Fővárosi Lapok 1876. július (148-173. szám)

1876-07-14 / 159. szám

sat., úgyhogy olyan esztendőt is emlegetnek, melyben a szeretetreméltó és kitűnő primadonna tizennyolc­­ezer forintjáért mindössze tizennyolcszor lépett föl, így aztán egy-két szerénykébb Bretfeld kisasszony mindenesetre elkel. A Carl-színház legrégibb operett­jeit és bohózatait koptatja még inkább,­­ elég jók ezek az idegeneknek. Csak az egy Wien-szinháznak van érdekes új tüneménye, Wegner kisasszonyban, kit a bécsiek most látnak először, de csakhamar meg is kedvelték. E hölgy, kit berlini Gallmeyernek szoktak nevezni, eléggé jelentéktelen alak és épen nem szép. Véréből is hiányzik ama hév, mely a Gall­­meyeréből egyre sziporkázik, úgyhogy a tespedő kö­zönyt is képes fölgyújtani. De Wegner k. a. igen nagy színészi tehetség. Valami nyugtalan hideg gummie­­lasztikum-elevenség feszeng benne folytonosan, mely e tehetséget kaleidoskopszerű tarkaságban keringeti szakadatlanul a néző előtt. Ő száz meg százféle fu­­raságot tud, melylyel az unalmat még a legunalma­sabb darabból is kiűzi. Parodisztikus tehetsége alig csekélyebb a Gallmeyerénél; egy rövid szerepben (»Mamsell Uebermuth«) énekel szopránt, altot, tenort és bassust, szerelmet vall német, angol, olasz és fran­cia leány módjára, beszél öt nyelven, játsza az érett kisasszonyt s a tízéves leánykát, mely kurta viganó­­ban és vesszőparipán lovagol be a színpadra; minden kigondolható csintalanságot elkövet, bábuzik, nevet­gél, sir, szaval sat., mindezt pedig a gyermek termé­szetének és szokásainak oly szellemdús megfigyelésé­vel, hogy a ház csak úgy ropog nevettében. Mondják, hogy az operettében is igen eredeti; magam ily sze­repben még nem láttam, de annyi bizonyos, hogy a bohózataiban előforduló couplet-kat rendkívül pikán­san és jellemzetesen adja elő. Véleményem szerint a Gallmeyer és Geistinger föltűnte óta a német soub­­rette-világban ilyen érdekes jelenség nem merült föl. Az igazgató nem csekély fájdalmára, a kisasszony nagy bánatpénzzel terhelt szerződéssel van Berlinhez láncolva, úgyhogy onnan most el nem lehet szakasz­­tani, de azért tél folytán mégis hosszabb időre lejön Bécsbe vendégnek, mert most bizony, bármily elisme­résre méltóan boszorkánykodik is a szipadon, a sugó­­lyukon túl boszorkánysága véget ér s a színház csak nem akar megtelni. Hevesi Lajos: A modern francia dráma nőalakjai. III. (L. B.) A túl­ nőies uralma mindig figyelemre­méltó irodalmi jelenség volt. Erős, erkölcsileg összetartó korszakokban mindig a férfi volt a drámai művészet fő­tárgya, s mellette a nő erkölcsileg szintén nagy és erélyes, így Aeschylósznál és Sophoklesnél, így Shaks­­pearenél és még Corneille-nél is. Aeschylósz »Aga­­memnon«-jában Kassandra nagy látnoknő, Klytem­­nestra pedig a vétek hősnője ugyan, de mily nagy­szerű antik lady Macbeth. Sophoklesnél is a nő lénye inkább tragikai szilárd akaraton, mint szenvedélyen és érzésen alapul. Gondoljunk csak Antigonére és Elektrára. Shakspearenél a nőnek ép oly szende mint erős lénye van, s elhatározottságánál, bátorsá­gánál és fenkölt lelkénél fogva illik nagyszerű férfi­világ közé, noha annak alárendeli magát. Gondoljunk csak Volumniára »Coriolan«-ban vagy Percy nejére és özvegyére, vagy Porzsa szellemileg biztos bájára és férfias elméjére. Júliánál sem merő érzelem és szen­vedély a szerelem, hanem elszántság is. Mihelyt a társadalmi állapot szellemi számlája hibás, mihelyt a világot belül összetartó erkölcsi erők kifordulnak az egyensúlyból, a megzavarodás legelső­ben is abban nyilvánul, a­mit túl­ nőiesnek nevezünk. A férfiúi jellem elszegényedik, elveszti önállóságát, a női pedig annak rovására fejlődik a színpadon és az életben. E jelenség mindig hanyatlást jelent. A görög színpadon Euripidessel kezdődött, habár ő e hanyat­lás lángelméje. Ő már pathologikusan mélyed a nőies­ség titkaiba, s a szenvedélytől felszántott természe­tekbe ; typusai Medeák, Phaedrák, Helénák, kik mel­lett a férfiak rövidebbet húztak. Már nála is látjuk a különös átmenetet a női lélek iránti érdeklődésből és részvétből a gyűlöletbe a miatt, a­mit a női természet fenekén talál. Hippolytusa, kit Phédra szerelmi őrült­séggel üldöz, már pesszimisztikus nézetet táplál a nő­ről, ép oly elkeseredve, csakhogy kevesebb éllel, mint a »Férfi-nő« szerzője. Euripidest e nézetek miatt ne­vezte Aristophanes »nő-gyűlölőnek.« Íme már akkor volt laza erkölcsű idő, a hellén világban, s e lazaság erősen látszik a színpad nőalakjaiban. Térjünk azonban vissza a modern franciákhoz. Szemügyre vettük drámai erkölcsrajzuk kidomborodó jelenségeit, kápráztató tulajdonságaikkal és nagy té­vedéseikkel együtt, most még a játékrend egyhangú­ságáról emlékezzünk meg. A napi­renden még mindig a házasságtörés áll. Minden rangú szó a kitűnő tehet­ségtől a gyakorlottság emberéig, fáradhatlanul csé­peli e tárgyat. A dramatizált házasságtörés esettana a francia színpadon nem kevésbbé egyhangú és csak a helyzetekben változatos, mint egykor a spanyol dara­bokban a becsületbeli ügyek és összeütköző lovagig.Új­sági kötelességek kazuisztikája volt. Az ismeretes »szentimentális lopás,« a betörés éjjeli játéka és az arra következő megbánás, szerencsére már elavultak; az ötödik parancsolat tragikai súlyát, a hősies agyon­­ütés vétkét is kerülni kezdik. De e helyett a francia dráma­irás nagy előszeretettel vétkezik a hatodik pa­rancs ellen. A katasztrófában a maguk módja szerint járnak el a morállal, miután előbb a tévelygő szenve­dély előtt, mint drámai kerítők, minden titkos ajtót feltártak. A mellett a bűnt oly érdekes vonásokkal ruházzák fel, hogy azt hiszszük: pártját fogják, és csak az utósó felvonásban fordítják ellenük a lakoltatás élét. A házasságtörési szofisztikának félig mentő okos­kodása a francia dráma­irás közönséges oldala. Ez szentimentális irányú. Ezzel szembe száll a ledér há­zasságtörés esete, melyet a költő bizonyos ügyvédi mohósággal, a sértett fél védőjeként visz színre. Ezt főleg Dumas Sándor teszi, e szenvedélyes, a színi pár­toskodás leghevesebb dráma­irója. Az ő darabjai dra­matizált bűneseteknek látszanak, melyek polemikus élüket a törvényhozás ellen fordítják. A költő néha jogtudóst is küld a szereplők közé, mint Galauson jegyzőt a »Princesse Georges«-ban; ennek azután az összeütközés jogi oldalát kell magyaráznia, mikor a sértett fél védelmére elégtelen törvényt vállvonva is­meri el. Ismételten visszatér a költő arra, hogy a meg­csalt férjnek, míg a házasság törvény szerint felbont­hatatlan, nem marad egyéb hátra, mint hogy nevet­séges legyen; a megsértett nőnek pedig visszaadja a törvény a hozományt, a család leánykori szobáját, de mást nem. Megjegyzendő, hogy vallás vagy törvény által követelt összeütközés nem tisztán drámai össze­ütközés, valamint hogy a színpad a törvényterem pót­lékává lesz, ha drámai példálózgatás által a törvény­­hozás revízióját pengeti. A régibb naiv korban eljegyzés és házasság volt a darab legkielégítőbb vége; most a házasság a mo­dern erkölcsrajz vészhozó, bajszerző alapja. Ez főkép a házas emberrel foglalkozik és mindig azt bizonyít­gatja, mily törékeny az esküvőnél cserélt gyűrű és mily kevés képességgel bír a modern ember a házas­ságra. Nem mondhatni, hogy e műfaj átalában elíté­lendő, mert hisz a mód, melylyel a költészet az emberi szívvel és érzésekkel számol, egészen más, mint a mo­rálé. Az old, hol ez szorosan köt; az egyenként indo­kol, igazol és magyaráz, hol ez összesen ítél; az min­den esetet egyénileg fog fel, ez pedig átalános szabá­lyokat alkot. Az erkölcsileg helyeshez nem köti magát mereven a költészet, és gyanús tévedést is jellemezhet, ha azt az érzés belső hatalma és erélye megnemesíti. A francia dráma­irásnál csak az izgató összeütközés­sel való elbánás ledér és az ezzel összefüggésben álló eltompulás, melyet a közönségnél ugyanazon tárgy örökös ismétlésénél lehet észlelni. Ez a dráma­irás ismét csak kiválóan technikai feladattá lett, mint ré­gebben a cselingjátékok fajtája. A kártyákat újra ke­verik, de a színpadi játszó­szabály mindig ugyanaz marad. A­mire szükség volna, az valami egészen új játék, költőibb fölemelkedés amaz erkölcsrajzi fanyar tárgyakból, melyek hanyatlásra mutatnak a gondol­kozásban és művészetben. Fővárosi hírek. * Deák Ferencről irt emlékiratait közelebb már sajtó alá adja Nedeczky István, ki — lányaival együtt — sok nyáron át ápolta a betegeskedő »öreg urat« s elég érdekest és újat beszélhet el róla. A munka sajtó alá rendezésében Zichy Antal is közre­működött. * A József-tér vasrácsozatát a Ganz-gyár, mint legolcsóbb ajánlkozó készíti, s augusztus 20-dikára el kell azzal készülnie. A kivitelre Andreanszky tanács­nok ügyel. Az emlékérem két lapján ez a fölirat lesz : »József főherceg, Magyarország nádora, született 1776.« a másik oldalon. »Emlékűr születése százados ünnepére Budapest főváros hálás közönsége 1876.« * A zeneakadémia utósó vizsgálata tegnap dél­előtt volt. Az öszhangzattanból és ellenpontozatból tettek vizsgálatot az első és második osztály férfi-nö­vendékei. Tanár: Volkmann Hóhért. Mindnyájan vi­lágos, értelmes előadás által adták bizonyságát ké­szültségüknek. A zongora-osztályban Bachtól a »Pre­­ludium«-ot és »Fugá«-t, Mozarttól a »Fantasiá«-t, Joannovics Irén kisasszony, Beethoven »Sonatá«-ját (D-moll 2. és 3. tétel) Máday Gabriella kisasszony, a Liszt átiratát a »Próféta« dalműből Ravasz Ilona kisasszony, Liszt »Concert«-jét (Es—dur) két zon­gorán Aggházi Károly és Svoboda K. adták elő. Legtöbb ízlést, erőt, önállóságot s technikai ügyes­séget Aggházi mutatott be játékával, melynek valóban művészi részletei voltak. A közönség a jelestehetségű növendéket zajos tapsokkal tün­tette ki. A zongora-osztály többi növendéke is szor­galmának s tehetségének adta tanújelét. A zon­gora-osztályban Erkel Ferenc volt a tanár. Az inté­zet negyedéves hallgatói (a Liszt-osztálybeliek) Feig­­ler Janka, Knapp Ilka, Lépessy Ilona, Ravasz Ilona, Aggházi Károly, kik a mai zongora-hangversenyben mindnyájan közreműködnek. A tegnapi vizsgálaton is nagy közönség gyűlt össze. A kultuszminisztert Kárffy Titusz miniszteri tanácsos képviselte. * Hymen. A budai társaskör kedves szavaló­­ját, Petrovics Mariska kisasszonyt, (Petrovics tanács­nok leányát) Szmik Lajos fővárosi ügyvéd jegyezte­. * Dr. Orzovenszky Károly meghalt tegnap­előtt, hosszas betegeskedés után, 62 éves korában. El­hunyta igen széles körben kelt mély sajnálkozást, mert sokan ismerték és szerették mind a fővárosban, mind pedig Balaton-Füreden, melynek sok éven át fő­orvosa volt. Temetése ma délután hat órakor lesz váci­ utcai lakásáról. * Szlávy József, kit egy bécsi lap közös pénz­ügyérnek jelölt ki, (a nélkül hogy ő vagy más valaki tudomással bírna róla,) Svájcban, a ragatzi fürdőben van. A jövő hó elején északi Németországba s onnan Holland, Belgium és Párisba utazik. Szeptember ele­jét a biaritzi tengeri fürdőben tölti s ama hó végén érkezik haza. — Szilágyi Sándor jeles törté­nettudósunk Aussee-ban időz s már egészen jobban van, mit múlt kedden lapunkban közölt érdekes tár­cája is örvendetesen bizonyított. * A Scherzenl­d­mer-féle malom­ utcai lány­is­kolában hétfőn és kedden voltak a zárvizsgálatok, fő­tiszt, Peller József tanfelügyelő elnöklete alatt. A növendékek jól feleltek s köztük számosan (Nilsen nővérek, Humayer k. a sat.,) minden tekintetben ki­tűntek. A tulajdonosnők ez intézetet a kor igényeinek megfelelőleg vezetik. Ki kell emelnünk mellettök Ge­­revich Emil fiatal tanárt, ki a mellett hogy a mennyi­ség- és természettant igen sikeresen tanítja, a növen­dékek magyarosodását is példásan előmozdítja. Szá­mos ferencvárosi németajkú növendék van, ki az in­tézetben töltött egy-két év után hibátlanul beszéli a magyar nyelvet. * Siposs Antal felsőbb kiművelési zongora- és zenészeti tanfolyamának nyilvános vizsgálatai, e hó 15-én, 16-án reggel lesznek a redout kis termében. Szombaton lesz a zene-elmélet és öszhangzattanból, melynek tanára Ábrányi Kornél, vasárnap pedig kö­vetkezik a magán-zongorajáték. A magán-zongora­játékban Ravasz Ilonka, Romocsa Ilonka, Ziegler Anna, Keczer Ida, Almásy Miklós és Krisztinkovics Béla vesznek részt. Műveket adnak elő Chopintől, Liszttől, Taussigtól, Bülowtól, Beethoventől és Si­­posstól. * Tortúrát használnak Miletics ellen. Nem kap egyebet inni, mint budai fris vizet. »Túlzó szerb körökben — mondja a »Hon« apróság­ írója — azt hírlik, hogy ez erőszakos eszköz által remélik vallo­másra bírhatni.« * Kredit. A szerb kormány egy helybeli cég­nél megrendelt ötvenezer árpa- és lőpor­zsákot, Belg­­rádba küldendőt. A cég azt felelte: küldi azonnal, ha készpénzt lát, de nem Belgrádba, hanem közel hozzá egy dunaparti pontra. A szerb kormány panaszos választ külde e »megfoghatatlan bizalmatlanság« miatt, de készpénz-küldésről nem tett említést. A szállítás tehát abba maradt. Egy helybeli más cégtől vettek aztán a belgrádiak harmincezer zsákot. * A füvész­kert. A »Magyarország és Nagy­világ« legutóbbi száma igen sikerülten mutatja be egyetemi füvészkertünk érdekesebb részleteit, két nagy oldalra terjedő lapon, tizenkét rajzban, melyek ízlésesen, arányosan vannak összeállítva. Szenes F. fiatal rajzoló készítette s maga is metszette, gondo­san, tárgyszeretettel. A növénytani intézet épülete, mely harminc év előtt még a gróf Festetich-család nyaralója volt, a kertészek laka, háttérben a Ludovi­­ceummal, az üvegházak kivűl, belől, a pálmaház egy részlete és forrása, a h­arasztház belseje, az üvegházi szökőkút; a három emlék, melyek egyike a Sci­­tovszky prímásé, másika Endlicher és Unger híres szaktudósoké, a harmadik pedig Diószegi és Fazekas jeles magyar fűvészeké; a téli pince, a rom, a kerti híd, munkáslakók sat., oly csínnal vannak rajzolva, hogy fölkelthetik a vágyat eredetiben is nézni meg mindezt. Hányan mennek el az Orczy-kertbe járók na­ponkint e füvészkert mellett s mily kevesen ismerik! Pedig érdemes megnézni ezt is, mert folyvást gyara­podó intézet. Mikor 1847-ben megvették e kertet a Festetich-családtól, (kilencvenezer pengő forintért,) akkor már a régi füvészkert — a nemzeti színház mögött — igen hanyatlóban volt. Tíz év előtt még tízezer növényfa díszlett benne, míg akkor már csak ezer. Az új kert berendezését 1848-ban az első köz­oktatási miniszter, K. Eötvös rendelte el, s dr. Geren­­day József akkori helyettes-növénytanár fogott hozzá. A Bach-kormány nem gyámolítá kellőleg s csak a koronázáskor viradt erre is jobb idő. Ekkor ellátták vízvezetékkel, szaporíták a növényeket s csereviszonyt kötöttek külföldi füvészkertekkel, (most nyolcvanket­tővel áll fen ily csereviszony,) úgyhogy most tizenkét­ezer növényfaj díszlik benne, ötezer az üvegházakban, a többi künn a kertben. Két egész s egy fél üvegháza van. Az utóbbi években sok pálmafajt, orchideákat, tropikus gyógynövényeket szereztek beléjök. A gyűj­temények átalában elég gazdagok. A könyvtár két­ezer kötetre megy, a szárított növények száma 26,400-ra, a növényfejlődéstani viasz­mintáké 124 * 747

Next