Fővárosi Lapok 1865. szeptember (200-224. szám)

1865-09-01 / 200. szám

melyek erejénél fogva a városház, kaszinó és „Cercle des bains“ termeinek ajtai megnyílnak. Megfizettetik ezt a taksát azokkal is, a­kik a lábukat nem képesek mozgatni. A fürdők körül egész nap szól a zene; a zene­kar igen jó, játszik mindent, operarészeket, induló­kat és tánczenét. Egy csárdást hallottam tőlük , de úgy , hogy ily módon nem óhajtom bemutattatni az idegeneknek. A társalgási terem mindig népes. Élénken társa­lognak és olvasnak mindenféle lapokat és könyveket. E helyet azonban sokan nem szeretik. Két zongora van itt, melynek a buzgó műkedveltek (ezek közt legtöbb az angol miss) soha sem hagynak békét. Min­den reggel újra hangolják, s dél körül már le van han­golva, pedig még csak ezután jőnek a legbuzgóbb játszók. A­mint a napokban belépek ide, e­z hajlongó, rendkívüli gonddal öltözött és fodrozott fejű úri­em­berén akadtak meg szemeim. Nyájasnak, de bőbeszé­dűnek is látszott. — Ki ez ? — kérdeztem egy ismerősömtől. — Francky úr, Patti és Strakosch úr ügynöke. Patti hangversenyeinek ő az előpostája. — Tehát Patti itt lesz? — Igen, és 19-én tartja hangversenyét. Egy óra múlva már teljes bizonyos lehettem, hogy a híres Patti Adélt hallani fogom. Óriási falraga­szok óriási betűkkel hirdették , hogy Patti k. a. Stra­kosch úrral eljö , s aug. 19-én a kaszinó nagy termé­ben hangversenyt fog tartani. Francky úr délig min­denhova elküldte a szíves meghívó levélkéket. Mielőtt e hangversenyről szólnék, egyebekről írok. Minden negyednap bálozhatunk. E táncvigal­mak fesztelenek és kedélyesek. Csak a kaszinó csü­törtöki táncmulatságaiban van feszesség, minthogy ebben jelennek meg a fürdő legelőkelőbb vendégei. A fürdő legnevezetesebb vendégei közül valók: a brabanti herceg nejével, a weimari nagyherceg, Bassano herceg, Auersperg hg. stb. Itt vannak Feste­­tich Tassiló, gr. Szécsenyi Dénes és Csekonics gróf­né is. 19 én érkezett meg a beteges belga király is, de még mindeddig nem mutatta magát. Megemlítem még L­a­m­b­é­­­e kisasszonyt is, ez ifjú, 17 éves hölgyet, ki kedves arcával mindenki figyelmét magára vonja. A brüsseli conservatorium tanítványa, s az idén mint első sopron énekesnő az első díjat nyerte. Arca igen hasonlít Pattiéhoz, úgy hogy bátran testvéreként, léphetne föl. Ő is hangversenyt fog rendezni, melyben a híres gordonkavirtuóz Servais is föllép. A kaszinó csütörtöki báljai igen érdekes szemlét nyújtanak. Menyi szép arc, menyi vakító ékszer, mily pompás öltözékek! Egyszerűségről itt szó sincs. Az egyik táncvigalom alkalmával egy kis bot­rány is fordult elő, melyről írtak ugyan már a lapok, de egészen elferdítették az eseményt. A zenekar a belgiumi néphymnuszt, a „braban­­gonne“ t kezdte játszani. Erre bizonyos Van Prett Antwerpenből, fütyölni kezdett, mert tudnivaló, hogy az antwerpeniek jobb szeretik a franciákat, mint a belgákat. Erre Chazal százados kétszer arcul ütötte Van Prett urat, ki hasonlólag felelt Chazalnak. Erre párbaj következett, melyben Chazal könnyű sebet ka­pott. Ez intermezzo után a táncvigalom tovább folyt, s az egész eseménynek nem lett volna nagy híre, ha Chazal történetesen nem a hadügyminiszter fia. Patti hangversenyét várva vártuk. Hogy is ne, mikor mindenki „bűbájos gyermeknek“, „ezüst han­gú csalogánynak“ nevezte. Végre csakugyan eljött a nap, a falragaszok megnagyobbodtak , s megsűrültöd­­tek a falakon. A hangverseny programmja Pattin kívül semmi érdekest nem ígért, és nem is nyújtott. De Patti Adél igen szép és szépen is énekel, s a legnagyobb rész csak ezt akarta. Roppant tapssal és virágzáporral fo­gadták. A híres énekesnő nehéz fehér selyembe volt öl­tözve , s ragyogó ékszerekkel elborítva. A­mint rá kezdte Rossini „Una voce poco fa“ kezdetű dalát, a gázlángok csavarjait még jobban kinyitották, s az egyszerre szétsugárzó fényözön közepette állt Patti szép alakja, szikrázó gyémántjaival. Mondhatom, ez nem rész gondolat a hatás előidézésére. A hangversenyből még (mint legérdekesebb szá­­mot) egy 62 éves öreg művészt említek meg,ki­csengő, tiszta hangon egész ifjú erővel énekelt!! Neve : Scalese. Mondanom sem kell, hogy a terem egészen meg­telt hallgatósággal. A ballada és románca története s elmélete. IV. A népballada elmélete. A költői főnemeket tárgyalva, megemlítettem, hogy a lyrai és epikai elem vegyületéből származik a dráma; ha tehát a balladát drámai epikainak neve­zem, magától értetődik, hogy nemcsak drámai elő­adást, hanem lyrai elemet is tulajdonítok neki. Ezen lyrai elem azonban sohasem oly túlnyomó, hogy a balladát annálfogva lyrai költeménynek lehetne ne­vezni, mint azt Gottschafl tévé. Valamint a románca, úgy a ballada is az egyszerű lyrai dalból származott, de annak már csak külszínét hordozza meg némileg; a románca az első lépés az eposz felé, mint a ballada első lépésül tekinthető az eposz és dráma felé. A spa­nyolok azon első lépésnél megállapodtak, holott az angolok és tulajdonképt germánok (skandinávok és németek) tovább haladtak; ezek balladáikból epo­szokat alkottak, amazoknál pedig balladáik alapján fejlődött a szinmű. Értekezésem élén oda nyilatkoztam, hogy belá­tásom szerint a lyrai dal a költészet eredeti formája, — az eposzhoz külső cselekménynek kellvén adni a rugót. Úgy van ez mai napig is az öntudatlanul, ösztönszerűleg nyilatkozó költészetben, a népkölté­szetben. A nép — Gyulai Pállal szemben merem ál­lítani — költői mesét alkotni nem tud; neki min­dig csak valami esemény adja az indokot epikai költeményhez. Az eseményt azonban mindig át fogja idomítani: hol hézagot érez, kitölti, hol fölösleget lát, kihagyja, — és elbeszélésébe belefekteti korlátolt világnézetét és mythologiai reminiszcenciáit, babo­nás hitét. Egyetlen egy eset lehetséges, melyben nem valami mellett szolgálja a népnek az epikai tárgyat, és ez mythologiája, monda és regevilága; nem szük­séges azonban hosszasan bizonyítanom, hogy a nép mondáit és regéi nagyobb részét igazi történetnek tartja; ezek tehát épen oly jó anyagot nyújtanak neki, mint a tegnap történtek. Ezeknél fogva igaza van tehát Gyulai Pál és Erdélyi Jánosnak, a székely balladák történeti hajlandóságát kiemelve, de nem lévén mind­az történeti is, a­mi megtörtént, és a tör­ténelem könyvében csak az lévén való, mi a nemzet életére ténylegesen befolyik: én a székely balladák történetiségét merőn tagadom.1) Ezzel azon pontra érkeztem, hol a ballada lé­nyegéről tüzetesebben kell szólanom. A románcát tárgyalva, csak­is a spanyol román­­cákról lehetett szó, a többi vagy nem lévén eredeti, vagy már a műköltészetbe valók. A balladának tágul a tér, azért hát terjedelmesebbnek is kell lennem, hogy az adandó jellemvonások ráüljenek minden nép balladáira. Mint a drámában három irányt ve­szünk észre­­, úgy a balladákat is tragikai, komikai és nézőjátékszerveknek nevezhetjük, vagy Pinkerton példájára az utósó elnevezés elhagyásával.3) Én azon­­ban nagy súlyt fektetek erre és különösen a komikai balladára, mivel az előttem ezen tárgyról írók őket többnyire vagy figyelembe nem vették, vagy nem tudván velük mit tenni, érintetlenül hagyták. A bal­lada nem más, mint epikai dráma legbővebb érte­lemben. Mint a jó tragédia, úgy a jó tragikai ballada sem tűri a szószaporítást, inkább homályossá lesz, sem­hogy bő legyen. Az esemény tragikumát megkapva, (de nem mindig, miről alább), nem beszéli el hossza­san annak lefolytát, hanem azonnal szólva lépteti föl egyéneit; például: „Menjetek el Sári biróékhoz.“ (Szalai Kata.) „Apám, apám, apám, lelkem édes apám!“ (Barcsai.) „Megöltem egy zsidót“ (A lovas legény.) „Anyám, anyám édes szülem!“ (Kádár Kata.) „Tenger partján lakó jó emberek. (Armori torony, Breton.) „Kelj fel, kelj fel, lord Douglas!“ (Skót.) „Ha hegy és völgy mind arany volna is.“ (Svéd.) Gyakran ezen fellépés nyomatékosság okáért k­érdéssel történik, például: Mi oka, mi oka, Homlódi Zsuzsanna?“ (Homlódi Zs.) „Honnét házasodol, Magyarosi Tamás?“ (Magyarosi T.) „Kardod vértől miért piros?“ (Edward. Skót.) „Mondsz a leány, hol hálunk, édesem ? (Cserkesz.) „Hol voltál látogatóba Mária, gyermekem?“ (A nagy­anya, német.) „Hol voltál oly soká?“ (Svéd.) „Ki kopogtat ajtómon?“ (Szép Margit. Olasz.) Van azonban számos ballada, melyben a megnyi­tás nem történik ily erőteljesen, hanem rövid beveze­téssel van ellátva; ezen bevezetés azonban sohasem tartalmaz elbeszélést, mint ilyent, hanem mintegy tá­jékozásul szolgál, mily helyzetben vannak az egyé­nek,mielőtt megszólamlanának, mielőtt megkezdődnék a drámai tett. A régi színművek prológjaira emlékez­tet, csakhogy rendesen nem oly esetlen mint azok .­ A Szabó Sámuel közölte „Szilágyi és Hagymási“ megcáfolná állításomat, bár egy kivétel nem cáfolat,­­ ha tiszta népi eredeti volna, miben azonban igen kétel­kedem. 2) Tulajdonkép csak kettő volt: a tragédia és komé­dia ; e kettő vegyületéből származott később a nézőjáték, melynek főkellékeit tekintetik a szerencsés kimenet. 3) Pinkerton becses „Selict Scotish ballads“ c. gyűj­teménye 1. k. értekezik „On the tragic ballads“ — „On the comic ballads.* lenni szoktak. ”) Ezen bevezetés mindig rövid és jel­lemző, úgy hogy rögtön tájékoztat többnyire a körül­mények miben állásáról, pl: „Siratozza magát a szegény rabasszony.“ (Bodroginé.) „Elindula Ajgó Márton.“ (Ajgó M.) „Asztalnál ül vala gyönge Judit asszony.“ (Bátori B.) „Szép Anna lúgosban ül. (Szép Anna, Skót.) „Helmer a rózsák ligetét járja.“ (Helmer lovag, Svéd.) „Zöld levél a zöld nyárfán.“ (Román.) „Ulrich egykor sétálni nyargalt.“ (Ulrich és Anna,Német.) A bevezetés nem ritkán jellemző kérdés alakjá­ban is történik, mire a szint oly rövid felelet a hely­szín vagy körülmények leírását adja; például: „Hallottátok hirét híres Barassónak ? Abban csináltattak etető tömlöcöt“ (Bandi urfi.) A bevezetés után illetőleg a személyek első fel­lépésével ellentállhatlanul fejlődik a drámai jellem. „Természete a balladának — mondja Arany Já­nos — hogy nem a tényeket, hanem a tények h­a­­tását, az érzelem világra, nem a szomorú történetet, hanem­ annak tragicumát fejezi ki, minél erősebben. Magokból a tényekből s járulékaikból, mint idő, hely, környület, csupán anyit vesz fel, a menyi múlhat­­lanul szükséges, csupán anyit a testből, menyi a lélek feltüntetésére okvetlenül kívántatik.“2) Azért a balladában puszta elbeszélésnek nincsen helye: itt nem tudjuk meg, hogy történtek a dolgok egymás után, hanem hogyan fejlődtek ki a jellemekből: nem külső, hanem belső okok döntenek itt; nem királyok­kal, vitézekkel van itt dolgunk, hanem az emberi szív redöibe pillantunk be. A jellem tehát a fődo­­log; ez festetik, ebből folynak a cselekmények ; szá­mos balladában nincs is tulajdonkép történet, hanem csak következménye. Különösen áll ez a tragikai bal­ladákról és a leghatalmasabb tragikai balladában, a Skót „Edwardban“ például nem mondatik el a véres tett befolyása, hanem csak az anyasfia közti beszéd­ből tudjuk meg, mi történt, és itt csak fokonként, az anya kérdi hazatérő fiát: „Kardod vértől miért csepeg? Edward, Edward?“ de már sejteni kezd s mi vele, és hozzá teszi: „S a bú miért epeszt? Oh !“ a fiú mentegetődzik . „Oh én megöltem sólymomat S hasonlót nem lelek,“ és fejlődik tovább a két jellem: az anya fokozott sejtése mindinkább valósul; a fiú egy ideig mentege­tőzik még, de végre bevallja, hogy apját ölte meg: látjuk megtört, bánatteljes szivét, és halljuk szándé­kát, hogy elhagyja házát, nejét, gyermekit s bujdosni megy a nagy világba. A tragédia a fiúnak anyját sújtó átkával végződik: „Átkot hagyok s pokoltüzet (neked) Anyám! anyám! Gonosz tanácsodért! “ „Edwardban“ megvan minden, mit Arany (ki különben úgy látszik csak a tragikát tekinti balla­dának) a balladától követel, és mellőzve minden, mit neki megenged : nem a tényt, hanem hatását lát­juk, holott hely, idő­s környület egy szóval nincs megemlítve. A lélek mintegy önerejéből testesült meg. — 789 — Fővárosi hírek. * A Petőfi-SZobor ügyében intézkedni va­lószinüleg most már ideje volna. Hallottuk is, hogy Reményi, a zenedes ünnepek fáradságát kipihenve, a bizottmányt össze fogja hivni a kellő lépések meg­tétele végett. A szobor­ töke folyvást a takarék-pénz­tárban gyümölcsöz. , * Herceg prímás­­ eminentiája Liszt­nek egy filigrán művü díszes ezüst piramist, oldalt Assisi szent Ferenc zománcozott képével, s elöl e fölirattal: Francisco Liszt­t küldött ajándékba, Bülowné­­nak pedig egy igen szép drágaköves virágtartót, mely a bőség szaruját ábrázolja. *AzenedekÜnnepek számvetése még nincs befejezve. Csakúgy körülbelül mondhatjuk, hogy az összes ünnepek 20,000 ftig jövedelmeztek, kiadás volt 15—16,000 ft, s így megmarad az intézetnek vagy öt-hat ezer. * A mű egy­­ejnek újabb tárlata van, mely aug. 30-tól September 30-ig tart. Nyolc kőrajz és aquarell, s nyolcvankét olajfestvény látható benne. A hazai művek közt még mindig ott függnek Ligeti „Capri sziget“-je és Madarász Viktor „Zrínyi és Frangepán“-ja. Az 225, ez 2000 ft árú. Más orszá­gokban ily sikerült munkák nem hevernének ily so­káig a kiállítás falain ; akadna, a­ki megvenné. Ná­lunk a paloták díszítésénél megelégesznek a kézmű­vesek és gyárak csillogó munkáival,­­ a képzőmű­vészetek termékeire vajmi keveset gondolnak. így aztán nem csoda, ha Madarász Viktor azon kérdé­sünkre, mikor jó Párisból haza lakni, azt kérdezi: minek ? — Tán hogy az élet követelő szüksége ez is *) Egy régi angol szinmű prologjában pl. elmondja az igazgató a történendők jelentőségét, biztatja a t. c. közönsé­get, ne rettegjen, ha az oroszlán ordit, mert az tulajdonkép nem is oroszlán, hanem szinész, oroszlán-mezben. 2) Lásd Szépirodalmi Figyelő 1861. I. 34. sz.

Next