Fővárosi Lapok 1881. augusztus (174-197. szám)

1881-08-02 / 174. szám

— Lavaréze úrhoz. Ez a levélke oly ékesen szól, oly szenvedélyes, minden egyszerűsége mellett is... — Azt gondolja, Helén, hogy az a levél önt illeti ? — Az nagyon világosan látható, édesem. A gróf már kérdezősködött tőlem a vele való viszony felől... — Oh, — viszonzá a grófné, — az az ember mindenkit csak áltat és gyötör itt... Helén, kedves Helén, ugy­e nálunk soha sem lehet ok féltékeny­ségre ? — Nem, kétségkívül nem, Cecilia, — viszonzá a báróné, kissé bosszúsan. — De hát, végre is, miért kellene nekem Savarézeről lemondani?.. Önnek férje van... kivel meg kell elégednie, édesem. — Helén, — folytatá a grófné aggódó türelmet­lenséggel, — ez a Lavaréze, kedvese volt... a Károly első nejének. — Oh! — És ő engem el akar csábítani, hogy megbos­-­ szulj­a magát a férjen, kivel szemben ő egykor oly aljas, oly nyomorult szerepet játszott. Tisztán lát-e ön immár ? Érti-e, hogy ez az ember csak gonosz ter­ven töri a fejét, s miért nem érdemes arra, hogy ön csak egy pillanatig is gondolkozzék felőle ? Ön téved az ő szándékait illetőleg és ez nagyon természetes. Ama vadászaton, a­melyre minket meghitt, oly vak­merő volt, hogy engem gyűlöletes szerelmi nyilatko­zataival sértegetett; férjem meghallotta ezt, magyará­zatot követelt tőle és a gonosz, elvetemült ember azt vallotta neki, hogy ő a kegyed iránt való szerelméről beszélt velem. És engem rávett fenyegetéseivel, hogy meg ne hazudtoljam. íme, ezért kérdezősködött Ká­roly öntől ez ügyben. Ezért hozott ő önnek bokrétát. Ez utálatos komédia mellett egyre folytatja szégyen­letes, véres drámáját. »Ha kegyed meg nem hódol ne­kem, — mondá — ki fogom nyilatkoztatni Pontéves gróf előtt, hogy ki vagyok, s e vallomás következménye párbaj lesz, melyben egyikünknek el kell veszni.« Ő úgy tett, a mint mondta. Hiszen csak az imént volt ön tanúja ama vakmerőségnek, a melylyel a tou­­lousi ügyet kezdte szellőztetni. Ha én közbe nem lé­pek, ha nem jelzem neki, hogy meg fogok jelenni, há­lából hallgatásáért, ama légyottra, melyre egy ízben már felszólított egy levélben és ma is e levélkében, ezt kiáltotta volna a férjem fülébe: »Én voltam az ön­ első feleségének a kedvese, én, Savaréze!«.. Károly­­nak már­is haragtól szikrázott a szeme. Ha én nem vagyok ott, minden veszve van. Én ígéretet tettem,­­ csaknem ígéretet... És ez az ember akkor azt mondta hogy a gróf első nejének csábítója már három év óta halott. De ha én ígéretemet be nem váltom, holnap ő beszélni fog, holnap a múlt felujúl, a véres, siralmas múlt. Oh, ez borzasztó! borzasztó!.. És nekem pilla­natokra kedvem volna ezt mondani férjemnek : »Vé­delmezz engem... beszáld meg magadat!« De nem tehetem, mert Mártha, a szegény Mártha... Cecilia nem végezte be. Titka ellebbent ajkáról. Joga volt azt egy barátnőjével közölni, de azt nem volt joga bevallani, hogy Savareze Márthához, mint leányához, igényt tart. — Károly Márthának az atyja, — folytatá lelkesülten. — Károlynak élni kell, leánya végett. Ez az oka, miért nem akarom én, hogy ő párbajt vívjon. Aztán lankadtan ereszkedve egy karosszékre, kis szünet múlva igy szólt: — Isten elhagy minket!.. Nincs többé eré­­lyem ... Úgy tetszik, mintha szétpattanna a fejem. Nekünk el kellett volna utaznunk... Károly bej­egyezett. Még egy-két nap s mi menedéket találunk ez ember üldözése elől és Károly soha sem fog róla egyébként emlékezni, mint közömbösen, mint oly emberről, kivel esetleg találkoztunk, kit sajnálkozás nélkül hagyunk el s kit látni sem óhajtunk többé! De isten nem akarta ezt. Ez az ember vár rám ma éjjel s ha nem jelenek meg, holnap elmondja Károlynak... — Cecilia, kedves Cecíliám, ne essék kétségbe isten jósága fölött, — kiálta föl a báróné, ki eleinte bámulva hallgatott, míg megérte, mily nehéz gond terheli a grófné lelkét. — Itt vagyok én. Majd meg­szabadítom önt; már eddig is fölszóllíthatott volna támogatásra. Én szívesen megteszek minden áldozatot önért és hozzátartozóiért. Savaréze úr­ meglehetős silány ember ugyan, de van egyszersmind az ő pokoli fondor­­kodásában valami, a­mi ép oly hősies, mint gyűlöletes. Minden hiba az ő részén van, végcélja gonosz, de végre is, ő életével játszik, mert az ön férje épen nem türelmes. Én jól látom, hogy bele kell a dologba avat­koznom. Nos, én elhatároztam magamat... nőül me­gyek Savaréze úrhoz, hogy önt megszabadíthassam. — Helén ... Ön feledi, hogy ő senkit sem szeret, ő meg akarja magát bosszúini. — Oh, ez nagy áldozat lesz, Cecilia; azért most már bizonyos vagyok a­felől, hogy Gyulát többre be­csülöm ... Azonban a nőknek támogatniok kell egy­mást kölcsönösen. Mi valóban néha szánalomramél­­tók vagyunk, minden hibánkon kivűl. Mily borzasztó helyzet ez! De merítsen bátorságot. Én, mint már mondtam, férjhez megyek hozzá s vezeklésre kénysze­rítem őt... Ön számíthat rám. — Ismétlem, ennek az embernek nincs semmi egyéb szándéka, mint bosszút állni, édes Helén. Aznap, midőn kénytelen volt megkérni ennek a kezét, hogy Károlynak a gyanúját elhárítsa, ezt merte ne­kem mondani: »Úgy intézze kegyed a dolgot, hogy kosarat kapjak.« — Oh, ez ugyancsak aljas ember, — viszonzá a bárónő, a meggyőződés hangján. — Az ön helyzeté­ben édesem, engedném, hogy meg­verekedjék vele a gróf. — És Mártha ? — kiálta föl Cecilia kétségbe­esetten, — és Mártha ? — Akkor csupán egy mód van... — Mindent bevallani Károlynak ? Elmondani neki, hogy Savaréze úr nekem udvarolgat; de én nem akarok egyebet, mint harcot ? Oh, én ezt mind el­gondoltam már. De, Károly... ön ismerheti... a mennyire szereti leányát, és oly kérlelhetlen, megtá­madott becsületének a védelmezésében. Ő megvere­­kedték, akaratom, csengésem ellenére s­zavaréze­­nek, még h­­­elejtené is őt, ideje maradna az egész múltat föltárni a világ előtt!.. Oh, nem, nem! S aztán magában gondolá: — Szegény Mártha!... Oh, inkább meghalok, semmint megengedjem ennek az embernek bebizo­nyítani, hogy ő a te atyád. — Ön nem ért engem! — mondá a báróné. — Az egyedüli eszköz volna arra nézve, hogy ön magát a zavarból kimentse: megjelenni a légyottra. — Én ? Soha!... Oh, Helén!... — Nem akar-e ön csakhamar elutazni Cecilia? A fődolog az, hogy időt nyerhessen. — Igaz, de... — Az emberek nem határozottan rosszak. Lavaréze úr is olyan, mint a többi. Ha ön őt meg­alázza, megveti, akkor ő kérlelhetlen lesz, mint azt már tapasztalhatta. — Oh, még most is remegek, ha eszembe jut — De, ha ön óvakodik éreztetni vele megve­tését , ha ön nyájasan, jó indulattal beszél hozzá. .. — Nemde, Helén, tisztességes emberhez mél­tóbb a feledés, mint a bosszúállás ? Ám, neki az a törekvése s egész becsvágya, ha férjemet lesújthatja, szivét összemorzsolhatja, ha megmérgezheti életét; őt akarja sújtó karjaival találni ; de a csapás először is engem fog érni, engem, a nőt. (Folyt, köv.) I­rítékkal, sötét meggyszinű bársonyderék, mélyen ki­vágva ; a ruha elején díszítésű, két hasonszinű bár­sonycsokor ; dús haja egyszerű fonatban körítette fe­ Folytatás a mellékleten, Zichy Károly dragonyoshadnagy vezénylete mellett. A táncosnők között jelen voltak: gróf Cziráky Béláné rózsaszínű tárlatán ruhában, gazdag csipkebe- A balaton­füredi Almna-bál. - Aug. a. -i A legtöbb hazai fürdőben már az elmúlt héten megtartották az Anna-bált. Fürednek ősrégi kivált­sága, hogy nagyhírű Anna-bálját csupán az Anna­­napot követő vasárnapon tartja meg. A legmagyarabb fürdő már napok óta a készü­lődés ábrázatát mutatta. Mindenki készült a fürdőidényr­e nagy napjára. A szombat-déli hajó nagyszámú díszes közönséget hozott, ép olyant szállított partra a délutáni s a tegnapi, vasárnap­ déli. Sőt a tegnap esti­­ hajó is bevárta még a Budapestről érkező gyorsvona­tot s igy esti kilenc órakor kötött ki a Balaton szép partján. Az időjárás gyönyörű volt: meleg, verőfényes, szélcsend. Délután gróf Esterházy Andor, e fáradha­tatlan sportsman, sikerült galamblövészetet rendezett. A galambok kissé bágyadtak voltak ugyan, de annál­ magasabb fogadások köttettek lövők ellen és mellett. Közönség sokkal kevesebb jelent meg a lőtéren, mint tavaly, zene sem játszott, de azért a galamblövészet szépen sikerült. Végre leszállott az est. Kocsik robogtak a híres platánsétány elé, a nyári lakokból szállítván a vigadni, mulatni, táncolni vágyó szebbnél szebb táncosnőket. A gyönyörű gyógyterem ízléssel volt díszítve, különösen szépek voltak számos tükrei. A felső kar­zatot hét páholylyá alakították át, melyek persze már délelőtt mind elkeltek. Fél tíz óra felé már élénken sürgött-forgott a legválogatottabb vidor társaság a fényesre kefélt pal­lón ; az első négyest huszonnégy pár táncolta gróf­jét, csupán öt gyémánt-boglárral föltűzve; a derék jobbfelén tündöklő nagy gyémántcsatt szolgált díszí­tésül; nyakán gyöngysort viselt; özv. gróf Waldstein Györgyné, szül. Fiáth Ágnes bárónő, fekete bársony­­vértű fehér mellruhában, igen gazdag csipke- és virág­díszítéssel ; báró Fiáth Pálné, rózsaszín selyemben virágdíszszel; Dezseőffy Emilné, rendkívül gazdag öltözékben ; Keglevich Póza és Cziráky Lujza gróf­nők, mindketten igen előkelő jelenségek; Ly­ka Ka­tinka, Nagy Ibolyka, a népszínház legfiatalabb nő­tagja, ki fehér creplisse ruhában, fején csinos virág­koszorúval jelent meg, Miske Emma bárónő, Gosling Ida k. a., a budapesti angol főkonzul bájos leánya, fehér atlac derékú, fehér illusion ruhát viselt, nagy fehér selyem csokorral díszítve; nyakán egy sor gyön­gyöt, gazdag szőke haját pedig egyszerű kontyban. Kovács Mariska (Fehér megyéből), a Horváth nővérek (Vasból), Thaly kisasszony (Komáromból), Secken­dorf bárónők (Somogyból), Trautenberg Rita bárónő (Móorról), Tripolszkyné (Zomborból), gróf Almássy Kálmánná, a­ki azonban igen keveset táncolt, és még számosan a Dunántúl szépei közül. A nem táncosok között voltak: Gosling Andreyné, Konkolyi Józsefné, Véghelyi Dezsőné, a veszprémi alispán neje, gróf Esterházy Lászlóné, gróf Orsich Róbertné, báró Fiáth Ferencné, Kornissné, Kovácsné, s a páholyok egyikében özvegy Mészáros Zsigmondné és Nyáry Lászlóné (Nagy-Kőrösről).­­ A tánckedv mindvégig nagy volt, s így az öt órakor oszolni kezdő társaság a legtüzesebb csárdás­tól sietett szobáiba. A füzértáncot gróf Zichy Károly hadnagy ren­dezte ügyesen. A terem egyik szögletében néhány percre megjelent özv. Molnár Gyuláné (Szabolcsból) és Ilona leányával, kik mély gyászban lévén, vigalom­ban részt nem vehettek. A gyászoló fiatal leány meg­jelenése által a bálkirálynői címet (a lánykák között) Gosling Ida, aki ugyancsak tüzesen és bámulatos magyarossággal járta a tüzes csárdást, és Nagy Ibolyka részére nagyon kétségessé tevén. A fölbukkanó meleg nap még táncoló párokra talált. Ez legjobban bebizonyítja, hogy ha az idei Annabál látogatottság dolgában a tavalyi mögött áll is (csakhogy szebb bálja annál még sohasem is volt Fürednek) azért mégis jól sikerült. A fehér ruha uralkodott; örömmel állapíthat­tuk meg, hogy a »zuludivat«, a fülbevaló viselés mind­inkább tért veszít; például, Goslingné, ,Gosling Ida, Fiáth Pálné, Cziráky Béláné,Waldstein Ágnes, Cziráky Lujza, Nagy Ibolyka, Keglevich Róza, Dezseffy Emil­né sat, függők nélkül jelentek meg. Üdvözöljük e haladást. A fürdőt az Annahét tökéletesen megtölte, dacára ennek férfiak részére még mindig képes a für­dőigazgatóság kényelmes éjiszállást nyújtani. A leg­újabb kimutatás szerint tényleg 1183 vendég van. Az Anna-bált megelőzőleg pénteken néhány fiatal úr díszelőadást rendeztetett a színházban. Kilenckor szép társaság gyűlt össze a színházban, hol a »Falu rosz­­sza« került színre. A színházhoz vezető út színes lam­pionokkal volt kivilágítva s e látvány elragadóan szép­nek mutatkozott. A kijövő közönség pedig hat bengáli tüzet látott, melynek vörös fénye fantasztikus világí­tásba helyezte a kis erdő dús lombjait. Negyed tizen­­kettőkor azután a nagy étteremben gyűlt össze a meghívott társaság — táncolni. A jókedv azonban jóformán hiányzott s igy az ünnepély második része sokkal kevesbbé sikerült, mint annak kezdete. A név­telen rendezőség sajnálja, hogy véletlenség következ­tében (ennek ilyenkor mindig fontos szerep jut) na­gyon sok oly család nem kapott meghívót, mely arra teljes jogosultsággal tarthatott igényt. Tehát a máso­dik kísérlet (az első a gőzöskirándulás volt pár nap előtt Badacsony felé) szintén balul ütött ki, nem sike­rült az egyes családokat egymással megismerkedtetni. S ez jellemzi az idei füredi társaséletet, s minden család egymagában ül az asztalnál. Füredi. — 1013 —

Next