Fővárosi Lapok 1888. október (271-301. szám)

1888-10-01 / 271. szám

Hétfő, 1888. október 1. 271. szám. Huszonötödik évfolyam, Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek-tere 3# sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre ..................................8 frt ■ e^yedóvre ......................4 frt E gyes szám 6 kr. g"~'...... F ŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-tere, Athenaeiim-épület) küldendők. A „Fővárosi Lapok“ előfizetési fölhívását a 25-dik, vagyis a századnegyedes évfolyam utolsó negyedére ajánljuk a hazai müveit közönség szives figyelmébe. Minden nap (hétfőn is) megjelenő szép- irodalmi és társadalmi napi lapunkat dolgozótársak igen széles köre támogatja: kitűnő veteránok s jeles fiatal erők. Vezérelvünk : jó ízlés, nemzeti műveltség, társadalmi haladás. Előfizetési ár: évnegyedre 4 frt, félévre 8, egész évre 16 frt. A postautalványok vagy pénzeá levelek e cim alatt küldendők: »A Fő­városi Lapok kiadó hivatalának Budapesten.« Királyok pártfogolja. (Elbeszélés.) Irta Palotás Fausztin. I. Báthy Gábor a levelényi plébános kurtanyakú, kövér ember volt. Ezen lustaságra hajlandó testalkat dacára naponta korán kelt, a reggeli előtt hosszú sé­tát tett a plébániához tartozó tágas kertben, de leg­többször a faluban. Szívesen időzött a kerekes-kútnál élénk kedvteléssel szemlélgetve a vízért jövő leány­sereget s a beszédesebb menyecskék festői csoportját. Aztán elballagott a kántorhoz, meghitt barátjához, akit mindig ébren talált: megkináltatta magát egy pohárka ágyas pálinkával, átadta a torony kulcsát a sekrestyésnek, (templomszolga, harangozó egy sze­mélyben) a mi annyit jelentett, hogy a misére elsőt lehet harangozni; — és mindezen tiszteletre méltó szokás záradékául megsimogatta a kántor alig tizen­három éves Esztike lányának formás ábrázatát,selyem- puhaságú hullámos fürtéit. Tiz esztendeje lelkészkedik Levelényen, a mely­nek lakói kivétel nélkül szegény telepitvényesek. Az alföld különböző részéből, nagyobb uradalmakból, hol keserves az élet, elpusztult telepitvényes kertészsé- gekből szállingóztak ide, a jobb sors, a szebb jövő reményében.^ A terület tulajdonosának jóvoltából a részükre kimért hely legmagasabb dűlőjén községet alkottak rövid félév alatt. Mindenik családfő kapott az építéshez elegendő anyagot, sőt pénzbeli segélyt is ; vagyis: a ki a településsel járó kötelezettségeknek magát alávetette, az új otthon alkotásához szüksé­ges támogatásban részesült. A községházat, az iskolát, a paplakot a föld­birtok tulajdonosa Levelényi Menyhért építtette a saját költségén. A ki falut alkot, ennyi áldozat alól magát ki nem vonhatja. A csinos templom csak ta­valy épült közadakozásból, állami és szép fejedelmi segélylyel. A falu közepén büszkélkedik, fasoros út vezet hozzá. A kántor lakása a torony északi irányá­ban van ; zsindelyes épület, magas ablakával a tér kőfeszületére néz. A plébános reggelenként csak azt szemléli, hogy félre van-e húzva az ablak hófehér függönye ? Akkor nyugodtan kopogtatja meg az üve­get s bekiáltja a »jó reggelt« barátságos hangon. A kántor rendesen a konyhaajtóban várja ked­ves vendégét. Gyöngéd szívélyességgel üdvözlik egy­mást. Gyermekkori ismerősök, együtt jártak iskolába. Az a távolság, a mely egy jövedelmező plébánia tu­lajdonosát a szegény kántortól társadalmilag is oly szembeszökőn elkülöníti, a köztük való jó viszonyt nem lazította meg. Igaz és benső az, mint a fiatal kor játszi éveiben.. . Enyhe májusi regg van. A plébános szokottnál tovább időzött kertjében, a melynek gyümölcsfái ja­vában virágoztak. Elszomorodva tapasztalta, hogy az éjjel a szeszélyesen változó tavaszi légáramlat ködöt hajtott ide, a melynek mérge — mint azt a sok fony- nyadt hajtás mutatja — megölte az éltető nedvet, s parányi hüvelyében megfeketité a gyümölcs csiráját. Veszteség, a mit lehetetlen bizonyos lehangoló érzés nélkül mérlegelni. Ezalatt szinte megfelejtkezett a szokásos látogatásról; de a harangozó, bedugva bor­zas fejét a kertajtón, a kötelező tiszteletadás nélkül harsányan felé kiáltott. — Főtisztelendő úr ! az isten szerelmére, hol késik oly soká? A lelkiatya hirtelenében nem gondolhatott mást. minthogy a misére harangozás kiszabott idejét szerencsésen elelmélkedte s a lelkiismeretes férfiú e szabálytalanságot tovább nem tűrheti. Oda nyújtotta a torony vaskos kulcsát. — Nem ezért jöttem, — mondta fúladozva. — Baj van a kántor úrnál. Ilyen borzasztó esetet hal­lani ... A plébános nem ért rá a kérdezősködésre. Bá- | mulatós fürgeséggel szökött ki a kertből s egy perc I alatt tette meg a kántor lakásáig vivő útat. A ha­rangozó kiszolgált baka létére nem hirt vele lépést tartani. A templom-térnek ez az oldala eléggé népes volt már. Az első kisbiró az éjjeli őrök felügyelője kivörösödött képpel magyarázott a kútról ide szaladt fehérnépnek, a harangozó lármájára kicsődűlt szom­szédoknak. Duzzadt nyelvvel szidta éber közegeit. •— Aristomot a gazembereknek, nem pedig köz­ségi kenyeret! Azért fizetjük őket, hogy a korcsmá­ban virrasszanak, a rablók pedig barátságosan betör­nek a békés hajlékba s meggyilkolják védtelen la­kóit. A bekötözött utcaajtó, a deszkával beszegezett ablak, meg ez a nagy csöndesség, mást nem bizo­nyíthat. A hallgatóságnak bizony a foga vacogott ettől az alaposnak látszó magyarázattól. Ekkor ért oda a plébános. Az erős lihegéstől s az ismeretlen veszedelem érzetétől nem birt szóhoz jutni. Jóságos arcán már akkor is megdöbbenés tük­rözött, midőn a csoportot, meg az ablakra szögezett deszkadarabot megpillantotta. A hurokkal mestersé­gesen bekötött ajtó, a félfákon keresztbe fektetett támasztó rúd pedig leverő hatással volt reá. A jegyzőt, Keketye Pál úrat, édes álmából za­varta föl a hi óh hir, de a községi botos-hadnagyot (a helybeli rendőrfőnököt) nem találták sehol. Éjfélig a nagy-korcsmában dőzsölt, de mostanig nem ment haza. Megérdemelné, hogy irigyelt állásából egysze­rűen elcsapják. A plébános rövid habozás után .elővette éles metsző-kését s az ügyes hurkot egy szeléssel átvágta,, mire árúd leesett, az ajtó pedig nyikorogva magától kitárult. Elsőnek lépett az udvarba, innét erősbödű szívdobogással a konyhába. A bátor kisbiró óvato­san a háta mögé húzódott, mig a kíváncsibb menyecs­kék az udvar felőli kis ablakon merészkedtek kukucs­kálni a szobába. Persze ijed tőkben csak az üvegről visszaverődő képmásukat látták .... A szoba ajtaja nyitva volt. Az ágyak vetetle- nek, minden regényes bútordarab a helyén áll. A kis ablakon beszűrődő világosság nem mutat semmi bor­zalmast : betörésnek, rablásnak nincs nyoma, a fali óra nyugodtan ketyeg, az almárjom tetején érintet­lenek a csinos csészék, emlék-poharak, a kántor egy­házi könyvei, a búcsúztatók szinebagyott füzetei. De hát hová tűntek el a lakók: az a talpig becsületes­higgadt gondolkozású ember, csodaszép leánykájá­val ? Mi történhetett velők ? (Folyt, köv.) Az őszi mütárlat. (Első körültekintés.) (m.) A műcsarnok termei tegnap nyíltak meg újra, egyelőre a műkritikusok számára; mig a nagy közönség mától fogva nézheti meg az őszi kiállítást. A tegnapi bemutatón jelen volt gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter is, Berze- viczy Albert államtitkár és Szalag Imre osztálytaná­csos kíséretében. A miniszter, kit Harkányi Frigyes, Keleti Gusztáv, dr. Szmrecsányi Miklós titkár és Telepy Károly műtárnok fogadtak, a kiállítás megte- kintése után rövid beszédben fejezte ki elismerését a tárlat sikere fölött s hangsúlyozta a hazai művészet felvirágzásának fontosságát s Ígérte, hogy mindig szivén fogja viselni a műcsarnok sorsát. Az összes helyiségek megteltek képekkel, szob­rokkal. Se termekben ezúttal a belga művészet majd­nem oly gazdagon van képviselve, mint a magyar. Mindjárt az első séta alkalmával szembetűnik e je­lenség s ez adja meg a mostani kiállításnak szokat­lanabb jellegét. A német festők szentimentális gen- re-jai, chablonszerű tájképei, kicsinyes históriai mo­tívumai helyébe az erőteljes reálizmus s a bevégzett technika számos j óravaló alkotását kaptuk. A két­száznyolcvanegy kép és szobor közűi egy hián százat a hazai erők állították ki, mig hetvennégy mű Bel­giumból érkezett; a többi pedig az olasz, német, osz­trák, norvég, francia és angol képirásról ad muta­tót. Lengyelországot, melynek festői az utóbbi évek­ben nagyobb számmal keresték föl kiállításainkat, csupán egy művész képviseli: Kozakievicz A. egy ki­sebb életképpel, melynek cime »Az anya és gyermeke.« Örvendetes dolog, hogy a német irány mindjob­ban elveszti uralmát nálunk. Még alig hat-hét évvel ezelőtt a bécsi és müncheni műkereskedők jóvoltából teltek meg kiállítási termeink s meg kellett eléged­nünk a másod- és harmadrendű német festőművészek képeivel, most Párisban és Brüsszelben is állandó bizottság működött, mely a legnevesebb mesterek ké­peit válogatja össze s küldi el hozzánk. A párisiak már ismételve meglepték közönségünket kiváló mű­vekkel, most a brüsszeli bizottság mutatja be jóindu­latát s oly jeles művészek, mint Verstraete és Waut- ters nemcsak magok vesznek részt e kiállításban, ha­nem társaikat is megnyerték ennek, sőt kieszközöl­ték, hogy a belga kormány tizenkét nagybecsű művet engedett át e tárlatunk számára, mely művek az állam tulajdonát képezik. Ezek közt van Carpentier egy rendkívül élethű, nagyobb szabású életképe: »Az idegenek«, mely nagy ebédlő-termet tüntet föl, számos alakkal s ezek közt két gyászba borult ifjú leányt, kik szemérmetesen, zavarral küzdve nézik a sok ki­váncsit. A kiállítás igazi remeke, mely messze kimagas­lik az összes művek közül Rótta Silvio velencei festő­nek »Gályarabok« című képe. Hosszú láncon mintegy húsz gézengúz halad, a szemfüles fegyveres őrök ál­tal vezetve. A hány alak, annyi jellemrajz, oly hű és életteljes s a felfogás oly erőteljével, biztosságával érzékitve, hogy csodálatra ragad. A modern képírás kevés ily mélyreható alkotást mutathat föl. Soká nézi mindenki a felülvilágított teremben. Itt sorakoznak együvé a tárlat más hatásos képei is. A legnagyobb hatást célozta, de el nem érte Someda Domenico, ki óriási vásznon, melyet a sok 1 szállítás már meg is viselt, a »Hónok berontásá«-t feste meg. Túléletnagyságú alakok, kik valóságos óriás-lovakon vadul száguldnak. Középütt valószínű­leg Attila rohan, mint délceg, ideális szép férfiú, a milyennek nem képzeljük az »isten ostorá«-t; annál visszataszitóbbak a társai, kik puszta megjelenésűk­kel megfutamíthatták az ellenséget. Itt van Rosko- vics Ignác egy életnagyságú portrait-képe, »Holtán Ernő altábornagy«, vörös díszruhában. E művet a mérnök- és építész-egylet rendelte meg. Általános érdeklődés tárgya egy »aktuális« képmás. Steiger Gyulá-é ez, melyet Benczúr Gyula nála is feltűnő bravourral festett meg. Csányi Gizella, ki mindjobban halad a pastell-rajzolásban, ezúttal igazán jeles » Férf-arckép«-etküldött; Adler Márpe­dig élethíven mutatja be Bischitz Dávidné úrnőt egy életnagyságú képmásban. A közönség kedvencei, Abry Leon és Verhas Jan, valamint Vertsraete Tivadar néhány kiváló mű­vet küldtek. Ez utóbbinak »Nyári es<é«-je költői han­gulata s a technikai bevégzettsége által becses. Szem gyönyörködtető színek pompáznak Jochmus Harry egy »Tavaszi idill«-jén, melynek életnagyságú alakjai, mithologiai ifjú és leány, az idomok helyes rajza által válnak ki. Lancerotto Egisto erőteljes színezetű genre- jai jó hatással Jesznek fiatal képíróinkra, ha tanulni akarnak tőle. És Wenglein József nagyobb tájképe »Áradás után az Inn völgyében« csak oly buzgó után­zókat fog lelkesíteni, mint a müncheni mester Isaar- képe, mely néhány évvel ezelőtt egész Wenglein- iskolát hivott nálunk életbe. A hazai tájkép-festők közűi Ligeti Antal ezúttal is kitünően képviseli a régibb irányt; mig báró

Next

/
Thumbnails
Contents