Fővárosi Lapok 1873. augusztus (176-200. szám)

1873-08-01 / 176. szám

176-dik sz. Péntek, augusztus 1. Kiadó-hiva­l: Pest, barátok­ tere, Athenaeu­m-épü­let. Tizedik évfolyam 187­3­ Elő­fizetési dij: Félévre..................8 frt. Negyedévre .... 4 frt. Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve minden­nap. FŐVÁROSI LAPOK. IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót-utca 42. sz. földsz. Hirdetési dij: Hatodhasábos petit­sor .................10 kr­. Bélyegdij minden ik­tatáskor ... 30 kr. Szerkesztői irodánk jelenleg a Lipót-utcában, 42. sz. a. van, földszint. Margit imája a kesergő anya szobra előtt. — Göthe. — (Fris virágot tesz lábaihoz.) Kegyelmezz Te nagy keserves, Irgalma­san nézd nyavalyám ! Szivedben hét tör, Ezer seb tép, tör, Haló fiad nézvén a fán, Fölnézsz atyádhoz, Sóhajod szálldos Hozzá kinod s kínja mián. Ki érti, Mi sérti Velőkig csontomat ? Szegény szivem mi bántja, Mért reszket, mit kívánna : Csak te tudod magad. Léptem kín­­zi, hajtja, Oh jaj, oh jaj, oh sajgva Szakgatja keblemet, — S magam lenni se’ bírok, Csak sírok, sírok, sírok, A szivem megreped ! E­nyemtől harmatos otthon Minden virág­cserép, Hogy róluk kora reggel Neked füzért szedek. Kamrámba a fényes hajnal Már jókor beragyog, De én j­ajongó jajjal Már rég ébren vagyok. Ne hagyj szégyent, halált reám ! Kegyelmezz, Te nagy keserves, Irgalma­san nézd nyavalyám ! Szász Béla: Tarka képek. (Úti napló.) Gróf Lázár Kálmántól. (Folytatás.) Az aktim­ák körül tett tanulmányok e szerint látszólag még messzebb vetettek bennünket a kérdés megoldásától; valóban pedig lehetséges, hogy ahhoz óriási lépéssel vittek közelebb, mivel ez úton ama valószínű tudatra juthatunk, hogy e kérdés voltaké­­pen nem is létezik, azaz a természetben a szerves lé­nyek nem választhatók két csoportra, hanem össze­olvadnak. Sőt e nagyfontosságú tudományos kérdés ily­nemű megoldása több mint valószínű. Ugyanis Dar­win elmélete bebizonyító, hogy a fejlettebb szerveze­tű lények között egészen föl a legfejlettebbig, az emberig, összeköttetés létezik, mely összeköttetés folytonos fejlődésben leli alapját; s ha ez áll a fölfelé vezető irányban, akkor állnia kell lefelé is, s ha le­felé menve, az állat és növény­világ legprimitívebb alkatai közt semmi elkülönítésre, ismérvekül szol­gáló különbségekre nem akadunk, ebből logikailag következtethető, hogy a természet az állat és növény­világ között határt nem vont, hanem azokat legegy­szerűbb alkataiban összeolvasztotta. Addig is azon­ban, míg e kérdés így vagy másként megoldatnék, a természetbúvárok az aktiniák tanulmányozása körül tett fáradságuk gazdag jutalmát találhatják abban, hogy e rejtélyes­ életű és rendkívül vonzó lényeket ismeretesekké tették s azok iránt a nagy közönség­­nél is érdekeltséget ébresztettek, a mihez nagy mér­tékben járultak az angolországi aquariumok, külö­nösen a Mitschele »Regents-park«-ban, úgyhogy ma már sok háznál található egy-egy kis aquarium, mely­nek szifonlányai gyöngéd női kezekből kapják táp­­lálékukat. E szép állatok iránti nagy érdekeltség tel­jesen is jogosult, mert hisz ki ne gyönyörködnék ily finom alkatú, és alakú gyönyörű lényekben, melyek­nek ragyogó, változatos színezetük is a legkülönbö­zőbb virágokhoz hasonlítható ? Az egyik zöld, arany­­pöttyekkel, a másik fehér, kék tarkázattal, a harma­dik bíborvörös, fehérrel vagy sárgával, a negyedik halványsárga, vagy csokoládébarna, vagy aranysár­ga, fekete csikókkal. Szóval a szemlélőt megzavaró tarka színvegyületben fordulnak elő. Alakzatuk le­írását megkísérlem is bajos, mivel a­kik nem látták, azok ha rajzok után is csak gyönge fogalmat alkot­hatnak róluk maguknak. Majdnem valamennyi egy száraz, hengerded­ alakú, vagy bödön-forma törzset képez, mely alsó végén kissé kiszéles­űlve lábul szol­gál s ennek segélyével tapad a talajhoz, felső vége pedig tányér-alakú korong, középen szájnyílással s körülvéve egy vagy több sorban sugarasan álló csá­pokkal, melyek e különös lényeknek a virágalakot kölcsönözik. A korong sugárszálai a legkisebb érint­­­tésre összehúzódnak s ekkor a virágalakú testrész formátlan tömeggé válik. De nem sokára ismét élet­jelt ad s a korong ilyenkor a legkülönbözőbb alakza­tokat ölti fel: kehelyét, csészéét, pálma vagy félig nyílt virágbimbóét. Életmódjukat tekintve, a tenger e gyöngéd, köl­tői virágai a legprózaibb fa­­nkok. A mi csápjaik körébe jut, azt fölfalják, —­­ mondja Schleiden, — anélkül hogy előbb meggyőződést szereznének ma­guknak valamely állattani kézikönyvből, váljon zsákmányuk az állatország melyik osztályához tar­tozik ? Némelyek szerint apró rákokat is elfognak, de Lewes állítja, hogy csak holt rákokat esznek meg, miután az élőkkel nem bírnak. Meglepő különben a könnyűség, melylyel dia­dalmaskodnak martalékukon. Valahányszor ilyszerű működésüket láttam, mindig bizonyos kacér, ledér szépségek jutottak eszembe. Zsákmányának elfogá­sára valamennyi szifonlány sajátszerű fegyverrel bír, mely bámulatos nagyszámú, átlátszó kupacsok­ból áll. Ezek telve vannak könnyen előlökhető, de vissza nem vonható (csaláncsipésszerű égést okozó) finom szálakkal. A­mint a szifontány egy csápját állat érinti, előlöki a szálak egy részét, azokkal mint­egy behálózva áldozatát. Mennél nagyobb az áldozat ellentállása, a szifontány annál több szállal fogja kö­rül, mígnem legyőzi és elnyeli. Ép úgy, mint némely szalonban. A tenger állat­növény-sörénjeinek legtöbb faja a meleg égöv tengereiben él, de az Adriában is szá­mos fordul elő. Hány faj ? Azt még hozzávetőleg sem tudjuk megmondani, mivel e kiterjedt vízmedence állatvilágát eddig még kevés ponton tanulmányoz­­ták. A legérdekesbekből néhányat megemlítek. Az aktinia cerea zöldes, négy csápsorral, s min­den csáp végén vörös ponttal. Ez gyakori Velence lagúnáiban is. Az aktinia equina (vörös szifonlány) összezsugorított csápokkal, harangidomú s kiterjesz­kedve hengerded; felbőre sima, színezete különböző, azaz egyik barna, a másik vörös, vagy zöldes vörös pontokkal és szalagolással, tapintói többsorosak, mi­által kiterjeszkedve oly külsőt kap, mint egy szín­­gazdag és teljes őszi rózsa. Velencében, a házak alap­­falazatához tapadva, nem ritkán található. Az akti­nia concentrica — úgy hiszem — az előbbinek barna színezetű válfaja. A »viduata« (gyász szifontány) hosszú, szürke vagy testszíű száron emelkedik föl , sugárkoronája pedig fehéren pontozott és csíkolt; tapintói kékesek. Ez a faj arról nevezetes, hogy gyakran változtatja alakját; most hosszú csővé nyú­lik ki átlátszó báránynyal, majd gömbbé zsugorodik, vagy közepén összehúzódva kettős tekét képez. Trieszt és Servolánál sok található. A »palliata« (pon­tozott szifonlány) érdekes faj, halványsárga testű, bíborvörös tarkázattal, négysorosan álló tapintói fe­héresek. Nem kövön tartózkodik, hanem rendszerint oly kagyló héján, melyben »remete-rák« lakik. Quar­­nerónál egy ilyet fogva, igen kellemesen lepett meg e csodás parány-menagória. Az »aktinia bellis« (pom­pás szifonlány) testtörzse hengerded, élénk vörös­­színű­ barnán csikói va­, behintve gyöngyalakú bibir­­csókkal; korongja a száj körül barna, világosabb su­garas csíkolással; csápjai négysorosan veszik körül szájnyílását, barna sugárkoszorút képezve. Lissa és Lessinánál nagy számban tapad a vízalatti szík­ekre. Az »aurantiaca« (aranyos szifonlány) a legszebbek egyike. Kisded testtörzse aranysárga vagy narancs­színű, fehér pontokkal és gyöngy­ alakú bibircsókkal. Korongja szürkés­zöld, négy-ötsorosan álló tapintói hosszúdadok, meglehetősen vastagok, sárgás-fehérek, gyönyörű ibolyaszínű véggel; teste erősen kinyújt­ható, a­miért gyakran ölt fel különféle alakot, úgy­hogy a szifonlányokat kevéssé ismerő más meg más fajnak tarthatja különböző példányait. Quarnerónál a part közelében homokos talajon, társaságban él. A »crassi-cornist« is többen e fajjal egynek tartot­ták, de a köpcösebb és felbőrén sziványos bibircsek­­kel bir, miál­talimint külön faj könnyen fölismerhető. Még sok faját sorolhatnám elő azoknak, melyek Trieszt közelében meggiánál nagy számmal fordul­nak elő; félgények, tüskönyök s más tengeri állat­kák társaságában, gyönyörű szingazdag, változatos alakú moszatok között; de nincs terem, s így még csak három fajt említek meg azok közül, melyeket az Adriában újabban időben fedeztek föl. Ezek: az »entaemaea ebromatodera«(örvösszirontány,) alig fél­­hüvelyk nagyságú, teste bödön­ alakú, korongja alatt keskeny violaszin örvvel, bőre érdes, tapintói három­soros koszorút képeznek. Schmarda kövecses fenéken találta Lissá­nál. Az »entaemaea phaeochira« (Bar­nakarú szifonlány) óriás az aktiniák közt; koronája teljesen kinyújtott tapintókkal akkora, mint egy nagy georgina­s alakja is ahhoz hasonlít, különösen ha ennek szirmait csövekké összefodoritva képzelnők. Korongja sötét­zöld, sárga sugaras csíkokkal; száj­nyílása kerekded; tapintói sötétbarnák, rendkivül hosszak, háromszoros koszorút képeznek s oly nagy a számuk, hogy egy idősb példány százötven-száz­­hatvan tapintóval is bir. Köveken él egy vagy két ölnyi mélyben a viz alatt. Schmarda, a »Zur Natur­geschichte der Adria«, írója Lissánál talált példá­nyokat, de én — nagy sajnálatomra — nem akadtam egyre sem. A »cribina punctata« (babos szifontány) testtörzse két hüvelyk magas s koronájával együtt rövid száron álló érett mákfejhez hasonlít, s nagysá­ga is olyan, alól vékony csövet képező teste fölül mák­­fej-idomú gömbbé duzzand; korongját a sárgás, ró­­zsaszínüleg pontozott, átlátszó másfél hüvelykre is kinyúló tapintók négy-ötsorosan körzik. Ezt is Schmarda találta a st. Giorgio öbölben Lissánál. Ezúttal a tenger gazdag állatvilágának csak egy parányi része fölött tartunk futó szemlét, s már csak ez is mennyi érdekest tüntet föl, s mily fontos kérdésekhez szolgáltat anyagot, minek: az állatok és növények közötti határvonal megállapítása, vagy hogy egyátalában létezik-e határvonal? és a külön­böző teremtési korszakok egységének kérdéséhez, mivel kétségtelen, hogy a szifonlányok szintúgy, mint a tüskönyök, küllönyök és sok más még alan­­tibb fokon álló tengeri állatok az őskorban már lé­teztek, a mikor még nyoma sem volt a ma létező, fejlettebb szervezetű állatvilágnak. (Folyt. köv.)

Next