Fővárosi Lapok 1888. december (332-360. szám)
1888-12-01 / 332. szám
gondolataikkal, mintha azoknak is nyughelyet találnának itt, ha nem is a földben, legalább a csendes, nyugodt légben. A temetőőrzőt ott találta csendes kis lakásának fala mellé cövekelt padon nyugodalmasan pipázgatva. A halottak városának polgármestere igen békés hivatalban van, soha sem háborgatják a város lakosai, kiknek száma napról napra nő, de soha sem csökken. Zárni ügyvéd csaknem bizonyosra vette, hogy a fiú, aki anyjáról oly rajongó szeretettel emlékezett meg, gyakran látogatja a felejthetetlennek sírját, és számított arra, hogy a fáradtan, levertten visszatért fiú az alkony csendes óráiba anyja sírjánál temeti el újra meg újra születő bánatát. Odafordult a temetőőrzőhöz: — Ugyan kérem, nem tudná-e megmondani nekem, hogy hol van a Havadi Karolina sírja ? Kis városokban a halottak városának utcái nincsenek házszámokkal ellátva, a lakások nincsenek ilyen pontos számban tartva, hanem a temető-őr emlékező tehetsége könnyen útbaigazít. — De úgy gondolom, hogy megmondhatom, felelt a temető-őr, a pipát kivéve szájából s kissé elgondolkozva, — ha jól sejtem, valami szegény varróasszony volt ő ? — úgy van, — felelt Zárni. — Tudom már. Tessék csak itt a főúton egyenesen felmenni, addig a magas oszlopos sírkőig, a melynek a tetején az a kígyó van, ott egy mellék-út tér be balra, ott tessék betérni s a jobb oldalon, mindjárt az út szélén van egy kis közönséges fehér sírkő, a név fekete betűkkel van belevésve. Jól ismerem, mert a sírkövet ezelőtt fél évvel tették oda. Egy fiatal úr tétette, most is gyakran eljön oda, csaknem minden nap; ki tudja mije volt, talán anyja, vagy testvére, vagy épen szeretője.. . Zárni ez utóbbi szavakat már nem hallotta; amint az útbaigazítást teljesen megértette, köszönetül fejével biccentett és a kijelölt irányba indult, a fárasztó utazás után, a testi és szellemi kimerültség tetőpontján is, mint egy utolsó fellobanás gyorsaságával haladt; szive úgy dobogott, mint mikor — még fiatal korában — szerelmi találkára sietett ugyanahhoz, kinek most már porladozó hamvainak felkeresésére vezette ő a végzet csodálatos intézkedése. Léptei a sietségben is ingadoztak; gondolatai, melyek a múlt napok folyamában annyi akadálylyal küzdve, csak alig hatoltak át a bánat és kétségbeesés sűrű ködén, most egészen megtisztulva, de a fáradtságtól elalélva, csak a közvetlenül előttük lebegő cél felé törtek: a megcsalt nő sírja és az elhagyott fiúfelé. Amint a dombon felhaladt és a kanyarulatnál balra fordult, a jobbfelől levő soron, néhány lépésnyire, szegényesen, de gonddal ápolt sírdomb mellett, egyszerű fapadon egy férfi-alakot látott, az útnak háttal ülve. Első tekintetre felismerte benne Havadi Endrét. Ott ült nyugodtan, gondolatokba merülve s a közeledő léptekre, melyek iránt nem érdeklődött, semmi figyelmet sem fordítva. (Folyt, kör.)mányától teljesen elválasztott minisztériumot erőszakolt ki, melylyel a vármegyék municipális szabadságának fönállása megférhetlen. A mi a magyar alkotmányból a királyra és a monarchiára nézve fönmaradt, azt megrontotta a Kossuth-Batthyány-féle minisztérium és a pesti diéta, mely félig rossz szándékú, félig terrorizált volt. A magyaroknak a pragmatica sanctio által engedélyezett jogok utolsó nyoma is eltöröltetett a nemes gróf Lamberg meggyilkoltatása óta, Kossuth dictátorságának terrorizmusa és a törvénytelen diéta forradalmi szabályai által, mely az október 3-diki manifesztum ellenére is folytatta üléseit, és mely pártütő végzései által a legvakmerőbb módon lábbal tapodta a pragmatica sanctiótusat. A december 2-diki két manifesztumot az országgyűlés december 6-dikán zárt ülésben vette tanácskozás alá. A békepárt élén a világtalan báró Wesselényi Miklós, akit tíz évvel azelőtt felségsértés miatt a kúria elítélt, — szólalt föl, beszédét azzal a tanácscsal végezte be: ne kockáztassa a nemzet kétes kimenetelű háborúban politikai életét, hanem meghajolva a kénytelenség hatalma előtt, fogadja el a manifesztumokat, ismerje el királyul Ferenc Józsefet, s ezáltal tegye meg az első lépést a még nem lehetlen békés kiegyenlítésre. Ellenben Kossuth indítványára az egyesült két ház többsége december 7-dikén elhatározta, hogy Magyarország és a hozzákapcsolt országok és részek az ausztriai birodalomnak valamint részei sohasem voltak, most sem azok, hanem független önálló országot képeznek, mely saját alkotmánynyal bír, és csak a nemzet megegyezésével alkotott saját törvényeivel kormányoztatható. Miután a nemzet előleges hozzájárulása nélkül egyik fejedelem életében más senki magának királyi jogokat nem tulajdoníthat, az öröklési rend családi magánegyezkedésekkel még kevésbbé változtatható meg. Miután a magyar királyság két oldalkötésen alapul, melynek egyik sarkalatos oldala az, hogy törvényes királynak csak az tekinthető, ki a nemzettel országgyűlési egyezkedés útján koronázási egyezséglevelet kötött,az ország alkotmányára, jogaira s törvényeire megesküdött, s ezen eskü következtében Szent István koronájával megkoronáztatott (mi, nem előbb mint 17 viszontagságos év múlva 1867. junius 8-dikán történt meg,) annálfogva az ausztriai császári székről lemondás Magyarország alkotmányán semmit sem változtathatván, az országgyűlés, mint Magyarország törvényes orgánuma, ezennel kinyilatkoztatja, hogy az ő hite, tudta és megegyezése nélkül, a magyar királyi szék birtokával senki sem rendelkezhetik. A Windischgrätz értesülvén a magyar országgyűlés e határozatáról, december közepén megkezdé Magyarország ellen hódító hadjáratát. Görgey Arthur hadteste jobbról Nagyszombatig, balról a Fertőig terjeszkedett. Windischgrätz Parndorfnál kezdé meg a támadást, honnan Kmety a nagyobb erő elől Győr felé hátrált, hová Görgey is tartott. Nagyszombatnál Simunics tábornok Guyont (holtakban, sebesültek és átpártoltakban 800 emberének veszteségével) Komárom felé hátravonulni kényszerité. A vizekkel és sáncokkal környezett hadállás Győrnél, hol Görgey az ellenséget elfogadni tervezte, minthogy a nagyfokú hidegben a vizek annyira befagytak, hogy az ágyukat is megbirták, nem látszott eléggé biztosnak, nehogy a nyomában üldöző ellenség által bekerittessék. Buda felé Vértes-Bicskének húzódott, miközben utóhada Bábolnánál az ellenséggel összecsapott s holtakban 300, foglyokban 700 embert vesztett. E csatavesztés megdöbbenté az országgyűlést. A fővárost s vele az országgyűlést egy újabb csatavesztésnek kitenni nem volt tanácsos, noha Görgey Érd, Bia, Sóskút közt csatakészen várta az ellensőországgyűlés Debrecenbe tegye át üléseit. »Aki nem jön, főbe kell lőni!«— kiáltá Huszár Antal Veszprém főispánja. Batthyány Lajos indítványára végkisérletül egy öttagi békekövetséget küldött az országgyűlés Windischgrätzhez, hogy Magyarország becsületének, szabadságának s jólétének megóvásával békét s hódolatot ajánljanak az uj fejdelemnek. E küldöttség tagjai voltak; gróf Majláth Antal volt kancellár, idősb Majláth György országbíró, gróf Batthyány Lajos, Lonovics József egri érsek és Deák Ferenc. Gróf Batthyánynak ama másik indítványát, hogy az országgyűlés egy része Pesten maradjon nem fogadták el. A Windischgrätz az országos küldöttséget igen büszkén fogadta s Batthyányt nem is bocsátotta maga elé. Később a fővárosban el is fogadta. A küldöttségnek kereken kijelenté, hogy ő lázadókkal nem alkuszik, s minthogy a magyar országgyűlést V-dik Ferdinánd király még október 3-dikán föloszlatta, a küldötteket a magyar országgyűlés követeiül el nem ismeri, egyébként az országtól föltétlen hódolatot követel. Mindamellett A Vindischgrätz a maga támadó hadserege katonáinak csákóján és sisakján a keresztbe vont fehér szalagot, az ország népe előtt, a békés szándék jelvényéül kívánta föltüntetni. A Windischgrätz, miután január 5-dikén Budán a királyi palotában ütötte föl főhadiszállását, ezzel lépett be: »Na vége a komédiának!« Az alatt pedig Görgey vitte seregét egy csodálatos hátráló után a bányavárosok felé, s nem sokan lehettek akkor, kik elhitték volna, ha azt mondják, ami később megtörtént, hogy ez a sereg tavaszszal nagy diadalokat fog aratni s Windischgrätz herceg megverve, megalázva, a vezérségről letéve fog kitakarodni az országból. Az a »komédia« neki utóbb »tragédia« lett. De a december hó ezelőtt negyven esztendővel — 2438 — Anya és fiú. (Olasz elbeszélés.) Irta Cordelia. I. — Mily hiú lett az én asszonyom, szinte hihetetlen az ő korában! — mondta Marietta, Orlandi Klára asszonyságnak a komornája, az ablakból beszélgetve egyik barátnőjével, aki épen szemközt lakott vele. — Kár ez a fölösleges panaszkodás, viszonzá a másik. Hiszen mondtam én már neked, hogy nem érted, mit mindent követel mai napság a divat az úri rendnél. S az Orlandi-ház a legjobbak egyike. Tudnunk kell, hogy eme párbeszéd Velencének egyik szűk utcácskájában folyt, hol az egymással szemben lakók az ablakokból kezet nyújthatnak s elég kényelmesen társaloghatnak egymással, a nélkül hogy hangjukat nagyon meg kellene erőltetniük. — Ha tudnád, mennyit kell nekem tűrnöm az asszonyomtól! — folytatta Marietta; — látni kell azt, hogy elhinni lehessen. Képzeld csak, ő egész nap a tükör előtt piperezgeti magát s jaj nekem, ha a ruha nem úgy áll rajta, mintha ráöntötték volna, ha egy-egy ősz haja a többi közül kikandikál vagy ha az alsó szoknyák nincsenek eléggé kikeményítve! És nekem minden időmet efféle bolondságokra kell szentelnem, úgy hogy lélekzetet is alig vehetek s arra sem érek, hogy napjában legalább egyszer ide jöhessek, szemlét tartani a járók-kelők fölött, vagy veled néhány szót cseveghessek. — Hát ily csekélységek miatt panaszkodol te ? Ismernéd csak kissé jobban Katalin asszonyt! Én csak azt mondom neked, hogy itt te egy napig sem maradnál. Különben, ha jobb helyet kapok, magam is szépen megköszönöm itt a szolgálatot. Csak azt gondold meg, hogy az asszony egész nap egyebet nem tesz, mint folyvást zsémbel és soha semmivel sincs megelégedve. A mellett szörnyű fösvény, kiméri nemcsak a kávét, de még a kenyeret is s nem pirul egy-egy öltöző ruháját négyszer-ötször átalakítattni. No, azt ugyan senki se várja tőle, hogy valamit valakinek ajándékozzon, szóval oly fukar ő, hogy szinte undorodik tőle az ember. De, most mennem kell, Marietta , ha valamely jó családról hallasz, akinek szobaleányra van szüksége, add hírül nekem. — Nagyon szívesen, csakhogy a mai napság a jó házak oly ritkák, akár a fehér legyek.. .Hallod-e, hogy zajong már is az asszonyom, mintha elérkezett volna az ítélet napja!.. .Megyek, megyek már, signora, — kiáltott, befelé fordulva. — A viszontlátásig, Brigida, nem sokára visszatérek, mert tudom, hogy a fiatal urnak van ismét valami kívánsága. Ha ő itthon van, bezzeg van dolga a csengetyűnek, szakadatlanul. Ha még egyszer világra kerülnék vagy uraság szeretnék lenni, vagy semmi! S ezt mondva, odahagyta az ablakot. II. Klára asszony, komornájának minden állítása mellett sem volt hiú legkevésbbé sem, sőt eme hibában soha sem lélekzett. S mégis mindenki bámulta a szépségét. Mint kis gyermek, szép, sötét, nagy szemével s barna hajfürtéivel, melyek a homlokát körülvették, olyan volt akár egy kis Amor, mint fiatal leány, kifejlett rózsához hasonlított, mint asszony olyan volt, mint egy istennő. Szépsége iránt azonban közönyös volt, hiszen gyermeksége óta megszokta, folyvást hallani, hogy ő mily szép ; mindenféle hangnemben énekelték ezt előtte, úgyhogy azt a világon a legtermészetesebb dolognak tartotta és szépségének semmi fontosságot nem tulajdonított. Tudta ő, hogy a ruha sem nem emeli szépségét, sem el nem vesz semmit abból; tehát a legnagyobb egyszerűséggel öltözködött és soha sem szentelt sok időt a tükörnek. Hajadon korában az imádók egész serege forgolódott körülte, de ő egyik iránt sem hevült s végre is férjhez ment ahhoz, a ki leginkább családjának az inge szerint való volt: Orlandi ügyvédhez. Szerette, becsülte férjét, de minden szenvedélyesség nélkül; jó, engedelmes, gyöngéd volt, de nem több. Úgy látszott, mintha vér helyett hideg víz keringene ereiben, de szivében rejtett tűz égett, mint valamely tűzhányó hegy belsejében, mely csak alkalomra vár, hogy nagyobb erővel törjön ki, mint valaha. S ez az alkalom elérkezett, fiának a születésekor. Ez volt a kanóc, mely az aknát fölrobbantotta. Klára asszony teljesen megváltozott s az ő kedves Marióját lelkének forró, magasztos szeretetével ölelte át. Először ő maga is gyermekké vált, hogy kis fiával játszhassék; ezerféle játékot gondolt ki gyermekének a szórakoztatása végett; félig gyermeknyelvet beszélt, hogy a kisfiú megérthesse; futkosott, ugrándozott s újra valóságos gyermek lett.