Fővárosi Lapok 1865. október (225-250. szám)

1865-10-01 / 225. szám

W;".y,rwip»Ttj./y.i{rf 225-ik sz. Vasárnap, október 1. KA adó-hivatal: Pest, bar&tok-tere 7*. sz. Második évfolyam 1865 Előfizetési dij: Félévre........................8 Irt. negyedévre ... 4 írt. Megjelen az ünnep ntáni na­pokat kivéve mindennap; ko- ronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipótutca 1. sz. 1. em. Hirdetési dij: negyed hasábos petit sor 5 kr Bélyegdij minden ig­tatáskor . . . 30 kr Előfizetési föllilváet nyitván lapunk nyolcadik évnegye­dére, az előfizetések mielébbi megújítását, s vállalatunk szives terjesztését kérjük. A közönség részvétét folyvást élénk, tartalmas, minden kérdésben szabadelvű irodalmi napi lappal kívánjuk viszonozni. Az or- szággyülés megnyíltával tollrajzokat és jellemrajzokat is adandunk. Külföldi levele­zőink számát folyvást szaporítjuk. Előfizetési áraz okt.—dec. évnegyedre négy forint. Az összegek minélelébb Emich Gusztáv kiadó hivatalába, barátok tere 7. sz. a. küldendők. A legszebb talány. Sűrűn nyomtatott lapokra Lehajolva, kedvesem, Ajkaid szép rózsabokra Mit mosolyg negédesen ? Verset olvassz ? bús poéta Jajveszékeléseit ? Szánod ? — el ne hidd felét a Csalfa szónak, el ne hidd. Híreket keressz talán a Nagyvilágból ? jobb, ne bántsd ! Vagy talán, oh Éva lánya, A divattudósitást ? Itt a kép is — mit kapsz rajta? Lomkosárba! — vagy talán Mély szemed’ mi fogva tartja : A legújabb számtalány ? Egy talány van, figyelemre Méltó csak — a szerelem. Azt meg, jöszte kebelemre, Megfejthetjük hirtelen! Szász Károly. KŐVÁRI KATALIN­(Történeti beszély.) P. Szathmáry Károlytól. Egész Európát széliében és hosszában el-bejár- hatjuk , s alig akadunk oly helyre, melyhez ugyan­azon nemzetet anyi szent emlék kösse , mint a ma­gyart a vajdahunyadi kastélyhoz. Elkezdve az Anjouk legjelesbike, a „nagy­nak“ nevezett I sö Lajos itt-ott felismerhető kéz­nyomain, itt találjuk a dicső pogány verő Hunyadi János kápolnáját s pompás palotáját, melyben még csaknem épen áll diszes márvány oszlopain a két ha­jójó lovagterem; még látható a fülke, melyben a nem­zet martyrja, Hunyadi László született; az er­kélyszoba, melyben Capistran, hösbarátja ven­dége vala ; még áll a szárny, melyet Mátyás király müizlése emelt, s bár az idők vihara a felső nagy te­rem fölfreskóit egy-egy vonással mindennap halvá­nyabbá teszi; bár a nagy Bethlen Gábor épü­letsorán katangot ingat a szél, s a nemzet egykori élő jajszavának , Tököl y i Imré nek lakszobái dísz­telen pusztaságban néznek le a klaszszikus vidékre: a nemzetnek csak egy „legyen“ szavába kerülne, hogy a diszes Hunyadi-címerekkel ékes boltozatok, pompás portálék és ablakok, melyeknek ékmüvei megvédve, még ezredekig eltarthatnának, a késő utód hazafi lelkesedésének tárgyaiul megóvassanak ; hogy fel lehessen találni az erkélyt, melyen Tinó. dy Sebestyén ura és úrnője Balassa Bálint és a „jó Pempflinger Kata“ előtt hazafi dalia? mait zengé,hol a hírneves Martinuzzi első leckéit nyerte; hova Török Jánosné könyüi és ártaf­I lanul kiontott vére hullott; hol Báthori Gábor kedvese, Székely Katalin, sBethlen Ist­vánná az országos szépségű Széchy Mária szerelmi hálóikat szövék ; — szóval csak a lelkese­dés egy percébe kerülne, hogy a nemzetnek e 1 e g- szentebb emlékekkel gazdag történel­mi múzeuma hajdani dicső alakját újon vissza­nyerje. E nagyszerű történeti nevek között egy szelid és áldott nőé is megjelenik ; egy nőé, kiről a história és hir keveset beszél ugyan, de kinek hűsége és őn- feláldozási készsége, ha nagy nemzetek nagy költői tollúkra vették volna, azóta neve a Cornéliák és H e 1 o i s e k é mellett ragyogna. E szerencsétlen nő emlékének van e nehány sor szentelve; az , ki a szenvedőkkel együtt tud érezni, nem fogja azokat egészen érdektelenül olvasni. I. A levél.' Az 1630-ik óv egyik júniusi estjén két ritka szépségű hölgy ült a vajda-hunyadi vár azon délke­leti bástyáján, mely a „Buzdogánytorony8 al­jában vasrácscsal keritve, máig is megvan, s mely bé­ke idején a belvár kisded virágos kertjéül, a harcok zajában tarackok és csatakigyók halált szóró szinhe lyéül szolgált. Elöl a fehér-veres és fekete kockákra festett élénkszinü torony, háttérben a Hunyadi által épített ódon kápolna s a Mátyásféle szárnyépület különös el­lentétet képeztek a kis kert gazdag rózsaiugosaival s azon csendéleti jelenettel, mely a két hölgyet, mint rózsás fészekben ülő galambokat tünteti fel, a sasok számára alkotott sziklafalak között. E kis kert általában mindig kedvenc tartózko" dási helye volt a vár hölgynépének ; nemcsak azon üde és szabad légért, melyet itt legzavartalanabbul élvezhetett, hanem kiválóan azon felséges kilátásért, melyet ez elkezdve a Zolosd és Cserna vizei­nek épen e sziklafal alatt egyesülő kristály vizétől, a vonzó tekintetű kis városkán s azon majdnem egy­mást érő falvakon át, melyek a Cserna lankás völ­gyét borítják, egész a Marosig s az azon is túlmagasló középerdélyi aranygazdag bányahegyekig nyitott. Délen, az agg R e t y e z á t nak még hóboritotta ormán a búcsúzó nap lángsugarai égtek, kellemes el­lentétül szolgálván a hátszegi erdőknek, me'yek lomb­jai már a késő tavasz gazdag zöldjében mosolyogtak. Alulról, a vár faragatlan sziklái alól, egy kis malom egyhangú locsogása hangzott fel, melynek egyformaságát most a nem messze fekvő kolostor „Ave“-ra szólitó kis harangja s a város hazatérő gu­lyáinak kolompja szaggaták meg. A két hölgy épen a fokon, a diszes faragásokkal ékített könyöklő előtt ült, s Ielköket, úgy látszik, egé­szen átadák azon eszméletlenség édes érzetének, me­lyet a természet ekként összesített kellemes harm o- niája szokott az emberre gyakorolni. E merengő helyzetükben zavartalanul megköze- Üthetjük e két érdekes egyéniséget, s mondjuk ki elő­re: kirívó ellentétet. Az egyiknél nem szükséges hosszasan időznünk; elég csupán nevét kimondanunk, hogy az olvasó a magyar történelem e kiválóan kalandos hősnőjét fel­ismerje. Széchy Mária ez, ifjú Bethlen Ist­vánná. Századokra alkotott rendkívüli szépségű és ter­metű barna hölgy, magas, amazoni termettel, s sze­mekkel, minőket Rafaelnél, arccal, minőhöz ha­sonlót a görög szobrászat klasszikus emlékein talá­lunk. önterhét alig bírja, s látszólag gondozatlanul, nehány nehéz csigában visszahullva, vállait önti el. Sötét megy- szin bársony köntöst visel, minden himzés nélkül, csak homlokán ós keble felett inog ©gy-egy medály, melynek gyémántjain akkor urodalmakat lehetett venni. Széchy Mária ekkor mintegy huszonöt éves lehetett, s a női szépség teljességében s bájainak őrü­letre vezető tökélyében ragyogott. A mellette ülő fiatal hölgy csak fakadó bimbó mellette; sőt nem is rózsa, csak ibolyabimbó, mely amannak tökélyét sohasem fogja elérni. De azért nem kevésbé kellemes, érdekes hölgy ez. Bájos sző­ke gyermek , sötét gesztenyeszin fürtök és ártatlanul mosolygó kék-szemekkel; márványfehér arccal és csábnélküli ártatlan mozdulatokkal. Sajátságos tünemény e két ellentétet egymás egyenlő magaslatu végpontjain. Ki Széchy Mária szemeibe nézett, a kohó tüzét látta, melynek lángjától szemeit káprázni érzé; fiatal sógornéja, Bethlen Katalin szemeiben pedig a zavartalan kedély feneketlen mélységű tava mosolygott eléje. Száz férfiú közül kilencvenkilenc amazt vá­lasztaná szeretőül; de nejül talán mind a száz emezt. Ez angyalian tiszta arcon szivjóság; e szép ég- szin szemekben mély és állandó érzelmek festekez- tek, s a léleknek ezen, arcán mutatkozó tulajdonai mellé, nem ugyan a festői, de a nőies szépségnek jóval több vonása járult, minden mozdulatában el­árulva, hogy hófehér keble oly szivet takar, mely szenvedélyek által még soha sem volt felzaklatva. — ügy elmerültél édes Katám, — töri meg Széchy Mária a csendet — mintha lelked egé­szen elvált volna testedtől; hova merengsz a távol­ban, mi tárgyon lebegnek gondolataid? — Valóban kedves nénikém, magam sem tud­nám megmondani. Sokszor vagyok úgy, hogy lelkem nem képes gondolataimról számot adni; s ekkor ér­zem magamat legboldogabhnak. — Hátha én mégis kitalálnám, kérdi Bethlen­né kötekedő hangon. Az én Katá m gondolatai al­kalmasint azért röpültek előre a Csernavöl- g y én , hogy várt Vendégünket asszonyuknál elébb fogadják. Katalin elpirult. Ez nála gyakrau volt az eset, miután finom arcbőrén a legkisebb indulat is nyomo­kat hagyott. — Csalódol kedves nénikóm ; én legalább nem merném állítani, hogy e percekben Dávidra gon­doltam volna. — No, ne pirulj mindjárt el; nem nagy vétek, ha az ember vőlegényére gondol; sőt azt róhatnám fel hibául, ha azt nem tennéd. — Oh bizonyosan nem, s ón nem is szégyenlem azt. De mit gondolsz, gondol-e ö anyiszor reám, mint én ö reá? — Már hogyne? — mond mosolyogva Szó- chy Mária; — ha nem tenné, miért járna akkor kezed után ? Tudod-e, hogy ma is kaptam tőle leve­let, melyben változhatlan akaratáról ir házasságára nézve. Péter bácsitól kezedet határozottan meg­kérte, s miután atyádnak a gazdag és vitéz vő ellen nem lehet kifogása, az egész ügy csupán a te szivecs- kédtöl függ. Egy óra múlva lábaidnál fog térdelni. — Oh ne mondd azt! —mondá Katalin fi­nom zsebkendőjével lángoló arcát elfödve. E boldog­ságot nem fogom elviselni, tudni! S mintha érzelmei súlyától már is roskadoznék, sógornője nyakába borult, ki a kedves teremtést kü­lönös tekintettel karolta át. (Folyt, köv.) Gazdag fekete haja egyszerű kontyba csavarva,

Next

/
Thumbnails
Contents