Fővárosi Lapok 1870. augusztus (167-190. szám)
1870-08-02 / 167. szám
167-dik 87. Kedd, augusztus 2. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Hetedik évfolyam 1870. Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft 2kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen az ünnep utáni lapokat kivéve mindent kap, koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. 19g. Előfizetéseket mindig csak a rendes évnegyedek elejétől fogadhat el a kiadóhivatal. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. az. 2. em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor.....................9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor . . . . 30 kr. Előfizetési Felhívásunkat az új évnegyedre , ajánljuk az olvasók figyelmébe. Napilapunk ára félévenkint csak egy forinttal több, mint a heti divatlapoké. Évnegyedre 3 frt 50 kr., félévre 7 frt. Zir története. — Arabs beszély. — Közli: b. Pongrátz Emil. (Vége.) Ezután a kastélyt földiszitteté, sátrakat üttetett, az üstöket a tűz fölé függesztete a halotti torra és fölfogadta, hogy az egy kerek évig fog tartani. Az első évet gyászban fogja tölteni, mondotta Zir; a másikat arra fogja használni, hogy a fiatal méneket a harcra kiképezze, a harmadikat pedig, hogy a páncélokat kijavítsa; negyedik évben a háborút fogja megkezdeni. Ekközben a legtöbb arab törzs Gessáshoz pártolt, és Kuleib után őt ismerték el uruknak és fejedelmüknek. Ez alkalommal ünnepélyes összejöveteleket rendeztek, gyertyákat gyújtottak, sípok és dobok hangzottak mindenfelől. Ekkor Zir összehívatá a törzsek legvénebbjeit s kérdezé: „Miért mentek ki Gessáshoz, és miért köttök békét vele, a nélkül hogy engemet is meghívnátok?“ Ők felelék: „Mi nem gondoltuk, hogy te is jönni akarsz. De ha velünk jösz, Gessás senkit sem fog jobban tisztelni, mint téged.“ „Jól van tehát, — mondá Zir, •— én veletek megyek!“ így tehát hatvan sheik és Zir átlovagoltak Gessushoz. Ez nagyon megörülve a jó hírnek, azt mondá, hogy Zirt mindazon méltóságokba és jövedelmekbe, melyeket Kuleibtől kapott, ismét viszszahelyezi, tisztelet-öltönyt ajándékoz neki és nőt fog keresni számára. Mikor megérkeztek, kezet fogott velük, mihelyt lovaikról leszálltak. Csak Zir maradt a nyeregben. Ekkor így szólt Gessás: „Ugyan szállj le hát, nagybátya!“ Zir felelt: „Várj, míg lovamat megitattam!“ „Egy veder almavizet fogok eléje tétetni“ — mondá Gessás. — A másik ellenben így felelt: „Nem, én magam akarom a forrásnál megitatni, mert csakis nekem és Kuleibnek engedelmeskedik az.“ A forráshoz lovagolt tehát, melyet Shelish, Gessás testvére, őrizett. Ez, mikor Zir megérkezett, énekelni kezdett: „Isten hozott, Reb’sah sarja ! Megvilágíts minden országot. Hagyd a trónt Gessás testvéremnek, Sok ajándékot kapsz majd tőle, Mint ezelőtt egykor Kuleibtől. Mennyin elenyésztek Kuleibként, Mily sok ember szállt sírba, mint ő !“ Alig hangzott el a végszó ajkairól, s máris elmetszd nyakát Zir éles kardja, ki, kezében a véres fővel, visszaszáguldott a gyülekezetbe, oda dobá azt közéjük s igy kiáltott: „íme,Gessás, testvéred feje!“ Ekkor lovára pattant és visszavágtatott labába, Telbanehre. A hatvan sheiknek pedig, a kik vele mentek, Gessás rögtön lábaik elé rakatá fejeiket. Ez időtől kezdve Zir kegyelem nélkül pusztítá az ellenséges törzseket. Ezrenként gyilkolta le őket s a koponyákból palotákat és kőfalakat építtetett. Valahányszor Kubeib sírjához ment, mindig azt kérdezd : „Testvér, haragszol-e még ?“ Ha felelet nem jött, ismét harcba ment és öldökölt. Ekkor Gessus cselhez folyamodott, hogy a háborúnak véget vessen. Előhívta D’ajá nagynénje fiát, éjjel a Kubeib sírjához vitte, megparancsolta neki, hogy menjen le a sírboltba s üljön ott, mig Zir kérdését hallja, s akkor aztán az előre betanult módon feleljen. Másnap reggel csakugyan eljött Zir, megállóit csöndesen a sírnál, s azután így szólt: „Haragszol-e még, testvér!“ A sírboltból e felelet hangzott: »Légy üdvözölve, óh Zir, testvérem! Láttam kardodat, mely Assuantól Salihijjeh-ig fénylett; láttam a falakat, melyeket koponyákból rakattál, és láttam a halottakat, láttam mindent, én meg vagyok elégedve veled, oh Zir, testvérem. Szüntesd meg a háborút, menj Gessushoz, nagybátyádhoz, köss békét vele, s légy, a mi azelőtt voltál!“ Mikor Zir ezt hallá, így kiáltott föl: „No hát fivérem, kelj föl és vedd le rólam a terheket, hogy megint békén lehessek Shubrában, a kiszáradt kút mellett.“ Gyorsan ásót hozatott, kinyitá a sírgödröt, s ott lelé a fiúcskát, halálfélelmek között ülve a csontok mellett. „Ki vagy? Honnan jösz? Hogy mertél engedélyem nélkül e fejdelmi sírboltba lépni?“ „Óh nagybátya, én D’ajá fia vagyok, könyörülj rajtam Kuleibért, nagybátyámért! Gessás erőszakkal hozott engem ide.“ — „Istenemre ! — mondá Zkr. — Kuleib halála óta senkinek sem adtam kegyelmet. De ő érette ne veszsz el te is kard által!“ A gyermeket lova farkához köté s hegyen-völgyön tova száguldott vele. Árulás folytán végre Zir az ellenek hatalmába került. Gessus azt parancsolta, hogy őt egy nagy üstben főzzék meg s húsát az egész hadsereg között szétoszszák. Csak csodálatos véletlen menté meg Zirt, és helyette egy árüt főztek meg és daraboltak szét. Ezután Zirnek hét évig kellett idegen országban, mint istálló szolgának, nyomorogni. Ekközben Gelileha fitestvérénél egy fiúgyermeket szült, kit az gúnyból Giry-nek, azaz kutyakölyöknek nevezett. Anyja még e nevet is: Higris, azaz medve, rákente a szegényre. Mikor fitestvére boszúból Kuleib fiát az arabok féktelen dühének akarta zsákmányul dobni, a nő titkon elhagyá a kastélyt s idegen országba költözött, hol Giro-Highs vitézsége által egy törzsfőnök leányát nőül nyeré. De a főnök nem tudta, hogy vejének atyja Kuleib volt, és azt hitte, hogy az Shelishnek, Gessus testvérének a fia, mert vele így hitették el. Kevés idő múlva Gelieh ismét kibékült fivérével és Giro-Highssel együtt haza költözött. Zir végre visszakerült hosszas és változatos viszontagságok után az idegen országokból Telbanehbe, és ismét megkezdte háborúját Gessus ellen. De most egy ifjú harcos állt ki ellene a síkra, kit nem tudott legyőzni. Giro-Highs volt. Mikor Zir a Kuleib két leányának, Jemámeh-nek és Ghavilehnek elbeszélte, mily veszedelmes ellensége támadt, Jemámeh kérte, hogy őt a harctérre követhesse. A lány három almát vitt magával, és mikor Giro-Highs közeledett, egyiket felé dobta. Ez az almát kezével fogta föl, a másikat kengyelével, a harmadikat pedig lándzsája hegyével fogta el. A lány ekkor látta, hogy kitűnő harcossal van dolga. Neve után tudakozódott; a harcos igy felelt: „En Giro-Highs, Shelish fia vagyok ; anyám Geliieh.“ Mikor a lány ezt hallotta, hangosan fölkacagott s igy kiáltott neki: „Menj, kérdezd meg anyádat, hogy mi a neve apádnak!“ Ekkor anyjának egy vén szolgájától megtudta, hogy anyja Kuleib és nem Shelish, és hogy Zir, kivel tiz nap óta harcol, az ő nagybátyja. Mikor az éj elérkezett, Giro-Highs a kastélyba sietett, hol Zir Jemámeh és Ghavilehhel együtt lakott. A régóta nélkülözött fivért nyílt karokkal fogadták. Itt aztán összebeszéltek s másnap Zir, szokása szerint, ismét harcba ment. Girv-Higris pedig eléje állt, s miközben lándzsájával hatalmas csapást intézett ellene, egy tömlőt szúrt át, mely kecskevérrel volt megtöltve, melyet Zir szándékosan rejtett el ruhái alá. Zir abban a percben vértől borítva hullt a földre és Girv-Higris tele torokkal kiáltá: „Gessás, itt fekszik ellenséged, jöjj és öld meg őt.“ De alig jött ez közelebb, Zir fölugrott és lovára veté magát, túlfelől meg Giro-Highs állta útját Gessásnak, és így kiáltott: „Hova akarsz futni, nyomorult ? Háromszoros igazságtalanságért kell ma boszút állnom rajtad : atyámat megölted, nőtestvéreimet megraboltad s engem Shelish fiaként neveltettél. Most már boszút állok atyámért, mert ügyem igazságos volt a nyilvános.“ E szavak után levágta Gessás fejét, s mikor az a földre gurult, Jemámeh hangos örömriadásban tört ki. Gessás emberei pedig kénytelenek voltak meghódolni, és Zir csak szamáron engedé őket járni, ősi nemességüktől megfosztotta és egy nagy könyvbe írta be őket, melyben a cigányokkal (ghagav) és ghavázikkal együtt voltak följegyezve. Azután Zir és Girvl Higris a palotába vonultak, és nyolcvan napig folytonosan bömböltek a nagy dobok. Kuleib fejét, mely húsz éven át függött, levették, megmosták, bebalzsamozták és drága selyembe göngyölve, sírba tették a többi csontok mellé. Giro-Highs átveve Zirtől a törzsek fölötti uralmat és Zir megint Shubrába sietett kiszáradott kútjához, mindent a legszebben helyreállíttatott, s azóta ének és zene hangjai között szürcsölgeti pompás borait. Budin, Turgenjev Iván beszélye. (Folytatás.) Gyorsan összecsomagolta holmijét és türelmetlenül várt az elutazás órájára. Az egész házban mindenki csodálkozott, midőn határozata felől értesült még a cselédség is. Bassistow nem volt képes bánatát elpalástolni. Szembeötlő volt, hogy Natalia menynyire kerülte Rudint, kinek azonban mégis sikerült a levelet kezébe játszani. Az ebédnél még egyszer kinyilatkoztatta Michailovna Darja, hogy Rudint még egyszer reméli láthatni Moszkovába elutazásuk előtt, de ez mit sem válaszolt arra. Legtöbbet társalgott vele Pandalewski, és Rudin több ízben ellenállhatlan vágyat érzett ennek piros pozsgás arcát tenyerével még jobban kipirítani. Boncourt kisaszszony sajátságos ravasz pillantást vetett olykor Rudin felé, mineket a nagyon okos foglyászó ebeknél szoktunk látni. Mintha csak ezt mondta volna: „Ejh, hát már így bánnak veled ?“ Végre hatot ütött az óra és Rudin tarantassa előrobogott. Gyorsan búcsút vett mindenkitől. Nagyon kellemetlenül érze magát. Ő nem hitte, hogy így fog e háztól megválni; úgy tetszett neki, mintha elkergetnék őt onnan . . . „Hogy történhetett ez ? és miért kelle nekem innen oly nagyon sietnem ? No de elvégre is mindegy!“ Ezeket gondolám, midőn erőtetett mosolylyal mindenki felé hajtogatta magát. Utoljára még egy tekintetet vetett Natáliára, s földobogott szive. A hölgy szeme rajta csüggött s oly szomorúságot, oly sok szemrehányást fejezett az ki! Gyorsan futott le a lépcsőkön Rudin, s beült tarantassába. Bassistow fölkérte, engedné meg neki, hogy az első állomásig elkísérhesse és beült mellé. — Emlékezik ön, — kezdé Rudin, midőn a kocsi az udvarból kigördülvén, a fenyőkkel szegélyzett széles úton haladtak, — emlékezik még, mit mondott don Quixote szolgájának, midőn a hercegnő várát elhagyták ? „Szabadság ! — szólt, — Sancho barátom, az, mi legfőbb kincse az embernek, és boldog az, kinek isten a mindennapi kenyeret megadja és ki azért másnak nem tartozik semmi kötelezettséggel !“ Mit don Quixote érzett akkor, azt én most érzem . . . Adja isten kedves jó Bassistow, hogy ön sohase jusson oly helyzetbe, hogy ezt érezhesse. Bassistow melegen szokta meg Rudin kezét. A becsületes ifjúnak szíve hangosan vert elérzékenyült