Fővárosi Lapok, 1885. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
1885-02-01 / 26. szám
Dal a hétköznapokról. Hogy’ lobogtam egykor értted ! Hogy’ törtem az égbe fel! — Szívem szeret, gondolám, mert Lantom rólad énekel. Szívem szeret, gondolám, mert Téged látlak szüntelen, Almom csak rólad szövődik, Ébren csak te vagy velem. Kerestem a bút, a harcot, S hogy hősnek láss, angyalom — Sebeim közt felkacagtam, Téptem őket szilajon. Nem volt csak egy zugocskám se, Nem is kellett. E helyett Tüneményes világokról Dalolgattam én neked. Árbocfám — a vakmerő hit — Büszkén rontott ég fele, A kedvedért csillagokat Szedegettem volna le. S szinte vártam, szinte lestem, Hogy a parancsszót kimondd : Syriust szobádba szántam, Hajadba meg Oriont. Hisz enyim volt, egészen az Enyim ez a szép világ, Szétszórhattam csillagait, Virágait, sugarát. Bőven volt mit tékozolni, Alkotott az ifjú láz, S magamnak is tetszett ez az Égő, fénylő lobogás. Hidegséged fölhevített, Nem féltem, hogy megtagadsz, S ha dacoltam, most bevallom : Mindig jól esett a dac. Vége, vége ! — Itt az élet, A hétköznap gondja itt, Itt a ház, a tél, a munka S versenyt sírnak a — kicsik. Nincs idő az égbe járni S űzni fényes álmokat ; Ételt, italt beszerezni Untig elég dolgot ad. Küzdők értted most is, ámde Nem a vészszel, mely lobog, Csak az élet apró-cseprő Bajaival harcolok. Tüznap éget, zápor vesszöz, Árny lepi be homlokom És lábamat — nap nap után — Porba, sárba vonszolom. Egykor nagyon szerettelek, S most is. Ám ez szinte más. Ez is, az is szerelem, de Benne milyen változás! Mi különbség lehet köztük, Mi különbség, mondsza csak ? — Regényesebb volt az nyilván, S ez bizonnyal — igazabb. Endrodi Sándor. ------*<«>»-—A tengere ti. (Elbeszélés.) Báró Horváth Miklóstól. I. Sokan fognak még emlékezni a sürgönyre, mely a »Mignonette« nevű gőzös elsülyedését jelenté, valamint arra is, hogy az e katasztrófa embereit a kétségbeesés emberevökki' tette. Az embertelenség e borzalmas drámáját beszélem el, bemutatva elébb e dráma személyeit. Dudley volt a hajó kapitánya, erős, hajthatatlan természetű, valódi tengerész, ki soha sem veszté el nyugalmát, semmitől sem félt, s haragjában bősz volt mint a vihar, melylyel annyiszor nézett farkasszemet. Társai azt állították róla, hogy nem rossz ember, noha még jótéteményeit is bizonyos nyerseséggel gyakorolja. íme életéből egy epizód, mely tájékozhat jelleméről. Egy nős matróz valamelyik kikötőben kolerába esett. Barátja jelenti a kapitánynak, hogy a beteg fölgyógyulásához nincs remény, neje nyomorban sínylődik, s annyi pénze sincs, hogy férjének egy gyolcs inget vehesen. — Minek a kolera-betegnek gyolcs ing, s minek ing egyátalában ? — kérdé nyersen a kapitány. — Hogy abban tisztességesen eltemessék. — Vagy úgy ! — jegyzé meg Dudley, — öt perc múlva a betegnél leszek. S ott volt. — Hoztam számodra egy halotti ruhát s nőd számára egy guineát, — mondá, — de minthogy az egésségeseknek több szűkségök van a segélyre, mint a haldoklóknak, oltsd te magad föl a halotti ruhát, én a feleségedhez megyek s átadom neki e guineát. Ilyen volt ö szánakozása közben. Stephens, a kormányos jellemzése nem sok szóba kerül. Typikus ember, olyan, mint a legtöbb tengerész, ki vas fegyelem járma alatt növekedett föl s más szabályt nem ismer, minthogy a vezényszónak vakon kell engedelmeskedni. Minden bölcselkedés szerinte fölösleges, minthogy az embernek úgy is az elöljárója nézetét kénytelen követni s azon fordul meg a dolog, a mit az mond. O egész életén át csak egyszer okoskodott, s ezt is csak azért tette, hogy helyzetével egyszer mindenkorra megbarátkozzék, a mit ilyetén formán fejezett ki: — Minden körülmény közt másra hallgatni, a más parancsának engedelmeskedni kétségkívül nem valami magasztos, de legalább kényelmes, mennyiben feloldoz minden felelősség alól. Brooks csak egyszerű matróz volt, de merő ellentéte Stephensnek. Olyan ember, a kivel érdemes hosszasabban foglalkozni. Azok közé tartozott, kik elmondhatják, hogy elöljáróiknak mindig engedelmeskedtek, de azt nem, hogy jövőben is és minden körülmény közt föltétlenül engedelmeskednének. Neki is voltak elvei, meggyőződései, melyektől világért sem tért volna el. Puritán becsületesség és vallásos lelkiismeretesség képezik jellemének alapvonásait. A gondolkozó matróz alkalmazkodott ugyan kapitánya parancsaihoz, ragaszkodással is viseltetett iránta; de e fegyelmet és ragaszkodást bizonyos eshetőségek alkalmával úgy nyilatkoztatná ki, mint ama lovag ki királyának igy felelt: — Szeretlek királyom s kész is vagyok érted meghalni, ha ügyed méltó és igazságos ! Brooks a bibliaterjesztö társaságnak volt egykor buzgó ügynöke s e minőségében gyakran lapozgatott a szentkönyvben. Erkölcsi érzékére mélyen hatottak a följegyzett hagyományok, s kivált az evangélisták által hirdetett felebaráti szeretet tanai. S Brooks nem csak olvasta az ó és új testamentomot, de magyarázni is kezdte a bibliát, s igy tudtán kívül bölcsész lett, a mennyiben egyszerű eszével nem egy tételét födözte fel amaz elméleteknek, melyeket a filozófia tudatosan már rég rendszerekbe foglalt. Sajátságos ember volt, durva matróz-ruhában bölcselő, indeterminista, ha igy szabad mondanom, ki a nélkül hogy tudományos elméletekből merítette volna, mégis egyedüli feltétele gyanánt vallotta az öntudatot. A saját tapasztalatain váló okulás tette öt jobbá, nemesebbé, vagy a szentkönyv gyakori olvasása? Azt hiszem, mind a kettő. II. Parker, te, kit tört játékszerek romjain egy nyajas tündér korán beavatott az eszményi gyönyörök élvezetébe, kedves szőke fürtü gyermek, neked egy egész fejezetet szentelek. Ki ne bocsátaná meg, ha a legfiatalabbról leg- tüzetesebben szólok. Tavasz az arcon és tavasz a színben. Mily édes elnézni a bimbó fakadását, s mily érdekes a zsönge gyermekkor, midőn homályos sejtelmekre dobban meg a szív először. Be rövid a múltad, te, szegény gyermek, s még is, mily gazdag eseményben . . . Egy polgári ház udvarán két gyermek játszott a kövekkel. Az egyik Parker, a másik Emma, egy tudós ember leánykája, kinek édes anyja hamar elhalt s a gyermek mostohájának keze alá jutott. A kis leányka csinytalan volt s mindig lerombolta a kis kövekből rakott várat, melyet a Parker keze épített. E réven folytonos volt a harc a két gyermek közt. Kibékültek olykor, de ismét csak szétválasztá őket a különböző kedvtelés, mivel Emmának min dm kedve telt abban, hogy valahányszor Parker várat épített, azt irgalmatlanul elsöpörje a föld színéről. A kis Parkért pedig mézes kalácscsal sem tartoztathatták volna vissza attól, hogy valahányszor csak szerét tehette, ne az Emma vállaira rázza a lombokon csüggő harmatcsöppeket, melyek ragyogó gyöngyök gyanánt peregtek a leánykára. Vájjon csak azért rombolta-e szét Emmike a játszótársa várait, hogy jót nevethesen, s csupán csak azért árasztotta-e el a pajkos fiú a leányka vállait har- matcsöppekkel, hogy a sérelmet megtorolja? Vagy azért történt e csintalankodás mind a két részről, hogy egy-egy nyájas tekintettel ismét megbocsássanak egymásnak ? — nem tudom. Ki fürkészhetné ki két gyermek kedélyének még az ösztönszerü sejtelemnél is titokszerübb mozzanatait ? Annyi tény, hogy idők múltán egyre kevesebbet boszantották Parkért a bájos gyermekleány csínyei és Emma sem neheztelt oly komolyan a hideg harmatcsöppekért, bárha azok hőmérséklete mitsem változott Tény továbbá az is, hogy valahányszor a mostoha-anya szívtelen bánásmódja a kis leánykát elke- serité, s ez könybe lábbadt szemmel lépett ki az udvarra, a Parker szivét is mindig szorongatta valami, a mi nagyon közel állt az ellágyuláshoz és részvételhez. — Mi bajod van ? — kérdé egy alkalommal a fiúcska a gyermekleányt, látva hogy ez az ozsonná- ját érintetlenül ott hagyta. — Anyám megkeseríti még azt a falat kenyeret is, melyet számomra, oly szűkén mér ki. Parker! ilyenek-e az anyák mind. Ilyen-e a tied is ? — Az én anyám nem büntet, nem dorgál. Ha rosszat cselekszem, sir. — Nattetől hallottam, hogy ilyen volt az én első mamám is. Be szerettem volna ismerni, — mondá a leány könybe borult szemmel. — Neked mostoha-anyád van és ezért óvakodnod kell. — Óvakodnom? de miként? — Ej ! — kiálta föl a kis Parker bizonyos erély- ly el, mely gyermeknél meglepő, — majd módját találjuk ! —- Módját ? Hogyan képzeled ? — Egyszerűn úgy, hogy ha én nagyobb leszek, megvédlek minden gonosz bánásmódtól! — Te Parker ? Te ? — Én hát — te feleségem leszel, s akkor senki sem bánthat. — Tudod mit, ne várjunk egy percig sem. Legyünk mindjárt férj és feleség, —tanácsolta agyermek- leány, bizalmat merítve lovagias védőjének hősiességéből. (Folyt, köv.) Szerkesztői iroda: wmm jlmi X a H _ _________________ Hirdetések Budapest, barátok-tere Kk 1|II Ilf A L# fl I I A mJB I 1/ mint előfizetések ^EIÖ,IZe,éSÍdÍÍ: 8fr, J? V# W JlX JL J—I H B rV (Budapest barátok-tere, .................. ■■ ® II W PB A thenaeum-epulet) me*jei...ik , .. . a kiadóhivatalba at finnetMiiám ^napokat SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. küldendők. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ÉBMBBMWWBMMMBMMMMMMWII JW llllll _l_ Ilii! Ml !■ Ill Bili ................................................. Vasárnap, 1885. február 1. 26. szám. Huszonkettedik évfolyam.