Fővárosi Lapok, 1864. október (1. évfolyam, 224-249. szám)

1864-10-01 / 224. szám

224-ik sz. Szombat, október 1. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere "7. sz. Első évfolyam 1864 .17. FŐVÁROSI LAPOK. Megjelen az ünnep utáni na- Hasábos petit sor . . 4 krB pokat kivéve mindenn­­.p. ko- „ trelyegdíj mindenig­ronkint képekkel. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. tetáskor • • • 30 . Előfizetési felhívás „FŐVÁROSI LAPOK“ című, irodalmi napi­lapra. A folyó félév eleje, mely annyi lapvállalatot meg­rengetett, reánk nézve kedvezőleg nyílt meg. Lapunkat, mely a legterjedelmesebb s leg­többször megjelenő irodalmi lap, a közönség foly­tonos részvéttel kiséri, s mi e részvétnek megfelelni iparkodunk. A közönség látja, hogy mi egész tömeg­dolgoza­tot adtunk, folyvást a legismertebb íróktól, hogy a költői rész mellett mindennap közlünk egy vagy két ismeretterjesztő cikket, hogy a tárcai rovat egy lap­ban sem változatosabb, mint nálunk, s újdonságaink száma naponkint 70—80-ra megy, s hogy irányunk becsületes, hangunk higgadt s rovatainkban minden szépnek, jónak szeretete nyilatkozik. Kérjük a közönséget, hogy részvétével jövőre is támogasson bennünket; mi e részvétet legkevésbé zsákmányoljuk ki, s mig lapunknál három négy iró állandó foglalkozást nyer, más felöl is mond­hatjuk, hogy irói díjazásokra folyvást jelenté­keny öszveget fordítunk s az irói munkálkodást ez által is lehetőleg iparkodunk elősegíteni. Pest, September 15. 1864. Tulajdonos és felelős szerkesztő: Tóth Kálmán. Főmunkatárs: Vadnai Károly.­­ A „Fővárosi lapok“ ezután is egy napi­laphoz képest szép kiállításban fog megjelenni s minden nap pontosan szétküldetni. Tekintettel a női közönségre, intézkedtem, hogy­­ a nagy saison divatkép (7—8 alakkal) ezután min­­­­dig színezve jelenjen meg a lap mellett, mindig a­­ megnyíló saisonok előtt. Előfizetési dij októbertől december végéig: 4 ft. helyben úgy, mint vidékre. A gyűjtők 8 p. után egy t. példányban része­sülnek. Emich Gusztáv, akad. nyomdász, s a „Fővárosi Lapok“ kiadója. PÉTER DIÁK BIBLIÁJA. Beszély, népmonda alapján, P. Szat­hmnáry Károlytól. I. Péter diák derék legény volt, bevallotta azt a városnak minden leánya; még a menyecskék sem erősen tagadták. Ha karcsú derekát és szép termetét feltüntető tógájában végig ment az utcán, a leányok még a rántáskavarást is félbehagyták, s a mit az al­sóbb rendűek nyilván tettek, titokban az előkelők is utána mondották : „jaj de szép az eszem adta!“ Ha nagy tiszteletű Szántay uram helyett, kit egyébiránt egész város népe tisztelt becsült, esetleg Péter diák vette fel a palástot: a leányfélét nem lehe­tett visszatartani a templomból; s bár azon véleke­désnek, hogy az öreg tiszteletes épületesebb dolgo­­i­kat beszél, mindnyájan helyet adtak, — de bizon­y csak örömestebb hallgatták ők Péter diák predikátió­­ját, kinek „virág volt beszédje s virág volt maga is.“ Az öreg ur az észhez, Péter diák a szívhez tudott szólni. Hangja pediglen az új orgona háta mögöl is gyö­nyörűen szólott, úgy, hogy jobban esett a leányok lelkének, ha olyankor, midőn Péter diák az orgo­na ablakon keresztül azt nézte, felment-e már a ka­­thedrába a pap, legalább orra hegyét és szép sze­meit megpillanthatták. De mi haszna minden kandiság és kacérkodás ? Péter diáknak két nagy hibája volt. Egyik a ter­mészettől, a másik a sorstól. Péter diák igen nagyralátó volt. Köszönt az igaz tisztességesen mindenkinek , ha megszólították nyájasan felelt, de ő ugyan maga, ha csak hivatalos ügyben nem — beszédet soha sem kezdett. Legkivált asszony­ és leány félével nem hallotta öt beszédet űzni fűzni senki. Disznó torokba, név­napra mind­­hiában hívogatták. Ha épen ki nem kerülhette, elment ugyan, de a mint szerit tehette elosont a mulató tár­saságból, s ha távozását szemére vetették, olyan ment­séget mondott, melyet minden jámbor léleknek el kel­lett fogadni: „szegény öreg édes anyám nem tud ad­­dig alulni, mig haza nem térek, csak nem várakoz­tathatom szegényt éjfélig magamra.“ S pedig Péter diák távozása nagy hiány volt a társaságban. A jó magyar nótákhoz ö adott hangot, ő is vezette, ügyesen kisérve gitárjával; a legszebb po­­hárköszöntő is ö tőle került ki, a­mi pedig a táncot illette, — örült az a leány a kit ö felhívott, mert az ő táncát nézte az egész kompánia. Fájdalom­­ ily alkal­makkal sem,tüntetett ki senkit, s a­ki csak a házban volt, szépjét rútját sorra táncoltatta; még csak huza­mosabban sem táncolt egyikkel, mint a másikkal. A másik hibája, mit sorsának köszönhetett: az ő szegénysége volt. Péter diák nemes szülőktől származott ugyan, sőt a­ki leveles ládájába beletekintett volna, oly öreg levelet is láthatott vala ott, mely leányágon a hajdani hires Lorándffy familiával is összekötötte, de az örök­ség apáról fiúra mindegyre apadt, úgy, hogy Péter diákja már nem maradt egyéb egy öreg ezüst kap­csos és türkisen bibliánál, melyet mint szent ereklyét őrzött, csak sok kérésre mutatván meg annak belső tábláján, hogy szülőnagyanyja azt egyenesen I-s. Rákóczy György fejedelmimétől, a kegyes Lorándffy Zsuzsánától, mint édes nénjétől kapta, melynek való­ságát a fejedelem asszony saját keze írása nyilván bizonyítja. Elég, hogy Péter diáknak már iskoláztatására is kevés segély jutott. Sáros-Patakon sok nélkülözéssel, tudományok másolgatásával s tanítgatással tartotta fenn magát, s a­mit később össze­kaparhatott,azonkí­vül, hogy szegény öreg anyját tartogatta belőle, a fel­ső országi akadémiai útjára kellett fordítania. Mikor aztán innen hazakerült, s a távol lévő kis bányavárosba rectornak kinevezték, nagyon kevés batyuval kellett megterhelni azt a szekeret, mely Edelényből őt és anyját F. Bányára szállítja. Ennek s az épen nem fényes állomásnak dacára, Szecsődy Péter, vagy mint közönségesen hívták, Pé­ter diák anyját igen tisztességesen járatta ; házát — volt faképen a nemes és szent egyház épületét — nagy csinossággal ékesitgette; e kis kertet valóságos paradicsommá változtatta, de ő maga is oly csinosan és tisztán járt, hogyha egy kevéssel több gondot for­dított volna ruhájára, könnyen a nyalkaság vádja alá eshetik vala. Minthogy pedig mindez a rectori fizetésből ki nem telhetett, Péter diák nem restelte nemzetes Sár­­réty uramnál, kinek a szerencse, bányái után , nagy gazdagságot, hivatalt és méltóságot adott, lévén akko­riban a leggazdagabb bányamivelőknek (Werkesek) első és fölé sáfárjok — a kis fiuk nevelését is átven­ni. És pedig nem mi, de maga Sárréty uram mondá, hogy soha nagyobb szerencse a házát nem érte, mint midőn Péter diák küszöbét átlépte. Ő kegyelme ugyan­is a korisius gyermekekből, valódi szófogadó bárány­­kákat mivele; Rozália kisasszonyt gyönyörűen meg­tanító énekelni és gitározni; a nagy terjedelmű kör­­tét, a családi levéltárt rendbe hozta s ebből olyan Sár­réty családfát készített, hogy Sárréty uram indíttatva érezte magát a kegyelmének a kialkudott tanítási dí­jon kívül két arany forintot fizetni ajándékul, melyet­­Péter diák nagy örömmel vitt haza édes­anyjának, útközben azon határozathoz jutván, hogy azzal men­ten be fog állani valami szegényebb wetkestársaságba szerencsét próbálni. Nem kevesebb, sőt mondhatnók több grátiában állott Péter diák nemzetes Sárrétiné asszonyomnál, ki bár közel a negyven évhez, még mindig csinos barna menyecske volt, s annak is tartá magát. A nemzetes asszony valójában soha sem mulasz­totta el, a­hol csak alkalom akadt, Péter diák iránt kegyességét és bőkezű voltát kimutatni, hol egy szép mellénynek valóval, vagy nyakravalóval, hol egy pár szekér télire való veteménynyel lepvén meg az anyát és fiút, kik hasztalan mentegetőztek, hogy ők bizony ezt a ritka szerencsét meg nem érdemlik. A rosz világ már nyelvére is vette a kegyeskedő asszonyt Péter diákkal, melynek előrevételére ez utóbbi azt találta ki, hogy a kiszabott órán túl egy perccel sem maradt tovább a Sárréty háznál, akár­miként marasztotta házi úr és házi asszony, sőt maga Rozália kisasszony is. És pedig hiában ötölünk, hatolunk, csak meg kell leiz azt vallanunk utoljára is, hogy ha lehetett e földön marasztás, mely Péter diákot maradásra bir­­hatja vala, h­a Rozália kisasszonyé lett volna az. Rozália kisasszony akkoriban mintegy 17 éves lehetett,gazdag világos szőke fürtökkel s nagyranyilt fekete szemekkel, melyek oly ártatlan nyiltsággal néztek szembe az emberrel, hogy Péter diák vala­hányszor azok reá szögezve állottak, mindannyiszor eszébe jutott, hogy egykor diák korában a pataki szöllőhegyben ifjúi pajkosságból cseresznyét szerzett volt, s közel volt ahhoz, hogy közelebbi prédikációjában indítványt tegyen a képek tiszteleté­nek célszerű voltáról. Mindezekből nehogy azt gondolja a jámbor ol­vasó, mintha Péter diák valaha akár a kisasszony — akár más halandó előtt erről szót tett volna : mélyen eltemetve feküd ez az ő szivének fenekén s ugyan csak derék hyénának kellett volna lennie annak, mely azt e mély sírból felásni képes legyen. Őszintén meg kell azonban vallanunk,­­hogy Péter diák a Rózába kisasszonyt, vagy rövidebben Rózát illető ábrándjaihoz kötött reménységet végké­pen fel nem adta. (Folyt. köv.) CORALIE, A VIDÉKI SZÍNÉSZNŐ. — Beszély. —­­Egy angol színész naplójából.) „No more her sorrows I bewail, Yet this will be a mournful tale. And they who listen may beliewe. „The Giaur.“ I. T i t o k z a t. „ O Desdemona ! meghalt! meghalt 1 Othello.“ „Az erény, mielőtt a kísérleteket kiáltotta, nem nevezhető erénynek!“ — Így ír Mistresz Jamieson, egy mindenben, mi nemét illeti, kitűnő irónő.­ Hány büszkélkedő erény van, melyek a világ­ban szilárd léptekkel haladnak előre, fölemelt fővel és összeszorított ajakkal, melyek a liliom-koronát el­nyerők, a­nélkül, hogy a vértanúi küzdelmet, mely által nyugalmas pályafutásokról elszakittatnak, kiál­lották, a­nélkül, hogy a kisértés hozzájuk férkőzve, mosolylyal vezettettek volna le, virágfödte ösvényük­ről. Ezek boldogok és szelídeknek is kellene lenniök, nem volna szabad szigorúan itélniök azok felett, kik­nek életútját vihar és láng lepte el; nem volna sza­bad ajkaikat megvetéssel összevonniok, ha a szeren­csétlenek a szenvedély által megtámadtatva, elsikam­­lanak és erejüket elvesztik ... és az áldozat elesik ! — Legyetek résztvevők azok iránt... de ne dob­jatok reájuk követ.... Legyetek résztvevők és szégyenitsétek meg a költőnek eme szavait: „A nő siratni kész mindig idegen fájdalmat, de nem a testvér bukását.“

Next