Fővárosi Lapok 1884. április (78-102. szám)

1884-04-01 / 78. szám

Kedd, 1884. ápril i. 78. szám. Huszonegyedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, barátok-tere 4. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre ............................8 frt. N egyedévre.......................4 frt. Megjelenik az fcmep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY: Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest barátok-tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. A „FŐVÁROSI LAPOK“ 21-dik évfolyamának második, évnegyedére folyvást lehet előfizetni. A ma­gyar szépirodalom ez egyetlenegy napi közlönye, jeles írók közreműködésével, változatos tárcákkal, élénk hírrovatokkal törekszik a finomabb ízlésű közönség igényeit kielégíteni. Kérjük továbbra is e közönség támogatását. Az »Athenaeum«, mint a lap kiadója, gondoskodik a lap csinos kiállításáról és pontos szétküldéséről. A lap ára: évnegyedre négy forint, fél évre nyolc, egész évre tizenhat forint. A postautalványok és pénzes levelek igy cimzendők: » A Fővárosi Lapok kiadó-hivatalába Budapest.« Dal az éjben. Kis dalocskám, szállj az éjben — S zöld topolyfák enyhelyében Keresd fel a kis lakot! Kisdedim szunnyadnak ott. Zajt ne üss, — s kissé ha vártál: Csak hogy sejtsék, hogy ott jártál, Zörrentsd meg az ablakot. Kis dalocskám, szállj az éjben — Sebten, gyorsan, uyil röptében, Mint a fecske, egyenest. S hajnalig ha nyúl az est Hol barátim mulatoznak : Köztök egy kis óra hosszat Mulass te is örömest. Kis dalocskám, szállj az éjben — S enyhet adni, vigaszképen, Keresd föl a beteget. S mig az óra kettyeget, És suhannak rémes árnyak : Homlokát érintse szárnyad, Lázát tán enyhítheted! Kis dalocskám, szállj az éjben — Arra szállj, a hol setéten Vértengerbe szállt a nap S elhullt hősök alszanak. Jéghomlokuk’ simogasd meg, Keblök’ vértől mosogasd meg, S áldást rájok halkan adj ! Kis dalocskám, szállj az éjben — S szállj utadról vissza szépen, Hozva szárnyad mit talált: Alvó gyermek mosolyát, Vig dalt jó-barát-seregtöl, Köszönetét a betegtől S hősök végső sóhaját! Szász Károly.­-----*<»>»'— A Kürthyné uborkái. (Öreg krónika.) irta Mikszáth Kálmán. Kürthy Ferencné asszonyomról azt találjuk föl­jegyezve az annálékban, hogy két élő férje volt egy­szerre és hogy olyan gyönyörű asszony vala, kit korá­nak mind a bárom költője megénekelt. Már tudni illik Zrínyi Miklós uram ő kegyelmessége, Kobáry István uram ő nagysága és Gyöngyösi uram ő kegyelme. Mert bárom nagy poéta élt akkor. Mindenben szertelen volt a bőség. Még a királyokból is kettő ju­tott csak nem rég is. S ha az ember nem volt megelé­gedve az egyikkel, átment a másikhoz. Nagy kényelem volt az a mi édes ősapáinknak! Azóta aztán annyira bekapott ez a divat, hogy mindig akadt valami ellenkirály, ha más nem, hát az erdélyi fejedelmekből valamelyik. És a nemes vármegyékbe az egyik is nevez ki fő­ispánt, a másik is. A két főispán, mindenik a maga módja szerint, megalakítja a tisztikart: a viceispánokat és nemesi bírákat. Nem is rossz az igy! mindenki ott keresheti az igazságot a hol neki tetszik. S meg is találja mindenki, olyannak a minőnek képzeli, — mert ha az egyik tisztikar elveri rajta a port, beállíthat a másik tisztikarhoz: az merő kötekedésből is biztosan párt­ját fogja. Az pedig egészen az embertől függ, melyiket tartsa a kettő közűi törvényesnek és igazinak. Pörölbette hát Kürthy Ferencet a felesége miatt Detrik Péter uram, az első férj, nem ért az semmit: ha III. Ferdinandtól eszközölt ki valami rendeletet, fogta magát Kürthy s átpártolt I. Rákóczi György­höz, minélfogva nem lehetett a rendeletet végrehajtani rajta. Mikor meg aztán Detrik is átment Rákóczi hű­ségére, hogy a feleségét annak a révén keríthesse meg, akkorra Kürthy Ferenc uram meg visszapártolt újra Ferdinandboz s megint nem lehetett végrehajtani a Rákóczi rendeletét. Hát nem volt ez gyönyörűséges élet ? Nem lehet eléggé csodálkozni azon, hogy senki sem volt vele megelégedve. De ha a szép asszonynyal nem bírtak a pápai rendeletek, sem a királyok, sem a megyék, jött egy sokkal hatalmasabb ellensége ezeknél — egy másik éppen olyan szép asszony. Történt pedig az olyanformán, bogy a hires Rosalyi Kún Istvánná megunta magát Erdélyben a második ura mellett. Istenem, beb jól jártl Bethlen István uram, az első férj, hogy magától hagyta ott az asszonyt, halál­nak halálával szakadva el tőle, mert úgy jár vala más­különben, mint Kún István, kitől megszökött egy dél­előtt. Jó »lóháti« asszony lévén, fölkapott egy paripára tréfából s soha sem tért vissza többé. Elvágtatott Déva várába egy húzómra. Utána ment Kún István sok lovas legénynyel, s másnap éjjel csikorgó hidegben ott termett a vár­kapunál. De biz azt csukva találta. Elkezdte döngetni kegyetlenül. — Én vagyok, Rosalyi Kún István, az uratok! — A mi urunk a mi asszonyunk! — felelte a várnagy, Szerkely Gábor. — Nyissa ki kegyelmed, — fogta Kún István rimánkodóra. — Nem lehet, asszonyunknál vannak a kulcsok! — Jelentsd hát az asszonynak, hogy meg­jöttem. Kún Istvánná visszaüzente: »Csak várj még egy kicsit szerelmetes férjem, mig a cipellőimet felhúzom.« Didergett a kapunál Rosalyi Kún István s megint csak megzörögtette a kardja markolatával: — Megvesz itt az isten hidege! Menjen kegyel­med Máriához, hogy siessen! Szerkely uram most is üzenetet hozott Széchy Máriától: »Csak várj még egy kicsit szerelmetes férjem, mig a köntöskémet bekapcsolom.« Várt várt künn Kún István, mig egyszer csak hallja a bástyákon a sürgés-forgást, léptek közeled­nek, távolodnak. Szive nagyot dobban ... ez a Mária könnyű járása ... a következő percben a föld nagyot dobban és megrázkódik... ez nehéz ágyúnak a dörgése! Ucu, megriadnak a Kún István legényei erre a »fogadj isten«-re, vesd el magad. . . ki merre látott, meg sem állottak virradatig s Kún István uram is, (mit tehetett volna szegény feje egyebet?) elvitte onnan az irháját, tanúságára a jövendő századoknak, hogy a régi férjek sem voltak boldogabbak a maiaknál. Ennek a kalandnak hire messze csordult s válás lett a vége. Mária az Öcscséhez, Széchy Évához jött lakni Murányba. Illésházy Gábor uram ő kegyel­messége elküldte értté a várnagyát, Kádár uramat, az kisérte haza Erdélyből keserű szalmaözvegységre. Útközben azt találta mondani Kádár uram: — No most már két olyan asszony lesz a vidé­künkön, hogy olyan két rezedaszál a tündérkirály kert­jében se nyílik. Megütötte a Mária fülét ez a mondat s bizony nem állhatta, hogy meg ne kérdezze: ki legyen vájjon az a másik ? — Az bizony Kürthyné Rahórúl. Olyan kívá­natos piros annak a szája, mint a kökörcsin (szebb növény nem jutott eszébe Kádár uramnak) s olyan annak az arca, mint a tejbe mártott rózsa. Hanem szó a mi szó, kapós egy portéka! Most is két ura van s veszekesznek fölötte halálosan. —- No és hogy eshetett az ? — kérdé Mária negé­desen, mert neki még egy ura se volt most. — Úgy eshetett biz az, hogy Detrik követségbe járván Erdélyben, a menyecskét otthon Kürthy Ferenc uram magának megnyerte, kitért a vallásából s a pap Összeadta Kürthyvel. Hiszen pap mindenre akad, ke­gyelmes nagy asszonyom! Elvitte Detriknét a selyma Kürthy fényes nappal nagy zeneszóval Rahóra s beül­tette oda, mint a tulajdon feleségét. — Hát szabad ilyen istentelenségnek meg­történni ? — Tiltja az isten instálom, de az istenre ki hall­gatna, ha nem tart fegyverben se darabontokat, se mezei hadakat ? — Maga nagyon rossz ember Kádár — monda Mária megbotránykozva s alig várta, hogy Murányba érjen, hatalmas sógorához Illésházy Gáborhoz, mind­járt feszegetni kezdte ezt a Kürthy-ügyet. Volt hozzá ideje elég. Mert bizony unalmas na­pok virradtak a »kisebbik asszonyra«. Illésházy és neje Széchy Éva vallásos rideg életet éltek s nagy kordában tartották a »murányi Yénust«. Pedig nyug­talan lelke kalandra, vigalomra vágyott. Összes mulatsága abból állt, hogy kilovagolha­tott s akkor egész Tiszolcig száguldozott. Sarkantyú volt piros lovagló csizmáján. Vérig vágta vele paripá­ját minden lovaglásnál. Egyszer eszébe jutott szép verőfényes délután, hogy megnézi azt a ráhói szép asszonyt: szebb e hát ő nála ? Megkérte a sógorát is, hogy kisérje el; útközben pedig erősen fellovalta, hogy milyen istennek tetsző dolgot cselekednék, ha megbüntetné Kürthynét. — Úgy is van nálam egy parancs Rákoczytól, hogy fogassam el és vitessem Detrik Péterhez: — Hát azt bizony meg is tehetné ked — az én kedvemért. A mire pedig Mária azt mondta: »tegye meg az én kedvemért«, az megvolt téve hizonynyal. Olyan volt annak a nézése, mosolygása, hogy az ellen hiába volt valaki sógor is. Az volt mondva, hogy a rózsás szép asszonyhoz nagyon nehéz a bemenetel. Pedig nem volt nehéz. Alig hogy heüzentek az erődített kastélyba, nyomban kijött maga az ur s kérdé: mi járatban vannak ? — Szomszéd a szomszédot látogatja. Illésházy van itt és Széchy Mária! Nosza lett erre sürgés forgás, Kürthy uram pe­dig kapta le rögtön a föveget fejéről s úgy kisérte az udvaron át a tornácra az előkelő vendégeket. Az udvar tele volt virágokkal, daloló paraszt­leányok éppen akkor is öntözgették piros bőrvöd­rökből. — A húgom a kegyelmed feleségével kívánna megosmerkedni. Kürthy nem tett semmi ellenvetést. Benyitott a tornácon egy ajtót. — íme a feleségem. S előttük állt most a híres Kürthy Ferencné Bozók Klára, cifra selyem ruhában, arany csipkével szegettben. Hanem hát ez nem valami nagyon szép asszony, ez még elbújhat ő előtte! (Vége köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents