Fővárosi Lapok, 1866. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)

1866-09-01 / 199. szám

jjx^T" Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhatunk. SZAVAK ÉS ÉRZELMEK. Irta: Lauka Gusztáv. I. A Szakasz és Sándorfalu közötti országúton az 18** év egy kellemes és tiszta októberi éjszakáján két férfi találkozott. A Szakaszról jövö mintegy 50 éves lehetett, nyúlánk, sovány, vékony, hosszú orral, kis szürke sze­mekkel, magap, sima homlokkal. Bajusza nyírott volt, s igen kevés részt fedett a felső ajak fölött. Kényel­mes, s az évszaknak megfelelő felöltönyt viselt, mely áliáig be volt gombolva, s térden alól érvén, egy szin­tén sötét szinti nadrágnak csak egy kis részét láttatá. E férfi balkezével erősen füstölő tajtpipáját támo­gatta, jobb kezével pedig egy védelemre alkalmas nehéz botot tartott. A másik, ki Sándorfaluból igyekezett haza felé, nem számlálhatott többet 30—32 évnél , szintén magas volt, de a magassággal arányban gömbölyű testalkatú. Kissé előre hajló fehér homlokát sötét, göndör fürtök árnyalák, széles tömött szemöld húzó- dék két nagy, élénk fekete szemei fölött, görbe cson­tos orra makacsságot jelölt, mig szép szegélyű ajkain férfias nyugalom és szilárdság mutatkozának. Szintén meleg, sötét felöltönyben volt, 8 ugyanolyan szinü nadrágban. Egymáshoz érve, barátságosan köszöntek egy­másnak „jó éjszakát.“ — Kedves bátyám Szakaszról jő ? — Kedves Öcsém meg Sándorfaluból ? — Igen! — válaszolák csaknem egyszerre. — Haszonbérlőimmel értekeztem az idei bor­termésre nézve. — A gabona nem a legjobban fize­tett, talán a szőlőtermés pótolandja a veszteséget. — Nekem porös dolgaim voltak Sándorfaluban azokat szerencsésen bevégezvén, kedves bátyám csa­ládjához is beköszöntöttem. Azon reménységben, hogy kedves bátyám is megérkezik, talán kissé to­vább múlattam, mintsem kellett volna, de épen jókor indúltam hazafelé arra nézve, hogy kedves bátyám­mal találkozhassam. — Nincs baj otthon? — A legkívánatosabb testi, s lelki állapotban hagytam mindnyájokat. — Az asztal még mindig te­rítve várja bátyámat, s csak a boros üveget kel­lett újra megtölteni, mert én kiürítettem, — Váljék egésségére. Igen okosan tette volna uram öcsém , ha vacsorámat is elköltötte volna, miután engem Szakaszban a komám úgy meg­vendégelt, hogy a gyaloglást is csak a biztosabb emésztés végett vállaltam el, miután kocsiról jó isme­rőseim minden áron gondoskodni akartak. — Az én küldetésem már előre biztosított a megvendégelésröl, a meglehetősen silány kerti bor után azonban készséggel fogadtam el kedves uram bátyám jó érmellékijét, mely együtt a friss levegőni gyaloglással jó és nyugalmas álmokat reméltet. Karámy Gáspár sándorfalusi közbirtokos és Táblás József szakasz! uradalmi ügyvéd, barátságos kézszoritás mellett még egyszer „jó éjszakát“ kíván­tak, azután folytatták utjókat a kitűzött irányban. Karámy Gáspár két év előtt másodszor házaso­dott. Húsz éves neje kolostorban növeltetvén, né­mi tartózkodás és félénkségen kívül, igen gondos és ügyes háziasszony, kedélyes és szeretetre méltó nő volt. — E második házasság nem szolgáltatott ugyan atyai örömöket Karámynak, de ö anyival kevésbé búsúlhatott e miatt, mert első nejétől két igen kedves és szép leánynyal s két életre való, eszes figyermek- kel áldatván meg, nyugodt és megelégedett volt azon tudatban, hogy a fiatal mostohában szerető anyát nyert gyermekei számára. Midőn haza érkezett, még az egész családot együtt találta. Neje s gyermekei tárt karokkal siettek elébe. — Nem talál ad az úton Táblás ügy védet; mint­egy fél órával ezelőtt távozott körünkből. — De igen, találkoztam vele. Igen megörven­deztetett a jó hírrel, hogy semmi bajotok sincs. Bi­zonyos idő óta gyakrabban szerencséltet jelen­létével. f — Es különös, hogy rendesen akkor, mikor te távol vagy ! — szólt a nő némi szemrehányással. — A véletlen, a miért a lányok alkalmasint nem haragusznak, — válaszolt a házi úr tréfálódzva. — Pedig volna okunk haragudni, — kezdő a na­gyobbik lány kedélyesen, — mert bennünket csak egy hideg köszöntésre méltat, s kizárólag s egyedül mamával társalog. — Csak nem kérhetem föl, hogy veletek is tár­salogjon, — vágott az anya közbe, némi kis zavaro- dással. — Az ügyes gavallérok mindig a mamáknál szokták az udvarlást kezdeni, hogy anüál biztosab­ban közeledhessenek az eladó lányokhoz; —jegyzé meg az atya még mindig tréfásan, a nélkül, hogy legkisebb kedvetlenséget mutatott volna. A lányok mintegy varázsütésre mindketten ei- pirúltak. Az atya megelégedetten legelteté szemeit szép és ártatlan leányain. A nő azonban, ki férjének szemeiből is olvasott, észlelt abban valamit, miből azt következtető, hogy férje mit se akar gyanittatni, de lelkében mégis fog­lalkozik a bűnös szerelem eszméivel. — Az se kerül- heté ki figyelmét, hogy midőn nyugalomra távozá- nak, férje a szokottnál hevesebben ölelte és csókol­ta meg. Mig a család felett az álom istennőjének Bzárnyai vannak kiterjesztve, alkalmat veszek magamnak a család szereplő s majdan Bzereplendö tagjait bemu­tatni. Ágnes, Karámy Gáspár második neje, legfeljebb húsz éves lehetett, s azon szőke szépségek közé volt sorolható, kik fehér pirosas arcszinökkel, nagy kék szemeikkel, gazdag világos szőke hajfürteikkel az első látás alkalmávaü hatás határán túl terjesztik ki uralmukat, s a kiket elbájoltak, azoknak érzelmeit hosszabb időre tudják lekötni. — A természettől sze­líd társalgásában és érintkezésében némi tartózkodást és félénkséget tanúsított, mi még sokkal vonzóbbá és szeretetreméltóbbá alkotta. — Szigorú családi kör­ben, egyszerű szokások mellett növeltetvén, férjén kívül, udvarolni szokott fiatal emberekkel jóformán nem is társaloghatott; — s az érzések legnemesbikét: a szerelmet, csakis hajlott korú udvarlója előadásai után kezdte ismerni. Az oltárhoz azon érzéssel ment, mit „sorsunkbani megnyugvás nak“ szoktunk ne­vezni. Teréz, az első nőtől született idősb leány, az is­merősök állítása szerint külsőleg és bensöleg anyjára ütött s feltünöleg szép barna külseje alatt szenvedé­lyes és könnyen izgatható természetet rejtett belsejé­ben. — Bár még csak 17 éves, legörömestebb múla­tott vigkedélyü fiatal emberek társaságában, s elve­szettnek tartá a napot, midőn dolgozó asztala mellett egyedül kellett ülnie, vagy a kertben pusztán testvére társaságában sétálnia. Testvére Mariska, élte tavaszán, még csak 15 éves, ép és egésséges kinyomata volt az ártatlanság­nak és kedélyességnek. A társaság hangulata szerint majd vidorabb volt, majd komolyabb, s álmait, mi­dőn nyugodni tért, sem bánat, sem örömek nem za­varták. Legboldogabb a kertben a fák árnyai és virágok között, vagy azon házi múlatságokban volt, melyek­ben táncolhatott. Választottjai még nem lévén, szebb vagy kellemetlenebb emlékeket se rendezhetett. A fiuk elbeszélésünk keretén kivül esvén, azok­ról nem is fogunk emlékezni. (Folyt, köv.) A S Ü K E T-N É M A. About Emil beszélje. (Folytatás.) VL Egy évvel e szomorú esemény után Párisban a Bouloi utca egyik házának szobájában egy fiatal leány ült gyászruhában egy asztalnál, a kandalló mellett. Az asztalon egy félig üres palack s mellette egy pohár. Egy, a kortól meggörbedt, de nyilt és be­csületes tekintetű férfi, ki nagyon egyszerűen volt öltözve, nagy léptekkel sétált föl s alá a szobában. Néha néha megállt a leány előtt, s atyai kifejezéssel tekintett reá. A leány némi ellenszenvvel vegyitett szorgalommal töltötte ki az üveg tartalmát a pohárba. Az ősz börpentett belőle, azután megint fel s alá kez­dett járkálni, különös s csaknem nevetséges moz- dúlatokat tévén, melyeket a leány szomorú mosoly- lyal s figyelemmel kisért. A ki igy látja őket, nehezen találta volna ki, ki legyen e két személy. Az egyik mozdúlatlan, hi­deg, márványszerü; de teli kellemmel; a másik kö­zönséges modorú, rendetlenül öltözködve, fején ka­lappal, iszogálva a rósz bort s topogva cipő szegeivel a padlón. S e két embert a legélénkebb , leggyöngébb barátság csatolta egymáshoz. Giraud nagybátya Chardonneunbe jött, midőn ArcÍ3 asszonyt temették. A szegény gyermek anyja meghalt, atyja elútazott, igy egészen egyedül maradt. A lovagnak ügyei követ­keztében több hollandi várost kellett meglátogatni, s igy neje halálát csak későn tudta meg. Kamilla csak­nem egy hónapon át, úgy szólván, árva maradt. A leány fájdalma anyja halála fölött oly nagy volt, hogy életét félték. Midőn Arcis asszony hulláját haza hozták, Kamilla oly kétségbeesett s szivszakga- tó kiáltozásban tört ki, hogy a falubeliek szinte fél­tek. Valóban borzadályt keltő volt, hogy e lény, ki­nek némaságához úgy szokva voltak, ki különben oly szelíd, oly nyugodt volt, most a halál jelenlétével egyszerre megtörte a hallgatást. Valami vad volt e durva hangokban, miket ajkán kibocsátott. Végre kimerülve rogyott le az ágynál, melyben anyja hul­lája feküdt. Azután vissza látszék nyerni megszokott nyu­galmát. Látszólagos nyugalomba esett. Majd ideglá­zat kapott, s úgy látszék, mintha értelme tökélete­sen meg volna romolva. Giraud bátya most elhatározta, magához venni Kamillát. „Miután jelenleg se anyja, sem atyja nincs, én fogom viselni gondját, — mondá — ő mindig tetszett nekem, és sokszor kértem atyját, hogy engedje át, hogy növeltessem. Ha visszajön, visszaadom neki.“ Giraud bátya nem igen bízott az orvosokban, s mivel maga nem volt sohasem beteg , nem is hitt betegségekben. Elhatározta tehát, Kamillát Párisba vinni. 199-ik az. Szombat, szept. 1. KM°'tLirai;": Pest' baratok'tere Harmadik évfolyam 1866. ==-•; főváeosi lapok. 5sr Megjelen az ünnep utáni g~ Pen‘ ( napokat kivéve minden- ___ «-_T Bélyegdij mindén i*. Jp; koronkint képekkel. IRODALMI NAPIKOZLONY. tatáikor . *80 k*.

Next

/
Thumbnails
Contents