Fővárosi Lapok 1865. november (251-275. szám)

1865-11-01 / 251. szám

251-ik sz. Szerda, november 1. ■■*<***. bar átok-tere 7". sz. Második évfolyam. 1865. Előfizetési dij; Félévre ...........................8 írt. n egyedévre ... 4 írt. Megjelen az ünnep utáni na­pokat kivéve mindennap ; ko- ronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI Ni Pl KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda : Lipótutca 1. sz. 1. em. Hirdetési dij: negyed hasábos petit sor 5 kr Bélyegdij minden ig­tatáskor . . . 30 kr Szomorú dalok. ni. Közeledem a virághoz, S esdekelve igy szól: távozz I Yirul&som hoz hervadást: Onsorsodat ne nézd, ne lásd. Megállni a fészek 6e hagy , A mint nézem, igy szól: szaladj ! Pajkos fiú összetörhet, S végzeteden hullatsz könyet. Sziklán állok, alatta tó, Benne az ég meglátható, Felül, alól az ég közel, A tó mélye csábit: jövel! — Két kar nyúlik föl merészen, Hogy egy pókhálót széttépjen: A z a kétely, e z meg a hit. .. Ég, vagy pokol tán kaput nyit! IV. „Űzz pillangót!“ szól a gyermek, Engedvén a természetnek. Mond az ifjú : „kéj, gyönyör kell, Bár küzdjek az ördögökkel!“ Biblia szól: „légy igaz, hiv.“ „Szeress, szeress!“ suttog a szív. „Tombolj !“ tanít a szenvedély, Az ész csitít: „tűrj és remélj !“ „Munkálj, hass, tégy !“ szól a férfi; S a hir int, hogy „betetézi.“ „Lemondani!“ sürget a bölcs, S egy másik szól: „itt a bor, tölts !“ „Ragaszkodj’ az igazsághoz!“ Becsület szól: „órttem áldozz !“ Erős int: „légy engedelmes!“ A szegény kér: „légy kegyelmes!“ Verejték hull, a köny éget: „Szenvedj, szenvedj !“ szól az élet, — A sir felel mindezeknek : „Oh jer, nyugodj, jer, pihenj meg!“ Szász Gerb. A SCHLÜSSELBURGI RAB. (Történeti elbeszélés.) Vértesi Arnőidtől. (Folytatás.) Olyan volt egészen, mint egy négy-öt éves gyer­mek. Értelme azon fokon állapodott meg. Csak teste E szelíd, zengzetes hang mély benyomást tett Nariskin Leóra. Hanem a kérdések melyeket a sze­gény Ivánhoz intézett, bámulásra méltólag oktalanok voltak. Látszott, hogy a ki e kérdéseket teszi, nem igen szokott okos kérdéseket tenni. — Szeretnél még egyszer császár lenni ? — kérdé kis szünet múlva. — Miért ne? Szép ruhákat kapnék akkor és sok cselédem volna, kiknek azt kellene tenni, a mit én parancsolok. — Mit csinálnál, ha még egyszer cár lennél ? — Mindenkinek leüttetném fejét, a ki bántott, — viszonzá Iván egész szelíden. Enyiböl állt a beszélgetés. Nariskin Leo és a többiek, kik vele voltak, eltávoztak. Ott künn Ungarn-Sternberg tábornok a Nariskin Leo nak nevezett ifjúhoz közeledett, s tiszteletteljesen, suttogva kérdé: — Parancsol fölséged még valamit ? — Semmit, mehetünk, — felelt röviden a meg- szólitott. A parancsnok , ki történetesen közel állt, meg­hallotta a suttogva kiejtett szót „fölség,“ s rémüléstöl, bámulástól megkövülve állt egy helyen. Nem tudta mit tegyen ? de aztán mégis illőnek tartotta térdre, illetőleg hasra borulni. De mire ö mély alázattal föld­re vetette magát, már akkor a cár nem volt ott; eltá­vozott. II. A mint a cár eltávozott, egy Írott parancsot ha­gyott bátra: Ivánt a föld alatti börtönből ki kell ven­ni, s addig is, mig egy kis palota, melyet számára Scblüsselburgban építenek, elkészül, a várparancsnok köteles a „herceg“ kényelméről gondoskodni. A várparancsnok sietett a kegyelmes rendelet­nek megfelelni. Roppant gyorsasággal elkészült a kis palota, körülötte szép kis kert; addig is el nem mu­lasztott a parancsnok minden lehetőt megtenni a her­ceg kényelmére, mint szintén vigyázott arra is, hogy valahányszor találkozik vele, mindig mélyen megha­joljon a herceg előtt. Mindez tetszett Ivánnak , főleg tetszett a piros selyem hálókabát, melyet most kapott, s melyet anyira megszeretett, hogy le sem akarta vetni. Abban sétált föl s alá szüntelen.' A cár látogatásának hire futott nem sokára? megtudták azt Petersburgban is, s nagy lön a me?’ ütközés. A császárné különösen nagy ijedtséggel hal­lotta ebirt; hü embereinek suttogása még növelte gyanúját. Már régibb idő óta hallott titkos híreket a cár szándékairól; a cár el akar válni tőle, s eltaszitni nőtt, azaz csak nyúlt föl insgasra. Válla rendkívül . öt gyermekestől. keskeny volt és karjai erőtlenek. j Ismerte jól III. Péter cár gondolkozásmódját, Azon előkelő ifjú, kit Nariskin Leónak neveztek, 1 s csodálatos, esztelen terveit. A hir nem lehetett egé- barátságosan megszólította : ; szén alaptalan. Ki tudja a cárnak nem juthat e eszébe. — Ki vagy te? | csak úgy egy pillanatban eltaszitni magától nejét és — Császár vagyok; én vagyok a cár. ! gyermekét, kihozni a börtön mélyéből a szerencsétlen A várparancsnok meghökkenve, ijedten tekintett Ivánt, s trónutódjává tenni. Nem volt lehetetlen; III. rá. Mit foguak mondani i z előkelő petersburgi urak, Pétertől mindenkitelhetett. hogy ö megenged ily véleményt táplálni a rabnak ? Gyűlölte nejét ; tudta, hogy neje is gyűlöli. S De hiszen ö erről mitsem tudott; ha valaha ilyesmit mikor Ivánt meglátogatta Scblüsselburgban, némileg hallott volna, szigorúan kiűzte volna fejéből a csá-1 e gondolattal foglalkozhatott már. szársági gondolatokat. Mit fognak mondani az elő- i Schlüsselhurgot nem tartotta biztosnak III. Pé- kelő petersburgi urak ? . tér, Iván számára. Titkos helyre akarta hozni, hol sen­S zordonan fordult a rab felé , szigorúan meg ki ne tudjon semmit az ifjú lakhelyéről. Nagy tervei akarta feddeni. De nagy csodálkozására úgy látta,' voltak vele. Kerholrn erődbe hozatta, mely a Ladoga hogy az előkelő urak legkevésbbé sem neheztelnek a tó egyik szigetén fekszik. rabra a különös feleletért; sőt az ifjú úr, kilegelöke- j Azt a hirt terjesztette el, 'hogy szabadon akarja löbbnek látszott társai közt, nyájasan folytatja tovább ereszteni öt, s haza bocsátni Németországba. El is beszélgetését. ; hitték sokan. Éjjel azonban titkon Petersburgba ho­— Ki hozott léged ide? j zatta, hol egy ház már be volt rendezve számára. A — A rósz emberek, — viszonzá rendkívül sze- cárnak hü, megesküdt emberei voltak e házban alkal­lid hangján a rab ifjú. j mazva. I Mindegyik fogadást tett rá, hogy titokban tart­ják Iván ott létét, s Péter cár látogatásait. Senkinek nem szabad tudni róla. így ólt elrejtve az ország fővárosában az ország egykori császárja. Senki nem tudott róla. A cárné és hívei is csak anyit tudtak , hogy Iván el van rejtve valahol, s nem igaz a hir, miszerint Németországba, szülőinek hazájába visszaküldék öt. A cár mindig éjjel, titokban látogatta meg Ivánt. Csak egyetlen ember, hadsegéde Gudovics kísérte. — Testvér, jobban tetszik neked itt, mint a szűk tömlőében, hol azelőtt voltál ? — kérdé a cár ifjú rokonától. — Ott Botét volt, itt több a világosság és én sze­retem a viliágosságot, — szólt Iván,jgyermekded sze­líd tekintetét a komor cárra emelve. A cár gondola okba mélyedve sétált föl s alá, gyors, szabályos léptekkel, mint a hogy a porosz exercier reglementban meg volt szabva, aztán egy­szerre megállt, „jobbra-átot“ csinált oly tökéletes szabatossággal, mely becsületére vált volna bármelyik gránátosnak a II. Fridrik testörezredéböl. — Az oroszok mind hiábavalók és tökfilkók, — szólt, katonás, egyenes állásban megállva Iván előtt. Iván CBak szelíden, szótlan nézett bámész, nagy szemeivel a cárra. Értelme ugyan sokat haladott, mióta ronda börtönéből kihozták; irni olvasni is megtanult, de bizonyos neme a szelíd együgyüségnek mindenkorra lelkén maradott. Nem értette a cár szavait. III. Péter ismét elkezdett föl s alá sétálni, sza­bályos, katonai léptekkel, s valahányszor jobbra át kellett fordulnia, azt mindenkor hibátlanul teljesítve, a porosz exercierozás szabályai szerint. Tovább mint egy félóráig sétált igy föl s alá, anélkül, hogy egy szót szólt volna , aztán újra meg­állt Iván előtt és imétlé azt a kérdést, mit egykor a börtönben kérdezett tőle : — Mit csinálnál, ha még egyszer cár lennél ? — Megajándékoznám szép ruhával és sok pénz­zel azokat, a kik engem szeretnek. A felelet nagyon különbözött attól, mit a börtön­ben felelt. A cárra nézve azonban, úgy látszott, nem tett az legkisebb hatást sem. Talán nem is hallotta a feleletet, nem is ügyelt oda. Nem azért kérdezte, mint­ha valami feleletet várt volna rá Ivántól. Pár percig ismét föl s alá sétált. — Mit gondolsz Gudovics ? — szólt most egyszerre, hadsegédéhez fordulva, a porosz tábornagyi állás csak többet ér, mint Oroszország császárjának lenni ? Ha egyszer kedvünk jönne végkép itt hagyni Oroszor­szágot, s porosz szolgálatba állani ? — Felség! — szólt Gudovics meghökkenve e csodálatos gondolaton. — Jól van,jól, Gudovics, — viszonzá a cár; — nem mondtuk, hogy le akarunk lépni a trónról. Frid­rik megígérte, hogy nem felejtkezik meg rólunk, mos­tani állásunkban sem. Kilátásom van, Gudovics, hogy a legközelebbi avancementnál altábornagygyá léptet­nek elő. Gondold meg Gudovics : altábornagy a po­rosz hadseregben 1 Gudovics hallgatott. Nemes, okos lelkének fáit látni, hogy ilyen fejedelem intézi Oroszország Borsát, s még jobban fájt, ha a sápadt, gyönge, s a börtönben szellemileg eltörpült ifjúra nézett, kit Péter Oroszor- ország jövő uralkodójául akart kitűzni. Es mégis Gudovics volt a cár leghübb embere. A cár uralkodik , s az alattvalónak kötelessége en­gedelmeskedni. (Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents