Fővárosi Lapok 1882. március (49-74. szám)

1882-03-01 / 49. szám

tünk idejében éppen Felső-Egyiptomot utazta be. Azon­ban Naulichat, báróné ama ritka derék asszonyok közé tartozik, a kik csak a mások boldogságáért élnek. Ha fiától levelet kap, ez őt egész hónapra boldoggá teszi s ha legkisebb sikert arat is fia, az ő rá nézve az örömek kimeríthetetlen forrása. A­mi ez asszonyság külsejét illeti: haja már megőszült, termete közép, teljes egésségnek örvend, színe fehér, piros s szép arca még mindig mosolyog. A­mi pedig lelkületét illeti: ő a legjobb és leg­szeretetreméltóbb asszonyok egyike. Gaston, mielőtt még bejelentették volna, sietett e nő karjai közé vetni magát. — Oh, — szólt a bár­óné az első ölelkezés után, — miért nem jöttél egyenruhában? — Málháim közt van az, -t­ viszonzá a fiatal ember némi büszkeség színezetével. Aztán csak úgy hullámzottak a kérdések egy­más után. — Ezredesem náthalázat kapott, — mondá Gaston, egy széken elhelyezkedve. — De hát nem csoda: a minap is két óráig maradt a polygone-ban zuhogó esőben; valamennyi emberem csontig átázott. De mily lövés! mily szabatosság! A mi lövegeink több mint kétszeres lőtávolságra vetik a golyót. Bízik kegyed, néni, a háborúban ? Beszélnek-e erről Páris­­ban ? Oh, azok a poroszok! Csak hat heti időre lesz szükségünk, hogy őket leverjük. Mindnyájan remélhet­jük előléptetésünket. A győztes előléptetését a csata­­mezőn ! . . Ne féljen ön, kedves néni, a mozgó­ nem­zetőrség majd megvédi önöket itt bent . . . Képzelje, a kis Chavoix párbajt vívott egy polgári rendből való egyénnel. Nagyon nyugtalan természet ez. Az ezredes kénytelen volt Afrikába küldeni őt. . . Chan­­geux pedig szörnyű dühös. Három év óta várja az érdemjelt. Természetesen , január elsejére várta. Ha látta volna ön, mily aggodalommal leste a hivata­los lapot! . . A várva várt nap elérkezett. . . Semmi! Majd talán holnap benne lesz ! . . Ismét semmi! . . Az én Changeux barátom kétségbe volt esve. E két­ségbeesés borzasztó haraggá változott Charnage szá­zadparancsnok egy tréfája miatt, ki démoni szellem­mel bir. Az a bohó ötlete támadt, hogy Changeuxnek a nevében egy levélben Changeux aláírását Chan­­ceux-re*)változtassa. Elképzelheti, néném, mily derült­séget keltett ez az egész tiszti karban! Mindenki azontúl, ha róla volt szó, csak igy szólt: »Hol van Chanceux? Láttátok Chanceux-t? Vajjon Chanceux még mindig »chanceux« ?« sat. Szerencsére, az ezredes beleavatkozott, mielőtt Changeux még gyanított volna valamit, a nélkül bizonynyal vérontás történik köztünk. Az ezredes röviden végzett. Charnage-t huszonnégy órára fogházba küldte, megjegyezve, hogy a büntetés fokozódni fog, ha e szó: »chanceux«, még egyszer ismétlődik! . . De Cage megnősült, Bourdeille is meg­házasodott. Rabusson állomást cserélt Bonneteux-val. A propos, csere, egy különös eset merült föl e tekin­tetben nálunk. Képzelje csak, Pommerelnek van egy rokona Straszburgban, ki ott tanácselnök. Nos, Pom­­merel egyszer csak fölkeresi az ezredest, előadja indí­tó okait s kéri Douaiból Straszburgba való áttételét. Majd elintézhetjük ezt az ügyet,­­ viszonzá az ezre­des. És csakugyan, három hét múlva, Pommerel meg­kapta a parancsot, hogy induljon Straszburgba, mert az, ki helyét betöltendő lesz, már útban van . . . Oh mily nagyon örült ennek Pommerel! . . Meghívott mindnyájunkat búcsúestélyre. . . Ez mind jól van! De most jó a legfurcsább az egészben, rokonától leve­let kap, melyben tudatja hogy őt egy fokkal előlép­tették s most a douai-i kormányszékhez van kinevezve. — Mily sajátos esetleg ez, öcsém! — Nos, mit szól hozzá, néném ? A boldogtalan Pommerel, ki csak azért vágyott Straszburgba, hogy rokona közelében legyen, szeretett volna már maradni, mikor tudomására jutott, hogy a szeszélyes sors báty­ját Douaiba vezérli. Azonban az ott helyét elfoglaló bajtárs már megérkezett s neki el kellett utaznia. Ekkor . . . Itt Gaston egyszerre elhallgatott. — Oh, beli együgyű ember vagyok én! — kiálta aztán föl. — Ön, néném, sem Pommerelt, sem Chan­­geux-t, sem a többit nem ismeri s a velők történt dol­gok éppen nem érdekelhetik. — De bizony érdekel, öcsém. A francia had­sereg .. . 1­1 *) Szerencsétlen. — Dehogy érdekli, néném. Mily hóbortos, szele­­burdi ember vagyok én! Kis szünet múlva folytatá: — Ránk, katonákra nézve, az ezred képezi a családot. Bocsásson meg tehát, néném, ha azzal van tele a szívem és fejem s folyvást emlegetem. — Oh, édes gyermekem, hiszen én most is csak azt sajnálom, hogy nem egyenruhában jöttél. — Málháim közt van, — ismétlé Gaston. — De hát, tudja néném, Párisban nem szokás az utcákat egyenruhában futkosni be. Újra néhány pillanatnyi csönd állt be. — Néni, — folytatá aztán Gaston, — kegyed­ ugy­e, nem is álmodja, mit akarok én cselekedni? — Ejh, mit bánom én, akármit! — kiáltott föl a báróné. — Látlak, ölelhetlek s ezzel én meg vagyok elégedve. — Édes, jó néném ! Aztán Naulichat bárónét egyszerre nyugtalan­ság lepte meg. — Csak nem ért talán valami boszúság, kelle­metlenség ? — Éppen nem. Azonban soha sem tudhatjuk . . . — Semmiféle párbaj ? — Semmiféle, néni. — Adósságok? — Éppen nem. — Ha így volna is, édes Gastonom, ez utóbbi még nem volna valami nagy szerencsétlenség, mert hiszen tudod, hogy erszényem .. . — Oh, kedves néni, ugyan csinálhatnék-e én adósságot oly városban, mint Douai, fizetésen­ és hat­ezer livre évi jövedelmem mellett, melyet apámtól és anyámtól örököltem ? Meg sem kísérelném, mert ez képtelenség lenne. — Igazad van, öcsém. Ha örökké fiatal lennél s magános életre lennél kárhoztatva, akkor kevésbbé lenne veszedelmes, kockára vetni vagyonodat. Fiatal embernek mindig van annyi keresménye, a­mennyiből megélhet, ha kiképezte magát. De a jövőre is gon­dolnia kell, amaz időre, a melyben neje, gyermekei lesznek. (Folyt. köv.) A fősugárútról. (Felolvasás.) II. A­mi a fő célt, a ligetbe való könnyen juthatást illeti, annak a sugárút teljesen megfelel, mert ama csomóponttól, mely a sugárút kiépítése s annak a für­dő- és marokkói utcával való összeköttetése, s a váci körút kiépítése által alkottatott,­­ mondom, e csomó­ponttól könnyen juthatni széles, kényelmes járdán gyalog huszonhat perc alatt a ligetbe, még­pedig an­nak főpontjáig, a tóig. Tekintetbe veendő még az is, hogy a sugárút megalkotása által a szabad lég zónája sokkal közelebb hozatott a városhoz, mert míg hajdan e zóna a lövöl­dénél kezdődött, jelenleg mindazok, a­kik elérik a nyolcszögteret, már teljesen élvezik a szabad lég kel­lemét s kertek közt érik, el, a fasorok alatt haladva, a városligetet magát. A liget tehát nem csak könnyen élvezhetővé vált gazdagra s szegényre nézve egyaránt, hanem a liget ma­ga is úgyszólván, kiterjesztést nyert befelé odáig, a­hol most a nyolcszögtér képezi a jövendőbeli nagy körút mesgyéjét. S hogy ez fölötte nagy vívmány, mindenki el fogja ismerni. Második, s az imént érintett főcélnak mintegy természetszerű folyománya, a fősugárút megalkotásá­nál az volt: egy oly városrészt alkotni, a­mely, men­ten a gyáripar, nagy kereskedelem s boltok idegfá­rasztó sürgésétől és forgásától, menten a mindennemű közlekedési eszközök s járművek velőtrázó zajától s lármájától, annak, ki lakását egyszersmind otthoná­nak is kívánja tekinteni, lehetővé teszi azt, hogy ez otthonában a külvilágtól nem zavarva, kellemes visz­­szavonultságban tölthesse a napnak ama néhány órá­ját, melyet fárasztó munka, vagy nyomasztó gondok után megmenteni képes önmaga s családja számára. Egy ily városrész alkotása Pesten egészen a su­gárút eszméjének megvalósításáig nem volt lehetséges, részint a nálunk létezett általános, részint pedig helyi incidentális okoknál fogva. Az általános oka annak, hogy Budapesten alig lakik valaki a fizetett bérhez aránylag kényelmesen s kellemesen, midenek fölött két körülményben keres­hető. Először, mi nem lakházakat építünk, hanem ka­szárnyákat, a melyekben a lakó teljesen elveszti egyéni jellegét, s portékává változik át,­a­mely portéka a há­ziúr bizonyos előre megszabott szabályai szerint ide s tova dobatik, de a mely szigorú szabályzat a milyen szükséges kaszárnyákban, annyira kevéssé képes a lakóknak, illetőleg lakásoknak az otthonosság s­zabá­lyosság jellegét kölcsönözni. E kaszárnya-rendszer mellé ráadásul követke­zett a bolt­rendszer. Bolt van nálunk mindenütt, akár arra való a hely, akár nem. Meg vagyok győződve, hogy a világ egyetlen egy városában sincs aránylag annyi bolt, mint Budapesten. Mikor ugyanis a kereskedelmi forgalom fejlés­nek indult, jól jövedelmeztek a boltok, sőt jól jöve­delmeznek még most is ott, a­hol arra való a hely, de ebből nem következik, hogy bárhol építsünk is boltot, az jövedelmező lesz. A város középpontját nem tekintve, csak­is a mindennapi szükségleteknek megfelelő boltok, vagy áruraktárak volnának létesítendők, de e helységek egyike sem jövedelmez oly busásan, hogy képes volna e jövedelem a vele járó alkalmatlanságért kártalaní­tani. Hogy ez általánosan igaz, azt a tapasztalás bi­zonyítja, mert míg a városi élet központjában drágán, túl drágán fizetik nálunk a detail-kereskedelemnek szánt boltokat, sőt az emeleteken is léteznek drágán megfizetett raktárak, addig e gy­ pont szomszédságá­ban, a sokkal szebb helyiségekkel bíró Lipótvárosban már nagyrészt csak tömeges áruk számára való rak­tárak léteznek, a­melyek úgy hiszem, sokkal cseké­lyebb bért hoznak, mint a­minőt az illető építtető urak vártak és reménylettek. A pesti részen tulajdonképen a Lipótváros volt kiszemelve arra, hogy mint egy úgynevezett Westend, kellemes lakhelyül szolgáló városrészszé alakuljon; az annak idején megállapított szabályozási vonalak körülbelül meg is vetették alapját ez eszme valósulá­­sának, mert e városrész fekvésénél és utcáinak széles­ségénél fogva némileg hivatottnak látszott ez eszmény megtestesítésére. De hogy ez eszménykép nem valósult, annak oka abban rejlik, hogy nálunk a többi nagy városokkal egészen ellenkező módon, a kereskedelmet mintegy erővel a folyó felső részére terelték, a­miben nagy ré­sze van annak is, hogy első vasúti indóházunk e város­rész mesgyéjén épült. Hogy a Lipótváros »Westend«-de sohase ala­kulhasson át, arról tettek az e város külső részében keletkezett malmok, a városrész kiépített s legszebb részében egymást érő raktárak, s az ott ennek követ­keztében letelepedett számtalan szállítási üzlet, mely a kereskedelemre mind meg­annyi szükséges és hasz­nos tényező, de a lakókra nézve kellemesnek éppen nem mondható. Megemlítésre méltónak tartom e helyen, hogy a Lipótvárostól eltereltetvén a magánházakat és palo­tákat építeni szándékozók kedve, a Józsefvárosba, a Múzeum környéke felé vonult a gazdag magányosok építési kedve, de ez irányzat még gyökeret nem bírt verni, noha tagadhatatlanul annak köszönjük azt, hogy a Józsefváros e környéke, bár fekvésénél fogva arra jogosítva éppen nem volt, a főváros egyik legszebb s legkellemesebb részévé alakult. Hogy a sugárút pótolhassa azt, a­mi eddig Bu­dapesten nem létezett, mindenek előtt szükségessé vált, hogy annak kiépítési módozata olyképen állapíttassák meg, hogy a fekvés szerint a tőkepénzes éppen úgy, mint a palotát építeni kívánó, az egyszerű nyaralótól kezdve a fényes villáig, találjon eme eszméi valósítá­sára alkalmatos telket. E célt tartva szem előtt, állapíttatott meg az út különböző szélessége, a­mennyiben a váci körúttól a nyolcszögtérig 18, azontúl pedig a ligetig sétánysze­­rűleg 24 él a sugárút szélessége. Ugyan e célra volt tekintet az építkezés jellegénél is. A sugárút ugyanis e tekintetben, a különféle támadható igények szem­pontjából négy részre osztatott. Az első részben, a váci körúttól a nyolcszögtérig csak­is négy és háromemeletes házak építhetők, kü­lönféle nagyságú telkeken, a­mint azt az illető tőke el­helyezése megkívánja. A második rész terjed a nyolcszögtértől a kör­térig ; e részben körülbelül egyforma nagyságú telke­ken három- és kétemeletes házak emelhetők, melyek már teljesen lakházaknak mondhatók, mert előrelát­hatólag e részben sem bolt sem raktár nem igen volt képzelhető. A harmadik rész magában foglalja a körtért s a sugárút ama részét, mely e Bajza­ utcáig terjed; e részben egymás mellé elhelyezett két- és egyemeletes házak építhetők de kell, hogy hároméles előkerttel bírjanak; e telkek már sokkal olcsóbb árúak, s oly építtetők számára valók, a­kik még városi házban kívánnak ugyan lakni, de saját lakásukon kívül még bérjövedelmet is óhajtanak élvezni, s azt kívánják, hogy házuk bírjon a szabad lég­i természet lehető legtöbb előnyeivel, a­mennyiben harminc ölnyi széles-Folytatás a mellékleten- 316

Next