Fővárosi Lapok 1888. június (151-180. szám)

1888-06-01 / 151. szám

n Péntek, 1888. június 1. 151. szám. Huszonötödik évfolya Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek-tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési díj: Félévre ................................8 frt N egyedévre .....................4 frt M egjelenik mindennap. FŐVÁROSI LÁPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest., ferenciek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Chamisso-búl. Atyám, oh miért bánsz így velem ? Szétzúzod szívem könyörtelen. Parancsodra öt elűztem én, De — mit titkoljam — nem feledem. O él még bennem, magam halott, Úgy teszek, a mint parancsolod. Megtörve e szív s az akarat, Lányodnak csak egy vágya marad : Ha lecsukódnak majd e szemek, S a tieidben tán köny remeg, Hol anyám sirján az orgonafa, Engemet is majd temess oda. Brády Albert. — ----­M egváltva. (Elbeszélés.) I is, tudja doktor, gyomot nem szoktunk ültetni a virág mellé. — De talán mégis jobb ott hagyni, mint téves­től kitépni a virágot is vele együtt. Nem tudom, hon­nan az ellenszenv Radnay iránt. Én egy ritka, nemes jellemű férfinak ismerem, kire a mellett még nem mindennapi jövő vár. Születését szokták gáncsul fel­hozni, hanem azt egyikünk sem határozhatja meg, hogy hány ágú koronával jöjjön a világra. — A na­gyobb baj, Ilonra legalább az, hogy úgy látszik, Had* nay nem akarta viszonozni érzelmét.- Ah! szó sem lehet róla — lépett Serédy hirtelen az orvos szavainak nyomába a sértett hiú­ság hangján. — Üres, beteges képzelődés az egész, semmi egyéb. Futó ábránd, minő tucat számra szokta az embert meglepni, mikor még fiatal és heve­sen dobog a szive. Egy-két nap és kész a kiábrán­dulás. — Az az egy-két nap már régen elmúlt, én úgy Irta Gl. Balogh Arthur. (Folytatás.) — Nos hát mi köze mindezeknek az én leányom­hoz ? — mondá Serédy türelmetlenül, majdnem bo- szüsan. — Azt önnek, mint atyának kell legjobban tu dnia. — Tudom, hogy semmi. A két utolsónak meg épen semmi. — Hátba mégis több, mint kegyed gondolná. — Az nem lehet! képtelenség! Az a gyer­mek ? — hisz három férfit sem lát ebben a városban. Ab orvos ! ez nagyon ferde diagnózis ! — Talán nem olyan nagyon. Nem vette ön észre, hogy valakivel rokonszenvezett volna azok közül, kikkel abban az időben össze jött, a honnan ez a búskomorság kezdődik ? Csak gondoljon utána. — Megáll az eszein, doktor. — Majd én segitek akkor. Nem gondolá, hogy liadnay Jenő iránt érzett Ilon valamit? Serédynek ajkára fagyott a szó e név hal­latára. — Hadnay iránt ? — ismétlő aztán magához térve megütődéséből. — Én alig láttam, hogy két szót is szólott volna az hozzá. De még ha úgy volna hiszem. — Nagyon érzékeny gyermek volt — az igaz — mindig; meg örökké a könyveket bújta, onnan szivta magába azt az ábrándosságot, azt a nagy érzékeny­séget, melynek még a titokban maradt gondolat is fáj. Azok az átkozott regények! — Mondtam mindig, hogy ne engedjék örökké á felhők közt, a csillagok­ban járni. íme, ez a vége!' — Bizony pedig, ha igy tart, oda jut a csilla­gok közé, igazi angyal lesz belőle. Mély gondolatokba (merülten hallgatá Serédy e szavakat. Félig kétkedőn tekintett az orvosra, hogy valóban úgy van-e, á mint beszéli. De annak nyugodt, komoly arca épen nem engedte az ellenke­zőt következtetni. Föltette magában, hogy a legéberebb figyelem-' mel fogja kisérni a legcsekélyebb tünetet, mi leányán mutatkozik s a mikor látta, hogy állapotában nem áll be javulás, rémülten kapdosott minden után, mitől gyógyulást remélhetett. O maga találgatta a hasz­nálandó orvosi szereket. — Talán egy kis légváltozás, orvos ? — kérdé aggódón, — most fürdő-idény van, nem jó lenne a hazai nagyobb fürdők valamelyikét felkeresni, csak úgy szórakozásképen ? — Nem fog ártani, — mondá egykedvűen az orvos. A telet úgy sem töltheti itten. Köhög és fehér orcáin beteges pirosság ül ki olykor, az egy uj baj szimptómája. Még az is! — gondolá Serédy zúgó, kábult agygyal, kétségbeesetten. Közelgett az aratás ideje. Eszébe sem jutott az most Serédynek. Siettek a készülődéssel és pár nap múlva útban volt leányával egyik hazai déli fürdő felé. Onnan a kellemetlen, esős időjárás űzte el őket. Sorra vettek egy párat a hazai fürdőkből s a mikor Serédy látta, hogy azokban még alig indult meg a mozgalmasabb élet, idegen földön keresett azt, mit még ide benn nem adhatott: szórakozást, feledést. Cleichenberg, Abbázia, Arco, Iiiva sorra következ­tek. De a fiatal leány olyan álmatagon, fáradtan te­kintett mindent, mintha mindegy volna teljesen neki, bárhová viszik is. S egy havi vándorlás után, mikor haza tértek, az utazás kimerültsége csak növelte be­tegségét. Serédy vigasztalhatatlan volt. Egy pazar költekezéseiről dúsgazdagnak hitt megyebeli úri ember váratlan bukása hozta ép ekkor nagy izgalomba a kedélyeket, mikor Serédy a leányá­val haza tért. A mint rebesgették, többen is követni fogják a bukásban a bőkezű gavallért, csupa jó em­berei. kik barátságból meg nem tagadhatták, hogy egy csomó váltó alá oda ne Írják a nevöket. Serédy is ott volt ezek közt a jó barátok közt, kik most »ba­rátságból« a zavarok szélére jutottak. Egyik fizetési határidő a másik után jött, azzal eleinte komoly fel­hívások, majd pörrel. végrehajtással való fenyegeté­sek. Serédy nagyon hamar tisztában volt a helyzet­tel. Tudta, mi fog-bekövetkezni elébb-utóbb. miután arra nagyon büszke volt. hogy bárkinek is segélyét igénybe vegye; de egy ideig még neje előtt titkolni igyekezett a valót. De nem sokáig lehetett. S egy na­pon kijelenté nejének, hogy nincs menekvés, a b—i birtok eladása az egyedüli mentő eszköz. Ha tisztes­séges árt adnak érte, megvonulnak a t—i kisebb jószágon s talán még idővel ki lehet köszörülni a csorbát, mely vagyonúkon esett. Jobb önként meg­tenni, mint kényszerűségből, potom áron bocsátani kótyavetyére. Serédyné kétségbeesett. Igazán úgy jő a bal­sors, mint a jégeső. Elébb egy-két szem, aztán rá­Yeszprém uj püspöke. (Báró Hornig.) (N.) Püspöknek még fiatal férfi, csak negyven- nyolcas , de tetőtűi talpig komoly férfi volt már ifjú­korában is. Vallásos, tudományos, higgadt gondol­kozásig alapos műveltségű, kötelességeit erősen érező, az emberekkel bánni tudó férfi. Ezért lett a primás bizalmi férfiává s ezért Szolgált úgy hatodfél éven át a vallásügyi minisztérium tárcájánál, a kath. ügye­ket előadó tanácsosi állásban, hogy a kormány és a főpapság egyaránt meg voltak elégedve működésével. Ezért emlegették az utóbbi időkben, valahányszor egy püspöki szék megürült, őt is a kinevezendő jelöl­tek közt mindig. Mert a kormánynál rendszerezett ez állás ha­gyományos lépcső már a püspökséghez. Onnan lépett Lipovniczky István a nagyváradi püspöki székre, Samassa József a szepesire, Dulánszky Nándor a pécsire, Szabó Imre és Hidassy Kornél a szombat­helyire. Csak egy volt még, ki nem kapott onnan megyés püspökséget, az egykor száműzetésben élt Rónay Jácint, de ő is megkapta a püspöki címet és a fiatalabb királykisasszony tudományi nevelője lett. Az uj püspököt a tárca hivatalnokai nagyon szerették, s bár örvendenek előmenetelének, sajnál­kozva válnak meg tőle. Mert jó kar társ, rokonszen­ves férfi és kiváló munkaerő volt. Távol van természe­tétől minden csillogási, szereplési vágy s az a min­denhol feltűnni törekvő izgékonyság, a mi sehogy sem összhangzik a főpapi működés komolyságával. Még a ki áskálódott is előmenetele miatt, csak oly vádakat tudott ő rá fogni, melyek csak mosolyt éb­resztettek. Mikor a váci püspöki szék jelöltjeként emlegették, valaki elterjeszté róla, hogy poroszor­szági szülött, ki nem tud magyarul. Pedig mennyi vallástudományi magyar tanulmánya jelent meg már sok évvel azelőtt a »Religió«-ban s hányszor tartott jó magyar bitbeszédet a templomi szószéken. Yoltakép Budán született 1840-ben, hol atyja akkor mint mérnök foglalkozott, az osztrák állam- vasút társaság szolgálatában, vasúti előmunkálatok­ban véve részt. A Hornig-családnak voltakép Ko­máromban van a családi kúriája és ódon épülete. A püspök atyjának változatos élete volt. A harmincas években mint osztrák katona szolgált Milanóban s valami kisebb fegyelmi hiba miatt hátat fordított Milánónak s gyalog ment Franciaországba. Nem sokára az Algírt elfoglaló francia seregben mint ön- kénytes szolgált. Majd Franciaországba visszatérve, mérnök lett s úgy került vissza Budára. Két fia lett, egyik, mint a magyar államvasut derék, szorgalmas felügyelője, néhány évvel ezelőtt halt meg. A má­sik most láp a veszprémi püspökség fényes állására. Már a középiskolákban, Bécsben, Budán, Nagy- Szombaton kitűnt szorgalma és eszessége által. Pap­nak készült a pesti egyetemen s a bécsi Augustine- umban s mikor hittudorrá avatták, csakhamar a pesti papnevelő-intézet tanulmányi felügyelője lett. Négy évvel később, 1870-ben, az újszövetségi szentirás ta­nulmányainak rendes tanárává nevezték ki s e tan­széken nyolc évig működött, miközben hat évig szer­kesztette a »Religió«-t. A primás rokonszenvét ez időben nagyon megnyerte s 1878-ban esztergomi ka- nonokságra emelte, rábízva a primási iroda vezetését. Onnan jött Budára a kath. vallási ügyek osztályta­nácsosának. Ez állásában is számos kitüntetésben részesült: babolcsai címzetes apát s majd scardoniai választott püspök lett, sőt osztály tanácsosi állásához megkapta a miniszteri tanácsosi rangot is, a melylyel eddig ez állásban csak Lipovniczky Istvánt ru­házták fel. Ez volt eddigi pályája. Most még sokkal na­gyobb állás, de nehéz munka is vár rá, mert a püs­pökség anyagilag nincs rendben. De remélhető, hogy ő néhány év alatt rendbe hozza, mert gazdálkodás tekintetében is a primás tanítványa, ki — mint mondják — jelen lesz püspöki beiktatásán is. Min­denki joggal reméli, hogy jeles püspöke lesz Veszp­rémnek s egyszersmind pártolója a tudományoknak, irodalomnak és a művészetnek is. A „Jó-sziv“ a színpadon. (Nemzeti szinház, május .'51-dikén: »A jószivü. ember«, Jókai Mórtól, s zeneakademiai hangverseny.) (R.) A májusi természet vonzó erejével, kivált napfényes, meleg ünnepnap estjén, a legélénkebb színi előadásé s a legmiivészibb hangversenyé sem verse­nyezhet. Ez magyarázza meg — és csupán ez is teszi megbocsáthatóvá, — hogy midőn a »Jó-sziv« színi bizottsága tegnap a nemzeti színházban szerfölött érdekes előadást rendezett a leggenialisabb humoris­tánk alkalmi uj vigjátékával és két európai hírű zeneművészünk magán-játékával: a nézőtéren üres páholyok és még nagyobb számmal üres zártszékek is maradhattak. Azt szerettük volna hirdetni, annyian voltak, a mennyien befértek. De csak szép számmal voltak s a páholyokban és földszinten közéletünk számos kitűnőségét lehetett látni. Az est fele az általános jó kedvé volt. Jókai Mór vigjátéka: »A jószivü ember« fris ötleteivel, egymást gyorsan váltó tarka jeleneteivel s mindig növekedő csoportozatával folyvást nevettető a közön­séget. Szerencsés alkalmi ötlet az egész, kerek for-

Next

/
Thumbnails
Contents