Fővárosi Lapok 1888. december (332-360. szám)

1888-12-01 / 332. szám

Szombat, 1888, december 1. 332. szám. Huszonötödik évfolyam, Szerkesztői iroda: Budapest, ferenoiek-tere 8. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre ................................8 frt N egyedévre .....................4 frt E gyes szám fi kr.» FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések silntugy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egy jó ember. (Elbeszélés.) Irta Mentő v ich Gyula. (Folytatás) Ha be is látta Zárni ügyvéd, hogy a saját hi­székenysége és elbizakodottsága idézte elő e kétség­beejtő helyzetet, ez az észretérés már késő volt, a kór ott rágódott kedélyén. Hasztalan igyekezett az érzékenykedést szivéből kiűzni, gondolatait abba az irányba terelni, melyet régebben kellett volna követ­niük : már nem tudta visszanyerni a világ iránti sze- retetet, nem tudott életkedvre vidulni; folyton gyötörte a saját boldogtalanságának érzete és az önvád, mely fia távozása miatt támadt lelkében. De hát miért távozott el ? Hiszen ez által úgy sem változtatott a dolgon és ittmaradása nem te­tézte volna a bajt. Zárni aggodalma és bánatának egy része a szerencsétlen fiúhoz szegődött; nem tudta békén viselni azt a gondolatot, hogy e szép, derék, eszes ifjú ismét ki legyen dobva a nélkülözésnek és nyomornak. Ez a gondolat vissza-visszatartotta a kétségbeesés felé haladó útjában, a mint egy kisebb fájdalom mérsékli néha a nagy fájdalmat. Lassan-lassan egy terv érlelődött mag gondola­taiban s a mint a terv elhatározássá vált, akkor hirte­len, mint a ki elvesztegette idejét s most már baj lesz a késedelem : sietve, a legnagyobb türelmetlenséggel készült útra, hogy fiát az ország bármely zugában is felkeresse, — pedig testbeD, lélekben össze volt törve; de ez uj terv egész lényét izgalomba hozta s rendkívüli erőt adott neki a siker reménye. Olyan erélylyel készült terve kiviteléhez, melynek végcélja boldogitás volt, mintha valamely rettenetes vendet- tára indult volna. Tervét senkivel sem közölte, hanem egy este eltűnt a városból minden búcsú nélkül. A hirhordozók gondoskodtak arról, bogy a napok ne teljenek üresen: csakhamar értesült min­denki arról, hogy az ügyvéd elüldözte unokaöcscsét a házától. Csorvásiék sem dughatták be füleiket e hir elől, melyen egyedül Jenő nem botránkozott meg. Zárni Nándor nehéz feladatot tűzött maga elé, midőn egy egész ország minden zegezugát akarta megkutatni, azért, hogy egy név és állás nélkül bo­lyongó fiatal ember nyomára és hollétére akadjon. Minden terv és számítás nélkül indult útnak s eleinte a sikert csak a véletlenre bizta. Lázas erélylyel ku­tatott, tudakozódott mindenütt; ismerőseinek, ba­rátainak leveleket irt s oly nyugtalanul, annyi aggo­dalommal végezte feladatát, mintha egy nyakrafőre menekülő gonosztevőt üldözött volna. Második nap, mely szintén eredmény nélkül telt el, már ki volt fá­radva ; rendkívüli csüggedtség és mély szomorúság verte le s csupán a még, fel-fellobbanó akarat és re­mény őrizte meg a kétségbeesett lemondástól. Fáradtan és csaknem kimerültén hevert a vasúti vonat egyik másod-osztályú kocsirészében; egyedül volt, gondjaival és fájdalmával; szomorú gondolatai mindig csak elveszett jövője, silány múltja körül bolyongtak s a vonat egyhangú zakatolásába mély sóhajai vegyültek. Azután eszébe jutottak azok a csendes és már elmosódott bánatú beszélgetések, melyeket csöndes nyári estéken fiával folytatott és azok a gondolatok, melyek az ily beszélgetések után a múltak emlékeiből és képzelet alkotta jeleneteiből tá­madtak. Képzelete ismét elébe állitá a nyomor és bánat által megtört beteg anyát, ki szegényes szo­bácskájábán, megüvegesedett s talán könnyektől fá­tyolozott tekintetét esdeklőleg emeli egyetlen fiára s készül magával vinni a sírba is azt a kétségbeejtő aggodalmat, hogy fia egyedül, név, állás pártfogás nélkül marad el, a végzet kegyetlen játékának ki­téve ; és ekkor, utolsó percében arra gondol, a ki őt elfeledte, de gondolatában jónak, nemesnek látja s nem fél, hogy fiát hozzá utasitsa utolsó menedékül. Fájdalmas visszaemlékezések voltak ezek, de mintha az őszinte bánkódás és önvád valami elisme­résre és jutalomra lett volna érdemes, Zárni Nándor kifáradt figyelmét egy következtetésre irányozták. Eszébe jutott az a hely, hol fia anyjának sirja van s hol Endre az anyja halála után még egy pár évet töltött, s mintegy irányt-mutató halvány fény csil- lámlott fel gondolatában az a remény, ho'gy a fiú ide, hol anyja sirja zöldéi, hol a régi ismerősök közt az újra beállott nélkülözés első napjaiban könnyebben s kevesebb arcpirulással találhat segélyt, bizonynyal ide menekült. Ez a véletlen percről percre erősödött lelkében s a mint a támogató okok folyton gyülekeztek, végre meggyőződésévé lett és most, e fordulat uj erőt adott akaratának, fekhelyéről felugrott s türelmetlenül lé­pett az ablakhoz, szerette volna megállítani a vona- tot, hogy ugorhassék le, útját más irányban foly­tatni. A vonat végre egy állomáshoz ért. Zárni ügy­véd vette podgyászát és leszállóit. Délután négy óra volt; tudta, hogy még elég ideje van a célul tűzött helyre az nap megérkezni. Fuvarost hozatott s félóra múlva útban volt, döcögve haladt kijelelt utján. Estefelé volt már, a nap épen lehaladt a látha­táron, midőn Zárni ügyvéd céljához ért. A derült égen egyetlen felhőcske sem mutatkozott s talán a tiszta égbolt, teljes szélcsend s magának a városnak is nyugodt, békés tekintete Zárni ügyvéd zaklatott kedélyére csendesítő befolyással volt. E mellett erő­sen meggyőződött arról, hogy vándorlása véget ért s már céljánál van. Nem is késedelmeskedett, hanem, a mint az »Üstökös« című szállodában kissé megte­lepült és az úti portól megtisztította magát, minden gondolkozás nélkül, mint egy ösztön által vezérel­tetve, indult meg a felső városzrész felé. Valamikor, régen, e városban is gyakran meg­fordult, ismerte annak minden zege-zugát, tudta, hogy mely utón viszik az örökre megnyugodottakat a nyugalom helyére. A széles utcából, mely az esti sétáló közönségtől volt népes, keskeny, egészen el­hagyatott sikátorba tért, s onnan kiért a város vé­gére s egy siirü fasor megett húzódó korlát végénél, egy kis sövényház mellett emelkedő kapunál állott meg. Itt volt a temető bejárat. Tudta, hogy a temető, melynek nyugodt lakói senkinek sincsenek alkalmatlanságára, tisztán rend­ben tartott árnyas utaival, — vagy talán utcáival — az élő közönség egy részének is pihenő és üdülő helye szokott lenni. Számított arra, hogy a kiknek mély bánatuk, szomorúságuk van, idejének, A 48-diki december. (A trónváltozás. — Windischgrätz betörése. — A pesti országgyűlés. — Az idő változása. — Negyven évi uralkodás.) Görgey Arthur, a feldunai magyar hadsereg fővezére s Csányi László, ugyané sereg főkormány­biztosa, Ferdinánd és Ferenc József aláírásával, 01- mützben 1848 dec. 2-dikán kelt két oklevelet küldöt­tek az országgyűléshez, mely oklevelek aláírói közzé teszik, hogy Ferdinánd a koronáiról lemond, s azokat fivérének, Ferenc Károly főhercegnek beleegyezésével, annak fiára: Ferenc József főhercegre ruházza át. A lemondás erre vonatkozó pontjai igy hang­zottak: »Azon tiszta öntudat, hogy eddigi intézke­déseinknek alkalmával, egyedül népeinknek valódi és állandó jóléte lebegett szemünk előtt és vezérletté szándékunkat, enyhíti ugyan a helyt foglalt sajnos eseményekből származott megilletődésünket: azon­ban legőszintébb szándokaink ilyen meghiúsultából merített szomorú tapasztalásaink egyszersmind azt a szomorú meggyőződést ébreszték föl keblünkben, hogy immár nem áll tehetségünkben népeink boldogságán szivünk óhajtása szerint munkálni, minek következ­tében érett és komoly megfontolás után azon változ- hatlan és szilárd meghatározásunkat szülték, melyet ezennel minden alattvalóinknak tudtul adni és ünne­pélyesen kinyilatkoztatni akarunk, miszerint csá­szári és királyi koronáinkat s hatalmunkat letegyük és uralkodói székünkről leszálljunk. Miután pedig szeretett testvéröcsénk, fenséges cs. ausztriai fő- és magyar királyi herceg, Ferenc Károly, ki folytono­san hiv gyámolitónk volt fáradozásainkban, hasonló meggyőződés által vezéreltetve, a maga részéről azon jogáról, mely őt, egyenes maradékunk nem lévén, úgy mint természetes és törvényes örökösünket, a prag- matica sanctio által szabályozott és az ország alkot­mánya és törvényei által elfogadott, elismert és meg­lapuow oroKiesnea renajenez Kepest menne, sajat ztönéből, egyszersmind örökre lemondott, és ekké- in a korona és vele összekötött jog, hatalom és éltóság, szeretett testvéröcsénk első szülött férfi- agzatára, a mi szeretett unokaöcsénk, fenséges csá- ári ausztriai főherceg és magyar királyi herceg srenc Józsefre minden birodalmainkban alkotmá- ’osan és törvényesen, tettlegesen és valóságosan át- állott; ezt minden népeinknek s alattvalóinknak énnél azon hozzátétellel adjuk tudomására, misze­nt az ezekről fogalmazott ünnepélyes oklevelet, ál­lunk említett szeretett testvéröcsénk és házunk több nséges tagjai által aláirt és cs. k. pecsétünkkel egerősitve, udvari és álladalmi titkos levéltárunkba itétetni parancsoltuk.« Az uj fejdelem, Ferenc József viszont a maga ive alatt és herceg Schwartzenberg miniszter ellen- gyzése mellett szintén közhírré teszi, hogy I. Ferenc ázsef név alatt trónra lép, s kijelenti, miképen el­meri a szabad és korszerű intézmények szükségét, i e végett, mig egy részről el van határozva az ősz­ies birodalmat csonkittatlanul föntartani, kész egy- lersmind a maga jogait a népek képviselőiével meg- »ztani, s bízik benne, hogy a népekkel egyetértve, kerülni fog a birodalom minden országait és nép- irzseit egy nagy statustestben egyesíteni. A Magyarországra nézve magyar nyelven ki­lőtt ez oklevélben írja az uj fejdelem, hogyha szive mzalmát követhetné, első és legkedvesb királyi tisz- inek tartaná, összes törekvéseit magyar népeinek oldogsága és jóléte békés öregbítésére fordítani; őst azonban e szándékának valósítása lehetetlen, liután egy vétkes pártfelekezet nyílt lázadást tá- iasztott, és ellenszegülésében folyvást megmarad, jón meggyőződéséhez vezérli őt, hogy Magyarország okosainak nagy többsége királya iránt öröklött hű- jgét nem képes tanusitni, mielőtt a pártütők zsar- oki nyomása alól a fegyver erejével ki nem szaba­dittatik. E célból meghagyja Windischgrätznek, hogy Magyarországot fegyverrel hódítsa meg. Hogy a schwechati ütközet után Windisch- grätz azonnal nem tört Magyarországba és a honvé­delmi bizottságot egy hónapig készülődni megengedte, ennek oka az volt, hogy az udvari párt, mely eddigelé minden rendeletét Ferdinánd nevében adta ki, elérke­zettnek látta végre levetni az álarcot, s nyíltan, eré­lyesen föllépni céljaival Magyarország alkotmányá­nak eltörlésére, s az országnak a közbirodalomba ol­vasztására. E végett Ferdinánd királyt, ki Magyar- ország független kormányát megerősité, az útból félre kellett tolni, miként azt a császári család 1606-ban a kedélybeteg II. Rudolffal is megtette. Ámde az egyébként hajlékony Ferdinánd ebben megkötötte magát, és nem mindjárt akart a trónról lemondani. Nincs még kiderítve, hogy minő eszközökkel birták rá a jámbor királyt, hogy koronáiról mondjon le. A trónváltozás decemberben megtörtént, s az ifjú Ferenc József, életkora 19-dik évét s egyszersmind politikai szándokát, birodalma egyesítését föltüntető latin jelszóval: »VIrlbVs Ynltls« (viribus unitis egyesitett erővel) lépett a trónra­Magyarország alkotmánya megszűnését, vagy eljátszását, (verwirkt,) melyen a bécsi abszolút kor­mány tizenkét évig nyargalászott, ily okoskodással adja többi közt a császári kabinetből kelt egy ekkori irat: »a különböző formák, melyek a monarchia való­ságos egységével folytonosan ellentétben valának, je­lenleg teljesen megváltoztak. Mert az osztrák mon­archia abszolút kormánya alkotmányossá változott, és a magyar alkotmány megszűnt létezni, miután nemcsak a magyar nemesség fő és sarkalatos kivált­ságai, minők a kizárólagos hivatal- és birtokképesség, had- és adómentesség eltöröltettek; hanem Magyar- ország alkotmányának nyolcszáz éves palládiuma, a vármegyék autonómiája is eltöröltetett az utolsó po­zsonyi diéta által, mely egy külön, a monarchia kor-

Next

/
Thumbnails
Contents