Fővárosi Közlöny, 1945 (56. évfolyam, 1-81. szám)

1945-02-16 / 1. szám

A régi jogviszonyok az adminisztrációban is lényeges módosításon mennek keresztül. Megszűntek azok a jogok, amelyeket korábban a tisztviselők az állammal és a székes­f­ővárossal szemben támaszthattak. A szakközigazgatást igyekszünk fenntartani, de a tisztviselőknek a székesfőváros szolgálatában és a régi munkakereteikben való meg­tartását egyedül és kizárólag munkaképességükhöz és a m­unkára való alkalmassá­gukhoz kötjük. Azért, mert valaki korábban tisztviselő volt, nem formálhat jogot arra, hogy továbbra is tisztviselő maradjon, ha korábbi magatartása, vagy munkaképessége erre alkalmassá nem teszi. Egyelőre mindenkinek a régi beosztásában kell felvenni a munkát és meg kell találnia a maga tennivalóit. Ezek elsősorban a munka fizikai előfeltételeinek meg­teremtéséből állanak. Más szóval : a­­hivatali helyiségeiket kell rendbehozniuk, azután elkezdeni szükséghez mérten a hivatali munkát. A székesfőváros vezetésébe az új időknek megfelelő új szellemet kívánok bevinni. Vezető tisztviselő csak az lehet, aki mindig és mindenben vállalja intézkedé­seiért a felelősséget és nem akar a felelősség alól oly módon szabadulni, hogy a kényesebb és felelősségteljesebb ügyek intézésénél más intéző­ fórumokat keres. Ugyan­csak nem lehet vezető tisztviselő az, akinek nincs megfelelő diszponáló képessége, aki a megváltozott és megnövekedett feladatok elintézésében nem találja fel magát és nem találja meg minden különösebb intézkedés nélkül adott helyzetben a leghelyesebb elintézési módot. Az elsőrendű fontosságú feladatok megoldásánál nem lehet akadály sem a munkaidő, sem a munkaerő hiánya. Arra senki nem hivatkozhat, hogy sürgős munkáját a rendes munkaidőn belül elvégezni nem tudta. Ha szükséges, éjjel-nappal dolgozni kell és annyi munkaerőt beállítani, amennyire szükség van. Azok a tiszt­viselők, akik nem felelnek meg a követelményeknek, nem a régi módon távoznak állásukból, nem nyugdíjba kerülnek, hanem esetleg minden további igény nélkül történik meg az elbocsátásuk. Ez csak irányelv. Én hiszem, hogy a régi tisztviselőgárda, amely a demo­kratikus hagyományok alapján nőtt naggyá és erőssé, a megváltozott viszonyok között is teljesíteni tudja az eléje tornyosuló roppant feladatokat. Hiszem, hogy átérzi a történelmi idők követelményeit és a rendkívüli viszonyokkal és rendkívüli feladatokkal rárótt új intézkedéseknek és új rendeleteknek végrehajtásában mindenkor a legkülönbet nyújtja. Ígérem, hogy mindenkor a legnagyobb megértéssel és szeretettel fogok viseltetni a székesfőváros tisztviselőkarával szemben és annak munkáját mindenkor a legnagyobb mértékben és elfogulatlanul fogom értékelni. Ennek hangsúlyozásával kérem megértő támogatásukat a székesfőváros újjáépítésében. Az újjáépítés m­unkájának rendkívüli méretei a mi polgári társadalmunkban eddig soha elő nem fordult erőfeszítést követel, egyben meghatározza azt a szellemet, amelyben a szükséges intézkedéseket, rendeleteket kell meghozni. Az élet vaskényszere megindította tehát az új jogalkotást és szűk határok közé szabta annak szellemét. Mindezt tudnia kell a főváros közönségének és tisztikarának s ezer feladatának teljesí­tésére útjára indítom az új jogalkotás ezen fontos eszközét : a Fővárosi Közlönyt.

Next