Fővárosi Lapok 1887. augusztus (210-238. szám)

1887-08-01 / 210. szám

Hétfő, 1887. augusztus 1. 210. szám. Huszonnegyedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek-tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre .......................................8 frt. N egyedévre.................................4 frt. M egjelenik mindennap. FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések »zintugy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Az aranyos ördög. (Elbeszélés.) Szanday Zénótól. (Folytatás.) — Babérossy, zongorázzon valamit. — Nagyon helyes, — monda a százados epedő tekintettel Katicára, reményivé, hogy tánc közben , átadhatja elkészített bókjait a szép özvegynek. Szegény százados, nincs ma a te bókjaidra szük­ség ; neked csak az egyenruhád aranyos, de a fiatal Ördög kétszázezer forint dicsfényében ragyog. A háziasszony kedves szeszélyéből a hölgyek választottak magoknak táncosokat, s igy a százados a sohajtozó nevelőnő karjaiba jutott. A többi hölgyek — könnyen érthető okból — mind az est hősével óhajtottak táncolni, de azt Katica foglalta le a maga számára, úgy tehát megosztoztak a szerkesztőn, dokto­ron, szolgabirón, Fekete bácsin és a többi jelenlevő urakon. Táncoltak csak azért is, hogy Katica előtt lejtve megmutathassák, hogy másnak még hajléko- nyabtfdereka, rezgősebb mozdulata van, mint neki. Az est hőse úgy látszott, mintha észre sem venné azt a nagy vetélkedést, a mit a hölgyek miatta kifej­tettek. Bármely nőnek is díszére váló fehér fogsorát mutatva kacagott Katica tréfáin s egészen elfoglalta uj barátnőjének előzékenysége. — Mit szól ön az uj vetélytárshoz ? — kérdé szünetközben halkan a szerkesztő a századost. — Nem tartom veszedelmesnek, hisz még csak bajusza sincs. — Ha a bajusz volna a fődolog, — jegyzé meg a szerkesztő bizonyos önérzettel simogatva mellén lengő szakállát és arasznyi bajuszát. — Nőnek csinos volna, — folytatá a százados, de férfinak nagyon kicsiny, aztán az arca is olyan fehér rózsa, piros rózsa; ha lány volna, nőül venném, de mint férfi számba se vehető. — Ej dehogy is nem ; hát nem látja, mit mivei­nek a hölgyek, és a’ háziasszony szinte elfeledni lát­szik régi udvarlóit e lányarcu gávallérért. — Múló szeszély, — jegyzé meg a százados; — ismerni kell a nőket, gyakran csak arra használnak fel valakit, hogy általa egy másikat csalogassanak a horogra. — Százados ur, úgy látszik, ön nagy nőismerő. — Szakmámba vágó dolog ez, a szívügyekben gyakorlatilag érvényesítem a haditudományok elméle­tét. Szerintem minden nő egy olyan ellenséges várhoz hasonló, mely mindig teli van zendülö indulatokkal, lázongó hadi tervekkel, s jelszava: foglyul ejteni min­den férfit. Hogy foglyaikkal kegyetlenül bánnak, az köztudomású dolog; ezért én soha meg nem hódolok, csak hóditok. — Ühüm, az ám, — mondogatá bólingatva páter Basilius, ki a közeli zsölyében szundikált, s emelt hangot hallva, azt hitte hozzá beszélnek. Talán kétségbe vonja ön ezt ? — pattant fel a százados. — Az ám, az ám. Még egy futó perc, és a százados nem tudom mit mondott volna a páternak, azt talán ő maga sem tudja, ha idejében közbe nem lép a gondviselés angyala gyanánt a szép háziasszony, fölkérve a daliás századost, hogy a négyest rendezze. — Még számolunk, — mormogá a százados, dühös tekintetet vetve a szunnyadozó papra, de ez a harcias tekintet rögtön oly mosolygóra vált Katica egy pillatásától, mint mikor vihar után a napsugártól szétfutnak a felhők. III. Pár nap múlva érezhette Ördög Lajos, mit tesz az, mikor a világ tudomást vesz az ember létezéséről. A mig valaki szegény, jöhet-mehet kedve szerint, senki se törődik vele, még a korporsója fölött is csak annyi a halotti beszéd, hogy született és meghalt; ebben a két szóban benne van az egész élettörténete ; miként tűrt, vesződött, szenvedett, arra nem kiváncsi senki, mindenkinek elég a maga baja. De ha valaki a sors különös kegyéből meggazdagodva, szemébe ötlik a tömegnek, rögtön körülrajongják mint a szú­nyogok, alázatosan, vagy szivrehatón zümmögve: adakozzál, segíts rajtam, ird alá ezt az ivet, adj pénzt egy sohasom létesülő vállalathoz, légy jótékony ado­mányokból palotákat épitő árvabizottságnak tagja, Ígérd meg, hogy mindennap öt forintot juttatsz a város szegényeinek, és igy tovább, — kifogyhatatlan a szegény barátok és pártfogoltjaik programmja, de a cél mindig egy : pénz és ismét pénz; s mentül többnek juttatsz, annál többen tódulnak feléd. Nincs a világon zaklatottabb ember, mint a kiről megtudják, hogy jótékony célokra hajlandó. Alig bizonyosodtak meg a hitetlenkedölr. Ördög Lajos meggazdagodásáról, rögtön siettek megadóz­tatni. Először jött segélyért esedezni az iparosok segély-egylete, aztán az iparos-legény egylet, a ké­ményseprők, tűzoltók, csatornázok, városi lámpatisz- titók és lámpagyujtogatók, valamint az artézi kút létesítésében bujtogatók egylete; továbbá tisztelegtek nála a polgári kaszinó és az antiszemita olvasókör leg­jelesebb tagjai, szivrehatón emlékeztetve őt eme vilá­gosságot terjesztő egyesületek sötét anyagi állapotára, mely ok miatt mind ez ideig, dacára a könyvkereske­dők jajveszékeléseinek és a hírlapok hurrogó vezér­cikkeinek, üresen áll a könyvtár, mivel a hol pénz nincs, ott könyv sincs, s a könyvhiány folytán felosz­lása szélén áll az olvasókör. Mindezen küldöttségek kívánságuk szerint meg­adóztatva a lelkes pártfogót, szép rendben jöttek és mentek; csak akkor támadt egy kis szóvita, mikor az állatvédő egyesület elnöke és a verébirtd bizottság főnöke egyszerre érkezvén, mindegyik a saját ügye számára akarta megnyerni az aranyos Ördög rész­vétét, miközben egyik a másikat igyekezett tulkiabálni, a minek az lett a vége, hogy nem kaptak semmit, mert az épen akkor betoppant sírásók szövetkezeté­től meghorzadva mindketten elrohantak. Utolsónak jött a szerénységéről ismeretes ver­selő varga Klubnyik Mátyás, a ki mindenkor illetlen­ségnek tartotta az eléje tett teli boros kanoséban mara­dékot hagyni, valamint hogy nem kért ő soha senkitől semmit, csak rá célzott kötött beszédben, hogy mire volna szüksége, s mindenkor megelégedett azzal, a mit neki jó szívvel juttattak. Bárhova ment, hivatalos Tárca Szevillából. (Megfigyelések.) Mivel arról van most otthon szó, hogy Buda­pestet világvárossá emeljék, azt hiszem, bir némi érdekkel a külföldi célszerű apróságokat megfigyelni és az alkalmazhatót fölhasználásra ajánlani. Mert hiszen a világvárosok nem úgy vannak a földszinére oda dobva, mint egy könnyed rajz, egy vázlat a papírra, hogy csak a fő nagy vonásokat jelzi, s az apróbb részietekkel nem foglalkozva, azokat mintegy megveti és mellőzi. Ellenkezőleg, a világvá­rosok nagyszerű tervrajzai ki vannak töltve gyakran semmiségnek látszó apróságokkal, melyeknek össze- sége képezi, azt a tarkaságot, változatosságot és éle­tet, melyből az óriási háztömegek lakóinak mulat­sága, szórakozása vagy nagyobb kényelme áll, s gyakran ily csekélység jelentékenyen előmozdíthatja a hasznot és forgalmat a kereskedelemben s ezáltal a jólétet, vagy más részint a közegésségre lehet kiszá- mithatlan jelentőséggel. Azért ne vessünk meg egy-egy ilyen csekélysé­get, és ne Ítéljük azt meg önmagában egyedül; de úgy képzeljük, mint egy nagy kerék apró fogait, me­lyek együtt működésükben képesek egy hatalmas gé­pet jól hajtani. Spanyolországban sok primitív dolog van, de ezek között van sok olyan is, mi egy geniális főnek szaktudomány nélkül való gondolkozásához lenne ha­sonlítható, mely nem találja el ugyan a legtökélete­sebbet, de a körülményekhez mint célszerűt és tökéle- tesithetőt ösztönszerüleg megleli. Ahol égető a szükség, ahol mindennapi az elő­tolakodó hiány: először is ott kezdik el a segítséget, és ez jól van igy. Ennek mindenütt igy kellene lennie. Mi lehet például sürgősebb, fontosabb kérdés, mint az a hőmérsék,^ mely körül veszi a lakosságot, mint halat a viz ?! Éltető eleme ez úgy a felnőttnek, mint a gyermeknek, az egésségesnek és a betegnek egyaránt, vagy talán még inkább; azért fontossága 1 nem is jöhet kérdésbe. Andalúziának tele alig van; természetes volna tehát, hogy déli fekvésénél fogva a nyarának forró­nak, tikkasztónak kell lennie. S igy van-e ez csakugyan ? Ellenkezőleg! A mi fővárosunk napsütött, po­ros kánikulás napjai sokkal tikkasztóbbak és leverőb- bek, főleg pedig a lakosság ama részére, mely üdülni rö­vid időre sem szabadulhat a háztömeg izzó falai közül. A ki Svédországban vagy Norvégiában tölti a telet, nem fogja a hideget nagyon érezni, mert az épü­letek berendezése előre láthatólag védi a hekövetke­zendő kellemetlen évszak ellen. Csupa szőnyeg és lakályosság minden ; a kívánatosán melegített levegő pedig nem osonhat ki az ablakok és ajtók hézagain, mert olyanok nincsenek. S hogy a szürke égbolt so árulhassa el az évszakot: a háziak vendégszerető ke­délyessége aranyoz be mindent verőfényével. Megfordított viszonyaihoz képest igy van ez Andalúziában is, aránylag. Itt nem lévén tél, erre készülni nem kell, de vi­szont a rettegett nyárra készítenek elő mindent s en­nek enyhítésére szól az egész berendezés. A házak, udvarok madárkalitkaszerü nyíltság­gal tárják föl belsejüket. A sok erkély, ablak, rács­ajtó szabadon ereszti be a levegőt, a légáramot, mely épen azért mert szabadon járhat mindenfelől — és nem csak lopva, élesen holmi nyitva feledett résen keresztül, — nem is ártalmas, s hozza a tiszta oxygént, még jobban átszűrve azt a sok lombozaton, melyet erkélyen, ablakban, udvaron mindenütt talál, s gyak- ran kristálytiszta szökőkút is járul az üdités munká­jához. Nálunk ez az épitésmód nem lenne célszerű, mert nekünk szigorú telünk is van; de miután nya­runk viszont — az előkészületlenségnél fogva — tikkasztóbb az andaluziai nyárnál, ezt kellene lehe­tőleg enyhítenünk. Mert mikép remélhetük mi, hogy az idegenből fogja magát nálunk érezni, ha sem .télen, sem nyáron nem talál olyan légkört, mely neki kellemes ? Lehet bármi féle szórakozása, de ha lázas álla­pothoz hasonló hideg vagy meleg gyötri, bizony men­tül elébb szökni fog. Első teendője lenne tehát azoknak, kik az ide­geneket Budapestre vonzani törekesznek, a légmér­séklet enyhítése. A téli előkészület kevesebb figyelmet vesz igény­be, mert hisz a hideg ellen magunkat is lehetőleg védni szoktuk. De mindemellett a szállóházak föladata lenne ízléses meleg szőnyegekkel disziteni és kelle- mesbiteni a lakosztályokat az ehhez szokott idegenek számára, kik megkívánják a függönyös, nyáron pedig a szúnyoghálós ágyakat, mert a nyoszolyák e védő sátor nélkül nagyon szegényesnek, hiányosnak tűnnek is föl előttük. E mellett a fűtésnek kell nagyon szabályosnak lennie, és lehetőleg mérsékelt árúnak, hogy a »mele­gített levegő« megvétele ne járjon igen nagy áldozat­tal, hanem mintegy természetesen a szobához tar­tozzék. Természetesen az utcán is folytatni kell a kelle­mes benyomások előidézését. Az utcák tisztasága, a hó és viz ügyes eltaka­rítása nagyon szükségesek. A ki bérkocsin jár, az nem érzi a hideget sem, de a ki lóvasuton vagy társas-kocsin szorong, az már rosszabbul jár az örökösen nyitódé, záródó vagy épen nyitva hagyott ajtók miatt, melyeknek kezelésében épen semmi rendszer nincsen. Gyakran egy útközben felugrott, de már a kocsi belsejébe nem fért egyén válla tartja nyitva a rést a betóduló, besivitó hideg légvonatnak. Nem lehetne-e e bajon úgy segitni, hogy csak bizonyos számú egyént vegyenek föl és csak a fölszálló helyeken. Továbbá a kocsikban a láb alatt télen mennyi

Next

/
Thumbnails
Contents