Fővárosi Lapok 1881. április (74-98. szám)

1881-04-01 / 74. szám

Péntek, 1881. ápril 1. 74. szám Tizennyolcadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, barátok-tere 4. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre ....... 8 frt. Negyedévre .....................4 frt. M egjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI lapok SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok-tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Előfizetési felhívásunkat a »Fővárosi Lapok« tizennyolcadik évfolyamának második évnegyedére ajánljuk az olvasó közönség figyelmébe. Noha a lap jövőre tetemesen megnagyobbodik, vagyis minden szám melléklettel jelenik meg, az árak az eddigiek marad­nak : évnegyedre 4 frt, félévre 8 frt, egész évre 16 frt. A postautalványok vagy levelek igy cimzendők: »A Fővárosi Lapok kiadóhivatalának. Budapest.« A st.-justi zarándok.*) (Platen.) Ej van s vihar, villám cikázva fut: Spanyol barátok nyissatok kaput. Hadd alugyám, mig fölkelt a harang, Mely nektek is imára szólaland. Hadd leljek, a mit adhat házatok, Barátcsuhát s koporsót nálatok. Addig csak egy kis cellát kérek én, Ki úr valék a fél föld-kerekén. E fon, mit most olló alá adok : Sok koronának fénye ragyogott; E vállat, mely most csuklyát ölt fel im : Takarta dús császári hermelin. De a halál előtt, holthoz hasonlón,' Mint birodalmam, én is porba omlom. Szász Károly.---------------— A testvérek. (Elbeszélés.) Vértesi Arnoldtól. I. — Soká késik még a vonat ? — kérdezte egy köpcös, inkább alacsony mint magas, úri ember, ki ép most szállt le egy elegáns kocsiból az osztrák állam­vaspálya épülete előtt. — Melyiket tetszik érteni ? — szólalt meg az ott ácsorgó hordárok egyike. — Melyiket ? — Ügy látszik, mintha a köpcös úr szinte csodálkoznék azon, hogy valaki még kérdez- ! heti, hogy melyiket ? — A melyik Temesvárról jön. ] — Oh, az még csak egy óra múlva érkezik meg — felel a hordár. — 8 óra 46 perckor, — toldja meg egy másik. A köpcös úr kihúzza mellényzsebéből nagy arany-óráját: — Az ám, igaz. No de sebaj, jobb korán jönni, mint későn, — igyekszik vigasztalni magát; de oly hangosan, mintha a mormogó kocsist is megnyug­tatni akarná, a ki ott fent a bakon elég érthetően kimutatja, hogy ez a hosszú ácsorgás cseppet sincs ínye szerint. Hanem az úr úgy tesz, mintha nem venné észre kocsisának meglehetős hangosan nyilatkozó türelmetlenségét. Nem akarja elrontani a mai nap örömét; haragnak, bosszankodásnak egy szikrája sem támadhat ma szivében. Ma oly boldog, oly nagyon bol­dog, hogy képes volna kehiéhez ölelni az egész világot, még kocsisát is, még azokat a hordárokat is, sorba valamennyit. Pirosas, gömbölyű arca, melyet kétoldalt kes­keny, szürkés szakáll körit, szinte kiduzzadt az öröm­től, az apró, barna szemek oly ragyogón és oly nyája­san pillantanak körül, hogy a legközelebb álló hor­dár, a ki élelmes kópé, meg nem állhatja, hogy föl ne *) »Der Pilgrim vor St.-Just« (A zarándok, St.-Just előtt.) Ötödik Károly, német császár, betelve, mint egykor bölcs Salamon, a hatalom gyönyöreivel és csalódásaival, letette koronáit s a st.-justi kolostorba vonult és barát­csuhában, vezekelve végezte életét s ott is temetkezett el. Egy monda szerint: koporsóba fekve, élve levitette magát a kolostor sírboltjába, hogy maga legyen tanúja, mikép temetnek el egy baráttá lett s magát megalázott hatalmas császárt. Sz. K. használja a boldog úri embernek kedvező kedély­állapotát : — Nem parancsol nagysága egy belépti jegyet a perronra ? Dehogy nem! Ha tizenkét jegyet kinálnának azt is mind elvenné. Benyúl a zsebébe, nem is olvassa hány hatost vesz ki, csak oda nyomja a hordár markába. — Nagyon derék nagy úr lehet ez a maga ura — dicséri a hordár a köpcös urat valamivel később, beszélgetésbe ereszkedve oda kint a kocsissal. — A hát ? Nagy úr ? Fene! — mormogja a kocsis, nagyot köpve le a bakról. — Csak olyan föl­cseperedett kupec vagy mi az isten nyila! Azt mond­ják, hogy gubicscsal meg nyersbőrrel kereskedett abból gazdagodott meg. — Na hát ha abból is, mi köze ahhoz magá­nak ? — tör ki indignálődva a hordár, ki maga is a kereskedelem ez ágában foglalatoskodott, a mennyi­ben nyúlbőrt szedegetett bázról-bázra; de igy a nyári hónapokban nem élhet meg abból a szegény ember s maholnap már télen sem, mert a nagy firmák, kiknek a számára liferál, a nyúlbőrre ráadásúl még a szegény emberről is le akarnák húzni a bőrt. Hanem ez az úr mégis talán másforma, — gondolja a hordárrá degradált nyúlbőrkereskedő s rá­szánja magát, hogy még néhány kérdést intéz a kocsishoz. Megkérdezi, kereskedik-e még az ura nyersbőrrel ? Hogy híjják ? Izraelita ? A liberiás kocsis megvetőleg tekint le magas polcáról. — Csak a kéne még, hogy zsidó legyen! Meg hogy nyúlbőrrel, birkabőrrel sefteljen! Hászen nem szolgálnám, ha most is csak afféle kupec vóna- A méltóságos Kondorosy Kálmán gróf kocsisa vol­tam én, úgy nézz a szemembe, j ordán ecsém! — Ejnye de nagyra van! — Nagyra a, — pödörgeti kikent bajúszát a kocsis. — Nem is álltam vóna be ilyen uraságboz, mint ez a mostani izé, ha csak nemennek a két pejnek kedviért la! — mutat az ostor begyével lovaira. — A Kondorosy Kálmán gróf méltósága istállójából valók. Úri fajták. Mialatt a kocsis künn ilyen szépen terjeszti ura becsületét, benn azalatt izgatott léptekkel jár fól- alá a köpcös ur a perronon. Minden harmadik-negyedik percben megnézi az óráját s a hány vasúti embert lát elmenőben, mindegyiktől megkérdezi, mikor jön már a temesvári vonat ? Az öröm nyugtalansága nem hagyja egy pilla­natig sem megpihenni. Lábai, kezei, még arcizmai is szüntelen mozognak. Mosoly játszadozik ajkai körűi s néha-néha csaknem erőt kell vennie magán, hogy hangos kacagásra ne fakadjon. Nem fér már bele az öröm s minden szempillantásban ki-kitörni készül. Tréfál az öreg ajtónyitogatóval, megszólít egy idegen urat, a ki szintén ott vár valakire, aztán egy másik idegen urat, elmondja mind a kettőnek, hogy a test- véröcscsét várja, a ki főhadnagy a Pálfy huszárezred­ben ; már hat éve, hogy nem látta s most kimondhat- lan boldog, hogy ismét együtt lehetnek. Egy egész hónapig marad itt az öcscse ; jól is fog esni a pihenés a szegény fiúnak annyi fáradság, bajlódás és nélkülö­zés után. — Képzeljék, kérem, ott volt Boszniában is. Azelőtt meg Galliciában volt garnizonban, az isten háta megett. Nem kaphatott egy becsületes tál ételt drága pénzért sem. Hát még a mit abban az isten­verte Boszniában kellett kiállnia! Azok a strapációk | Az a szüntelen tartó veszedelem! Az embernek se nappala, se éjjele, soha sem tudhatta, mikor tör rá valami gyilkos bosnyák. Az a háború, kérem! No de nem mondok semmit, tetszik ismerni az újságokból. És az öcsémnek ott kellett maradni egész mostanig. Csak két hónapja, hogy Temesvárra tették át az ezre­dét. Hanem most már, na most már ki kell pótolni, a mit elmulasztott. Nem eresztem el, mig csak egé­szen ki nem telik a szabadságideje. A két idegen ur közönyösen hallgatja mindezt; hanem a köpcös úri ember azt hiszi, hogy ő most ér­dekes dolgokat beszél. Úgy tele van a szive boldog­sággal, hogy ki kell azt öntenie. Nevetgél, kezeit dörzsöli: — Na kérem, hát nem különös, hogy hat év óta nem láttuk egymást P Soha sem gondoltuk, hogy oly soká el bírjunk lenni egymás nélkül. Mikor először ment el tőlem, azt hittem, két hétig sem birom ki, a szivem reped meg utána. Milyen bobó az ember. Ugy-e nevetni való ? Hanem hát úgy tessék tölvenni a dolgot, kérem, hogy az a fiú úgyszólván mindenem volt, én meg neki mindene. Csak ez az egy testvérem volt; ez is akkor született, mikor én már majd húsz­éves legény voltam. Édes anyám meghalt s apám másodszor házasodott, tetszik tudni. Hanem a szegény fiatal asszonyka sem élt sokáig s a gyereke árván maradt alig nyolc hónapos korában. Attól kezdve én ápoltam, neveltem. Furcsa dajka lehettem, úgy-e kérem ? Hanem hát biz az úgy volt, azért is szeret­tem meg olyan nagyon azt a fiút. Na meg ő is engem. Tetszik tudni, olyanformán voltunk, mintha csak a saját édes fiam lett volna, én meg az apja lettem volna; mert nemsokára az apánk is meghalt, magam­nak kellett a gyerekről gondoskodni. Az egyik idegen ur megúnta már ezt a fecse­gést s odább megy; hanem a másikat nem ereszti a nyájas, köpcös kis ember. Neki most beszélnie kell. Elmondja, hogy ő kicsoda, micsoda. Talán tetszik is­merni a Müller és Csukás céget ? Gubics és nyers­bőrök. Másfél év előtt még nevezetes firma volt az itteni kereskedelmi piacon. — Az idegen gratulál. Tehát Müller úrhoz van szerencséje ? Oh, dehogy ! Müller úr már négy éve, hogy meg­halt ; hanem a boldogúlt kívánsága az volt, hogy a firma változatlan maradjon. A köpcös alacsony úri ember Csukás Péter. — Nagyon örülök, — nyújtogatja kezét és emel­geti kalapját az idegen. O meg Singer Mór. Hatvani-utca 3-dik szám. Hölgy-divatáruk. Szövetek és kész női ruhák. Nagy selyem és bársony raktár . . . Ha valamivel szolgál­hat ? . .. (Folyt, köv.) A m i h a s z n á k. (Francia elbeszélés). irta Eduard Cadol. I. Ama nap, melyen e történet kezdődik, a Fort- noye Pál gróf szalonja különös látványt nyújtott. Egyetlenegy szék sem volt a helyén. A nyitott zongo­rán nehány felsőkabát hevert, a mint azokat hanyagul oda dobták; ezek fölött pedig estélyi kalapok gubbasz- kodtak. Üres poharak vagy meghűlt puncscsal félig telt csészék álltak szanaszét a bútorok szélein s ki­aludt szivarvégek födték a kandalló párkányát. Egy szögletben négy fiatal ember houillotte-ot játszott. Mióta ? Magok sem tudták. Egyik oldalvást ült az asztalnak, keresztbe font lábbal, fölgombolt mellénynyel sárgáit inge fölött. A másik kissé zilált bajjal, fölbomlott fehér nyakkendővel, melynek vége válláig nyúlt alá fekete kabátjára; a harmadik fogai közt szivarvéget tartott, melyet minden tiz percben meggyújtani iparkodott, a nélkül hogy észrevette volna, hogy a dohány többnyire nem ért a lánghoz. A ne­gyedik végre, kövér, veritékes arcú fiatal ember volt, ki a társasillem kötelékei alól fölszabadítva magát, ing- vállra vetkőzött.

Next

/
Thumbnails
Contents