Fővárosi Lapok, 1887. február (24. évfolyam, 31-58. szám)
1887-02-01 / 31. szám
Főinspektornak pedig a járadékost proponálta. A kitüntető választás, meg a hangzatos főinspektori cím nagyon hizelgett utóbbinak. Járai azóta minden közegésségügyi szaklapot, az e kérdéssel foglalkozó könyvekből is egész gyűjteménye van már s tiszteletbeli hivatásában oly nagy buzgósággal jár el, hogy gyakran saját költségére létesíti a kívánatos reformokat, miáltal a városbeliek általános tiszteletét érdemelte ki magának. A papiak bensejét egyszerű kényelem, rend és különösen nagy tisztaság jellemzik. A nagy szobában van egy zongora, rajta két hegedű, egy fuvola; a falakon rézmetszetek és néhány nagy ember mellszobra, néhány öntött szobrászati mű, megannyi jelei a háziúr érzékének a szép iránt, annak különféle művészeti kifejezéseiben. Dolgozó szobája könyvtárában az emberi ismeretek nagy része képviselve van, mi encyklopedikus képzettségéről tanúskodik. A barátságos otthonban lefolyó életnek minden részlete kombinálva, rendezve van, megfelelően a tiszteletes úr moráljának. Mindenkinek meg vannak a maga teendői, és a napnak órái arányosan megosztva a kötelességek teljesítése és a testi és lelki üdülések között. Mikor a napi munkának vége, mindannyian a nagy szobában gyülekeznek össze és együtt avagy csoportokban szórakoznak. A tiszteletes ur nagyobbik fiával s két angol növendékével a szellemet nemesen fejlesztő társalgásba elegyedik; a tisztelendő asszony Lotti kisasszonynyal (itt minden családban az első leányt Lottinak keresztelik,) kézi munkán dolgozva a házi ügyekről vagy a városkának legfrisebb társadalmi eseményeiről beszélgetnek; a kicsi leányok babájukkal játszanak, a nagyobbak kártyavárakat építenek, mulatságos képes könyvekből olvasnak, rajzolnak, »Kunststikiket« produkálnak vagy épen csintalankodnak ; a mama gyengéden megfeddi őket, elbeszélteti magának, mit olvastak, előmutattatja rajzaikat, megteszi észrevételeit, megdicséri vagy egy szeretetteljes csókkal ad kifejezést anyai örömének. Ugyancsak esténkét tartják a quartet-próbákat, melyeknél a tiszteletes úr és az egyik angol hegedűn, a nagyobbik fiú fuvolán, Lotti kisasszony pedig zongorán működnek közre. Majd ha a nyugalomra térés ideje elérkezett, a két cselédet is behívják és az egész háznép zongora-kiséret mellett a zsoltárból énekel néhány verset; azután egymásnak jó éjszakát kívánva, ki-ki fölkeresi fekhelyét tiszta öntudattal, hogy az igazak álmában üdülve, másnap uj örömökre ébredjenek. A házi disciplina nagyjában a következő: felkelés nyáron öt-, télen hat órakor. Egy teljes óra van szánva a testi tisztaság gondozására és az öltözködésre. Előbbi célból a férfiak és nők számára két külön helyiség zuhanynyal, fürdőkáddal, dörzsölő eszközökkel felszerelve. Hála e testedző szokásnak, mindannyian viruló egésségnek örvendenek; épek és frissek, mint a hal a vízben, madár a levegőben. Mindenkinek van két köznapi és egy ünnepi öltönye; amelyik egy nap rajtuk volt, azt másnap a padláson berendezett szerelő kamrába teszik, ezért oly fris és tiszta minden rajtuk. A tiszteletes úrnak egyik életelve, hogy gondozatlan testben és ruhában a lélek is elpiszkolódik. E tekintetben tanítása és jó példája szintén foganattal bírnak: egész Németországban nem találtam olyan helyet, hol a házak olyan tisztára lennének meszelve. S a nép is olyan takarosan öltözködnek, mint itten. A toilette végeztével mindnyájan a dolgozószobában gyűlnek össze a reggeli üdvözletre és miután imájukban hálát mondottak istennek, hogy baj nélkül új napra ébresztette őket, a reggelihez ülnek, melynek elvégezte után mindenki napi munkája után lát. Délben ismét találkoznak az asztal körül, jó étvágygyal, milyet az egésség ad és derült kedélylyel, milyet a teljesített kötelesség tudata szül. Mivel a tiszteletes úr prédikációban sem kárhoztatja a jó eledelt, annál kevésbbé hiányoznak azok asztaláról. Lotti kisasszony szeret e tekintetben remekelni. Kivált ha vendég van a házban, furfangos módon kiveszi tőle, mi a kedvenc étele és ezt oly ízletesen tudja elkészíteni, hogy elragadtatásba ejti az ilymódon meglepetteket, örömet szerezve szüleinek is, kik mindketten Agenor orvos kissé könnyű vérrel vállalta el nehéz föladatát. Ez most egyszerre eszébe jutott s be kellett magának vallani, hogy ott, ahol a vita eredménytelen, minden rábeszélés hiábavaló törekvés, ki-s amateur-jei az elégedettségtől sugárzó arcoknak, mint mások valami műtárgynak. A délutáni órák kellemes tanulmányokra vannak szentelve: rajz, zene, tánc, torna, kézimunka. A tiszteletes úr nyájában körülnéz, a tisztelendő asszony és Lotti szintén látogatásokat tesznek vagy fogadnak, így folyik az idő estig, midőn az egész család ismét együvé gyűl a nagy szobában. Nyári időben, a hideg vacsorát magukkal vive, gyakori kirándulásokat tesznek a festői szépségben diszlő környéken és mikor a gyermekek kifutkosták magukat, tiz óra felé, hold világánál, térnek vissza a fészekbe. A mostani téli időben a barátságos tűzhely körül folynak a kedélyes esti órák. A paplakban néha magas vendégek fordulnak meg, így a Salms-Salms mediatizált fejedelmi család, melynek vára a környéken fekszik, ők igen jó viszonyban állnak a tiszteletesekkel. Henrik herceg maga szeret jönni érték négyes postakocsiján, amikor a házban levő vendégeket is meghívja. Igen szeretetreméltó egy úr. A »Majorats-Herz« vagyis jelenlegi feje a családnak, kissé nagyon át van hatva nagyságának érzetétől, s ennélfogva túlságosan ünnepélyes, de különben barátságos. Az egyik hercegnek magyar felesége van. Templomszentelés évfordulóján, születésnapok alkalmából a paplak nagy vigadalom csarnokává változik át, hol a környékbeli előkelő uraságok a városka polgári társadalmával mint közös területen fraternizálnak. Íme ilyen főbb vonásaiban a szellem, mely e házat átlengi, idylli varázsával, mint egy verőfényes nyári nap hajnala, frissítőn hat a világvárosias élet- I től elbágyadt kedélyre. Külömben a wetzlari lelkész háza nem tünemény a maga nemében : a német lelkész szék, ha nem is mindnyájan, de nagyobb része többé- kevésbbé hasonlít hozzá. Akiket Németország nemzeti géniuszának dicsőségei közé számít, nagy részben lelkészek fiai voltak. Nemcsak a legjobb asszonyokat és férfiakat nevelik a hazának, hanem családi, emberies és keresztyéni erényeikkel megannyi világítótornyok, melyek az élet viharaiban sikeresen irányítják — nem maga a tulajdonos keze okozta-e a gyújtogatást ? És, ha minden érvemből kimerülök, nem kell-e belátnom, hogy saját kezemmel gyújtottam meg a tetőt fejem felett, én esztelen tulajdonos ? Mégis Sylviám e rettentő tudatnak még egy utolsó — feltevés"áll útjában. Ha ez is hamis bástyának bizonyul, úgy esküszöm, ki vagyok szolgáltatva e férfinak, a kit szerettem s szeretek. Ki vagyok szolgáltatva, mert arra lesz elég erőm, hogy fussam társaságát, hogy befalazzam magam előle; de ha mégis rám talál, ha elém áll s azt mondja: ime, tisztán állok szemeid előtt, a bűnös te vagy s én még most is szeretlek, légy enyém — akkor? Akkor elhagyom férjemet, amint végzetünkben változatlanul meg van írva. De még nem vagyunk annyira. Az élők, mind tanúbizonyságot tehetnek Zolnay mellett, de a halottak nem. A halottakhoz folyamodom tehát, ezek megmentenek önmagamtól, tőle. Felteszem — óh! ez az én boldogtalan képzelődésem! — hogy Bella szerette Zolnayt. Ez valószínű föltevés úgy-e Sylviám? Ki ne szeretné őt ? Azonban bizonyítékoknak sem vagyok híjjával. Mikor az öreg kertész kapálgat, öntöz, virágokat kötöz, sokáig el-el beszélgetek vele. Élő történetkönyve ő családunknak. Szeret a múltakról csevegni, mikor ő még fiatal legény volt, nagyatyám udvarában. Sóhajtva gondol vissza nagyatyám ötös fogataira, az ősi fényre s kiskirályi udvartartására. Emlékszik arra is, mennyien jártak hozzánk, mikor Bella hazakerült. — Szép egy leány volt! — motyogja s kezében megállt a munka — minden ujjára akadt volna — már csak parasztosan mondom ki — három szerető. De legtöbbet avval a derék szép tekintetes úrral láttam, aki úgy szokta mondani (nekem kérem alássan, aki senki cseléd vagyok) hogy »János bácsi«, meg »jó öreg.« Hejhaj! mégse gondoltam én, hogy egyiküknek se... Nem végezte be, csak mérgesebben vágott kapájával a tavaszi röghöz s többet nem lehetett szavát venni. (Folyt, köv.) Vak szerelem. (Olasz elbeszélés.) Írta Salvatore Farina. (Folytatás.) Agenor orvos, ki egy széken foglalt helyet, némán szemlélte őt. — Ugyan, légy oly szives, ismételd előttem még egyszer, hogy igazam van, — szólalt meg végre Leonhard, miközben kézelőit gombolgatta. Agenor fölemelte a fejét s a lehető legnyugodtabb hangon felelt: — Nagyon természetes; amíg te beszélsz, teljesen igazad van. — Mit akarsz azzal mondani ? — Valószínűleg a feleségednek is lesznek különös okai. — Fájdalom. .. — És meg is van győződve azoknak alaposságai felől! — Oh, de minő okok azok! Csupa képtelenségek .. . — Mindegy, ő hisz azokban s szintén igaza van ; mind a kettőtöknek igazatok van. Az idegzet, a vér, a fluidum, vagy ha e szó jobban tetszik, a bol- ' dogtalanság az oka mindennek. — Ismerem elméleteidet s nem vitatkozom veled ezek fölött. Midőn ez utóbbi szavakat mondta a szegény férj, kitárta mind a két karját, mintha Agenor orvost esdve kérte volna, hogy azt a szerencsétlen szerepet rögtön ruházza rá. Néhány pillanat múlva elszánta magát Leonhard a fölkelésre, miután nem tudta mit mondjon még s arról is meg volt győződve, hogy hiába várja orvosának és barátjának a tanácsait. — S ezt nagyon jól teszed, mert hasztalan fáradság lenne... Nekem meg vannak a saját elméleteim ; én sem vitázom veled a saját elméleteid fölött, mert azok a tieid. A vitázás szellemi kötéltánc, herkulesi munka a trapézen, kötélen avagy a nyújtón, mely soha sem vezet eredményre. Te e pillanatban nem vagy képes máskép gondolkozni, mint ahogy valóban gondolkozol a testi szervezeted és szellemi állapotod miatt. Ha meg akarsz győződni a felől vájjon a te mostani képzelődésed olyan-e, mely vérmérsékletednek megfelel . . . engedj elmúlni egy napot, egy hetet vagy akár egy hónapot. — S minő tanácsot adsz nekem ? — Azt, hogy ma még ne határozd el magadat semmire. — Lehetetlenség . . . lehetetlenség! . . Ennek a dolognak véget kell vetni. Tegnap a reggelizés után vitánk volt, tegnapelőtt szintén, épúgy harmadnappal ezelőtt — örökös vita és kellemetlenség! Én megígértem neki, hogy már ma válaszolok s ma meg is kapja tőlem a választ. Leonhard bevégezte toilettejét s végig tekintett magán. — Nos, siess tehát hozzá, — szólt Agenor; — eredj ; addig én itt várlak be. Leonhard mitsem válaszolt; fölvette kalapját s forgatni kezdte azt kezében. — Nagyon kellemetlen jelenet ez, — szólalt meg végre halkan , — ezt én nem gondoltam; oly könnyűnek tetszett ez a dolog, pedig ennek is megvan a nehéz oldala. Lesz könnyezés meg kifakadás .... és én oly érzékeny természetű vagyok .... Nagyon a szívemre veszem, ha nőt látok sírni... főleg Ernesztinet... ki iránt oly barátságos érzülettel viseltetem. Ejh, most jut valami eszembe — hja, ma egymást kergetik nálam a gondolatok... de a gondolat kitűnő... Halld csak, Agenor, fölkeresed a nőmet, bemutatod neki magadat, kijelented előtte érzületemet, iparkodol őt meggyőzni, hogy én méltatlanságot nem követtem el ellene ; tisztán részletezed előtte a dolgot s ráveszed, hogy ne ellenezze a szabadságot a családi hajlékban. .. és ha sikert nem aratsz. .. — Nos, ha nem aratok sikert? — Akkor azt mondod neki, hogy törvénykönyvével nem érhet célt, mert ha ő a városban él, én utazni megyek s ha ő a vidékre költöznék, vagy fürdőre menne, én a városban maradnék. . .ilyeténkép megszabadulhatna gyűlöletes jelenségemtől, minden botrány nélkül. Nos, fölkeresed őt ? •— Azonnal. — Oh, te az orvosok és barátok legjobbika vagy. Lidércnyomás alól szabadítottál föl. Az ily szívességet, mint ez, soha sem szoktuk elfeledni. Számíts a hálámra ... Én most sietve távozom, mert hiszen most fél kettőre jár s két órakor várnak rám a kávéházban . . . Jelentsd be magadat nőmnél... Azt hiszem, nem fog sokáig szórakoztatni. S Leonhardnak sugárzott arca az örömtől, hogy oly pompás gondolata támadt. Tova sietett, miközben óvatosan körültekintett, félve, hogy feleségével találkozhatik. Midőn a lépcsőkön leért, elégülten dörzsölgette kezeit, mint az iskolás gyermek, ki szerencsésen megszökhetett s gyorsan kisuhant a kapun. Harmadik fejezet. Diplomátai küldetésben: 218 .