Fővárosi Lapok 1870. március (41-66. szám)

1870-03-01 / 41. szám

41-ik sz. Kedd, március 1. Kiadó-hivatal: Fest, barátok­ tere 7. sz. Hetedik évfolyam 1800. Előfizetési díj: Félévre . . . 7 ft — kr. Negyedévre . 8 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK •• _ #• IRODALMI NAPIKÖZLONY. Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadó­hivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa­ utca 39. az. 2. em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor . . ...............7 kr. Bélyegdíj minden ig­tatáskor .... 30 kr. Előfizetési felhívásunkat ez újévre ajánl­juk az olvasók figyelmébe. Napilapunk ára féléven­­ként csak egy forinttal több, mint a heti divatlapoké Évnegyedre 3 frt 50 kr., félévenkint 7 frt. Az első Don Juan. (Az irodalomtörténetből.) Györy Vilmos­tól. (Folytatás.) De a nápolyi ismerős csakhamar távozik Don Juan mellől, mert ime, ez utóbbinak régi sevillai cim­borája közelget, s a két régi barát találkozá­sát az ismeretlen Octavio nem akarja jelenlétével zavarni. Ezen régi cimbora, mert a baráti nemes név talán kevéssé illik ilyen emberek társaságának jelzésére, de la Mota marquis, egy tökéletes rové, kinek jelleme a legelső párbeszédben — melylyel egy lélekzet alatt elmondja egész Sevilla cronique scandaleuse-ét — néhány erős vonással remekül van ecsetelve. De la Mota azonban azzal végzi a párbe­szédet, hogy ő kimondhatatlanul boldogtalan, mert reménytelenül szereti Don Ulloa leányát, ki neki unokatestvére. S habár a leány nem idegen de la Motától, mert egymással leveleket is váltottak már, nem reményű kezét megnyerhetni, mert hallomás szerint Donna Anát a király szándékozik férjhez adni, csakhogy még nem tudni, kihez ? A marques kifogyhatatlan a bájos unokatestvér szépségének magasztalásában, mi egészen lángra lobbantja Don Juant, ésannyira, hogy fölkiált: „Ezer villám! való­ban szeretném látni ephoenixet!“ S midőn a jó barát, a cimbora még tovább megy kedvese dicsérésében, Catalinon sejtelmesen azt mondja magában: „Balga­tag szítogató, ne ingereld Spanyolország legelső csá­bítóját!“ Don Juan egész készséggel fölajánlja szol­gálatát a jó barátnak, hogy ő őrködni fog Donna Ana hajléka körül, természetesen de la Mota érdekében. A két cimbora együttlétét meglátták Donna Ana la­kásából, s így történik, hogy kevéssel a marques távozása után az ablak kinyílik, s egy női kéz — Ana megbízottja — inti közelebb Don Juant. A meg­bízott egy levélkét nyújt át Don Juannak, s arra kéri, hogy e sorokat szolgáltassa rögtön de la Mota marques kezeibe, mint a­kivel, úgy látszik, az ifjú szoros barátságban él. Don Juan pompás kalandot sejt, semmi gondja rá, hogy ő a jó barátnak kézbe­sítse a levelet, maga töri föl és elolvassa. Csakugyan úgy van, a mint sejtette. A levelet Dona Ana írja, ki éji találkozásra, s ha lehet, szöktetésre kéri föl kedvesét, mert a király által ajánlott házasságba a leány semmikép bele nem nyughatik. Ő de la Motát szereti. Don Juan terve egy pillanat alatt kész. Rá­szedi barátját és kedvesét, így kiált föl ördögi örömmel: „Mily pompás tréfa! Épp nekem való ! Ez éjjel éppen úgy ámítom el,­­­mint bolonddá tettem Izabellát.“ S valóban igy is cselekszik; a kitűzött órában ő jelen meg a meghatározott helyen, azonban Donna Ana még a szökés előtt fölismeri a tévedést, zajt üt, segítségért kiált. Leánya szavára don Ulloa maga jelen meg legelőször, ki Don Juant kardra kelni kényszeríti. Azonban Ulloa maga esik el, s Don Juan a barátnak megcsalója, egyszersmind a leánya védelmére kelt becsületes ősz apának lesz gyil­kosává. Menekülnie kell. De az ő menekvése veszedelem azok számára, a­kikhez érkezik. Gaseno, egy jómó­dú falusi gazda adja férjhez leányát, Amintát Pat­­ricióhoz. A menyegzői ünnepély javában áll, midőn Don Juan Tenorio a helyre érkezik, s Catalinon ál­tal megkérdezi étt, szabadna-e neki is résztvennie az ünnepélyben ? A kissé elbizakodott jómódú apának hizeleg, hogy az ő házát egy oly előkelő család tag­ja szándékozik jelenlétével megtisztelni, s meglehetős parasztgőggel mondja: Akár a pápát is, s Alfons királyt S teljes királyi udvarát vele, Gaseno mind el tudja látni őket. Nézd tornyosulni e kenyér-hegyet, S ragyogni ott a bor-Quadalquivirt, S amott sonkákból egy Babel-toronyt! Hiába volna itt e csirkehalmaz ? Tyúkok s galambok serge hívogat. Örömmel látom itt a lovagot, Ha oly kegyes lesz megtisztelni engem.“ Csak Patricio szomorodik el; ő nem örül az úri vendégnek. Ismeri azok lenéző, gúnyolódó s a mellett tolakodó modorát, s aggódva mondja: „...............Rosz sorsot sejtek én! Arámhoz ül az asztalnál tudom . Óh jaj, hogy máris a féltés gyötör. De nékem tűrni és hallgatni kell.“ Patricio aggodalma csakhamar alaposnak bizo­­nyul be. Don Juan megjelen, elragad mindenkit megnyerő, úrias modorával, de csakugyan a meny­asszony mellé ül. Szegény Patricióra valóban nem jó vége lesz a dolognak. Az esküvőt az apa el­halasztja, mert Don Juan kéri meg Aminta kezét. Hisz neki mindenki, legjobban a fény után vá­gyó apa és leánya, de midőn már a házasság meg­kötéséről lenne szó , Don Juan régen megszökött a könnyen hivő, szerencsétlen családtól. Ismét egy újabb boldogságnak szivtelen romba döntése. Ezen jelenetek után, Don Juan egy ideig távol van. A színpad ismét a tarragonai tengerpartot ábrá­zolja, hol a hajótörés után a szegény Tisbaa ápolta egykor oly hiven s oly gondosan az ámítót. A par­ton Izabella lép föl, ki Nápolyból jön Sevilla felé, hová Alfonso király hivatá, ki Don Juan nejévé akarja tenni. Izabella hercegnő kísérője, Fabio, egy bús, kesergő halászleánykát vesz észre a tenger­parton, ki szomorú merengéssel tekint a messze tá­­volba. Tisbea az, a Don Juan hűtlensége miatt két­ségbeesett, s akkor a vízbe ugrott Tisbea, kit azon­ban a halászok kiszabadítottak. A hercegnő és a halászleányka találkoznak. Nem is sejtik, hogy sor­suk mily hasonló s hogy gyötrelmeiknek, boldogta­lanságuknak egy és ugyanazon férfiú az oka! E je­lenet egyike a legszebbeknek, a legköltőiebbeknek, miket e sorok írója valaha olvasott. Nem áll ez hosz­­szas lyrai ömlengésekből, nem áll égre-földre szórt átkozódásokból: néhány sor az egész, egyszerű, élethű, igaz. Tisbea mondja ki először az ámító nevét: Tisbea. Nem régen egy hajó merült el itt, Don Juan Tenoriot ájult­ félhalottan Vetette partra a tenger vize. Én álltam ápolóul oldalánál , Roszul fizette meg szolgálatom,­ Olyan roszul, mint a mérges kígyó. Én, a ki minden kérőt megvetek, Az ő szavába biztam, néki hittem, És álnokúl megcsalt ő engemet! Jaj annak, a­ki férfiszóba hisz ! És aztán futva, szökve elhagyott: Mondd, tiltva igy hát bosszúért kiállnom ? Izabella: Hallgass, hallgas, boldogtalan leány ! El innen el, szavad kész tördöfés. De nem . . . e szenvedésnek nem te vagy oka, beszélj, beszélj bátran tovább! Tisbea. Mi jó vagy, hogy­ hitelt adsz énnekem. Izabella. Jaj annak, a ki férfiszóba hisz! S ki megy veled ? Tisbea. Atyám és egy halász, A kik gyötrelmeim tanúi voltak. Izabella. Ez a boszú teljes mértékben egyez Az én kínommal, jöszte én velem, Tisbea. Jaj annak, a ki férfiszóba hisz ! S így a két elámított együtt indul Sevilla felé, a királyhoz. Ezalatt Don Juan is visszatér szülőváro­sába, ki, úgy látszik, sem isten, sem király, sem ité­­lőbiró törvényével s tilalmával nem gondol. Az utcán egy új kőszobor vonja magára figyelmét, mely előtt megáll s Catalinont kérdi : kinek síremléke ez ? A szolga azt feleli: „Don Gonzalo Ulloáé.“ Don Juan. Azé-e, a­kit a minap leszúrtam ? Az emlék pompás, annyit mondhatok. Catalinon. Király parancsa, írva rajt mi áll ? Az olvasás nekem nem kenyerem. Don Juan. A szenvedett sértés, s gyalázatért Boszúra vár itt egy nemes pora ! A gonosztevőt isten büntesse meg ! Hangos kacajra kelt ez a felírás. Lám, bosszuállás kell tehát ezen Márványkőből készült szakállú rémnek ? Azután gúnyosan igy szól a kőszoborhoz : Ha oly kegyes lessz és meglátogatsz Ma este vacsorára engemet, Ha éppen úgy kívánod, megtehetjük, Hogy boszút állni megpróbálkozunk. De minthogy kardod köböl van faragva, A párbajt én kissé szégyenleném. Catalinon. Az éj beállt, uram, jerünk pihenni. Don Juan (mint előbb,) Nagyon távolra szőtted tervedet! Ha boszú kell, ne légy oly késedelmes . Ha rajtam akkor állsz csupán boszút Ha már halott leszek , jobb lenne akkor A boszúról végkép lemondanod, Mert, úgy hiszem, nem oly hamar lesz az ! S ezzel megtörtént a kőszobornak vendégül hí­vása. Don Juan daemoni vakmerősége folytonosan növekszik, de bünhödése is közelget. (Vége köv.) De Novion marquisne. Irta: M. E. D. Forgues. (Folytatás.) Idősb Novion és Bercy elnök leányának egybe­kelése kifogástalan lehetett, a mi a vagyont és ran­got illeti, de nem volt az, más tekintetből. Az ifjú áldozat, kit oltárhoz vonszoltak, é­s ez csak hosz­­szas és keserves könyhullatás után sikerült,­­ azon­kívül, hogy a leggazdagabb hozománynyal bírók egyike volt Párisban, szépségtől is tündökölt; bájai mindenkit lebilincseltek. Sűrű, sötét haja, nagy, fe­kete szemei, tökélyes termete, hasonlíthatlan fehér.

Next