesítésénél és számfejtésénél a jelen rendeletemben foglaltaknak a figyelembevételével járjon el. A székesfőváros érdekkörébe tartozó közleke­dési vállalatokra nézve külön rendelettel intéz­kedtem. * Melléklet a 240.580/1941—XII. számhoz. A m. kir. minisztériumnak 9080/1941. M. E. számú rendelete az iparban (kereskedelemben), valamint a bányászatban és kohászatban a munkabérek szabályozása tárgyában. A m. kir. minisztérium a honvédelemről szóló 1939 : II. t.-c. 112. és 212. §-aiban kapott felhatal­mazás alapján a következőket rendeli: A jelen rendelet hatálya kiterjed : 1. az 1884: XVII. törvénycikk és az ezt kiegészítő és módosító törvények, valamint a bányatörvény hatálya alá eső ipari (kereskedelmi), bánya- és kohóüzletekben, üzemekben vagy vállala­tokban, 2. a közhasználatú villamos műveknél, 3. a közforgalmú közlekedési vállalatoknál, valamint ezek üzemeiben, műhelyeiben és fenn­tartási munkálatainál, 4. a közhasználatú gépjár­m­űvállalatoknál, 5. a törvényhatóságok és a községek által fenntartott vagy kezelt üzemekben vagy vállalatok­ban foglalkoztatott iparossegédekre, kereskedő­segédekre, munkásokra, napszámosokra, szolgákra, altisztekre, tanoncokra és hasonló munkavállalókra (pl. művezető, mester, segédmester, előmunkás,­­ szakmunkás, segédmunkás, kocsis, gépjáróművezető, gépjáróműkísérő, kocsikísérő, pincér, takarító, tűz­oltó, éjjeliőr, kapus, vájár, segédvájár, csillés stb.). Kiterjed továbbá a rendelet hatálya a nyilvá­nos és házi gyógyszertárakban és az ezekkel össze­függő üzemekben alkalmazott műszaki segéderőkre, raktári alkalmazottakra, csomagolókra, laborán­sokra, takarítókra, kifutókra. Nem terjed ki a rendelet hatálya a tisztviselőkre, az üzletszerzőkre, az ügynökökre, az utazókra, a pénzbeszedőkre és mindezekhez hasonló munka­vállalókra, valamint a közszolgálatban álló tiszt­viselők és egyéb alkalmazottak illetményei, továbbá a nyugdíjasok, özvegyek és árvák ellátási díjai tárgyában kiadott 8500/1941. M. E. számú rendelet hatálya alá tartozó tisztviselőkre és egyéb alkalma­zottakra. 2­ §• A rendelet hatálya alá tartozó munkavállaló­nak az 1941. évi november hó 30. napja után teljesí­tett munkájáért fizetett egységbére (órabére, napi)

Next