Fővárosi Lapok, 1886. március (23. évfolyam, 60-90. szám)

1886-03-01 / 60. szám

Hétfő, 1886. március 1. 60. szám. Huszonharmadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek-tere3. az. I. emelet. Előfizetési díj: Fél vre ....................................8 frl ''••gyedóvre ..........................4 frt. Megjelenik mindennap. FŐVÁROSI LÁPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Sw^—i I ■■■■ — Nyárutó. (Beszély.) irta Fanghné Gyújtó Izabella. (Folytatás.) Bettina távozása után Sarolta felnyitotta szobá­jának ablakát és kinézett rajta. Nem volt álmos, ha lefeküdt volna, sem tudott volna aludni, annyi min­denféle érzelem sajgott szivében; annyi gondolat ke­ringett fejében. Olyan nyomasztónak találta a szoba levegőjét, a falak mintha mind reánebezültek volna. Odakünn hüs szellő járt a fák között a tenger felől, melynek balk moraja olyan kellemes bivogatóan hangzott feléje. Az ég tiszta kékjén millió csillag fénylett, s a fogyó hold biztatóan mosolygott hozzá. Nem tudott a csábításnak ellentállani, hamar­jában levető estélyi öltözékét, pongyolát öltött, nesz­telen kiosont szobájából, ki a kertbe, egy kerülő ös­vényen le a tengerpartra s ott a terrász karfájára dűl­ve, élvezettel szívta magába a hüs éji léget. Boldognak érezte magát, mint még éltében soha sem ; úgy szerette volna ujjongó hangokban egész vi­lágnak kikiáltani boldogságát s ha már azt nem te­hette, kihajolt a karfán s legalább a csillámló habok­nak súgta oda halkan: boldog vagyok ! De alig lebbent el a hang ajkairól, ijedten kapta fel a fejét . . . Ijedten rejtőzött egy sürü Thuja-bokor mögé s nemsokára egy férfialakot látott a sötétből elő­tűnni. Szive sebesen vert, kezét nyomta rá, hogy el­nyomja dobogását. .. ő volt, ő Jenő. Hát őt is kerülte az álom ? ő is izgatott volt és üdülést keresett ? Habozva jött, meg-megállt, körül­nézett, mintha keresne valakit . . . — Meglátott talán — szólt Sarolta önmagában — kacérnak hiszen és engem keres ? Nem fog meg­látni, nem szabad rám találnia. Most épen rejteke felé tart, vizsgálódva néz kö­rül . . . Sarolta a lélekzetét is visszatartja. Mitsem vesz észre s csalódva halad tovább, odamegy a terrászra, lekönyököl épen arra a helyre, a hol pár pillanattal előbb Sarolta kihajolt és beleme­rül a habok játékának nézésébe, mig amaz egy édes búcsúpillantást vetve feléje, óvatosan a gyepre lépve, nehogy a kavicson hallhatók legyenek léptei, tova­vonult. Másnap a reggelinél találkoztak ismét. Mind a négyen kitűnő jókedvben voltak, tréfáltak, nevettek. A nevetés célpontja Damsai volt, a ki nem akarva mind­járt reggel fekete frakkba bújni, Szacsali kabátjába öltözött s olyan sajátságosán nézett ki a neki szűk és rövid öltönyben. Hát még mikor izmos fejére, düs ha­jára feltette a házigazda kis kalapját, a mely épen úgy állott neki, mint' a német diákok fején a »Burseben­käppi«. Végre előállott a kocsi, a mely előbb Damsait a városba, majd Salvierinét otthonába szállitá, miután ez a háziakat és Damsai utján a magyar kirándulókat magához bivta theára. — Ne készüljenek valami a tegnapihoz hasonló ünnepélyre — szólt — csak olyan egyszerű, szerény özvegy-asszonyi theázásra kérem önöket s egy pár órai barátságos magyar beszélgetésre. Azután a társaság tagjai szétoszlottak. Szacsa- liék visszamentek a fürdőbe, hol még a tanácsos gyógyidejéből pár hét bátra volt, a kirándulók hajón folytatták utjokat le az istriai partok mentében. Csak Damsai maradt. Korán reggel ott volt már a Salvieri villa terrászán, hol Sarolta várt reá ragyogó arccal, egyszerű, hegyi kirándulásra alkalmas öltö­zetben a terített asztal mellett, melynél futtában el­költötték reggelijüket, aztán elindultak együtt a vidék szép pontjait felkeresni. Karöltve, olykor közel egymáshoz simulva ha­ladtak a keskeny hegyi ösvényen, csevegve, beszél­getve, hol vidáman, hol komolyan, költői kedélyek szokása szerint, melyeket minden csekély tárgy eszme­cserére, reflexiókra hangol. Előttük izmos dalmát pórleány haladt a festő készleteit s a villásreggelit emelve. Maga is — festői viseletében, jellemző arcával — kész motívum a festő számára. — Ez itt már igy szokás — viszonzá Damsai szörnyüködésére, hogy nő czipelje a podgyászt — egy sóhajjal Sarolta. Ezen a vidéken a férfi despota, a nő a rabszolga, a ki az élet terheit egyedül hordozza s nem panaszkodik, mert mindig igy látta, anyja, nagy­anyja is azt tette. Az ember elborzad néha, látva, minő terheket emel egy ilyen szerencsétlen teremtés hegynek fel, hegyen le. — Ezért vénülnek el oly hamar. — Nagyon is. Harminc évvel egy ilyen asszony vénebbnek látszik, mint a mi parasztasszonyaink ötven, hatvan éves korukban. A férfiú azt hiszi, eleget teszen kötelességének, ha megvédelmezi birtokát a szomszédok betörései ellen, vagy maga foglalja el a szomszédjáét; békés időben pedig holmi könnyű kézi­munkával foglalatoskodik; a nehezebb munkákból legfölebb még a hajókezelés az. a mit nem tart mél­tóságán alulinak az ilyen hospodár. A földmivelés nem kenyere, nem is igen van mit művelnie. Azt a nehány kis zöld foltot, a mi itt-ott a kö sivatag egy- egy széltől védettebb zugában tarkállik, a nő hordja meg fáradságosan földdel, ő miveli meg, takarítja be és dolgozza fel a nyomorúságos termést. De ime, mindjárt egy érdekes példány. Nézze, ott a mellék- nton közéig egy pár felénk. A férfi, handzsáráu tartva kezét, büszkén lépdel előre, festői öltözékében, mar­cona arcával egy deli, majdnem fejedelmi alak, mig neje hétrét görnyedve követi, hátán nehéz teherrel, bizonnyal élelmiszerek, miket Olaszhonból szállított át férje hajón. És mily szerény, mondhatni szegényes a nő öltözete a férfié mellett; inkább cselédjének tartaná az ember. Csak a mig leány, addig szabad élénkszinű, gazdag ruhákat viselnie. Most megteleped­nek ott egy fa árnyában, a nő leteszi terhét, a despota egykedvűen hever végig a repkény-borította kö keri- tés mellett, melyre az árnyat adó fa kihajol. — S én ezen másik kerítés védelme alatt vázla­tot veszek fel az érdekes csoportozatról — mond a festő, elővonta vázlat könyvét s azt egy utszéli kőoszlopra támasztva, rajzolni kezdett. (Folyt, köv.) Három főhercegnő rajzai. (R) A fiumei »Villa Giuseppe« egyik legtágabb, legvilágosabb terme újabb idő óta egyike a legszebb művészi atelier-eknek. Klotild főhercegasszony dolgo­zik ott két lányával: Mária és Margit főhercegnőkkel, s mindhárman nemcsak szórakozásból, hanem igazi ambicióval és tehetséggel forgatják az ecsetet és rajzőnt. A művészet iránti kedvet és hivatást Vastagh György, a jeles festőművész, élesztette e három kitűnő tanítványában. Eveken át Budán és Alcsúthon be­avatta a paletta titkaiba, melyek közül a főhercegnők nem egyet alaposan elsajátítottak. Művészetüket igénybe kívánta venni Rudolf trónörökös is, a ki ro­konait megnyerte munkatársaknak az ő nagy nép- ismei művéhez. A könyv néhány füzetének rajzait, melyek Fiume vidékét s az ottani népéletet tüntetik föl: a bárom főhercegnő vállalta el. Több genre- és tájkép el is készült már s ezek kétségkívül a legérdekesebb illusztrációk közé fognak tartozni. Klotild főhercegnő a tárgyak választására nézve egykori mesterétől kí­vánt tanácsot s azért vendégül Fiúméba bivta Vas­tagh Györgyöt, ki két hetet töltött a »Villa Giusep- pe«-ben. A művésznek első teendője volt az alkalmas modellek összeválogatása. Olyan városban, mint Fiume, a hol kevés festő fordul meg, a nép még min­dig idegenkedik attól, hogy élő minta gyanánt álljon vagy üljön, ha e tétlenségéért jó dijat kap is. De Vastagh György addig keresett, kutatott, a mig az egész lerajzolandó társaságot össze tudta toborzani, s egy nap a legszebb, legfestőibb öltözetű fiumei lányt és asszonyt, továbbá halász-legényeket és szénégető­ket vezethető a főhercegi villába. A szénégetők Fiúméban öszvérek által vont ta- lyigákon viszik fűtőanyagukat eladni. Egy ilyen há­zaló szenes lány rendkívüli szépségével feltűnt a mű­vésznek s addig nem nyugodott, a mig rá nem vehette, hogy modellnek jöjjön. A lány könnyen egyezett bele, de nagy akadály volt őszbe csavarodott, félénk atyja, a ki babonaságával az utolsó pillanatban is majdnem elrontá a főhercegnők örömét. Váltig tiltakozott, hogy lányát bevigyék a villába s a mikor eltűnt sze­mei elől, leült a bejárat lépcsőjére és csöndesen sirdo- gált, mig csak a szép Maritta elő nem került. A nagy bajuszű, mindenkit magyarul üdvözlő portás nem győzte vigasztalni a kesergő apát. A főhercegnők naponként öt órán át foglalkoz­nak atelier-jükben. A reggeli séta után, melyet a gyönyörű kertben tesznek, azonnal hozzá látnak a munkához. Ezt a kertet most József főherceg nagyob- bittatja, mert a szomszéd telket hozzá vásárolta s a sziklás talaj egyenlítése, mivelése folyvást tart, még pedig a fenséges gazda személyes vezetése alatt, ki kora reggeltől késő estig ott fárad a munkások társa­ságában. De büszke is a főherceg arra a paradicsomra, melyet ott elővarázsolt. A kertből pompás kilátás nyí­lik Fiúméra és a tengerre. Midőn nem rég Erzsébet ki­rályné vendége volt a villának : József főherceg minde­nekelőtt a magas bástyára vezette föl magas rokonát, a honnan az egész környéket beláthatta. Ezt a pontot, hol a királyné állt s a honnan a vidékben gyönyör­ködött, díszes márványlappal jelöltette meg a főher­ceg, magyar, olasz és horvát nyelven irt felirattal. Az idő oly enyhe volt Fiúméban, hogy a három főhercegnő néhányszor künn a kertben rajzolt. A mo­dellek után több vázlatot készítettek, azokat más-más állásban, helyzetben tüntetve föl s e rajzokból válasz­tották ki aztán a legjobbakat, hogy részletesen ki­dolgozzák és a fametsző vagy a cinkográf számára be­fejezzék. Egyelőre hat ily müvet küldenek Rudolf trónörökösnek Bécsbe. Klotild főbercegasszony különösen a genre te­rén tanusit nem mindennapi tehetséget. Finom érzéke van a festői hatás iránt s a jellemzésben is élénk meg­figyelés támogatja. Végig lapozva vázlat-könyvét, melyben népéletből vett jelenetek, utcai alakok, heve­nyészve odavázolt tanulmányok hosszú sorban válta­koznak : azonnal feltűnik a rajz biztonsága s a részle­tekben nyilvánuló gond. Sokszor néhány erőteljes vonással egész typust mutat be, melyet jellemzete- sen állit oda. A trónörökös könyve számára is két ily genre- alakot rajzolt. Az egyiknek cime »Fiumei lány« s jelmezes alakot tüntet föl. Az ifjú szép hajadon a ma­gyar tengerparti érdekes viseletben jelen meg; félig olasz, félig horvát ruházat ez, melyen főleg a fejkendő kötése sajátos. Az arc s az egész alak igen rokonszen­ves, s előnyösen képviseli a fiumei lányokat. Még tet- szősebb ennek pendent-ja: a »Fiumei asszony«, ki félprofilban tekint a nézőre s tüzes, sötét szemeivel hódit. Mária főhercegnő szintén az életképet kedveli. Fenséges anyjával rendesen együtt dolgoznak, ugyan- egy modellt használva, s nem egyszer rajzoló- és fes­tő-versenyt rendeznek, midőn József főherceg vállalja el a biró tisztét. Az ítélettel rendesen meg vannak elégedve a versenyző felek, mert idővel rájöttek, hogy a férj és apa egy alkalommal a nejének, máskor ismét lányának ad előnyt, még pedig lelkiismeretes követ­kezetességgel szem előtt tartva a váltakozást. A mo­dor, az előadás s a vonalmenet mindkét főhercegnőnél nagyon rokon, s a munka gyorsasága is ugyanaz mind­kettőnél, azért nehéz is az itélet-hozatal. Egy alka­lommal anya és leánya megtréfálták a szigorú kriti­kust. Klotild főbercegasszonyon volt a sor, hogy az ő hevenyészett vázlata nyerje el a verseny dijat, t. i. a »sikerültebb«-é való nyilvánítást. De az Ítélet előtt kicserélték a rajzokat s jót nevettek aztán, midőn a dicséret Mária főhercegnőnek jutott. De azért akkor sem árulták el, hogy a családfő gyöngédségének szép és szeretetreméltó politikáját ki tudták. Az idősebb főbercegkisasszony szintén két gén* re-alakot rajzolt Rudolf trónörökös könyve számára. Ezek is Fiume vidékéről valók. A »szénégető leány« igen életteljes alak, úgy a mint az utcán látható. Sznrtos, egyszerű öltözetet visel, de ebben is kitűnnek I

Next

/
Thumbnails
Contents