Fővárosi Lapok 1880. február (26-49. szám)
1880-02-01 / 26. szám
126 r váltakoznak a derűlt és gyászos fejezetek. Alig törlötte le kényeimet, amelyek egy szomorú kép láttára csordultak ki szememből, máris nevetnem kell valami bohóságon, mely a következő lapon fordul elő. — Mit olvas ön például e fiatal leány arcáról ? Az ott, rózsaszín tarlatánban atlac-derékkal! — Ah, Edith! Nem valami mulatságos olvasmány. Ez egy közönséges fiatal hölgy, aki azért jön a bálba, hogy táncoljon. És semmi másért. Minden mellékgondolat nélkül. Csak ugrálni akar, — bárkivel, személyválogatás nélkül. Különben egyik legszeretetreméltóbb fajtája a báli vendégeknek. Bátran táncolhat az ember vele, anélkül hogy másnap meg kellene kérni.* — Hát Arzinoé ? — Ép az ellenkezője. Nagyon szeretne férjhez menni. Ha táncra nyújtja a kezét, nem bánná, ha megtartanák azt örökre. — Ön kegyetlen! — Legkevésbbé sem. Csak igaz. — Aztán mi van abban, ha a leány férjhez akar menni? Nem-e régi dal már a régi szerelemről : »Alle Mädchen auf der Erden Wollen gerne Frauen werden!« Arzinoé csak olyan, mint sok más más. S mivel már 25 éves és negyvenkét bálban volt, hát egy kicsit jobban siet, mint mások, akik kevesebb tavaszt és kevesebb báleset éltek át. Legyen meggyőződve, aszszonyom, hogy szenvedélyesen bálozó fiatal hölgyek legnagyobb része a táncmulatságokat házasságközvetítő intézeteknek tartja. Ez nem igaz! — Kérdezze csak meg az anyáktól! Azok tagadólag fognak válaszolni. Egyébiránt én is anya vagyok. — Igen, de az ön leánya csak hároméves. Kérdezze meg a húszéves leányok anyáitól, — vagy önmagától tizenhét esztendő múlva! * — Kamilla arcáról mit olvasott ön ? — Nagyon kellemetlen dolgokat. Fizetetlen szabókontókat és heves jeleneteket a férjével. — Paula ? — Az ma nagyon kacér. — Miről vette észre ? — Rá nem néz senkire. — Thekla? — El nem venném a világért sem! — Miért? Ő igen jó lány. — De rossz asszony lesz belőle. — Honnan sejti ? — Látom a szeméből, a keble hullámzásáról, legyező manoeuverjeiről, sat. Mi flaneurök ráérünk az ily apróságokra figyelni. — Ön tévedhet is. — Fájdalom nem. Majd meglátja! * — Hildegarde ? — Ma rendkívűl boldog. — Mi okból? — Táncolt egy báróval. — S ez boldogság ? — Hildegardenak az. * — Henriette ? — El van rontva az estéje. — Tán migraine-je van? — Nem. Egy zsidóval kellett táncolnia. — És ez olyan szerencsétlenség ? — No igen, Henriette-re nézve. — Florinda? — Haragszik az egész világra. — Miért? — Mert nincs bokrétája. — S ha kapott volna bokrétát ? — Akkor szeretné az egész világot. * — Armande? — Ah, szegény Armande! — Miért sajnálja őt? — Okom van rá. Sírjon, asszonyom. — Nem értem önt. Nézze csak Armande-ot, csak úgy sugárzik a boldogságtól. tÁ* A •% — Hiszen épen azért sajnálom. Még nem tudja mi az, férjhezmenni egy ötvenéves emberhez. ■‡ — Tehát már bizonyos, hogy hozzá megy ? — Egészen bizonyos. — Honnan tudja ? — Hiteles forrásból. A flaneur-ök mindent tudnak. EH — Akár a kőnyomatú lapok, ugye ? — Igen, akár a kőnyomatú lapok. — Metella ? — Szörnyű hiú lehet. — Miből gyanítja? — Nagyon barátságos a báltudósítókkal. — Ah! — Nézze csak. — Az ám!* Fernande ? — Az egy angyal. — Miért? — Az imént táncra kérte egy kishivatalnok és nem húzta félre a száját.* — Az ön dicséretei meglehetősen savanyúak. — Mit csináljak ? Jobb volna-e, ha a gorombaságaim édesek volnának ? — Elza ? — Épen nem hasonlít Fernande-hoz. Félrehúzza a szájacskáját, valahányszor olyan emberrel kell táncolnia, aki nem »nagyságos úr.« — S ön az ilyeneket észre veszi ? — Főstádiumom. Bár javíthatnak valamit e látszólag aprólékos, de valójában jelentős hibákon! Az a száraz anyagelviség, mely egy idő óta hölgyeinknél uralkodik, tönkreteszi a bálok költészetét. A cím- és rangkórság épen nem illik a parkébra, hol mindenki egyforma joggal sétál. A frak, ez a demokratikus intézmény, teljes egyenlőséget alapít meg minden báli vendég közt. Jó nevelésre mutat-e az, ha hölgyeink (akik között természetesen tiszteletreméltó kivételek vannak) a frak alatt is társadalmi állást, vagyont s minél több ágú koronát keresnek ? A táncos a korrekt magaviseletnél kezdődik s nem a bárónál, sem a bankárnál. Minden comme il fautfiatalember megkövetelheti a táncosnőjétől (ha már táncolunk nyilvános bálokban), hogy az ne csináljon olyan arcot vele szemben, mintha vesztőhelyre vinnék. Persze, amíg tart náluk az a materialisztikus felfogás, mely minden táncosban ,é p o u s e u r-t keres, addig a moralista hiába papol költőiségről. Ez pedig oda van, mihelyt a leány nem mulatni megy a bálba, hanem carrière-t csinálni. Akkor a bál nem mulatság, hanem leányvásár. A városok pedig, valamint az adás-verés többi faja, vajmi kevés költőiséggel dicsekedhetnek. — A mi báljainkban s társas érintkezésünkben mindenütt nagy nehézségeket okoz az az üzleties szellem, a melyben hölgyeinket nevelik. Ezért van az, hogy ma már nem mulatnak az emberek oly kedélyesen, mint régiben, mikor még nem volt oly sokféle arisztokrácia kifejlődve. A mi korunkat megszokták az egyenlőség századának nevezni. Aki e korszakot a bálban tanulmányozná (már pedig a báltermeknek is megvan a maguk kulturtörténelmi jelentősége), az igen sajátságos fogalmakat nyerne az egyenlőségről. Arról győződnék meg tudniillik, hogy a tizenhétéves leányok nagy fáradsággal összegyűjtött adatok segítségével tudják mindenkiről, hogy mennyi jövedelemmel bír, mily valláson van és szándékozik-e megházasodni ?... De talán elég is lesz e tárgyról, mely oly kevéssé illik e vidám keringő zenéhez. — Úgy van. Egészen elkomolyodunk mellette. Térjünk most át a férfiakra. — Szívesen. — Ezeket is annyira kiismerte ? — Még jobban. A férfiak mindig könnyebben fejthetők meg, mint a nők. — Mintha ezt már valahol olvastam volna. — Meglehet. Tehát következnek a férfiak. * — Mit olvas ön Rudolf arcáról ? — Egy fejezetet Wertherből. Olyan mintha főbe akarná magát lőni. — Ah! — Ne ijedjen meg, assszonyom. Nem fogja megtenni. — Hát? — Kétségbeesésében be fog pezsgőzni. — És miért e kétségbeesés ? — Szorítja lábát a cipő. — Egyéb baja nincs ? — De igen. Még azonkívül szerelmes. — Kibe? — Az Alexa százezer forintjába. * — Hát Gaszton ? — Gaszton? Ő Európa legboldogabb embere. — Ne mondja.! — Valóban. Ő vezette a terembe a lady patroness leányát. — S ez szerencse ? — Hm, nem a legutolsó. — Arthur ? — Olyan, mint az Arthurok rendesen lenni szoktak, — unalmas. — Miről látja? — A táncosnője arcáról. * — De hiszen Arthurt okos és művelt embernek mondják ? — Úgy van. A közéletben olyan. Bálban azonban mód nélkül unalmas. — Várjon miért? — Mert nagyon elmés akar lenni. * — Alidor? — Az egy valódi haramia, Irakban. — Az istenért, ne olyan hangosan! — Bizonyítványaim vannak. Az imént meglestem, amint — — Az ég szerelmére, mit követett el ? — De hiszen ön nem enged szóhoz jutni!.. A kék fülkében — — Nos, a kék fülkében ? — Egy kézcsókot rabolt! — Ej! — Csitt!* — Róbert ? — Sajátságos ember! — Nem látszik rajta. — Pedig az. Szereti a feleségét. — Ah! — Esküszöm önnek! — És honnan tudja ön e legújabb botrányt? — Véletlenül tanúja voltam egy jelenetnek — — Mit csináltak ? — Pöröltek.* — Konrád ? — Nincs kifizetve a frakja. — Hát ezt honnan olvassa ? — Ama tekintetből, amelylyel a szabója ránéz. — Niki? — Házasodni készül. — Honnan tudja? — Ki van vasalva a frakja. — Elemér? — A bálokból üzletet csinál, s csupa gazdag leányokkal mulat. Nála nemcsak a »partié«, hanem a táncosnő is ötvenezer forintnál kezdődik. — S ön ezt is észreveszi ? — A flaneur-ök mindent észrevesznek. — Tihamér ? — A szép Aurélie után jár. — Miből látja? — Onnan, hogy nagyon is feltűnően kerüli. * — Lothár? Vájjon mit gondolhat most, amint a terem közepén álldogál ? ■—• Hát mi mást, mint hogy ő itt a legcsinosabb fiú és hogy a lányok mind szerelmesek belé ?! — Azt hiszi ? — Fogadok rá!... — Viktor? — Tele van adósságokkal. — Vájjon? — És ön kételkedik! Hát nem látja milyen barátságos leereszkedéssel beszélget az öreg Weiszszal ? — Látom. De ebből még nem következik, hogy adósságai vannak. — Hát nem tudja ön, hogy az egy gazdag tőkepénzes ? — Nos ? — Mégsem érti ? Egy ismert uzsorás! — Nos? — És Viktornak—hitelezője! — Ah! — Ön némely dolgokat olyan nehezen ért meg ? — Még csak egyet. Hogy van az, hogy e bál vendégei közül épen a legszebb három táncol a legkevesebbet ? — Mert véletlenül nekik van a legkevesebb pénzük. — S ez olyan nagy hatással van a férfiakra ? — A házasságnál s a négyeseknél egyaránt. — S ön, aki a moralistának mondja magát, micsoda tanácsot adna a szegény leányoknak ? — Azt tanácsolnám nekik, hogy ne járjanak bálba. Ennek két előnye volna. Nem vennék költségbe a családjukat és nem unatkoznának. Mert látja, aszszonyom, a szegény leányok épen úgy öltöznek, mint a gazdagok. Ugyanannál a szabónál dolgoztatnak s hasonló nagyságú számlákat fizetnek, a nélkül hogy hasonlóan jól mulatnának. Divatos uraink tudniillik mindig el fogják hanyagolni a szegényebb leányokat azok kedvéért, akiknek nemcsak ruganyos termet és üde arcszin, hanem gazdag hozomány is áll rendelkezésükre. Ez most a korszellem! — Borzasztó! — Hjah, ilyen a világ! Jó reggelt, asszonyom! — Adieu!* így beszélgetnek a bálban a rossz nyelvek.