Fővárosi Lapok 1887. augusztus (210-238. szám)
1887-08-01 / 210. szám
Hétfő, 1887. augusztus 1. 210. szám. Huszonnegyedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek-tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre .......................................8 frt. N egyedévre.................................4 frt. M egjelenik mindennap. FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések »zintugy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Az aranyos ördög. (Elbeszélés.) Szanday Zénótól. (Folytatás.) — Babérossy, zongorázzon valamit. — Nagyon helyes, — monda a százados epedő tekintettel Katicára, reményivé, hogy tánc közben , átadhatja elkészített bókjait a szép özvegynek. Szegény százados, nincs ma a te bókjaidra szükség ; neked csak az egyenruhád aranyos, de a fiatal Ördög kétszázezer forint dicsfényében ragyog. A háziasszony kedves szeszélyéből a hölgyek választottak magoknak táncosokat, s igy a százados a sohajtozó nevelőnő karjaiba jutott. A többi hölgyek — könnyen érthető okból — mind az est hősével óhajtottak táncolni, de azt Katica foglalta le a maga számára, úgy tehát megosztoztak a szerkesztőn, doktoron, szolgabirón, Fekete bácsin és a többi jelenlevő urakon. Táncoltak csak azért is, hogy Katica előtt lejtve megmutathassák, hogy másnak még hajléko- nyabtfdereka, rezgősebb mozdulata van, mint neki. Az est hőse úgy látszott, mintha észre sem venné azt a nagy vetélkedést, a mit a hölgyek miatta kifejtettek. Bármely nőnek is díszére váló fehér fogsorát mutatva kacagott Katica tréfáin s egészen elfoglalta uj barátnőjének előzékenysége. — Mit szól ön az uj vetélytárshoz ? — kérdé szünetközben halkan a szerkesztő a századost. — Nem tartom veszedelmesnek, hisz még csak bajusza sincs. — Ha a bajusz volna a fődolog, — jegyzé meg a szerkesztő bizonyos önérzettel simogatva mellén lengő szakállát és arasznyi bajuszát. — Nőnek csinos volna, — folytatá a százados, de férfinak nagyon kicsiny, aztán az arca is olyan fehér rózsa, piros rózsa; ha lány volna, nőül venném, de mint férfi számba se vehető. — Ej dehogy is nem ; hát nem látja, mit miveinek a hölgyek, és a’ háziasszony szinte elfeledni látszik régi udvarlóit e lányarcu gávallérért. — Múló szeszély, — jegyzé meg a százados; — ismerni kell a nőket, gyakran csak arra használnak fel valakit, hogy általa egy másikat csalogassanak a horogra. — Százados ur, úgy látszik, ön nagy nőismerő. — Szakmámba vágó dolog ez, a szívügyekben gyakorlatilag érvényesítem a haditudományok elméletét. Szerintem minden nő egy olyan ellenséges várhoz hasonló, mely mindig teli van zendülö indulatokkal, lázongó hadi tervekkel, s jelszava: foglyul ejteni minden férfit. Hogy foglyaikkal kegyetlenül bánnak, az köztudomású dolog; ezért én soha meg nem hódolok, csak hóditok. — Ühüm, az ám, — mondogatá bólingatva páter Basilius, ki a közeli zsölyében szundikált, s emelt hangot hallva, azt hitte hozzá beszélnek. Talán kétségbe vonja ön ezt ? — pattant fel a százados. — Az ám, az ám. Még egy futó perc, és a százados nem tudom mit mondott volna a páternak, azt talán ő maga sem tudja, ha idejében közbe nem lép a gondviselés angyala gyanánt a szép háziasszony, fölkérve a daliás századost, hogy a négyest rendezze. — Még számolunk, — mormogá a százados, dühös tekintetet vetve a szunnyadozó papra, de ez a harcias tekintet rögtön oly mosolygóra vált Katica egy pillatásától, mint mikor vihar után a napsugártól szétfutnak a felhők. III. Pár nap múlva érezhette Ördög Lajos, mit tesz az, mikor a világ tudomást vesz az ember létezéséről. A mig valaki szegény, jöhet-mehet kedve szerint, senki se törődik vele, még a korporsója fölött is csak annyi a halotti beszéd, hogy született és meghalt; ebben a két szóban benne van az egész élettörténete ; miként tűrt, vesződött, szenvedett, arra nem kiváncsi senki, mindenkinek elég a maga baja. De ha valaki a sors különös kegyéből meggazdagodva, szemébe ötlik a tömegnek, rögtön körülrajongják mint a szúnyogok, alázatosan, vagy szivrehatón zümmögve: adakozzál, segíts rajtam, ird alá ezt az ivet, adj pénzt egy sohasom létesülő vállalathoz, légy jótékony adományokból palotákat épitő árvabizottságnak tagja, Ígérd meg, hogy mindennap öt forintot juttatsz a város szegényeinek, és igy tovább, — kifogyhatatlan a szegény barátok és pártfogoltjaik programmja, de a cél mindig egy : pénz és ismét pénz; s mentül többnek juttatsz, annál többen tódulnak feléd. Nincs a világon zaklatottabb ember, mint a kiről megtudják, hogy jótékony célokra hajlandó. Alig bizonyosodtak meg a hitetlenkedölr. Ördög Lajos meggazdagodásáról, rögtön siettek megadóztatni. Először jött segélyért esedezni az iparosok segély-egylete, aztán az iparos-legény egylet, a kéményseprők, tűzoltók, csatornázok, városi lámpatisz- titók és lámpagyujtogatók, valamint az artézi kút létesítésében bujtogatók egylete; továbbá tisztelegtek nála a polgári kaszinó és az antiszemita olvasókör legjelesebb tagjai, szivrehatón emlékeztetve őt eme világosságot terjesztő egyesületek sötét anyagi állapotára, mely ok miatt mind ez ideig, dacára a könyvkereskedők jajveszékeléseinek és a hírlapok hurrogó vezércikkeinek, üresen áll a könyvtár, mivel a hol pénz nincs, ott könyv sincs, s a könyvhiány folytán feloszlása szélén áll az olvasókör. Mindezen küldöttségek kívánságuk szerint megadóztatva a lelkes pártfogót, szép rendben jöttek és mentek; csak akkor támadt egy kis szóvita, mikor az állatvédő egyesület elnöke és a verébirtd bizottság főnöke egyszerre érkezvén, mindegyik a saját ügye számára akarta megnyerni az aranyos Ördög részvétét, miközben egyik a másikat igyekezett tulkiabálni, a minek az lett a vége, hogy nem kaptak semmit, mert az épen akkor betoppant sírásók szövetkezetétől meghorzadva mindketten elrohantak. Utolsónak jött a szerénységéről ismeretes verselő varga Klubnyik Mátyás, a ki mindenkor illetlenségnek tartotta az eléje tett teli boros kanoséban maradékot hagyni, valamint hogy nem kért ő soha senkitől semmit, csak rá célzott kötött beszédben, hogy mire volna szüksége, s mindenkor megelégedett azzal, a mit neki jó szívvel juttattak. Bárhova ment, hivatalos Tárca Szevillából. (Megfigyelések.) Mivel arról van most otthon szó, hogy Budapestet világvárossá emeljék, azt hiszem, bir némi érdekkel a külföldi célszerű apróságokat megfigyelni és az alkalmazhatót fölhasználásra ajánlani. Mert hiszen a világvárosok nem úgy vannak a földszinére oda dobva, mint egy könnyed rajz, egy vázlat a papírra, hogy csak a fő nagy vonásokat jelzi, s az apróbb részietekkel nem foglalkozva, azokat mintegy megveti és mellőzi. Ellenkezőleg, a világvárosok nagyszerű tervrajzai ki vannak töltve gyakran semmiségnek látszó apróságokkal, melyeknek össze- sége képezi, azt a tarkaságot, változatosságot és életet, melyből az óriási háztömegek lakóinak mulatsága, szórakozása vagy nagyobb kényelme áll, s gyakran ily csekélység jelentékenyen előmozdíthatja a hasznot és forgalmat a kereskedelemben s ezáltal a jólétet, vagy más részint a közegésségre lehet kiszá- mithatlan jelentőséggel. Azért ne vessünk meg egy-egy ilyen csekélységet, és ne Ítéljük azt meg önmagában egyedül; de úgy képzeljük, mint egy nagy kerék apró fogait, melyek együtt működésükben képesek egy hatalmas gépet jól hajtani. Spanyolországban sok primitív dolog van, de ezek között van sok olyan is, mi egy geniális főnek szaktudomány nélkül való gondolkozásához lenne hasonlítható, mely nem találja el ugyan a legtökéletesebbet, de a körülményekhez mint célszerűt és tökéle- tesithetőt ösztönszerüleg megleli. Ahol égető a szükség, ahol mindennapi az előtolakodó hiány: először is ott kezdik el a segítséget, és ez jól van igy. Ennek mindenütt igy kellene lennie. Mi lehet például sürgősebb, fontosabb kérdés, mint az a hőmérsék,^ mely körül veszi a lakosságot, mint halat a viz ?! Éltető eleme ez úgy a felnőttnek, mint a gyermeknek, az egésségesnek és a betegnek egyaránt, vagy talán még inkább; azért fontossága 1 nem is jöhet kérdésbe. Andalúziának tele alig van; természetes volna tehát, hogy déli fekvésénél fogva a nyarának forrónak, tikkasztónak kell lennie. S igy van-e ez csakugyan ? Ellenkezőleg! A mi fővárosunk napsütött, poros kánikulás napjai sokkal tikkasztóbbak és leverőb- bek, főleg pedig a lakosság ama részére, mely üdülni rövid időre sem szabadulhat a háztömeg izzó falai közül. A ki Svédországban vagy Norvégiában tölti a telet, nem fogja a hideget nagyon érezni, mert az épületek berendezése előre láthatólag védi a hekövetkezendő kellemetlen évszak ellen. Csupa szőnyeg és lakályosság minden ; a kívánatosán melegített levegő pedig nem osonhat ki az ablakok és ajtók hézagain, mert olyanok nincsenek. S hogy a szürke égbolt so árulhassa el az évszakot: a háziak vendégszerető kedélyessége aranyoz be mindent verőfényével. Megfordított viszonyaihoz képest igy van ez Andalúziában is, aránylag. Itt nem lévén tél, erre készülni nem kell, de viszont a rettegett nyárra készítenek elő mindent s ennek enyhítésére szól az egész berendezés. A házak, udvarok madárkalitkaszerü nyíltsággal tárják föl belsejüket. A sok erkély, ablak, rácsajtó szabadon ereszti be a levegőt, a légáramot, mely épen azért mert szabadon járhat mindenfelől — és nem csak lopva, élesen holmi nyitva feledett résen keresztül, — nem is ártalmas, s hozza a tiszta oxygént, még jobban átszűrve azt a sok lombozaton, melyet erkélyen, ablakban, udvaron mindenütt talál, s gyak- ran kristálytiszta szökőkút is járul az üdités munkájához. Nálunk ez az épitésmód nem lenne célszerű, mert nekünk szigorú telünk is van; de miután nyarunk viszont — az előkészületlenségnél fogva — tikkasztóbb az andaluziai nyárnál, ezt kellene lehetőleg enyhítenünk. Mert mikép remélhetük mi, hogy az idegenből fogja magát nálunk érezni, ha sem .télen, sem nyáron nem talál olyan légkört, mely neki kellemes ? Lehet bármi féle szórakozása, de ha lázas állapothoz hasonló hideg vagy meleg gyötri, bizony mentül elébb szökni fog. Első teendője lenne tehát azoknak, kik az idegeneket Budapestre vonzani törekesznek, a légmérséklet enyhítése. A téli előkészület kevesebb figyelmet vesz igénybe, mert hisz a hideg ellen magunkat is lehetőleg védni szoktuk. De mindemellett a szállóházak föladata lenne ízléses meleg szőnyegekkel disziteni és kelle- mesbiteni a lakosztályokat az ehhez szokott idegenek számára, kik megkívánják a függönyös, nyáron pedig a szúnyoghálós ágyakat, mert a nyoszolyák e védő sátor nélkül nagyon szegényesnek, hiányosnak tűnnek is föl előttük. E mellett a fűtésnek kell nagyon szabályosnak lennie, és lehetőleg mérsékelt árúnak, hogy a »melegített levegő« megvétele ne járjon igen nagy áldozattal, hanem mintegy természetesen a szobához tartozzék. Természetesen az utcán is folytatni kell a kellemes benyomások előidézését. Az utcák tisztasága, a hó és viz ügyes eltakarítása nagyon szükségesek. A ki bérkocsin jár, az nem érzi a hideget sem, de a ki lóvasuton vagy társas-kocsin szorong, az már rosszabbul jár az örökösen nyitódé, záródó vagy épen nyitva hagyott ajtók miatt, melyeknek kezelésében épen semmi rendszer nincsen. Gyakran egy útközben felugrott, de már a kocsi belsejébe nem fért egyén válla tartja nyitva a rést a betóduló, besivitó hideg légvonatnak. Nem lehetne-e e bajon úgy segitni, hogy csak bizonyos számú egyént vegyenek föl és csak a fölszálló helyeken. Továbbá a kocsikban a láb alatt télen mennyi