Fővárosi Lapok 1871. november (251-275. szám)
1871-11-01 / 251. szám
251-dik ez. Szerda, november 1. Kiadóhivatal: Pest, barátok tere 7. szám. Nyolcadik évfolyam 1871 Előfizetési dij: Félévre . . . 7 ft 2 kr. Negyedévre . 3 ft 50 kr. Megjelen ez ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Zöldfa utca 39. sz. 1. em. Hirdetési díj: Hatodhanábos petitsor ..................... 9 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor .... 30 kr. Lapunkra előfizetni folyvást lehet, mivel teljes számú példányokkal még rendelkezik a kiadóhivatal. Halottak estéjén. A „göncöl szekere“ folyvást halad, S a „medve“ cammog csöndesen; Az égen annyi szép csillag ragyog, Annyi halott van ide lenn. Elnémult már a kis madár dala, Elhervadt a fa levele, Hervadt levéllel vannak a Sírhalmok mindenütt tele. A földnek ma csak szent könyvje van, Az ajk ma csak imát rebeg: Hogy azokat, kik ott lenn nyugszanak, A jó isten mind áldja meg ! Az ember végignéz az éjszakán, S érzi, hogy mily rész egyedül! Leborul és nagy pártfogót keres, Rá megszólal egy hang belül. Majd megtalálja, akit keresett, Aki segíthet és segít, Koszorút tesz a sírhalomra és Letörli néma könnyeit. Bencfy Soma: Regény cím nélkül. Irta: Sz. Madarassy Klotild. (Folytatás). Egyszerre kívül az előszoba ajtaján kopogtatást hallott. Azt vélte, az orvos jött javuló betege után nézni, kisietett a mellékszobába, maga után halkan , betéve az ajtót, hogy szunnyadó fiát föl ne ébreszsze. Fölnyitva a külső ajtót, egy hordár állott előtte, levéllel kezében. Stiller Jenő urat kereste. Lujza elvette tőle a levelet s mondá, hogy azt majd át fogja adni fiának. A hordár rögtöni választ sürgetett, mert — úgy mond — igy parancsolta azt a gróf. — Micsoda gróf? — kérdezte Lujza meglepetve. — Az ifjú gróf Andornaky! — válaszolta a hordát. Lujza megdöbbent e névre. Ezt említé Jenő oly gyakran lázrohamaiban. Ezenkívül arra is jól emlékezett, hogy Jenőnek egy év előtt Szeréna miatt erős összeszólalkozása volt a fiatal gróffal, melynek komolyabb következményeit a gróf atyja, ki fiának rakoncátlan természetét ismerte, az által előzte meg, hogy azt rögtön Pestre küldte, a hol az ifjú különöben is jogi tanulmányait volt végzendő. Lujza a választ sürgető hordárt rövid várakozásra szólította föl, a mig tudniillik fia fölébred, s visszalépve az előszobába, újra bezárta maga után a külső ajtót. Itt azonban megállóit, s balsejtelmektől kínozva forgatta kezében a levelet. Ő ismerte gróf Andornaky Emil rész hírét s tudta, hogy ez fiatal évei dacára a legféktelenebb szenvedélyekkel bir s minduntalan párbajt viv, köztiszteletben álló derék atyjának nagy szomorúságára, ki legbuzgóbb törekvései mellett sem volt képes a kora gyermeksége óta minden részhajlammal bíró makacs, rakoncátlan fiút sem a leggondosabb nevelés, sem pedig a szeretet és szigorúság befolyása által jobb útra téríteni. Miféle összeköttetése lehetett Jenőnek a kicsapongó, korhely fiatal gróffal, hogy ez neki sit, s tőle választ sürget ? Bizonyára semmi jóban, erről Lujza meg volt győződve. Egy anyának hasonló esetben könnyen érthető aggályos kíváncsiságával nézegette a levelet, s végre rövid habozás után fölbontotta azt. „Ön gyáván elbuvik előlem! — állott a levélben. — Betegnek tetteti magát, hogy ne legyen kénytelen nekem elégtételt adni a múltkor rajtam elkövetett halálos sértésért. De hasztalan minden ebbeli törekvése. Bárhová megy is ön, bárhová rejtőzik is el, meg fogom önt találni; megesküdtem, hogy önt megölöm, akár párbajban, akár azon kívül. Válaszszon. Ha holnap reggel öt órakor — tovább nem várok — meg nem jelenik ön a városerdőben, a Hermina-kápolna mögött velem egy tanú nélküli pisztoly-párbajra (így kívánom azt, mert egyikünknek, vagy mind a kettőnknek halni kell), akkor bárhol találom önt ezután, legyen bár anyja karjaiban, lelövöm önt, mint egy hitvány gyávát, bármi történik is azután velem. Gróf Andornaky Emil:“ Alig végezte el Lujza e sorok olvasását, midőn a belső szobának ajtaja fölnyilt, s ott Jenő alakját látta megjelenni. Fia váratlan megjelenése, melyre e pillanatban nem volt elkészülve, megfosztották őt önuralmától, s Zavarodottan igyekezett a levelet előle elrejteni. — Keres engem valaki, anyám ? — kérdé, nyugtalanul szemlélve anyjának dúlt arcát az ifjú. Ez nem volt képes azonnal felelni. — S ez itt nekem szól? — kérdé tovább, kezét az anyjánál levő levél után kinyújtva. Hagyd el azt, fiam, az nem neked szól! — tördelte kínos zavarral Lujza. i 't — Én az elébb itt Andornaky Emil nevét hallottam említeni, s igy tudom, hogy e levél nekem szól! — mond a meggyőződés hangján Jenő. — Kérled, add ide, anyám, én rég vártam erre! — s gyöngéd erőszakkal véve ki azt anyja kezéből, a belső szobába távozott, hogy elolvassa. Anyja szorult szívvel követte. — Fiam, mit szándékozol tenni ? — kérdé, látva, hogy az elvégezte a levél olvasását. — Azt, anyám, a mit hasonló esetben a becsület tenni parancsol! — mond Jenő szilárd hangon. — Te elfogadod a gróf kihívását ? — Mindenesetre, mert elégtétellel tartozom neki a rajta elkövetett sértésért, noha ő volt az egésznek kezdeményezője. — Fiam, édes fiam, — szólt az anya a legkínosabb aggodalmak közt, — hisz te még nagyon gyönge vagy betegséged után ! — Nem tesz semmit! Azért lesz annyi erőm és ügyességem, hogy a pisztolyt kezembe foghassam. — Nem, ez nem fog megtörténni! — kiáltott Lujza a legnagyobb fölindulással. — Soha sem fogom megengedni, hogy életedet ily vakmerőn kockáztasd ! — Anyám! — szólt Jenő ünnepélyes hangon, s halvány arcán a férfias büszkeség pírja ömlött el. — Szabad-e igy beszélni egy honvéd özvegyének fiához, midőn ennek bátorságát vonják kétségbe? Elviselhetnéd-e azt a gondolatot, hogy Makláry Jenőt — téve hozzá, hangsúlyozva e nevet — valaki gyávának nevezze ? Jenő eltalálta a leghathatósabb módot, anyjának ellenvetéseit elnémítani. A „honvéd özvegye,“ ez volt azon varázsszó, mely által a férje nevét és emlékét oly szent kegyeletben tartó nő legyőzte nála — legalább pillanatokra — az anya aggályait. Ezalatt Jenő leült az asztal mellé, hogy néhány sor által válaszoljon a gróf levelére. Lujza mögötte állva, a következőket olvasta abból: „Gróf úr! „Nem késtem volna önnek elégtételt adni, ha egész mostanig betegségem nem gátolt volna abban. „Én kész vagyok holnap az ön által kijelölt helyen, órában és módon önnel találkozni. Makláry Jenő.“ Aztán előszólitotta a hordárt s kézbesité neki a levelet. Lujza megsemmisülve rogyott le egy székre, s könyei megeredtek. (Folyt, köv.) A köny. Degré Alajostól. *) Tagadhatlan, hogy sokkal mulatságosb tárgyat választhattam volna, hisz az élet és emberek telvék tarkaságokkal; szólhatnék például az orról, de nem akarok okot adni a megorrolásra, mert biz ahhoz jó orr kell, hogy midőn orról van szó, oly határt tartsunk, hogy egyik-másik orránál ne fogja magát, vagy maga a fölolvasó hosszú orral ne vonuljon viszsza, mi mindenesetre kedvezőbb, mint ha az ember magát az ásítozás-csikarta könyök kísérteteinek teszi ki. Én következetes maradok, mint a debreceni atyafi, kinek sajt helyett eléje tálalták a szappant, s ő csupa következetességből, mert hisz úgy is meg kell fizetni, fölfalatozó. Én a helyzet legmegfelelőbb tárgyául a könyet találtam, s most már elmondom erről nézeteimet, ha mindjárt saját könyeimbe kerül is. Választásomnál bátorított az a hizelgő körülmény is, hogy nőhallgatóságra számiték, kik a köny hatalmával annyira tudnak élni, és számiték férfiakra is, kiket e varázs örökkön-örökké uralni képes. Ismertem bátorlelkü hőst, edzett harcost, ki a haláleszmét csak félvállról vette s az ágyú rettentő golyói előtt még arcizmát sem rángatá meg, de a női könyek lefegyverték, ellágyiták és gyöngévé tették. Ott van a büszke Coriolán; kérlelketlen boszúja egy pillanatra sem szelídült meg a haza nagyjai, vénei, ékesszólói és harcosai előtt; de eljöttek a nők és anyák, kétségbeesett könyekkel szemeikben, s Coriolán tudta, hogy ez életébe kerül, mégis kegyelmezett hálátlan hazájának. Van-e oly vásott fiú, ki anyja szemeiben a bánat könyvit látva, legalább abban a pillanatban javulást ne fogadna? Van-e oly szívtelen férj, kit szeretett nejének könyüi — még komolyabb meghasonlás után is — meg ne szeliditnének ? ... És van-e nő a világon, ki könyüinek varázsát ne ismerné ? ... Bár egy se élne vissza ezzel soha! A köny az érzelem tengeréből fakadván, oly csepp,mely a költőiség, magasztosság és átszellemülés malasztját hozza magával e gyarló világba. Ily csepp mennyei harmat! De van oly köny is, mely az irigység, boszú és képmutatás mocsarából fakad; ily kényekről mondá a halhatlan Shakspeare : „ha a földre hullva megfogamzanának, minden cseppből egy-egy krokodil születnék. Atalán véve a kényekben rettentő sok az ellenmondás ; egyik sir, mert boldog, a másik, mert boldogtalan ; az egyik sir, mert ara, a másik, mert özvegy; az egyik, mert igen ifjú, a másik, mert nagyon vén; könyeket hullatnak elváláskor, könyeket a viszontlátásnál ; könyekben nyilatkozik az ártatlanság, könyek mögé rejtőzik a bűn. A köny enyhít és éget, meglágyít és ingerel, elszédít és kijózanít, amit és meggyőz, vigasztal és kétségbeejt. Egy könycsepp földúlja és helyreállítja a békét, jutalmaz és elutasít, bátorít és elriaszt, fölemel és lesújt, üdvözít és elkárhoztat. *) Felolvastatott október 29-kén a veresegyházi leégettek javára tartott váci hangversenyen.