Fővárosi Lapok, 1886. május (23. évfolyam, 120-150. szám)

1886-05-01 / 120. szám

E I m g r a d. i'Beszély.) irta Beniczkyné Bajza Lenke. • (Folytatás.) Szemei könynyel teltek meg az Írás alatt s le­dobva a ceruzát, visszasietett, kocsijára ült és el­vágtatott. Másnap nem mozdult ki a kastély területéről. Harmadnap Ehrwald grófné lépett be hozzá szobájába, egy Írott ivet tartva kezében. ■— Mi jut ennek a Waldaunak eszébe ? — monda boszusan. — Lemondását küldi hozzám, s kér, hogy fél év alatt mentsem fel állásától. Hannah halott halvány lett. ■— Bocsássa el; — mondá hévvel, izgatottan : ha nem akar maradni. Mást nem is tehetek, de mi oka lehet neki ! engem igy cserben hagyni. Ez nagy jellemtelenségre mutat, de bizo.iynyal nősülni szándékozik s városban akar lakni. —- Nősülni ? Mi viszi e gondolatra, anyám ? — Ez természetes. Waldau csinos, müveit, tehetséges ifjú ember, s abban a korban van, a hol a férfi nősülni szokott. Ezzel vége volt az anya és leány közötti társal­gásnak. Ehrwaldné vissza ment szobájába, hogy meg­írja Waldaunak a választ levelére s arra kérje, jöjjön a kastélyba, mert beszélni kíván vele. Hannah egy ideig gondolkozva ült helyén, az­tán fölkelt s a kertbe ment, minek hátulsó kapuja tárva-nyitva volt. Friss hasábokat hordtak be rajta az erdőből, miket az nap vágtak, s nagy magasságban raktak egymásra. Hannah kiment a kapun. Lassú lépésben haladt az erdő sárga levelekkel borított utjain. Feje lecsüngött, egész lénye nagy bánatot kép­viselt, s órákig bolyongott cél, irány nélkül, olykor egy-egy törzsre ült, melyet megfosztának zöldelő ágaitól. Az ő szive is ily komor, fekete törzs volt. A zöld galyakat. a remény hajtásait letépték róla. Közeledő kocsizörgés verte fel mélázásából. Waldau jött egyfogatu kocsiján, s meglátva őt, mint rendesen, megállt, de ő nem közeledett hozzá, ülve maradt, csak fejével intett neki, viszonzásul köszön­tésére. ■— Szabad felajánlanom fogatomat, grófnő; — kezdé bátortalanul Waldau, közeledve hozzá, miután leugrott kocsijáról. -— Pihenéséből azt következte­tem, hogy fáradt. — Köszönöm, nem fogadhatom el ajánlatát; — viszonzá nagyon halkan a leány. — En gyalog megyek, s kegyed tudom, hogy örömmel hajtja lovamat; — mondá kérőén Waldau. — Ne vesse meg ajánlatomat. — Egy feltétel alatt elfogadom! — Föltétel, grófnő! Az ön részéről. Nekem! — j kiáltá Waldau. — Parancsoljon, rendelkezzék velem. ; Ez a kegyed joga velem szemben. . Hannah élénken nézett reá. A nyájas napsuga­rak arany hálóval vették őt körül, s vakító fehérségű bőre ttindöklött a fényes világításban, elárasztván a kis zugot, mi az erdő vastag fáinak sötétségében rejlett. — Jog ! — mondá lassan. Igaz, nekem az élet nagy jogokat adott vagyonon! által. Mást nem várhatok. Meg kell ezzel elégednem... Waldau megnémulva állt előtte. Annyi fájdal­mat, annyi keservet fejezett ki hangja, hogy az ifjú érezte, miként semmit sem felelhet, minden izetlen lett volna e felkiáltással szemben. — Parancsát várom! — mondá egy idő múlva. — Mondja meg őszintén, miért hagyja el Elm- gradot ? — Jobbnak, helyesebbnek látom távozni innét. — De mily okból ? — Szabadjon ezt elhallgatnom, grófnő. — Hát csak eddig terjed engedelmessége, mit feltétlenül ajánlott nékem ? — Minden egyebet, vegye éltemet, ha örömet okoz önnek. De sem felelnem erre a kérdésre, sem maradnom nem lehet. — És ha én határozottan kérném arra. Megtagadnám ! kiáltá kitörve, s oly ki- nos följajdulással az ifjú, hogy Hannah megnémult, nem volt ereje szólni. így nincs mit beszélnünk együtt! Bocsánat, hogy tartóztatám. Isten önnel; — mondá hidegen s gyorsan elfordult. Waldau meghajtván magát, kocsijához ment és fölugorva arra, elszáguldott a könnyű járművel a kastély felé. VIII. A következő nap Hannah beteg volt. Oly rosz- szul érezte magát, hogy nem mozdult ki a kastélyból s nagy csodálkozással látta a fogadós kocsiját a lép­csők elé hajtani, melyen Szerémy Ottó érkezett a vasúti állomásról. Mért jöhet ? gondolá Hannah majd nem bosszú­san. Csak nem akarja udvarlását megújítani. Ehrwaldné nagy örömmel fogadta az ifjút. Na­gyon elunta magát. Az őszi vadászatok elvonták a kastély rendes látogatóit, s már hetek óta nem látott vendéget az elmgradi kastély. — Ez szép öntől, Ottó, — mondá az ifjúnak. — Csak azt sajnálom, hogy atyja oly régen nem láttatá magát. — Miután leveleire nem nyert választ, azt hitte, grófné haragszik reá. — Okom volna arra, de régi barátságunk visz- szatart attól, s valamint ön megmutatja idejövetelé­vel, hogy a sajnosán közbejött eseményekért nem tart haragot, úgy én is igyekszem elfelejteni, mily méltatlanul bántön Hannahval. — En, méltatlanul? — kérdémeglepetve Ottó. — Nem önök, grófné, de én mondhatnám ezt. — Hannah mindent tud. — Mit tudhat rólam ? — Azt, hogy midőn ön megkérte kezét, itt helyben egy más leánynak udvarolt, ki az ön kedvé­ért tartózkodott Elmgradon. — Elismerem, hogy az helytelen, sőt könnyel­műség volt tőlem, bár nem tehettem róla, hogy ama lány idejött. „Egy csöpp méreg.“ (Vígjáték 4 felvonásban. Irta fílumenthal Oszkár. Első elő­adás, a nemzeti színházban, april 30-dikán.) (Sz.) A nemzeti színházban rég láttunk újdon­ságot a német múzsa kegyéből. De régen is írtak a Lajta, Spree és Rajna nagy közében vígjátékot, mely értékesb lett volna, mint ez az »Egy csöpp méreg.« Nem tartjuk ezt sem mestermiinek, sőt még igazi tő­rül metszett vígjátéknak sem, mert találólag jegyezte meg róla egy bécsi kitűnő kritikus,hogy stílje ingadozó s drámának vidám, vígjátéknak komoly; hanem van nehány mesteri jelenete, nehány jól rajzolt .alakja s egy csomó elmés jelenete. A mi benne nehézkes: az nem annyira az iró hibája, mint a tárgy természete. A cselekvény alapja a rágalom. Ez az a »csöpp méreg,« mely ha egyszer valaki ellen kicsöppen (száj­ból vagy toliból. ) romboló hatásával feldúl becsületet, családi nyugalmat, szétszivárog és emészt mindenfelé s hatásának nem állhat ellent még a szilárdabb termé­szet sem. Szóval, ahogy a »Figaró házasságé «-ban a zenemester mondja, s Rossini segélyével a »Szevillái borbély«-ban énekli: »El kell veszni annak szörnyen, a kit igy elrágalmaznak!« Köszönet a vígjáték derült múzsájának, ő még sem engedi, hogy alaptalan rágal­mak ily elveszitő eredménynyel. bírjanak. Az ő biro­dalmában a rágalom csak meghurcolja, meggyötri az embert, de nem vesztheti el. Föllegei nem oly sötétek és villámmal terhesek, hogy végül ki ne süthessen közülök az igazság napja, mikor aztán a borúra derű következik, a »csöpp méreg «-bői pedig valóságos for­rásvíz medencéje válik, melyből a befeketített alakok tisztán kerülnek ki. A rágalom már nem egy jó vígjátékhoz adott alapot és anyagot. Ott van a Sheridan hires »Rágalom iskolája,« melyet negyven évvel ezelőtt a nemzeti színházban is többször előadtak, a Tóth Lőrinc fordí­tásában, mely tán máig sem avult volna el, ha a szín­házi Ízlés körében alaposan meg nem változik egy I elv. Akkor szerették az idegen tárgyú vígjátékokat | magyarítani, nem csak a személyek neveiben, hanem némi tartalmi változtatással is. Gondolták, hogy ezzel jobban szolgálják a »nemzeti« szinügyet s a vígjáté­kokat is közelebb hozzák a magyar néző érdeklődésé­hez. Sokkal elszigeltebb lévén, mint csak tiz év múl­tán is, egyetemes életünk: a nemzetközi ismeret nem volt oly általános, mint ma. s sokkal kevésbbé szúrt szemet, ha magyar nevű személyek idegen talajon, idegen légkörben mozogtak. Azóta minden színházba járó megtanulta, hogy a vígjáték, ha jó, speciális nem­zeti vonásokkal, társadalmi sajátszerűségekkel és alakjaiban a fajt jellemző vérmérséklettel bir, s csor- I bát üt rajtok a fordító, ha ezeken változtat; azzal pedig, ha a lord sima arcára vaskos bajuszt rak, vagy j a lady fejére aranycsipkés fejkötőt tesz, teljességgel nem magyarított a darabon. Tehát, ha most a Sheri- I dán »Rágalom iskolá«-ját akarnék újra élvezni, (s nem volna mindennapi élvezet!) uj fordításra szorul- j nánk, mely az angol társadalmi darabot a maga levé­ben mutatná be előttünk. Újabb időből ismeretes I előttünk a Seribe »Rágalom«-ja, melyet még a múlt J évtizedben is többször láttunk. Ez mulatságosb mű, | valamint a Scheridáné velősebb komikumú, mint a Blumenthal »Egy Csöpp méreg«-je. De ez utóbbinak van egy uj érdeme, mely nem esketik a párhuzamba, mivel nagy különbséget képez, s ez teljes német volta. Nem csak tárgya, hanem alakjai, sőt érzelmi kifeje­zései és elmésségei is elvitázhatlan német jelleggel bírnak; de azért nem szoritvák oly lokális szűk fogla- j latba, hogy bármily müveit nemzet nézője előtt is [ idegenek maradnának. Például a fiatal Liddy kedves- ! ségét nagyon emeli szemünkben, hogy nem fürge francia lánykák másolata ; és Hertha (a hősnő) alak­ját is emeli ama német érzelmesség és kedélyi tiszta- i ság, mely valódi »deutsche Weiblichkeit«-nak tekint­hető. Blumenthalnak van ereje híven arcképezni, a typust visszaadni, még hona államférfiainak és bureau- cratáinak unalmas voltában is. Maga Wahlberg Albrecht gróf (Bercsényi,) a kisfejedelemség egykori minisztere, ki ellen egy kön­nyelmű toll fröcsenti ki az »egy csöpp mérget,« na­gyon becsületes, nagyon szolid, de egyszersmind nagyon unalmas egy alak. Ha oly minden éleseszüség nélkül intézte, mint most a maga dolgát, az egykori kisfejedelemség ügyeit is, akkor ez az államocska igen jól járt, hogy Poroszország bekeblezte s a nagy né­met birodalom alkatrészévé tette. Mert ebben a tör­ténelmi fontosságú időszakban, (húsz évvel ezelőtt) történt meg a titkos dolog, mely miatt most a rága­lom méregcsöppe a Wahlberg gróf jó liirnevét be­szennyezi. Mikor két német hatalom, (mondjuk ki nyíl­tan : Bécs és Berlin,) harcoltak egymással, az álla­mocska fejedelme — ki érzületében a német egység hive volt, — fia. a trónörökös és az előkelőség kivá- natára, titkos szövetséget kötött a déli hatalommal, de egyszersmind ezt a szövetséget titkon tudtára adta az északinak s ennek következtében az államocskát a porosz erő megszállta s bekeblezte. A trónjától el­esett trónörökös gr. Wahlberg minisztert tartá a titok elavulójának, mert azt nem tudta más, mint ő és a fejedelem. A fejedelem azonban csakhamar meghalt, s midőn sok idő múltán egy nemzetközi kalandor tolla, a tróntól elesett örökös szavai után, egy orosz »Revue«-ben a grófot nevezi meg a titok elárulójá- nak: megindul ellene a rágalom, mindenki elfordul tőle, saját lányai is szenvednek a társaság kímélet­lenségei miatt s úgy szólván: oda a ház becsülete. És ] a szilárd, feddhetetlen jellemű Wahlberg gróf nem I tud segíteni magán, sőt el is kellene tán bujdosnia ! hazájából, ha egy világfi nem találná meg atyjának iratai közt azokat a jegyzeteket, melyek a gróf ártat­lanságát teljesen bebizonyítják. Ez az alap, tárgya tekintetében, igen valószí­nűtlen, a rágalmazott grófra nézve pedig nagyon kisebbítő. Hát ennek a grófnak nem jutott eszébe, hogy I rajta és az elhunyt fejedelmen kívül vannak még má­Szerkesztői iroda: ff * Előfizetések Budapest, ferenciek-tere ,. ss. PflTTA T) A Cj T T A^A^ ^ Előfizetési dij: VI (I lf IIiIJILI I I I JHl | l| W%, a kiadóhivatalba .......... dk V ■iBidi W lv en wdidiMidB HfisSaoB (Budapest, Negyedév . j _• 4 ‘ , , .... Athenaeum-épület) Megjelenik mindennap. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. küldendők. Szombat, 1886. május 1. 120. szám. Huszonharmadik évfolyam,

Next

/
Thumbnails
Contents