Fővárosi Lapok, 1885. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1885-02-01 / 26. szám

Dal a hétköznapokról. Hogy’ lobogtam egykor értted ! Hogy’ törtem az égbe fel! — Szívem szeret, gondolám, mert Lantom rólad énekel. Szívem szeret, gondolám, mert Téged látlak szüntelen, Almom csak rólad szövődik, Ébren csak te vagy velem. Kerestem a bút, a harcot, S hogy hősnek láss, angyalom — Sebeim közt felkacagtam, Téptem őket szilajon. Nem volt csak egy zugocskám se, Nem is kellett. E helyett Tüneményes világokról Dalolgattam én neked. Árbocfám — a vakmerő hit — Büszkén rontott ég fele, A kedvedért csillagokat Szedegettem volna le. S szinte vártam, szinte lestem, Hogy a parancsszót kimondd : Syriust szobádba szántam, Hajadba meg Oriont. Hisz enyim volt, egészen az Enyim ez a szép világ, Szétszórhattam csillagait, Virágait, sugarát. Bőven volt mit tékozolni, Alkotott az ifjú láz, S magamnak is tetszett ez az Égő, fénylő lobogás. Hidegséged fölhevített, Nem féltem, hogy megtagadsz, S ha dacoltam, most bevallom : Mindig jól esett a dac. Vége, vége ! — Itt az élet, A hétköznap gondja itt, Itt a ház, a tél, a munka S versenyt sírnak a — kicsik. Nincs idő az égbe járni S űzni fényes álmokat ; Ételt, italt beszerezni Untig elég dolgot ad. Küzdők értted most is, ámde Nem a vészszel, mely lobog, Csak az élet apró-cseprő Bajaival harcolok. Tüznap éget, zápor vesszöz, Árny lepi be homlokom És lábamat — nap nap után — Porba, sárba vonszolom. Egykor nagyon szerettelek, S most is. Ám ez szinte más. Ez is, az is szerelem, de Benne milyen változás! Mi különbség lehet köztük, Mi különbség, mondsza csak ? — Regényesebb volt az nyilván, S ez bizonnyal — igazabb. Endrodi Sándor. ------*<«>»-—­A tengere ti. (Elbeszélés.) Báró Horváth Miklóstól. I. Sokan fognak még emlékezni a sürgönyre, mely a »Mignonette« nevű gőzös elsülyedését jelenté, vala­mint arra is, hogy az e katasztrófa embereit a két­ségbeesés emberevökki' tette. Az embertelenség e borzalmas drámáját beszé­lem el, bemutatva elébb e dráma személyeit. Dudley volt a hajó kapitánya, erős, hajtha­tatlan természetű, valódi tengerész, ki soha sem veszté el nyugalmát, semmitől sem félt, s haragjában bősz volt mint a vihar, melylyel annyiszor nézett farkas­szemet. Társai azt állították róla, hogy nem rossz ember, noha még jótéteményeit is bizonyos nyerse­séggel gyakorolja. íme életéből egy epizód, mely tájé­kozhat jelleméről. Egy nős matróz valamelyik kikötőben kole­rába esett. Barátja jelenti a kapitánynak, hogy a be­teg fölgyógyulásához nincs remény, neje nyomorban sínylődik, s annyi pénze sincs, hogy férjének egy gyolcs inget vehesen. — Minek a kolera-betegnek gyolcs ing, s mi­nek ing egyátalában ? — kérdé nyersen a kapitány. — Hogy abban tisztességesen eltemessék. — Vagy úgy ! — jegyzé meg Dudley, — öt perc múlva a betegnél leszek. S ott volt. — Hoztam számodra egy halotti ruhát s nőd számára egy guineát, — mondá, — de minthogy az egésségeseknek több szűkségök van a segélyre, mint a haldoklóknak, oltsd te magad föl a halotti ruhát, én a feleségedhez megyek s átadom neki e guineát. Ilyen volt ö szánakozása közben. Stephens, a kormányos jellemzése nem sok szóba kerül. Typikus ember, olyan, mint a legtöbb ten­gerész, ki vas fegyelem járma alatt növekedett föl s más szabályt nem ismer, minthogy a vezényszónak vakon kell engedelmeskedni. Minden bölcselkedés sze­rinte fölösleges, minthogy az embernek úgy is az elöl­járója nézetét kénytelen követni s azon fordul meg a dolog, a mit az mond. O egész életén át csak egyszer okoskodott, s ezt is csak azért tette, hogy helyzetével egyszer mindenkorra megbarátkozzék, a mit ilyetén formán fejezett ki: — Minden körülmény közt másra hallgatni, a más parancsának engedelmeskedni kétségkívül nem valami magasztos, de legalább kényelmes, mennyiben feloldoz minden felelősség alól. Brooks csak egyszerű matróz volt, de merő el­lentéte Stephensnek. Olyan ember, a kivel érdemes hosszasabban foglalkozni. Azok közé tartozott, kik elmondhatják, hogy elöljáróiknak mindig engedel­meskedtek, de azt nem, hogy jövőben is és minden körülmény közt föltétlenül engedelmeskednének. Neki is voltak elvei, meggyőződései, melyektől világért sem tért volna el. Puritán becsületesség és vallásos lelki­ismeretesség képezik jellemének alapvonásait. A gon­dolkozó matróz alkalmazkodott ugyan kapitánya pa­rancsaihoz, ragaszkodással is viseltetett iránta; de e fegyelmet és ragaszkodást bizonyos eshetőségek al­kalmával úgy nyilatkoztatná ki, mint ama lovag ki királyának igy felelt: — Szeretlek királyom s kész is vagyok érted meghalni, ha ügyed méltó és igazságos ! Brooks a bibliaterjesztö társaságnak volt egy­kor buzgó ügynöke s e minőségében gyakran lapoz­gatott a szentkönyvben. Erkölcsi érzékére mélyen hatottak a följegyzett hagyományok, s kivált az evan­gélisták által hirdetett felebaráti szeretet tanai. S Brooks nem csak olvasta az ó és új testamentomot, de magyarázni is kezdte a bibliát, s igy tudtán kívül bölcsész lett, a mennyiben egyszerű eszével nem egy tételét födözte fel amaz elméleteknek, melyeket a filo­zófia tudatosan már rég rendszerekbe foglalt. Sajátságos ember volt, durva matróz-ruhában bölcselő, indeterminista, ha igy szabad mondanom, ki a nélkül hogy tudományos elméletekből merítette volna, mégis egyedüli feltétele gyanánt vallotta az öntu­datot. A saját tapasztalatain váló okulás tette öt jobbá, nemesebbé, vagy a szentkönyv gyakori olvasása? Azt hiszem, mind a kettő. II. Parker, te, kit tört játékszerek romjain egy nyajas tündér korán beavatott az eszményi gyönyö­rök élvezetébe, kedves szőke fürtü gyermek, neked egy egész fejezetet szentelek. Ki ne bocsátaná meg, ha a legfiatalabbról leg- tüzetesebben szólok. Tavasz az arcon és tavasz a színben. Mily édes elnézni a bimbó fakadását, s mily ér­dekes a zsönge gyermekkor, midőn homályos sejtel­mekre dobban meg a szív először. Be rövid a múltad, te, szegény gyermek, s még is, mily gazdag eseményben . . . Egy polgári ház udvarán két gyermek játszott a kövekkel. Az egyik Parker, a másik Emma, egy tudós ember leánykája, kinek édes anyja hamar el­halt s a gyermek mostohájának keze alá jutott. A kis leányka csinytalan volt s mindig lerom­bolta a kis kövekből rakott várat, melyet a Parker keze épített. E réven folytonos volt a harc a két gyermek közt. Kibékültek olykor, de ismét csak szétválasztá őket a különböző kedvtelés, mivel Emmának min dm kedve telt abban, hogy valahányszor Parker várat épített, azt irgalmatlanul elsöpörje a föld színéről. A kis Parkért pedig mézes kalácscsal sem tartoztathat­ták volna vissza attól, hogy valahányszor csak szerét tehette, ne az Emma vállaira rázza a lombokon csüggő harmatcsöppeket, melyek ragyogó gyöngyök gyanánt peregtek a leánykára. Vájjon csak azért rombolta-e szét Emmike a játszótársa várait, hogy jót nevethesen, s csupán csak azért árasztotta-e el a pajkos fiú a leányka vállait har- matcsöppekkel, hogy a sérelmet megtorolja? Vagy azért történt e csintalankodás mind a két részről, hogy egy-egy nyájas tekintettel ismét megbocsássa­nak egymásnak ? — nem tudom. Ki fürkészhetné ki két gyermek kedélyének még az ösztönszerü sejte­lemnél is titokszerübb mozzanatait ? Annyi tény, hogy idők múltán egyre kevesebbet boszantották Parkért a bájos gyermekleány csínyei és Emma sem neheztelt oly komolyan a hideg harmatcsöppekért, bárha azok hőmérséklete mitsem változott Tény továbbá az is, hogy valahányszor a mos­toha-anya szívtelen bánásmódja a kis leánykát elke- serité, s ez könybe lábbadt szemmel lépett ki az ud­varra, a Parker szivét is mindig szorongatta valami, a mi nagyon közel állt az ellágyuláshoz és részvételhez. — Mi bajod van ? — kérdé egy alkalommal a fiúcska a gyermekleányt, látva hogy ez az ozsonná- ját érintetlenül ott hagyta. — Anyám megkeseríti még azt a falat kenye­ret is, melyet számomra, oly szűkén mér ki. Parker! ilyenek-e az anyák mind. Ilyen-e a tied is ? — Az én anyám nem büntet, nem dorgál. Ha rosszat cselekszem, sir. — Nattetől hallottam, hogy ilyen volt az én első mamám is. Be szerettem volna ismerni, — mondá a leány könybe borult szemmel. — Neked mostoha-anyád van és ezért óvakod­nod kell. — Óvakodnom? de miként? — Ej ! — kiálta föl a kis Parker bizonyos erély- ly el, mely gyermeknél meglepő, — majd módját ta­láljuk ! —- Módját ? Hogyan képzeled ? — Egyszerűn úgy, hogy ha én nagyobb leszek, megvédlek minden gonosz bánásmódtól! — Te Parker ? Te ? — Én hát — te feleségem leszel, s akkor senki sem bánthat. — Tudod mit, ne várjunk egy percig sem. Le­gyünk mindjárt férj és feleség, —tanácsolta agyermek- leány, bizalmat merítve lovagias védőjének hősiessé­géből. (Folyt, köv.) Szerkesztői iroda: wmm jlmi X a H _ _________________ Hirdetések Budapest, barátok-tere Kk 1|II Ilf A L# fl I I A mJB I 1/ mint előfizetések ^EIÖ,IZe,éSÍdÍÍ: 8fr, J? V# W JlX JL J—I H B rV (Budapest barátok-tere, .................. ■■ ® II W PB A thenaeum-epulet) me*jei...ik , .. . a kiadóhivatalba at finnetMiiám ^napokat SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. küldendők. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ÉBMBBMWWBMMMBMMMMMMWII JW llllll _l_ Ilii! Ml !■ Ill Bili ................................................. Vasárnap, 1885. február 1. 26. szám. Huszonkettedik évfolyam.

Next

/
Thumbnails
Contents