Fővárosi Lapok 1869. október (224-250. szám)
1869-10-01 / 224. szám
224-ki sz. Péntek, október 1. Kiadó-hivatal: Fest, barátok tere 11. sz. Hatodik évfolyam 1869. Előfizetési díj: félévre...................8 frt. negyedévre . . . . 4 írt 5ségjelen az ünnep utáni napokat kivéve minden mikoronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. 51SZT Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 2. em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor......................7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 36 kr. Előfizetési felhívásunkat ajánljuk a szépirodalom és művészetek pártolóinak figyelmébe. Lapunk ára félévre 8 ft, évnegyedre 4 ft, s az összegek az „Athenaeum“-hoz küldendők. A szabadító. (Történeti elbeszélés.) Vértesi Arneidtől. I. Isten őrizzen, hogy én okosabb akarjak lenni, mint annyi bölcs államférfi, akik mind úgy tudják, hogy az exercit- reglement minőségétől függ a státusok jóléte! Valóban nagyszerű és lélekemelő, ha elgondolja az ember, mennyire emelkedett már az európai államokban a katonai exercitozás, a modern világ e legfontosabb tudománya! Hajdan ez a sok tudomány mind ismeretlen volt. Barbár korszak volt az. Háború idején kezébe kapta a kardot, buzogányt minden ember, s ütött vágott vele, ahogy tudott, békében letette. Bátorság, erő mérkőzött bátorsággal, erővel. Sok becsületes mesterember markában diadalmas fegyver volt a buzogány. Ahol most Belgium füstölgő gyáraiban ezrenként fárad és kínlódik a satnya, vézna napszámos nép , izmos, erős polgárság lakott a dús városokban. A munka gazdagságot adott, a bátorság becsületet. Flandern büszke városai gazdagok és szabadok voltak mindig. Franciaország hatalmas lába nem bírta eltaposni, a francia király keze nem bírta meghóditni. Volt idő, mikor Flandern fejedelme csüggedten meghajtotta fejét a francia király előtt, s hódolt az idegennek. Gyapjúszövők és tímárok, mesteremberek céhei dacosan védték a szabadságot, s meg is tartották. Gent, Brügge, Andenarde országokkal mérkőztek. Nemes lovagok seregei futottak előttük, s királyi zászlók hulltak lábaikhoz a porba. Volt olyan idő, mikor Gent városa egymaga megmérkőzött a flanderni gróffal és Franciaország királyával, mert Lajos, a szabad Flandern grófja, annyira sülyedett, hogy Franciaország vazaljává alázta magát. Gent bezárta kapuit s nem bocsátotta be Lajos grófot. Nagy és elkeseredett háború támadt köztük. A fejedelem erősen ostromolta a várost. Irigy városok polgárai csatlakoztak hozzá; a kevély Gentet meg akarták alázni. Nagy nyomor volt már a falakon belül, a nép éhezett és panaszkodott. Kedvét, bátorságát vesztette. A falakon kívül pedig ott állt folyvást az ostromló, a kérlelhetlen és elbizakodott ellenség. A genti nép fohászkodott és Artevelde nevét emlegette szüntelen. — Oh, ha Artevelde élne, máskép volnánk most! Melleiket verték és siratták vakságukat, hogy megölték azt, aki jóktevőjök, atyjuk volt. Örömujjongatásokkal kisérték egykor évek hosszáig, aztán szidták, megátkozták, mostan megsiratták. Fölemelték és imádták, mint valami bálványt, aztán darabokra szaggatták testét az utcán. Sóhajtással, kényekkel föl nem támaszthatták már a holtat. Fia ott lakott a város szélén. Ablaka alatt folyt el a Schelde. Ott ült egész napokon át az ablaknál, horoggal fogdosva a halakat a folyóból. Ez volt minden foglalatossága; egyebet nem tett, egyébbel nem törődött. Csöndesen üldögélt házában; soha sem ment a piacra, hol atyját széttépte a feldühödt nép. Mi köze neki Gent város ügyeihez ? Neki mindegy, háború vagy béke. A flanderni gróf ostromolhatta miatta a várost. Artevelde Fülöp csak csöndesen halászgatott a Schelde vizében. Egyszer este felé kopogtattak a magános ház ajtaján. Ritka dolog volt ez, vendég nem szokta látogatni e helyet. Mit keresett most itt a Witten Kapruinen céh feje, a szilaj népvezér a béke e tanyáján ? Artevelde fiát még soha nem jött meglátogatni Pieter van de Bossche. Pirulva jött be most is, volt oka pirulni rég elmúlt dolgok miatt, de mégis bejött. Komor, hallgatag, zajtalan volt az egész ház, mint egy nagy sírbolt, melybe élők temetkeztek. Artevelde Fülöp anyja gyászruhában, némán ült székén ; férjét gyászolta még mindig. Artevelde Fülöp az ablaknál állt, s a vízbe mártva tartotta most is a horgot. Szép fiatal neje békességért imádkozott. Csak távolról hallatszott a nép zúgása és a fegyverek csörgése; itt a ház előtt lassan susogtak a Schelde habjai. Az asszonyok kimentek, és a Witten Kapruinen céh feje hevesen kiáltott föl: — Artevelde Jakab fia nem halászhat akkor csöndesen, mikor ellenség ostromolja Gentet. Nem itt a te helyed! — Mit tehetek és mivel tartozom Gentnek én ? — szólt Artevelde Fülöp csöndesen. S nem tette le kezéből a horgot. — Gent tartozik neked és megadja tartozását, — viszonzá a Witten Kaprainen céh feje. Ha atyád vére foly benned, jöjj holnap reggel a piacra, s hódolok neked én és mind, a kik velem vannak. A horog kiesett Artevelde kezéből. Oldalához nyúlt, de nem volt ott kard. Atyjának kardja a falon függött, sok dicsőség és hatalom volt ahhoz tapadva, kezébe vette most. A vér fejébe szállt. Hatalommal és dicsőséggel kínálják őt, aki csak elvonult életet és csöndes halált keresett eddig. Tőle függ csak, és uralkodik Gent fölött. Másnap a piac közepén hódoltak neki a céhek és hűséget esküdött az egész nép. Kezébe adtak minden hatalmat, leüttethette fejét annak, a kinek akarta. Kezei közt, hatalmában voltak atyja gyilkosai. Nem állt boszút egyen sem. Hanem leüttette fejét mindjárt ott tizenkét polgárnak, kik egyenetlenséget támasztottak a nép között, mert e perctől kezdve nincs többé párt és gazdag vagy szegény, Gent minden polgárának testvérnek kell lenni. Mind azt mondták rá: atyja bölcseségét örökölte, örökölnie kellett vitézségét is. És az egész nép örömrivalgással kisérte Arteveldet házáig. A kapuban anyja jött eléje pompás díszruhában. Artevelde Jakab özvegye letette a gyászruhát, többé nem volt oka viselni azt. II. Kemény törvényeket hozott Artevelde, és mindenki szigorúan megtartotta azokat. Vakon engedelmeskedett neki mindenki Gent városában. Ezentúl minden gyülekezetben Gent minden polgárának egyenlő joga van; a szegényeknek és úgy szabad szólni, mint a gazdagoknak. A gazdagok fölösleges gabnájokat tartoznak hetenkint a piacra szállítni eladásra. Senki se merészelje az élelmiszereket elrejteni. Minden genti polgár fehér ujjat hordjon, melyre vörös betűvel legyen kivarrva: „Isten segíts.“ Aki kockát játszik és istent káromolja, fejét veszti. Aki az ütközetből megfut, a nélkül hogy súlyos sebet kapott volna, hatvan napig lesz bezárva kenyéren és vizen. Gent bátorságot kapott és vitézül küzdött, de az ellenség roppant volt, és hiábavaló volt minden küzdés. A városban nem volt mit tenni, s az éhség megtörte a szivet, elcsüggesztette a kart. Artevelde békét kért a gróftól. Tizenketted magával kijött a táborba, s meghajtotta fejét a haragos fejedelem előtt. Gent békét kér, aláveti magát Lajos grófnak, csak azon egy föltételt köti ki, hogy halállal ne lakoljon senki a város polgárai közül. — Béke nem lesz köztem és Genf között, — viszonzá a kérlelhetlen fejedelem,— mig Gent összes lakossága, a tizenöt évestől kezdve a hatvan évesig , ingben, mezítláb s nyakába kötelet akasztva nem jön elém, s meg nem adja magát életre-halálra. (Vége köv.) A rózsa fennője. A büszke rózsát üdvözölni Seregben mennek a virágok ; Ujjokat illat s fény özönli, Kedvvel néz a tavasz reájok. „Hozzád jövénk, bájos királynő ! Önkénytelen, mély hódolattal; Hol egy fűszál vagy egy virág nő, Mindenik csak téged magasztal. Az aranyfürtü, ifjú hajnal Csókjában téged áldva fürdet, Sötét bokrán, méz édes ajkkal A fülmile csattogva hirdet. Színpompa, illat és alaknak Bubája egyesül te benned . . . Töviseid hűn óvogatnak, S oly édes igy bizton pihenned. Trónod mindig erősen áll még, S meg nem rendült fejdelmi házad ... Üdvöz légy, boldog, szép királynénk, S kisérjen dús, örök virágzat!"* A hódoló virágok mellett Örömre gyűlt a büszke rózsa, Hogy bimbajának nyitni kellett Az üdvözlő, szép, sima szóra. De a mint tőle visszatértek, Sohajta csöndesen magában : „Királynő, ahol mégis testvértek Virulat és gyors hervadásban." S hirdetni a titkolt keservet Egy halvány lombja földre perdült, S szemében, mit tán észre sem vett, Egy harmatcsöpp, vagy tiszta könny ült. Lévai József. A fiatal fölír. •— Társadalmi rajz. — Boz Dickenstöl. I. Telhetetlen. Scamp Narciss lord a közvélemény szerint fia volt az ő tiszteletreméltó főnemes atyjának, s miután a reményteljes lordot ki sem reklamálta mint magzatát, a tény elvitázhatlannak tekintetett, habár az öreg lord az atyaság tisztességével nem igen dicsekedett. Narciss az arisztokrata nevelés szokott kerékvágásában haladt előre. Már mint kis gyermek megtanulta az ebeket egymásra uszítani, patkányok