Fővárosi Lapok, 1864. március (1. évfolyam, 49-74. szám)

1864-03-01 / 49. szám

49-ik sz. Kedden márc. 1. Kiadó-hivatal; Pest, barátok-tere 71. sz. Első évfolyam 1864 Félévre ......................8 írt. Negyedévre ... 4 írt. Megjelen a* ünnep utáni na­pokat kivéve mindennap; ko- ronkint képekkel. Előfizetési dij: FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Reáliskola-utca 6-dik szám 1-sö emelet. Hirdetési dij: Hasábos petitsor . . 4 kr Bélyegdíj minden ig­tatáskor . . . 30 kr A MI KÉSIK, NEM MTTLIK. Regény.—JÓSIKA MIKLÓSTÓL. (Folytatás.) Vagy mert az akkori zilált állapotban főleg Basta s a biztosok kormánya alatt, a cape rapé-urak inkább szerették a kevesebbé védhető helyek meg- rohanásában hösködni; vagy mert az ifjú állítólag korhely Geszti Bertalan urfit igen jelentéktelen egyé­niségnek tartották, kinek üstöké után csak kezeiket kellett kinyújtani, vagy végre: mivel lekenyerezte az illetőket, Dévát még senki más nem háborgatta, mint ö maga; vagy inkább a várban mindeddig egé­szen ismeretlen teljhatalmasa, Gyalog János, kivel már volt alkalmunk megismerkedni, s kit ez okon nem szükség bővebben ecsetelnünk. E hatalmas ur, megbizó oklevelét előmutatván s mintegy tizenkét főből álló vadtekintetü kíséretével magát beszállásolván a magos várba, mosolygó arc­cal s a legnyájasabb szavakkal adta a várnagy urnák tudtára, hogy tessék szűrét fölkeresni, miután azt Geszti Bertalan uram ö kegyelmének parancsából kitették a várból. Ez nem volt elég, hanem az egész őrizet, a vár­ban főzőnői és sütői minőségben működő vászoncse­lédekkel együtt, elbocsáttatott. Mindez szép csendesen ment véghez, mindegyik fizetését és azonfelül még egy egész hónapi bérét ki­kapta, s jogos panasza nem lehetett, főleg miután a nyájas uj várnagy Gyalog János ö kegyelme, kifogy- hatlan volt a legszebb szavakban, mindig mosolygott, a fegyveres szolgákat párszor le is ittatta s a régi várnagynak ura nevében egy lovat is ajándékozott. Uj uraság, uj cseléd! Ez régi dolog, s bizony ministeriumok s hivatalok is e kallón mennek át mindez óráig, ha Istentől jő. A vár tehát egyszerre egészen uj és ismeretlen kezekbe jött, és nem lehet mondani, hogy a vidékiek igen nagyon megütköztek volna ez eljáráson. De a i kis városban, mely ama sok zivatart látott sasfészek alatt terjed, sokan ezen átalános kiküszöbölését a régi cselédségnek, különösen a várnagy elutasítását, ki Geszti Ferenc uramnak hü embere volt, ki annak hirtelen történt halála után kincseit meg tudta men­teni, s azokat fiának át is adta,-------ezt meg nem foghatta senki. Mi oka lehetett az ifjú urnák, ki atyja halála után Dévára érkezvén a várnagy iránt a legjobb in­dulatot tanusitotta s öt állomása megtartásáról bizto­sította ! — mi oka lehetett — mondták — e ravasz, de az öreg Geszti Ferenc ur iránt föltétien hü embert valami oly sehonnaival kicserélni, kit az egész me­gyében senki sem ismert, s a ki folytonosan mosoly­gó arcával s mézes-mázos beszédével a legkellemet­lenebb benyomást tette mindazokra, kik öt esetleg látták. Mikor aztán e sajátos elfoglalás után rövid há­rom hét múlva Gyalog János uram eltűnt a várból, s helyette a vár őrizetére hozott fegyveresek közöl a legtekintélyesebb lett várnagy, vagy annak helyettese. akkor a gyanitásoknak s mindennemű mendemondák­nak nem lön vége-hossza, a nélkül, hogy az emberek hajszálnyival is tisztábban lássanak ez ügyben. Hogy Geszti Bertalannak más birtokaiban is eh­hez hasonló némely változások történtek, már Héku- ton tapasztalhattuk. Nem akarjuk titkolni, hogy az ifjú Geszti, ha­bár hallott arról, hogy atyja valami szegény leány­nyal szerelmi viszonyban élt ifjú korában, s aztán miként mondani szokás, ennek száját jól betömte, s igy hallgatásra bírta; egészen bizonyost nem tudott, mert atyja erről sohasem szólt, s ennek halála után Kati néni — az elcsábított — büszke volt arra, hogy csábítójának fiához folyamodjék. így történt, hogy Kati, miután az öreg gazdag ur által igen pontosan fizetett évi bérétől elesett, föl­kereste öcscsét Feketét, s mikor ez Kapi István uram­nál az udvarbirói hivatalt felvállalta, nála húzta meg magát. — Eleintén Fekete igen hidegnek mutatko­zott nénje iránt; de aztán később a testvéri szeretet győzött. Berkes Tamásfalvi birtok volt, s miként Hékut a Gesztieknek, úgy Berkes a Kapi urak birto­kába került, kik közöl István, a jelen birtokos nem lakott ott, alkalmasint jobb s kényelmesb helyet vá­lasztván ; vagy a változott viszonyok után felcsapván oly nagy embernek, minőkről felebb szó volt. Fekete, ki a Tamásfalviak, különösen Tamás­falvi László szolgálatában volt, de ennek más távol- eső birtokában, ez is idegen kézre jutván, jlemondott a szolgálatról, s értésére esvén, hogy Kapi István ud- varbirót keres, felajánlotta szolgálatát, a mi el is fo­gadtatott, s igy lakott azóta e birtokban. Egyébiránt a derék Tamásfalvi urak borzasztó sorsára még visz- sza fogunk térni. Miként ismerkedett meg Fekete uram Monori Lacival, s miként jött Ágota, még pedig Fekete ne­jének életében Berkesre, azt könnyű ugyan megmon­dani, miután elég erre a tényt fölhozni; de annál nehezebb azon ragaszkodást megfejteni, melylyel e derék ügyes férfiú s tüzes gazda Fekete — Laci iránt viseltetett, mint szintén azon valóban atyai gon­doskodást, melyet — neje meghalván — mint özvegy a még gyermek Ágota iránt tanúsított. Fekete Katiról később többet is megtudandunk; mondjunk most valamit jelleméről. (Folytatása köv.) A SZÜRETI KIRÁLYNŐ. (Folytatás és vége.j E pillanatban harsonák zaja hangzott föl a völgyből. A váratlan félbeszakittatásra parasztok és sze­dők mind földhöz vágták magukat. A mit arra lehet kimagyarázni, hogy történetünk kora Krisztus után az ezredik év, a mikor az astrolo- gusok világ véget jövendöltek volt. Akkor minden trombitaszóra dühösen hitték az emberek, hogy az utolsó ítélet van jelen. Nehány percig egy lélek sem merte orrát felütni szemét felnyitni. Képzelhetni: mennyire növekedett az ijedelem, midőn mindenik legény egy-egy kelevésznek épen nem kívánatos csiklándozását érezte lapockáján. Majd szörnyet haltak. Csak arra vigasztalódtak meg, midőn egy hang igy kiáltott: — Keljetek fel, szamarak! így nem beszélhetnék angyalok, még ha a ha­lál angyalai volnának is. A mi gyászvitézeink felpis- lantottak, és szinte örömmel vették észre, hogy a hallott hangok mindössze is vitézi hirnökök harsonái­ból származtak. r — Merre van Afalva ? — kérdé az, a ki a csa­patot vezényelni látszott. — Oda valók vagyunk. — Felelék a lányok, csinos bókkal. — Ott születtünk. — Válaszolák a fiuk osto­bábbnál ostobább mosolygással. — Félre fickók ! — kiáltá a tiszt. — Csak a szép nemmel lesz dolgunk. A fiuk, mosolyukat egy-egy torzvonássá változ­tatva vonultak félre, a leányok pedig egy vezénylő­tiszt egy udvarias intésére szépen sorba állottak mint szemlére kiállított katonák. — Az arcképet! — kiálta ekkor a fötrombitás. Erre egy sípos állott elő s egy drága szekrényt nyitott fel. » A szekrényben egy leánynak volt arcképe, va­lami kedves, légies kép, mintha csak egy szép álmot festettek volna oda; inkább tündér, huri, angyal, mint nő arcképe. A tiszt szemle alá vette az áfalvi leányokat. Mindenik előtt megállva, egyenkint hasonlitgatta ezeket az arcképhez. Ha szebb leányhoz ért, némi só­hajtással végezte az összehasonlítást,minthaigy gondol­kozott volna magában : „kár,hogy nem ez!“— A vé- necskék és csúnyácskáktól jelentékeny gunymosoly- lyal sietett tova. — Hiába tettük az utat, — sohajtá a szemle vé­geztével. Engedelmet kérek, — jegyzé meg a kis sipos, — van még itt egy leányzó, a ki úgy látszik szinte áfalvi. És Mogyorókára mutata, ki szerényen vonult félre szerelemfürtével. — Eredj már no! Ez a rongyos! — kiáltott a födobos, épen nem szeretetreméltó módon. De alig fordula felé Mogyoróka szép szőke fe­jecskéjével, hogy meglepetve szólt: —• 0 az! És zavarodottan, pirulva, tiszteletteljesen térdelt Mogyoróka lábaihoz. — 0 az! — ismétlé a hirnökök kara, egytől egyig követve a tiszt példáját, Tessék már most elgondolni; mint szégyenültek meg a szedöleányok, minő birkaképeket vágtak a puttonosok és mennyire meglepetve állt Mogyoróka. Nehány perc múlva kettős lett a meglepetés. Az idegen hirnökök három nagy szekrényt ci­peltek elő. Az első tele volt aranynyal, a második drága kövekkel, a harmadik becses öltözetekkel, melyek egy császárnénak sem voltak volna szégye­nére, és minden drágaságokat Mogyorókának aján­lották fel. — Nekem ? — Dadogá a szegény gyermek. — Mind nekem ? De hát — hogyan ? — A többit holnap tudja meg; drága úrnőm, — viszonzá a főtrombitás, — mert holnap érkezen- dik meg, a ki magának tartotta fel a boldogságot, hogy kegyednek mindent megmondjon. Addig ne­künk nem marad egyéb teendőnk, mint kegyednek e csekély ajándékot és kész szolgálatunkat felajánlani. E szavaknál felkelt térdeiről. Utána a többi is és levett kalappal körülállották Mogyorókát. Az árva sokáig nem tudott a zavarból kibonta­kozni. Szótlanul nézte a hirnököket és a három szek­rényt. Nem úgy a szedők és puttonosok. Szedők kara: Lám, lám, felkapott az ugor- kafára. — Tudom, hogy én a lelkemet is kiimádkoz- hatnám, mig ily szerencse érne. — Úgy van az, a ki­nek sem apja sem anyja. — Valami királyleány, a kit a cigányok elloptak.—Bizonyosan császár volt az apja, a kit népe elűzött és most visszafogad. — Mily külö­nös történet! — Mily szerencse a falura nézve! — Mogyoróka! tudod, hogy mindig jóakaród voltam. — Kisasszony! ne feledkezzék meg rólam. — Her­cegnő ! ha viseltes ruhái helyett valamivel jobbakat óhajt gondoljon reám. — Éljen Mogyoróka! — Di­csőség Mogyorókának ! Puttonosok kara: Milyen gazdag lett a ron­gyos ! — Milyen jól megy férjhez! — Csak tiz per­ce, hogy lenéztétek. — Igen te. — Én nem. — No biz én még úgy sem. — Mogyoróka! én mindig von­zódtam hozzád. — Ne higyje, kisasszony, ő reá sem nézett, de én titkon régóta imádom. — Vigyázzon hercegnő! összenyomják szerelemfürtét. — Oh! — Amen! Együtt: Éljen Mogyoróka! Dicsőség Mogyo­rókénak ! • < • v- - »f, jC- —* -A

Next

/
Thumbnails
Contents