Fővárosi Lapok 1869. október (224-250. szám)

1869-10-01 / 224. szám

224-ki sz. Péntek, október 1. Kiadó-hivatal: Fest, barátok­ tere 11. sz. Hatodik évfolyam 1869. Előfizetési díj: félévre...................8 frt. negyedévre . . . . 4 írt 5s­égjelen az ünnep utáni napokat kivéve minden­ mi­­koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. 51SZT Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadó­hivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa­ utca 39. sz. 2. em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor......................7 kr. Bélyegdíj minden ig­­tatáskor .... 36 kr. Előfizetési felhívásunkat ajánljuk a szépiroda­lom és művészetek pártolóinak figyelmébe. Lapunk ára félévre 8 ft, évnegyedre 4 ft, s az összegek az „Athenaeum“-hoz küldendők. A szabadító. (Történeti elbeszélés.) Vértesi Ar­neidtől. I. Isten őrizzen, hogy én okosabb akarjak lenni, mint annyi bölcs államférfi, a­kik mind úgy tudják, hogy az exercit- reglement minőségétől függ a státu­sok jóléte! Valóban nagyszerű és lélekemelő, ha el­gondolja az ember, mennyire emelkedett már az európai államokban a katonai exercitozás, a modern világ e legfontosabb tudománya! Hajdan ez a sok tudomány mind ismeretlen volt. Barbár korszak volt az. Háború idején kezébe kapta a kardot, buzogányt minden ember, s ütött vágott vele, a­hogy tudott, békében letette. Bátorság, erő mérkő­zött bátorsággal, erővel. Sok becsületes mesterember markában diadalmas fegyver volt a buzogány. A­hol most Belgium füstölgő gyáraiban ezren­ként fárad és kínlódik a satnya, vézna napszámos nép , izmos, erős polgárság lakott a dús városokban. A munka gazdagságot adott, a bátorság becsületet. Flandern büszke városai gazdagok és szabadok vol­tak mindig. Franciaország hatalmas lába nem bírta eltaposni, a francia király keze nem bírta meg­­hóditni. Volt idő, mikor Flandern fejedelme csüggedten meghajtotta fejét a francia király előtt, s hódolt az idegennek. Gyapjúszövők és tímárok, mesteremberek céhei dacosan védték a szabadságot, s meg is tartot­ták. Gent, Brügge, Andenarde országokkal mérkőz­tek. Nemes lovagok seregei futottak előttük, s királyi zászlók hulltak lábaikhoz a porba. Volt olyan idő, mikor Gent városa egymaga megmérkőzött a flanderni gróffal és Franciaország királyával, mert Lajos, a szabad Flandern grófja, annyira sülyedett, hogy Franciaország vazaljává alázta magát. Gent bezárta kapuit s nem bocsátotta be Lajos grófot. Nagy és elkeseredett háború támadt köztük. A fejedelem erősen ostromolta a várost. Irigy váro­sok polgárai csatlakoztak hozzá; a kevély Gentet meg akarták alázni. Nagy nyomor volt már a falakon belül, a nép éhezett és panaszkodott. Kedvét, bátorságát vesztette. A falakon kívül pedig ott állt folyvást az ostromló, a kérlelhetlen és elbizakodott ellenség. A genti nép fohászkodott és Artevelde nevét emlegette szün­telen. — Oh, ha Artevelde élne, máskép volnánk most! Melleiket verték és siratták vakságukat, hogy megölték azt, a­ki jóktevőjök, atyjuk volt. Örömuj­­jongatásokkal kisérték egykor évek hosszáig, aztán szidták, megátkozták, mostan megsiratták. Fölemel­ték és imádták, mint valami bálványt, aztán dara­bokra szaggatták testét az utcán. Sóhajtással, ké­nyekkel föl nem támaszthatták már a holtat. Fia ott lakott a város szélén. Ablaka alatt folyt el a Schelde. Ott ült egész napokon át az ablaknál, horoggal fogdosva a halakat a folyóból. Ez volt min­den foglalatossága; egyebet nem tett, egyébbel nem törődött. Csöndesen üldögélt házában; soha sem ment a piacra, hol atyját széttépte a feldühödt nép. Mi köze neki Gent város ügyeihez ? Neki mindegy, háború vagy béke. A flanderni gróf ostromolhatta miatta a várost. Artevelde Fülöp csak csöndesen halászgatott a Schelde vizében. Egyszer este felé kopogtattak a magános ház ajtaján. Ritka dolog volt ez, vendég nem szokta láto­gatni e helyet. Mit keresett most itt a Witten Kap­­ruinen céh feje, a szilaj népvezér a béke e tanyá­ján ? Artevelde fiát még soha nem jött meglátogatni Pieter van de Bossche. Pirulva jött be most is,­­ volt oka pirulni rég elmúlt dolgok miatt, de mégis bejött. Komor, hallgatag, zajtalan volt az egész ház, mint egy nagy sírbolt, melybe élők temetkeztek. Artevelde Fülöp anyja gyászruhában, némán ült székén ; férjét gyászolta még mindig. Artevelde Fü­löp az ablaknál állt, s a vízbe mártva tartotta most is a horgot. Szép fiatal neje békességért imádkozott. Csak távolról hallatszott a nép zúgása és a fegyve­rek csörgése; itt a ház előtt lassan susogtak a Schelde habjai. Az asszonyok kimentek, és a Witten Kapruinen céh feje hevesen kiáltott föl: — Artevelde Jakab fia nem halászhat akkor csöndesen, mikor ellenség ostromolja Gentet. Nem itt a te helyed! — Mit tehetek és mivel tartozom Gentnek én ? — szólt Artevelde Fülöp csöndesen. S nem tette le kezéből a horgot. — Gent tartozik neked és megadja tartozását, — viszonzá a Witten Kaprainen céh feje. Ha atyád vére foly benned, jöjj holnap reggel a piacra, s hó­dolok neked én és mind, a kik velem vannak. A horog kiesett Artevelde kezéből. Oldalához nyúlt, de nem volt ott kard. Atyjának kardja a falon függött, sok dicsőség és hatalom volt ahhoz tapadva, kezébe vette most. A vér fejébe szállt. Hatalommal és dicsőséggel kínálják őt, a­ki csak elvonult életet és csöndes ha­lált keresett eddig. Tőle függ csak, és uralkodik Gent fölött. Másnap a piac közepén hódoltak neki a céhek és hűséget esküdött az egész nép. Kezébe adtak minden hatalmat, leüttethette fe­jét annak, a kinek akarta. Kezei közt, hatalmában voltak atyja gyilkosai. Nem állt boszút egyen sem. Hanem leüttette fejét mindjárt ott tizenkét polgár­nak, kik egyenetlenséget támasztottak a nép között,­­ mert e perctől kezdve nincs többé párt és gazdag vagy szegény, Gent minden polgárának testvérnek kell lenni. Mind azt mondták rá: atyja bölcseségét örö­költe, örökölnie kellett vitézségét is. És az egész nép örömrivalgással kisérte Arteveldet házáig. A kapu­ban anyja jött eléje pompás díszruhában. Artevelde Jakab özvegye letette a gyászruhát, többé nem volt oka viselni azt. II. Kemény törvényeket hozott Artevelde, és min­denki szigorúan megtartotta azokat. Vakon engedel­meskedett neki mindenki Gent városában. Ezentúl minden gyülekezetben Gent minden polgárának egyenlő joga van; a szegényeknek és úgy szabad szólni, mint a gazdagoknak. A gazdagok fölösleges gabnájokat tartoznak hetenkint a piacra szállítni eladásra. Senki se meré­szelje az élelmi­szereket elrejteni. Minden genti polgár fehér ujjat hordjon, melyre vörös betűvel legyen kivarrva: „Isten segíts.“ A­ki kockát játszik és istent káromolja, fejét veszti. A­ki az ütközetből megfut, a nélkül hogy sú­lyos sebet kapott volna, hatvan napig lesz bezárva kenyéren és vizen. Gent bátorságot kapott és vitézül küzdött, de az ellenség roppant volt, és hiábavaló volt minden küzdés. A városban nem volt mit t­enni, s az éhség megtörte a szivet, elcsüggesztette a kart. Artevelde békét kért a gróftól. Tizenketted magával kijött a táborba, s meg­hajtotta fejét a haragos fejedelem előtt. Gent békét kér, aláveti magát Lajos grófnak, csak azon egy föl­tételt köti ki, hogy halállal ne lakoljon senki a város polgárai közül. — Béke nem lesz köztem és Genf között, — viszonzá a kérlelhetlen fejedelem,­­— mig Gent összes lakossága, a tizenöt évestől kezdve a hat­van évesig , ingben, mezítláb s nyakába kötelet akasztva nem jön elém, s meg nem adja magát életre-halálra. (Vége köv.) A rózsa fennője. A büszke rózsát üdvözölni Seregben mennek a virágok ; Ujjokat illat s fény özönli, Kedvvel néz a tavasz reájok. „Hozzád jövénk, bájos királynő ! Önkénytelen, mély hódolattal; Hol egy fűszál vagy egy virág nő, Mindenik csak téged magasztal. Az aranyfürtü, ifjú hajnal Csókjában téged áldva fürdet, Sötét bokrán, méz­ édes ajkkal A fülmile csattogva hirdet. Színpompa, illat és alaknak Bubája egyesül te benned . . . Töviseid hűn óvogatnak, S oly édes igy bizton pihenned. Trónod mindig erősen áll még, S meg nem rendült fejdelmi házad ... Üdvöz légy, boldog, szép királynénk, S kisérjen dús, örök virágzat!"* A hódoló virágok mellett Örömre gyűlt a büszke rózsa, Hogy bimbajának nyitni kellett Az üdvözlő, szép, sima szóra. De a mint tőle visszatértek, Sohajta csöndesen magában : „Királynő, ah­o­l mégis testvértek Virulat és gyors her­vadás­ban."­ S hirdetni a titkolt keservet Egy halvány lombja földre perdült, S szemében, mit tán észre sem vett, Egy harmatcsöpp, vagy tiszta könny ült. Lévai­ József. A fiatal fölír. •— Társadalmi rajz. — Boz Dickenstöl. I. Telhetetlen. Scamp Narciss lord a közvélemény szerint fia volt az ő tiszteletreméltó főnemes atyjának, s miután a reményteljes lordot ki sem reklamálta mint magzatát, a tény elvitázhatlannak tekintetett, habár az öreg lord az atyaság tisztességével nem igen di­csekedett. Narciss az arisztokrata nevelés szokott ke­rékvágásában haladt előre. Már mint kis gyermek megtanulta az ebeket egymásra uszítani, patkányok

Next