Fővárosi Lapok 1883. augusztus (178-203. szám)

1883-08-01 / 178. szám

nál osztályfőnöki állomást nyert. Egyébiránt pár mil­liót is szerzett s épp azon a ponton állt, hogy minisz­terré kineveztetését a közel­jövőben remélhette. Nos, ez az udvarias, jókedvű, ötven éves agglegény, kinek szivességet tenni ezernyi alkalma nyilt, oly népszerű­ségnek örvendett, hogy öt-hat mezőváros polgármes­teri hivatalában is ott pompázott az arcképe. Mikor ő Madridból a kerületébe visszatért, harangzúgással fogadták, a nép kivilágítást és lakomát rendezett tisz­teletére ; szóval, egész ünnepiességgel fogadta őt. Mi­kor pedig a székvárosba visszautazott, mindenfelől a legfinomabb borokkal és süteményekkel kedveskedtek neki. Ily kiváló férfiú lévén Claudio, Rosita úgy vélte, jó lesz nőül menni hozzá, mielőtt még a negyven éves szépségek sorába nem jut. Neki egyébiránt semmi il­lúziói nem voltak e férfival szemben, sőt don Claudio nagyon is a mindennapi ember színében tűnt föl ő előtte, de hát az egybekelés által a társaságban sze­repelhet, bőségben, fényben és tiszteletben élhet. E kilátás bájolta el annyira Rositát, hogy don Claudio Martinez élettársává lenni nem habozott. A házastársak sok évig Madridban laktak , há­zuk az előkelőség találkozási helye volt. Rosita noha nem volt többé fiatal, még mindig tudott a szíveken uralkodni. Több mint egy tucat költő választotta őt egymás után múzsájának, balladákat, elégiákat és románcokat ajánlgatva föl neki. Rosita úgy vélekedett, hogy mindazok a platói szerelem nyilvánulásai és senki sem iparkodott, e hi­tében őt megcáfolni. Néhány gonosz nyelv mindamel­lett is azzal gyanúsította őt, hogy kivételt tesz Perez tábornokra nézve. Nos, a tábornok nagy befolyással volt általában valamennyi miniszterre, de különösen a pénzügyire, meg a kincstári igazgatóra, kiknél ő don Claudiót, újabb meg újabb terveivel erélyesen tá­mogatta. Don Baustinonak több ízben volt alkalma Ro­­sitával találkozni, részint a sétatéren, részint a szín­házban , de soha sem közeledett felé, soha sem eredt vele szóba. Legfölebb egy-egy fagyos üdvözlés volt mindaz, a­mit egymással váltottak. Ez időközben Respetilla értesité egy levélben Faustinót Szikár Joselitonak a szerencsétlen végéről. Ez a bandita, kit a köznép gondviselés gyanánt bál­ványozott s kinek jólelkűsége példabeszéddé vált, ki nagyurias, finom modorban tudta alamizsnáit oszto­gatni, az andaluziai nép előtt nem kevesebb népszerű­séggel bírt, mint akár don Claudio az ő választói előtt. Nem volt oly ősz­vér hajcsár, szatócs, bérlő, ki őt ne támogatta és menedéket ne nyújtott volna neki; nem oly dalszerző, a ki pár verset neki ne szentelt volna; nem oly falusi kurta­ nemes, ki az ő barátsá­gát ne iparkodott volna megnyerni, részint félelemből, részint pedig, mert merész tettei őszinte bámulatot ébresztettek föl benne. Joselitót élve vagy halva el­fogni, nagy föladat volt; ő folyvást újabb meg újabb merész tettet vitt véghez, mindenütt megfordult, a rendőrség nagy boszúságára, mely vele szemben tehe­tetlennek látszott. Ragyogó pályájának azonban szerencsétlen vége lett, mint azt Respetillának a tudósításából látni fogjuk.* »Az egész Villabermeja izgatottságban van, — irta gazdájának a hű jószágkezelő. — Mindjárt meg­mondom én önnek, miért, mert hát az esemény bizo­nyára érdekelni fogja önt. Szikár Jozefitával történt az! Hogy megérthesse ön a dolgot, seniorito, kissé részletesen adom azt elő. Az utóbbi időkben a polgári őrség nagyon üldözőbe vette őt s nagy zavarba kez­dett jönni, mert nem engedtek neki elég időt, hogy a megélhetésére szükséges forrásokat eléggé kihasz­nálhassa. Hogy a bajból szabadulhasson, egyszerűen egyik gazdag barátjához, a malagai kerület alcadejához fo­lyamodott, kérve őt, tegyen le bizonyos megjelölt helyre háromezer reált a számára, majd ő maga megy azért oda. Az alcade teljesítette kérelmét. Egy hónap múlva Joselito ugyanoly szorongató kö­rülmények közt volt s ismételte kérését ugyanaz­zal az eredménynyel. Kevéssel később újra kért, még pedig négyezer reált. Az ak­ade ellenveté­seket tett, sokáig habozott, de végre is eleget tett a kérelemnek. Az ötödik ízben intézett kö­vetelésnél azonban türelmét vesztette s egy ördögi gondolata támadt. A boldogtalan ember levelet irt Jo­­selitonak, szokás szerint, hogy a pénz ekkor s ek­kor a kijelölt helyen lesz; de a helyett, hogy pénzt küldött volna, nagy titokban húsz lövészt kül­dött ki ellene, a legügyesebbeket, a­kiket kaphatott. Az a majorság, a­hol Joselito tartózkodni szokott, olyan volt mint bármelyik más ily tanya a vidéken, tökéletes négyszöget képezett. A homlokzat a tulajdo­nosnak szolgált szállásul, mikor a nyári évszakban ott időzött. Jobb felől a színek és istállók voltak, bal­­felől a pince, hátrább a borház és az olajmalom. Kö­zépen egy nagy udvar terült, melyre négy szobának az ablakai nyíltak. Mindenik ablaknál emberek helyezkedtek el, töltött fegyverekkel. A majorosnak, ki nem sok lelki­ismeretet csinált a dologból, kellett Josolitót és em­bereit az udvarra bevezetni s oda őket bezárni. A terv ügyesen volt szőve, az al­ade már azt hitte, valamennyi bandita ki lesz irtva s már is álmo­dozott a babérokról, melyekkel halántékát koszorúz­­zák, hogy a vidéket oly nagy nyűgtől szabadította meg. De a gondviselés máskép intézkedett. Abban a pillanatban, a melyben Joselito a bandájával be akart menni, különös balsejtelem szállta meg s merően szem­ügyre vette a majorost. Ez elvesztette lélekjelenlétét s elsápadt, mint a viasz. Joselitónak nem kellett ennél több, rögtön tud­ta, hogy cselt vetettek ellene; természetesnek találta, hogy a majoros kénytelen volt a parancsnak engedel­meskedni s megbocsátott neki. Hogy a banditák közül senki sem lépett be az udvarba, azt mondani sem kell. Joselito azonban boszút esküdött az ak­ade fe­jére, ki nagyon is jól tudta, hogy terve nem sikerülése után a legnagyobb veszélynek van kitéve. Annyira félt, hogy nem is távozott többé hazulról. Mi sem menthette őt többé meg. Egy este, ki­­lenc-tíz óra tájban Joselito, vagy nyolcad magával ott termett az alcade házában. Az emberek megkötözték a cselédséget, még mielőtt segítségért kiálthattak vol­na , aztán Joselito bement ama szobába, hol az alcade egyedül, védtelenül volt. — Ajánld istennek a lelkedet s mondd el a Credót, — kiáltott rá Joselito. — Nem akarom, hogy a lelked elveszszen, de életeddel kell lakolnod nyo­morult árulásodért. Az alcade, ki jól ismerte Joselitot, érezte, hogy nincs mit remélnie. Könyörgések, rimánkodások mit sem értek, Joselito az alcade halántékára célzott, a legkisebb mozdulatra eldördült volna a pisztoly. Az alcade tehát meg sem mozdult. Egy perccel később, Joselito úgy gondolkozván, hogy ennek az embernek időt kell engedni, míg lelkét istennek ajánlja, ismétlé: — Mondd el a Credódat!« (Folyt. köv.) Tárca Teplitzből. Teplitz ama fürdők közé tartozik, melyeknek legfőbb s talán egyedüli vonzereje hatalmas gyógy­vizében rejlik. Mert vajmi kevés történik itt a vendé­gek szórakoztatására. A város hatósága abban a hit­ben él, vagy legalább alkalmilag azzal menti magát, hogy ide súlyos betegek jőnek, kik nem mulatni, ha­nem gyógyulni kívánnak. S ez a hit nagy kárára van és lesz Teplitznek, mert szemlátomást apad a vendé­gek száma. Kivált az orosz családok maradnak el, kik ezelőtt öt-hat évvel, midőn én legelőször kerestem föl e fürdőhelyet nagy számmal jöttek, de villákat, nagy lakosztályokat bérelve ki, melyek most többnyire üre­sen, kiadatlanul állnak. A vidék gyönyörű s legfőbb szórakozást a ki­rándulások nyújtanak. Maga Teplitz bár komor, szűk utcákkal biró régi város,de a később keletkezett és hozzá épitett Schönau valóságos virágos kert, üde levegővel. Az állomástól bejövő vendég rózsaillatban kocsiz a lakásáig, gyönyörű villák között, melyek mind virág­erdőből emelkednek ki és sötét-zöld sövény-kerítés vá­lasztja el valamennyit a kocsiúttól. És mégis fogy a vendég. Néhány év előtt a tavasz-nyári félesztendő alatt negyvenezer ember fordult meg e fürdőben, az idén alig tizennégyezer. S többnyire németek, kik va­lóban nem kívánnak semmi szórakozást, lelkesülnek az ingyen mulatságokért s nyolc órakor, midőn kint még teljesen világos van, már az igazak álmát alusz­­szák. így történt az meg, hogy Girardi, ki Bécsben a legdíszesebb közönséggel túltömött házak előtt szo­kott játszani, itt többnyire üres padoknak tartotta előadásait, a­mi azonban legkevésbbé sem vette el jó kedvét. A fürdői társaság színe jelen volt, vagyis mind­azok, kik a színpadi tehetséget méltányolni tudják s ő szokott pompás kedvében játszotta legkitűnőbb sze­repeit a »Lustiger Krieg«-ben, »Bettel-Student«-ben s »Verwunschene Schloss«-ban. A színház gyönyörű épület,melyet hat év előtt emel­tek s négyszázezer forintba került. Az állandó színész­­társulatot a város fizeti s évenként tartásukra huszon­két ezer forintot ad ki. Elég jól játszanak és sorban előveszik az évről-évre divatban levő legújabb színda­rabokat, melyek bejárják a világ színpadait és Tep­ltzre is eljutnaa. Ixuionoen lODDnyire par Decsi ven­dég is közreműködik a saisonban. Este színház, nap­pal kirándulás — ez a főmulatság. A legszebb kiránduló helyek egyike a kies Eich­­wald. Másfél órányira fekszik Teplitztől s kocsin jár­nak oda. Gyönyörű fenyőerdeje és szép, nagy, kényel­mes fogadója van, kilencven szobával, olvasó és billi­­árdozó helyiségekkel s az egész épületen átfutó erkély­­lyel, mely a legszebb ebédlő és ozsonázó hely, mert a vidék gyönyörű kilátása tárul szemünk elé s fűsze­rezve fenyőillat lebeg körül. Ha e hely nem volna annyira csöndes, azt hiszem, többen j­önének ide lakni, mint Teplitzbe, mert hasonlíthatatlanul szebb. Regé­nyes fekvése és néma csöndje egyaránt alkalmas ponttá teszi azok számára is, a­kik nagyon boldogok s azoknak is, kik igen boldogtalanok. A széles, tágas és hosszú erkélyen ülve, átel­­lenben a vidék összes hegyláncolatát látjuk, melynek legmagasb csúcsa a Mille Schauer. Gyönyörű itt haj­nalban lenni, midőn a nap föltűnik s rózsafénynyel árasztja el a vidéket, a láncolatos hegyeket, a fenyő­erdők koronáit s a tájon szétszórt gyárak magas ké­ményeit. Oly csodálatosan szép világítás terjed szét, hogy nem győzzük nézni. Nap­kelte előtt a térségen rendesen könnyű átlátszó köd emelkedik s összevegyül a kémények füstjével s a lassan szétterjedő aranyos sugarakkal. Kékes rózsaszínű felhőknek látszik, aranynyal átszőt tündöklő fátyolként lebegve föld és ég között, mig végre a láthatáron teljes pompáját szét­árasztó nap megsemmisíti a ködfátyolképeket. Ez a természeti szépség az, mi számtalan angol családot vonz Eichwaldba. Ezek teljesen egésségesek s csak a vidék bájai s a hely gyönyörű fekvése miatt töltenek itt heteket, kirándulásokat tesznek s este és reggel mindig megjelennek az erkélyen, soha sem fá­radva el a természet bámulásában s valóban ez az egyedüli e földön, mi fogékony léleknek minden élet­korban egyforma élvezetet nyújt. Az idén Teplitznek egy évek óta ismert közsze­­retetű alakja hiányzik a vendégek közül: a néhány hónappal ezelőtt elhunyt mecklenburg - schwerini nagyherceg, ki hét nyáron át mindig itt tölté a július hónapját. Nagy nyájasságáért általánosan tisztelték, szerették s egyszerű életmódja által nagy népszerűségnek örvendett. Nem akart itt másnak látszani, mint fürdő vendégnek. Segédtisztjével na­ponkint a »Neptun«-hoz címzett fogadóban ebédelt, a délutáni zenék alkalmával a nagyközönség közt jár­kált ; a­ki rokonszenves volt neki a fürdőben, azzal megismerkedett, kirándulásait egy lovas dro­dikékon tette, vacsoráját egyik vagy másik kisebb fogadóban költe el s egészen úgy élt, mint a legegyszerűbb fürdő­vendég. Pedig itt lehet nagyúri módon is élni. A lakások, a fogadók, mint minden csehországi nagy fürdőben, kitűnőek. Szolgálat, tisztaság és előzé­kenység kifogástalan. A fürdő hatása pedig oly hatal­mas, hogy napok múlva már javulást éreznek a leg­súlyosabb betegek is. Vannak, a­kiket eleintén lepedő­vel csúsztatnak be a fürdőbe gyöngeségük vagy meredt tagjaik miatt, s másfél hónap múlva teljesen helyre­áll­va hagyják el a fürdőt, de aztán újra meg újra visszatérnek hálából vagy szükségből s mindannyiszor megelégedve távoznak. Az idén azonban sokakat elriaszt innét a rossz idő. Három hét óta folytonosan esik s a szász Svájc hegyei koronkint hóval födvék, a­mi júliusban elég szomorú látvány. Különösen árt ez Schönaunak, mert alacsonyabban fekszik, mint Teplitz s lakásai a sok eső miatt nedvesek. A fürdő három legkeresettebb épülete a »Her­renhaus«, »Colorado palota« és »Kaiser-Bad« a »Kur- Salon«-nal együtt. Összesen vagy négyszáz szoba van bennök s ezek mindig el vannak foglalva. Mindez épületeknek saját fürdőik vannak, a mi nagy kényelem, különösen oly betegekre nézve, kik járni nem tudnak. Azért is van e három épületnek oly nagy kelete. Gyönyörű helye Teplitznek még a Schloss-Gar­ten, mely a herceg Clary-féle kastélyhoz tartozik. Na­ponkint tizenegy órától egyig zene van benne s akkor ide gyűl a fürdő legszebb társasága, mit látni több élvezet, mint hallgatni a »Kur-Capelle« rossz zenéjét. Annál jobb a Theresienstadtból naponkint át­­ránduló zenekar, melynek a város a nyárra ötezer fo­rintot fizet s ezért naponkint délelőtt vagy délután játszik a fürdő különböző pontjain. Sokan használják Teplitzet utókorául Karlsbad és Marienbad után s nem ritkán találkozunk pár Folytatása mellékleten. 1142

Next