Fővárosi Lapok 1883. június (126-151. szám)

1883-06-05 / 129. szám

karján hagyták el az indóházat és a kint várakozó ko­csikban foglaltak helyet. A díszes kocsisor a püspöki palotába indult, mert a köldötteket Pauer János püspök hívta meg vendégekül. Este nyolc órakor a polgári lövöldébe mentek, hol tiszteletökre 200 terítékű díszvacsorát rendeztek. A bankettet reggelig tartó tánc követte, melyben Székesfehérvár legszebb hölgyei vettek részt. Vasárnap a vendégek a püspök­nél reggeliztek s azután a polgármester és több elő­kelő polgár kíséretében megtekintették a várost és in­tézeteit. Szőgyény-Marich László főrendiházi el­nök tiszteletükre fényes ebédet adott. Ozsonnára a polgármester szőllőjébe voltak hivatalosak s onnan a püspökhöz mentek bucsuzásra. A vasúti állomásra is­­mét nagy közönség kisérte őket s az esti vonaton szí­vélyes bucsuzás után elutaztak. ** Hymen. Z­e­m­p­­­é­n b­ő­l írják, hogy Szent­­iványi László máltai földbirtokos e hó 26-dikán ve­zeti oltárhoz Tischler Gabriela kisasszonyt. — E a­d do­n Gaal Juliska kisasszony jegyben jár Krisztinkovich Árpád baranyavári polgármesterrel. —■ Aradmegye egyik fiatal földbirtokosa : Czárán Márton eljegyezte rétháti Kövér Janka kiasszonyt, Kövér Imre marcsházai földbirtokos le­ányát. — Nagy-K­a­ni­zsáró­l csikszentkirályi Király Ferenc gyógyszerész jegyet váltott Graf Ma­riska kisasszonynyal a fővárosban. — Marosvá­­sárhelytt Petelei Tinka kisasszonyt nőül vette Törpényi János kereskedő. — Pécsett Kuchenich Ilonka k. a. jegyben jár bonyhádi Perczel József tol­namegyei földbirtokossal. — Szegeden Lemle Ilonka kisasszonyt e napokban oltárhoz vezette Rai­ner József városi aljegyző. — K. Szentpéteren Pap Karolina kisasszonyt nőül vette Biczó Pál pát­­kai ref. lelkész. — Nagyváradon Somló Sándor derék, fiatal színész, ki a költői irodalom terén is figyelmet gerjesztett, e hó 19-én tartja esküvőjét Ste­­pán Vilma kisasszonynyal, kedvelt opera-énekesnővel, ki a színpadon Vadnai névvel szerepel. — S­z­é­k­e­s­­fehérvártt Gáncs Jenő evang. lelkészt, ki múlt hó 29-én tartá esküvőjét Tatay Vilma kisasszonynyal Bakony-Tamásiban, kivel ünnepiesen fogadták s ezüst serleggel ajándékozták meg; ő pedig viszonzásul száz forintot adott a székesfehérvári Luther-ünnepélyre. — B.-Gyarmaton Platthy Szilárdka kisasszony, törvényszéki jegyző leányát, eljegyzé Csepcsányi Ár­pád vasúti hivatalnok. ** Szegedről írják, hogy a napokban volt har­mincöt éve annak, hogy a szabadságharc kitörésekor a harmadik honvédzászlóalj megalakult s tisztjei a minoriták templomában zászló alá esküdtek. Tizenhat évvel ezelőtt a zászlóaljnak még életben maradt tiszt­jei összejöttek s fogadtást tettek, hogy minden öt év­ben Szegedre gyűlnek s gyászmisét tartatnak a mino­riták templomában elhunyt baj­társaikért. Ezelőtt öt évvel mind a tizenöt jelen volt még az emlékünnepé­lyen, az idén azonban már háromra olvadt le számuk. A gyászmisén kívülök több 48-as honvéd s nagy kö­zönség vett részt. A harmadik zászlóalj még életben levő három 48-as tisztjét Vass Istvánnak, Csáky Györgynek és Várady Lajosnak hívják. A három ősz bajtárs kényes szemekkel rebegett imát elhunyt tár­saik lelki üdvéért. ** Eperjesen a Farkas Gusztáv szín­társulata, mint lapunknak írják, a múlt héten végezte be előadásainak sorát. Az utóbbi időben már kevesen látogatták a színházat, minek oka abban ke­resendő, hogy a színészek között a fegyelem lazult s a szerepek betanulására semmi gondot sem fordítottak, mi az előadások unalmas és vontatott voltát eredmé­nyezte. Ehhez járult, hogy a társulat jobb tagjai mind elmentek. Az utolsó előadások mégis telt ház előtt folytak le. A »Furcsa háboru«-t s a »Stomfai csa­ládfőt adták. — A napokban érkezett városunkba dr. Berzeviczy képviselőnk. A vasútnál ünnepélyes fo­gadtatásban részesült, mint azt a »Főv. Lapok« meg is említette. Általános az öröm a fölött, hogy körünk­ben tisztelhetjük a fiatal képviselőt, ki rövid idő alatt fényes tehetségei s szorgalma által méltán felkelté maga iránt a közfigyelmet. Május 30-dikán volt az ágostai evang. kollégium ifjúságának majálisa a kö­zel fekvő cemetbei fürdőben, melyen nagy közönség vett részt. A fürdőben már több vendég van és a nyári időre oly sokan jelentkeztek, köztük több nem­környékbeli is, hogy az igazgatóság, a lakhelyek szűk volta miatt, többeket el sem fogadhatott. ** Halálozások. Szucságon e ha 3­ dikán hunyt el Kelemen Benő, ki ab. Wesselényi Mik­lós uradalmainak fél századon át volt felügyelője, s ki egyszersmind a nagy hazafi reform­ törekvéseinek erős támogatója volt; sok érdemet szerzett a robot-eltörlés, népnevelés és gazdasági javítások terén; a zsibói hí­res ménes is nagyrészben az ő érdeme; ismerték va­laha Angliában és Amerikában is, mert gyakran for­gott külföldön; az ötvenes években ő hozta be szu­­csányi birtokán a tagosítást; egyszersmind nagy j­ól­tevője volt az unitárius egyháznak, melynél több mint harmincezer forint alapítványt tett; nagy vagyont, özvegyet, gyermekeket, vőt (Szigethy Miklós 1849-diki honvéd-alezredest,) és unokákat hagyott hátra. Kilenc­­venkét évet élt s ma temetik el, egyszerűen, amint a derék ember mindig élt. — Szegvárit özv. Kókay Istvánná szül. Békési Terézia asszony, Kókay Pál csongrádmegyei árvaszéki ülnök neje, meghalt 60 éves korában. — Békés-Csabáról gyászlap jelenti Félix Ákos kir. közjegyzőnek, e tiszteletben állt fér­fiúnak, élete 55-dik évében, tüdőszélhüdésben történt kimultát; özvegye, (Ubrinyi Terézia asszony,) két lány- és négy fiú-gyermeke maradt mély gyászban. — Szatmárról írják, hogy Rudolf Antal aranymisés , áldozár s nyug. plébános, elhunyt 85 éves korában. — Érsekujvártt a város volt­ polgármestere. Czu­­czor Ferenc meghalt élete 63 évében, családja mély fájdalmára. — A hatvanipusztán (Fehér megyé­ben) Evva Andor aki, gazdatiszt, a zempléni közélet egyik tisztelt veteránjának, Evva Andrásnak 35 éves fia, váratlanul elhunyt. (Mondják, hogy vadászni volt s véletlenül elsült lőfegyvere ölte meg; mások öngyil­kosságot emlegetnek; a »Fácán-kert« alatt találták meg agyonlőve.) —M. Szigeten Medveczky Mihály adótárnok elhalálozott, 44 éves korában. — Bog­­s­á­n­b­a­n elhunyt Kretsmáry Béla temesvári törvény­­széki tanácsos. — Pécsett özv. Kaltwasser Jó­­zsefné szül. Berecz Rozália asszony, 69 éves. — Győ­rött özv. Győry Jánosné szül. Schöntag Erzsébet asszony, 83 éves. — Hosszúhetényben hegyesi Hegyessy Ádám joggyakornok, 26 éves ifjú. — A­z a­r­­r­ó­l írják, hogy Kornis Lajos, a közös hadseregnél szolgáló katona, özv. Kornis Pálné szül. Király Ilona arad városi kézimunka tanítónő 22 éves fia, (pár év óta az özvegy édes­anyának és nagy családjának támasza,) meghalt agyvelőgyuladásban. ** Kisbéren az egy éves telivér angol csikók árverése jól sikerült. Vevők számosan jelentek meg a sport­körből. A huszonegy eladott csikó árában 81,650 frt folyt be az állami pénztárba, így egy csi­kóra átlag 3888 frt esett. A legdrágábbat gr. Schlick vette meg 9600 frtért. ** Vidéki hírek. Fiuméból írják, hogy Rainer főherceg vasárnap meglátogatta Terzattót és Martinschizzát kocsin s a kormányzói »Deli« nevű gőzösön Buccarit és Portorét s este nyolckor tért visz­­sza Fiuméba, hol szállása előtt a városi zenekar ját­szott. — Váralján (Hunyad megyében) Emich Gusz­táv a saját költségén sikeres próbaásatást tétetett s az amphitheatrum mellett egy fürdőnek látszó nagy épületet találtak a föld alatt. — Szilágy-Somlyón, a »Malom-erdő«-ben, az önkénytes tűzoltó-egylet e hó 24-én zártkörű táncvigalmat rendez. — A dobsi­­nai jégbarlang tavaszi vendégei közt voltak Max Emanuel bajor herceg és Coburg Fülöp herceg is, kik a vendégkönyvbe szintén beírták nevöket. — Po­zsonyban gr. Esterházy István főispán,mint a Frigyes főherceg képviselője, vasárnap este felé zárta be a művészeti kiállítást, ama bő óhajjal, vajha a kiállítási bizottság állandó képzőművészeti társulat létesítésére vállalkoznék. — Ungmegye házában gr. Török Na­poleon főispán szép beszéd kíséretében adta át a Ferenc-József-rendet Siegmeth Károly vasúti vonat­­mozgosítási főnöknek és a Kárpát-egylet osztálytitká­rának, ki a hazai forgalom, ismé­t általában közérde­kek terén fáradhatatlanul buzgólkodik. — Győr köz­tiszteletű agg polgára: Kautz Ignác, (az egyetemi tanár atyja,) e hó elsején vonult vissza gyógyszeré­szeti üzletétől, melyet 1828 február elseje óta birt és tevékenyen vezetett. — Aradon nagy díszszel szentelték föl az ács-ipartársulat templomi uj vörös selyem lobogóját; a zászlóanya Heim Istvánná volt, a fölszentelő pap pedig Jánosi Dem­­jén plébános. — Szolnokon a választók száz ko­csival kisérték be Polonyi Géza képviselőt, ki beszá­moló beszédet tartott; este a dalárda estélyét láto­gatta meg. — Hajdúmegyében az a hír, hogy a kor­mány gr. Zichy Gézát felszólita a főispáni székre, de ő nem fogadta el; emlegetik e székre Simonffy Imre kir. tanácsost, Beöthy Andor bihari alispánt, Ujfa­­lussy Sándor szatmári alispánt, Baranyi Gusztáv szilá­gyi főispánt; de mikor ennyit emlegetnek, akkor ez azt teszi, hogy senki se tudja , ki lesz ? — Győrött Hen­­nicke Rezső kiadásában megjelent a »Magyar Dalal­bum« új folyama második kötetének 8-ik füzete, húsz dallal­ gyűjti és szerkeszti Limbay Elemér, zongorára alkalmazza Nemelovics Antal, ára egy füzetnek 25 kr. — Nagy-K­anizsán Wajdits József könyvkereskedő verses kötetet adott ki eredeti és fordított költemények­ből, »Női szavalatok« címmel; Városy Mihály szer­kesztette össze s ára 80 kr. — Lőcséről dr. Roth Samu, a kárpáti muzeum bizottságának elnöke, kéri azokat, kik a muzeum számára való gyűjtés végett íveket kaptak, hogy az íveket, ha üresen is, mielőbb küldjék hozzá vissza. — Marosvásárhelytt a tör­vényszék nyolc napi államfogságra ítélte Rozman Károly építészt, ki Kazaliczky Antal szinészszel párbajt vívott. Kazaliczky, betegség miatt, nem jelenhetett meg a tárgyalásra. — Nagy-Szeben­­ben a magyar dalkör szombaton, a »Római csá­szár« termében tánccal összekötött dalestélyt tart, melyben Karlitzky Anna kisasszony zongorajáték­kal, Putkovszkyné úrnő pedig egy kettős éneklé­sében vesz részt. — Iglón holnap és holnapután lesz a felső-magyarországi méhész-egylet első közgyűlése. — Pécsett e hó 16-dikán nyílik meg a pár na­pig tartó virág- és gyümölcs-kiállítás. — Szen­tes református egyháza Tisza Kálmán főgondnoki jelöltre adta kettős szavazatát egyhangúlag; Kőrös- Tárcsáé szintén; Mátészalka községe pedig Vályi Jánosra szavazott. — A szegedi színház titkára Pósa Lajos fiatal költő lesz. — Kecskeméten a ke­­gyesrendi főgimnázium ifjúsága ünnepélyt rendezett Pollák Ede igazgató tiszteletére, ki húsz évi működés után a fővárosi kolostorba költözik központi kormány­­tanácsosnak ; voltak zenei, ének és szavalati előadások s ezüst koszorú átnyujtása. — Kismartonban pol­gármesternek Permayer Jánost választották meg 24 szavazattal, az eddigi polgármester, Grüszner Ferenc húsz szavazata ellenében ; az új választottat a tűzoltó- és dal­egyletek fáklyás zenével tisztelték meg. — Gnezda szepesi kis városban nagy felhőszakadás volt a múlt héten; öt ember az áradatba veszett s hét gazdasági épület elpusztult. — A szakcsi kerületben a szavazás számaránya ez : Dőry Bélára 797 esett, a csak pár nappal elébb föllépett dr. Nendtwich Ká­rolyra pedig 625 ; a különbség 172. — A csuca kör­jegyzője : Lenkes Antal, zilált anyagi viszonyok miatt, agyonlőtte magát. — Aradon Holczer Mihály keres­kedő, kinek igen nagy ruha-raktára van, csődöt kért maga ellen, mert habár 140.000 forint értékre becsült raktárát, fizetni nem bír, künn lévő százezer forintnyi követeléseiből aránylag keveset tudván behajtani.­­ Nyitrán a honvédek fürdőhelyén, mely kötéllel elzárt sekély vizterület, tegnapelőtt egy úszni nem tudó köz­honvéd a Nyitrába fúlt, a megáradt folyó elsodorta s a mentésére való intézkedések elkésetteknek bizo­nyultak. 840 Ausztriai hírek. *** A népszínház Bécsben. A budapesti nép­színház társulata jó sikerrel kezdte meg vendégsze­replését a bécsi an der Wien-színházban. Szombaton léptek föl először a »Piros bugyilláris«-ban s a néző­tér szorongásig megtelt, jórészt magyarokkal ugyan, de Bécs német lakosságának is minden rétege nagy számmal volt képviselve. Mikor a függöny felgördült s Blaha Lujza asszony kilépett, szűnni nem akaró tapsvihar tört ki, mely aztán sokszor ismétlődött az előadás folyamán; a dalokat folyton újráztatták, úgy hogy az előadás csak tizenegy órakor ért véget. Nem­zeti színű szalagokkal ékített óriási bokrétákat is nyújtottak át Blaha Lujza asszonynak s midőn a szín­házat elhagyta, élénken megéljenezték. A bécsi lapok általában konstatálják a nagy sikert, némelyik persze kissé kelletlenül; a magyarfalásról ismert közlönyök igyekeznek gúnyt vegyíteni jelentésökbe, de a lapok többsége rokonszenvesen nyilatkozik, Blaha Lujza asszonyról pedig mindannyian elragadtatással szó­lanak. A »Fremdenblatt«, elmondván, mily riadó taps és éljenzés kisérte az előadást, megjegyzi: »Ez óriási tüntetés, viharos lelkesedés központja a magyar nemzet elkényeztetett kedvence volt, Blaha Lujza asszony. A Gráciáktól homlokon csókolt művésznő híre már rég túlléptet hona határát, e szerény sorok nem emelhetik dicsőségét; egyszerűen játszik, magát adja s ezzel a legnagyobb művészetet gyakorolja. A mily elragadó a játéka, olyan az éneke is; hangja a legnemesebb érc és a majd pajkosan víg, majd ismét bús népdalok, mint a harang szava lopóznak szi­vünkbe. Számos dalait, melyek gyöngyök gyanánt hú­zódnak végig e darabon, mind ismételnie kellett.« Kiemeli a tudósító még a Victor szép bariton hang­ját, a sikerült összjátékot, a jellemzetes kiállítást s végül örömmel konstatálja a vendégtársaság nagy si­kerét. »Tagblatt« előre bocsátja, hogy a bécsi férfidal­­egylet eljárása bántotta kissé a magyarokat, a nép­színház bécsi fogadtatása megbékíthette őket. Egész förgetege tombolt a tetszésnek s bár a nézők közt sok volt a magyar, bécsi hallgató is nagy számmal volt s ezek épp úgy tapsoltak, mint a magyarok. »A társulat csillaga, valódi csillag, Blaháné«, folytatja, »és újra bebizonyult, hogy a bécsi közönség tárt karokkal fogad minden igazi tehetséget, bárhonnan jöjjön. Blaháné olyan diadalt aratott, melynél fényesebbet hazájában sem arathat. És joggal, mert ő egyik legjelentékenyebb művésznő, nem csak operette-énekesnő, Loubrette vagy népszínmű-énekesnő, hanem kitűnő színésznő és rend­kívüli énekművésznő. Arcvonásai, hangjának üdesége, lényének mesterkéletlensége Kronau Friderika leg­szebb idejére emlékeztetnek , de csak egy pillanatra, mert önálló művészi egyéniség, kit se Geistingerrel, se Gallmayerrel nem lehet összehasonlítani; mindkettő­ből van benne valami; Gallmayer, Geistinger és Raabe egy személy; oly elragadóan, oly természetesen, szívből nevet, hogy az egész házat elbűvöli; szemeivel kacsint s a nézőt forma szerint megvarázsolja; aztán sír, ábrándos dalt zeng, mely minden szivén átrezeg. Legszebb, leginkább elragadó mégis, mikor nevet, tré­fál és táncol. Őszinte megelégedéssel üdvözöljük a pesti művésznőt!« Ugyane lap kiemeli, Tihanyit mint jeles jellemkomikust s konstatálva a fényes sikert, ér­dekkel várja a magyarok további előadásait. A »Wie­ner Alig. Zeitung« az első est nagy sikerét hangsú­lyozva, Blaha Lujza asszony alkotását genialisnak nevezi. Tamási és Tihanyi a legszigorúbb követelmén

Next