Fővárosi Lapok, 1886. március (23. évfolyam, 60-90. szám)
1886-03-01 / 60. szám
Hétfő, 1886. március 1. 60. szám. Huszonharmadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 3. az. I. emelet. Előfizetési díj: Fél vre....................................8 frt ''•Egyedévre..........................4 frt. Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-épület) küldendők. Sw^—i I ■■■■ — Nyárutó. (Beszély.) Írta Fanghné Gyújtó Izabella. (Folytatás.) Bettina távozása után Sarolta felnyitotta szobájának ablakát és kinézett rajta. Nem volt álmos, ha lefeküdt volna, sem tudott volna aludni, annyi mindenféle érzelem sajgott szívében, annyi gondolat keringett fejében. Olyan nyomasztónak találta a szoba levegőjét, a falak mintha mind reánehezültek volna. Odakünnyús szellő járt a fák között a tenger felől, melynek halk moraja olyan kellemes bivogatóan hangzott feléje. Az ég tiszta kékjén millió csillag fénylett, s a fogyó hold biztatóan mosolygott hozzá. Nem tudott a csábításnak ellentállani, hamarjában levető estélyi öltözékét, pongyolát öltött, nesztelen kiosont szobájából, ki a kertbe, egy kerülő ösvényen le a tengerpartra s ott a terrasz karfájára dűlve, élvezettel szívta magába a hüs éji léget. Boldognak érezte magát, mint még éltében soha sem ; úgy szerette volna ujjongó hangokban egész világnak kikiáltani boldogságát s ha már azt nem tehette, kihajolt a karfán s legalább a csillámló haboknak súgta oda halkan: boldog vagyok ! De alig lebbent el a hang ajkairól, ijedten kapta fel a fejét . . . Ijedten rejtőzött egy sürü Thuja-bokor mögé s nemsokára egy férfialakot látott a sötétből előtűnni. Szive sebesen vert, kezét nyomta rá, hogy elnyomja dobogását. .. ő volt, ő Jenő. Hát őt is kerülte az álom ? ő is izgatott volt és üdülést keresett ? Habozva jött, meg-megállt, körülnézett, mintha keresne valakit . . . — Meglátott talán — szólt Sarolta önmagában — kacérnak hiszen és engem keres ? Nem fog meglátni, nem szabad rám találnia. Most épen rejteke felé tart, vizsgálódva néz körül . . . Sarolta a lélekzetét is visszatartja. Mitsem vesz észre s csalódva halad tovább, odamegy a terraszra, lekönyököl épen arra a helyre, ahol pár pillanattal előbb Sarolta kihajolt és belemerül a habok játékának nézésébe, míg amaz egy édes búcsúpillantást vetve feléje, óvatosan a gyepre lépve, nehogy a kavicson hallhatók legyenek léptei, tovavonult. Másnap a reggelinél találkoztak ismét. Mind a négyen kitűnő jókedvben voltak, tréfáltak, nevettek. A nevetés célpontja Damsai volt, a ki nem akarva mindjárt reggel fekete frakkba bújni, Szacsali kabátjába öltözött s olyan sajátságosan nézett ki a neki szűk és rövid öltönyben. Hát még mikor izmos fejére, dús hajára feltette a házigazda kis kalapját, amely épen úgy állott neki, mint a német diákok fején a »Bursebenkappi«. Végre előállott a kocsi, a mely előbb Damsait a városba, majd Salvierinét otthonába szálltta, miután ez a háziakat és Damsai utján a magyar kirándulókat magához hivta bheára. — Ne készüljenek valami a tegnapihoz hasonló ünnepélyre — szólt — csak olyan egyszerű, szerény özvegy-asszonyi beázásra kérem önöket s egy pár órai barátságos magyar beszélgetésre. Azután a társaság tagjai szétoszlottak. Szacsaliék visszamentek a fürdőbe, hol még a tanácsos gyógyidejéből pár hét hátra volt, a kirándulók hajón folytatták útjukat le az istriai partok mentében. Csak Damsai maradt. Korán reggel ott volt már a Salvieri villa terraszán, hol Sarolta várt reá ragyogó arccal, egyszerű, hegyi kirándulásra alkalmas öltözetben a terített asztal mellett, melynél futtában elköltötték reggelijüket, aztán elindultak együtt a vidék szép pontjait felkeresni. Karöltve, olykor közel egymáshoz simulva haladtak a keskeny hegyi ösvényen, csevegve, beszélgetve, hol vidáman, hol komolyan, költői kedélyek szokása szerint, melyeket minden csekély tárgy eszmecserére, reflexiókra hangol. Előttük izmos dalmát párleány haladt a festő készleteit s a villásreggelit emelve. Maga is — festői viseletében, jellemző arcával — kész motívum a festő számára. — Ez itt már igy szokás — viszonzá Damsai szörnyüködésére, hogy nő czipelje a podgyászt — egy sóhajjal Sarolta. Ezen a vidéken a férfi despota, a nő a rabszolga, aki az élet terheit egyedül hordozza s nem panaszkodik, mert mindig igy látta, anyja, nagyanyja is azt tette. Az ember elborzad néha, látva, minő terheket emel egy ilyen szerencsétlen teremtés hegynek fel, hegyen le. — Ezért vénülnek el oly hamar. — Nagyon is. Harminc évvel egy ilyen asszony vénebbnek látszik, mint a mi parasztasszonyaink ötven, hatvan éves korukban. A férfiú azt hiszi, eleget teszen kötelességének, ha megvédelmezi birtokát a szomszédok betörései ellen, vagy maga foglalja el a szomszédjáét; békés időben pedig holmi könnyű kézimunkával foglalatoskodik; a nehezebb munkákból legfölebb még a hajókezelés az, amit nem tart méltóságán alulinak az ilyen hospodár. A földmivelés nem kenyere, nem is igen van mit művelnie. Azt a néhány kis zöld foltot, ami itt-ott a kősivatag egyegy széltől védettebb zugában tarkállik, a nő hordja meg fáradságosan földdel, ő miveli meg, takarítja be és dolgozza fel a nyomorúságos termést. De ime, mindjárt egy érdekes példány. Nézze, ott a mellékúton kezéig egy pár felénk. A férfi, handzsáján tartva kezét, büszkén lépdel előre, festői öltözékében, marcona arcával egy deli, majdnem fejedelmi alak, mig neje hétrét görnyedve követi, hátán nehéz teherrel, bizonnyal élelmiszerek, miket Olaszhonból szállított át férje hajón. És mily szerény, mondhatni szegényes a nő öltözete a férfié mellett, inkább cselédjének tartaná az ember. Csak amíg leány, addig szabad élénkszínű, gazdag ruhákat viselnie. Most megtelepednek ott egy fa árnyában, a nő leteszi terhét, a despota egykedvűen hever végig a repkény borította kő kerités mellett, melyre az árnyat adó fa kihajol. — S én ezen másik kerítés védelme alatt vázlatot veszek fel az érdekes csoportozatról — mond a festő, elővonta vázlat könyvét s azt egy utszéli kőoszlopra támasztva, rajzolni kezdett. (Folyt. köv.) Három főhercegnő rajzai. (B) A fiumei »Villa Giuseppe« egyik legtágabb, legvilágosabb terme újabb idő óta egyike a legszebb művészi ateliereknek. Klotild főhercegasszony dolgozik ott két lányával: Mária és Margit főhercegnőkkel, s mindhárman nemcsak szórakozásból, hanem igazi ambícióval és tehetséggel forgatják az ecsetet és rajzont. A művészet iránti kedvet és hivatást Vastagh György, a jeles festőművész, élesztette e három kitűnő tanítványában. Éveken át Budán és Alcsúton beavatta a paletta titkaiba, melyek közül a főhercegnek nem egyet alaposan elsajátítottak. Művészetüket igénybe kívánta venni Rudolf trónörökös is, aki rokonait megnyerte munkatársaknak az ő nagy népismei művéhez. A könyv néhány füzetének rajzait, melyek Fiume vidékét s az ottani népéletet tüntetik föl, a három főhercegnő vállalta el. Több genre- és tájkép el is készült már s ezek kétségkívül a legérdekesebb illusztrációk közé fognak tartozni. Klotild főhercegnő a tárgyak választására nézve egykori mesterétől kívánt tanácsot s azért vendégül Fiuméba hivta Vastagh Györgyöt, ki két hetet töltött a »Villa Giuseppe-ben. A művésznek első teendője volt az alkalmas modellek összeválogatása. Olyan városban, mint Fiume, ahol kevés festő fordul meg, a nép még mindig idegenkedik attól, hogy élő minta gyanánt álljon vagy üljön, ha e tétlenségéért jó díjat kap is. De Vastagh György addig keresett, kutatott, amíg az egész lerajzolandó társaságot össze tudta toborzani, s egy nap a legszebb, legfestőibb öltözetű fiumei lányt és asszonyt, továbbá halászlegényeket és szénégetőket vezethető a főhercegi villába. A szénégetők Fiuméban öszvérek által vont talyigákon viszik fűtőanyagukat eladni. Egy ilyen házaló szenes lány rendkívüli szépségével feltűnt a művésznek s addig nem nyugodott, amig rá nem vehette, hogy modellnek jöjjön. A lány könnyen egyezett bele, de nagy akadály volt őszbe csavarodott, félénk atyja, aki babonaságával az utolsó pillanatban is majdnem elvonta a főhercegnők örömét. Váltig tiltakozott, hogy lányát bevigyék a villába s a mikor eltűnt szemei elől, leült a bejárat lépcsőjére és csöndesen sirdogált, mig csak a szép Maritta elé nem került. A nagy bajuszú, mindenkit magyarul üdvözlő portás nem győzte vigasztalni a kesergő apát. A főhercegnők naponként öt órán át foglalkoznak atelierjükben. A reggeli séta után, melyet a gyönyörű kertben tesznek, azonnal hozzá látnak a munkához. Ezt a kertet most József főherceg nagyobbittatja, mert a szomszéd telket hozzá vásárolta s a sziklás talaj egyenlítése, mivelése folyvást tart, még pedig a fenséges gazda személyes vezetése alatt, ki kora reggeltől késő estig ott fárad a munkások társaságában. De büszke is a főherceg arra a paradicsomra, melyet ott elővarázsolt. A kertből pompás kilátás nyílik Fiuméra és a tengerre. Midőn nem rég Erzsébet királyné vendége volt a villának , József főherceg mindenekelőtt a magas bástyára vezette föl magas rokonát, a honnan az egész környéket beláthatta. Ezt a pontot, hol a királyné állt s a honnan a vidékben gyönyörködött, díszes márványlappal jelöltette meg a főherceg, magyar, olasz és horvát nyelven írt felirattal. Az idő oly enyhe volt Fiuméban, hogy a három főhercegnő néhányszor künn a kertben rajzolt. A modellek után több vázlatot készítettek, azokat más-más állásban, helyzetben tüntetve föl s e rajzokból választották ki aztán a legjobbakat, hogy részletesen kidolgozzák és a fametsző vagy a cinkográf számára befejezzék. Egyelőre hat ily művet küldenek Rudolf trónörökösnek Bécsbe. Klotild főhercegasszony különösen a genre terén tanusít nem mindennapi tehetséget. Finom érzéke van a festői hatás iránt s a jellemzésben is élénk megfigyelés támogatja. Végig lapozva vázlat könyvét, melyben népéletből vett jelenetek, utcai alakok, hevenyészve odavázolt tanulmányok hosszú sorban váltakoznak , azonnal feltűnik a rajz biztonsága s a részletekben nyilvánuló gond. Sokszor néhány erőteljes vonással egész typust mutat be, melyet jellemzetesen állít oda. A trónörökös könyve számára is két ilyenrealakot rajzolt. Az egyiknek címe »Fiumei lány« s jelmezes alakot tüntet föl. Az ifjú szép hajadon a magyar tengerparti érdekes viseletben jelen meg; félig olasz, félig horvát ruházat ez, melyen főleg a fejkendő kötése sajátos. Az arc s az egész alak igen rokonszenves, s előnyösen képviseli a fiumei lányokat. Még tetszősebb ennek pendent-ja: a »Fiumei asszony«, ki félprofilban tekint a nézőre s tüzes, sötét szemeivel hódit. Mária főhercegnő szintén az életképet kedveli. Fenséges anyjával rendesen együtt dolgoznak, ugyanegy modellt használva, s nem egyszer rajzoló- és festő-versenyt rendeznek, midőn József főherceg vállalja el a biró tisztét. Az ítélettel rendesen meg vannak elégedve a versenyző felek, mert idővel rájöttek, hogy a férj és apa egy alkalommal a nejének, máskor ismét lányának ad előnyt, mégpedig lelkiismeretes következetességgel szem előtt tartva a váltakozást. A modor, az előadás s a vonalmenet mindkét főhercegnőnél nagyon rokon, s a munka gyorsasága is ugyanaz mindkettőnél, azért nehéz is az ítélethozatal. Egy alkalommal anya és leánya megtréfálták a szigorú kritikust. Klotild főhercegasszonyon volt a sor, hogy az ő hevenyészett vázlata nyerje el a versenydíjat, t. i. a »sikerültebb«-é való nyilvánítást. De az ítélet előtt kicserélték a rajzokat s jót nevettek aztán, midőn a dicséret Mária főhercegnőnek jutott. De azért akkor sem árulták el, hogy a családfő gyöngédségének szép és szeretetreméltó politikáját ki tudták. Az idősebb főhercegkisasszony szintén két génere-alakot rajzolt Rudolf trónörökös könyve számára. Ezek is Fiume vidékéről valók. A »szénégető leány« igen életteljes alak, úgy a mint az utcán látható. Szintos, egyszerű öltözetet visel, de ebben is kitűnnek