Fővárosi Lapok 1889. március (59-88. szám)

1889-03-01 / 59. szám

Péntek, 1889. március 1. 59. szám. Huszonhatodik évfolyam, Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek-tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: félévre ....... 8 frt ••gyedóvre ............................4 frt E gyes szám 6 kr. FŐVÁROSI LAPOS. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-tera, Athenaeum-épület) küldendők. Való és költemény, i. Volt egyszer egy szegény fiú, Oly árva, elhagyott! Ha visszagondolok reá, A szivem is sajog. Nem ismerő az anyai Csók áldó melegét, Az édes otthon álmait, Verőfényes legét. Járt föl s alá hegyen, vőlgyÖD, Tövises utakon, Csillagtalan, bús éjjelen És tűzszóró napon. Kisérte gond, üldözte bú, Elhagyta a remény. . . így volt talán, — de hagyjuk el, Hisz’ ez csak költemény ! II. lm együtt van a kis család ! Szép sorba’ álljatok. Nem igy! A legkisebb elől, Hátul a legnagyobb. Te kis pirók, légy csöndesen, Nagy ünnep a mai. Hát tudtok-e, de ám nagyon, »Éljent« kiáltani ? Elég, elég ! Figyeljetek : Meglepjük a mamát, Nevenapja van. Gyermekek, Be szép is a világ! Miénk a legjobb nő, anya, Kihez nincs fogható. . . Hű kedvesem, én hitvesem, ,Ugy-é, ez a — való ? III. Szeretjük, boldogítjuk Mi egymást végtelen, Mindennap fris virággal Adózik a jelen. Az évek elsuhannak, Mint a sebes folyó, S alig hogy észrevesszük. . . Ez a boldog való. Képek és szobrok. (A műcsarnokban.) (—m.) Ha a művészet föllendülésénél is szá­mok beszélnek: akkor azt mondhatjuk, hogy a hazai képirás és szobrászat virágkorát éli. Bámulatos, hogy alig két évtized alatt mennyire megszaporodtak fes­tőink, festőnőink és szobrászaink is. Elévülhetetlen érdeme marad Trefort Ágost miniszternek az a sok intézkedése, melylyel alkalmat kivánt nyújtani, hogy mindazok, a kiknek tehetségük van a képzőművé­szetre : azt alaposan ki is mívelhessék. A mintarajziskola (mely voltakép festő- és szobrász-akadémia kezdők számára) minden évben egy csapat fiatal művészt bocsát szárnyra. A külön­féle állami ösztöndijak is egész generációkat csábíta­nak a palettához, mintázó fához. A mesteriskolában, Benczúr Gyula vezetése alatt, valóságos piktor-koló­nia tör a halhatatlanság felé; Lotz Károly igazga­tása alatt pedig a női festő-akademia gyöngéd kezű növendékei forgatják az ecsetet. S hány leendő mű­vész és művésznő gyakorolja magát a képírásban, szobor-mintázásban egyes magániskolák falai közt, mert a legtöbb művész atelier-je ilyen oktató hely. Nagyobb műiskolája a többi közt Vágó Pálnak és Mesterházy Kálmánnak van. Nem csoda azért, hogy rövid idő alatt nagyon ] felszaporodtak a műalkotások. Mesterek és tanítvá­nyok, veteránok és kezdők folyton folyvást rajzolnak, színeznek, mintáznak. Ha szép az idő, ha borult — de immár Budapest képzőművészei is annyit termel- ! nek, a mennyit Budapest közönsége most még el nem fogyaszthat, meg nem emészthet. Mert a nekilendült alkotás-vágynak épenséggel nem felel meg a vásárlási jókedv. Aránytalanul több kéz fárad el a festék-ke­verésben, az ecsetforgatásban az. agyag-gyúrásban, mint a mecenási-tárca kinyitásában. Magánosok újabban váratlanul sok képet Dal kelt föl álmaimból, Édes szerelmi dal, Fejem körül fonódik Gömbölyded női kar, S midőn dobogó szívvel Megcsókolsz, érzem én: Ez minden költemény közt A legszebb költemény. Kenézy Csatár.------sseess-- ­I M ozgósítás. (Elbeszélés.) Irta Werner Gyula. (Folytatás.) Sokkal műveltebb volt, hogysem e megfeled- kezés sokáig tartana. — Medvének igaza van. Ez már az életuntság magas foka, zene mellett s az ön édes arcával köze­lemben halálról elmélkedni. Megforgatta s derülten kezdett társalogni. De a leány komoly s gondolkozó maradt. Szinte gépiesen mozgott s nem nézett táncosa szeme közé. — Elfáradtam. Medve mellettük termett. — Szabad kérni. Emilia könnyedén vállat vont, aztán Zoltánra rá se tekintve, újra táncolni ment. Garmáthyné kissé idegesen mozdult meg helyén s Zoltánt magához intette. — Mi történt ? — Semmi különös. 0 nagyságának őszintén be­vallottam, hogy három év óta nem táncolok. Úgy látszik, lábaim csakugyan berozsdásodtak s megelé­gelte a csárdást velem. Nehogy azt higyjék, ez esemény hatott rá, jó­sokáig az anya mellett maradt. Fesztelen hangon, vi­dáman társalgott. Oly derülten nevetgéltek, hogy Emilia néhányszor oda figyelt s Medve kiesett az ér­dekes thémából, melyről ők beszélgettek. — Igazán Emilia nagysád, — mondta képéről az izzadtságot törülgetve, — igazán, maga napról- napra jobban tetszik nekem. Felső testét, a tánc kedvező alkalmát felhasz­nálva, szokottnál is erősebben ringatta s a lány sze­meit kereste. De az, mint előbb Zoltán, egyenesen maga elé nézett, sötét fák közé, az árnyba. Nem is hallotta mit beszél. 1 V. Másnap — délután öt óra lehetett — Zoltán az utcán találkozott Garmáthynéval és leányával. A még mindig szépasszony barátságosan mosolygott rá, illetlenség lett volna hozzájuk nem csatlakozni. A kerti mulatságról folyt a beszéd, s az anya Emilia rosszullétével mentegette a leány tegnapi szeszélyét. Zoltán udvariasan s kitérőleg felelt. — Tudja mit, mi most a szőlőbe megyünk. Nem messze van, kisérjen el. Ilyen városi embernek jól esik nehány órát szabadban tölteni. Meghajtotta magát köszöneté s beleegyezése jeléül. Kiértek a városból. Előttük fűvel boritott nagy rétség terült el, roppant félkörben hegyektől kör­nyezve. A nap égetett, de frissítő szél fujdogált. Lé­pésük zaja elveszett a fűben. Nehány közelben lege­lésző csikó felemelte fejét s megiramodott. Távolabb katonák végezték gyakorlataikat. Csak mozgó vona­loknak látszottak, s puska-csövük ki-ki fény lett. Emilia szép arcán rémület látszott. Előttük ment, de most meglassította lépteit, hogy heérjék. Kis tarka, sveici bornyú tartott feléjük. Nagy, merev szemével megbámulta a jövevényeket. Garmáthyné mosolygott. — Emilia fél a tehenektől. A lány elpirult. — Nagysád szemében pedig van valami, a mi tigriseket is megszelídítene. Valami varázs. Könnyed hangon mondta, s nem nézett reá.Fi- gyelmét csapat veréb kötötte le, mely zúgva röpült el fejük felett. Felértek a tetőre. Napfénytől, áttetsző aranyos fátyolba burkolva terült el a vidék. Nyári lakok fehér falai tünedeztek elő a szőlő világos zöld levelei közül. vesznek ugyan, de ez még mind kevés! A kormány csak egy-két művet szerez meg évenkint a nemzeti muzeum számára ; s ha lehet, hát külföldi képeket vesz, mert a külföldi festőket továbbra is meg kell nyerni kiállításaink számára. A Wahrmann-féle konzorcium, mely sok művet szerzett meg, néhány év előtt feloszlott; helyette a király vásárol most éven­kint nagy számú műveket. Nem egy festőnek az udvar e vásárlási jóindulata adja meg a lehetőséget, hogy ujult kedvvel folytassa pályáját. Végül maga a képző- művészeti társulat szerepel, mint legbuzgóbb amateur s igazi mentő a végső szükségben. Megvesz mindent, a minek nem akad kedvelője; a mikor t. i. a budgetje engedi; de sokszor nem engedi, s azért garmadával maradnak hátra a sok reménynyel, vidám alkotó erővel megfestett képek, megmintázott szobrocskák! A kiállítás szabályai nem engedik, hogy vala­mely mű kétszer állíttassák ki. Ha az első alkalom­mal nem kél el: többé nem kínálhatja nyilvánosan a készítője. így gyűlnek aztán halomra a festmények plastikai alakok! Bécsben, Münchenben s más váro­sokban is hiába szerepelnek: ott is tömérdek az al­kotó kéz, aztán meg az idegen termékekből igazán csak a javát keresik ; s ha keresik, hát a mindenüvé letelepedett magyar művészek gondoskodnak ám helybeli magyar specialitásokról. Valóban ideje volt, hogy a képzőművészeti tár­sulat egy nagyobb szabású árveréssel segítsen a hazai művészek baján. Ha természetes utón nem nyílik rés, melyen át a művelt közönség körébe jussanak : hát ! mesterségesen kell ilyet nyitni. A külföldön ez jófor­mán mindennapi dolog; nálunk most esik meg elő­ször az ilyen dolog. A mi el nem kél ezen a tárlaton: attól március! közepe táján a műcsarnok igazgató­sága Görgei István közjegyző jelenlétében nyilvános árverés utján remél szabadulhatni. A nagyszámú műveket szaporítja néhai Hupf Ágoston, e finom ízlésű, budapesti amateur hagyatéka is. Mindössze húsz képből áll a gyűjtemény. Nem mindegyik kiváló, nem is bizonyos rendszer szerint vannnak összeválogatva; de kivetni való egy sincs köztük. Nagy időközökben szerezte meg az egykori tulajdonos, és egyszer-másszor az birta rá a vételre, hogy segítsen valamely megszorult művészen. Régi és uj, külföldi és magyar képek vegyesen láthatók e kollekcióban, ü. csöndélet egy régi mesterétől Petter Franz Xaver-tői két » Virág kép«-et találunk. Finom kivitelűek s jól is maradtak meg. Az osztrákok jeles tájképfestőjét Lichtenfels Edét, ki nem egy fiatal ma­gyar művésznek volt a mestere, jól képviseli a »Gas- seinerthal< e regényes, szép tiroli részlet, valamint a » Vízesés« cimű is, mely szintén Tirol egy romantikus pontját mutatja be. Úgy látszik, az elhúnyt műbarát mind ama tájakról kívánt egy-egy képet, a hová kel­lemes úti emlékek kötötték. Dili Lajos meglepően igaz színekkel, találó hangulattal tárja föl a » Velen­cei lagunák«-aA reggeli pompájukban. Egészen ellen­téte, de szintoly megkapó Norman A. egy norvég tájképe, mely »Nyári éj«-et tüntet föl Lofoten mel­lett. Ritka becsű művek Verstraete Tódor két alko­tása. Az egyik »Május havában« címmel vak harmo- nikást ábrázol, a mint a tavasz virágzó fái alatt játszik, nem látva semmit a természet ünnepi moso­lyából; a másik a »Nyári regg« cimű mély hatású, költői tájkép, melyet sokan megkívántak, a mikor először volt látható a műcsarnokban. Itt van Abry Leo kitűnő genreképe is, »Hírek a faluból.« A ma­gyar művészetet Brodszky Sándor nehány tájképpel, Molnár József genre-alakokkal és Kern Armin egy cigány-társasággal képviseli. Külön csoportba foglalhatjuk azokat a képeket, melyek a Jó szív egyesület tulajdonát képezik. Ezek is régóta el nem kelt művek s az illető festők aján­dékkép adták az országos jótékony célra. Most ezek a festmények is árverezés alá jutnak. Kivétel nélkül jóravaló képek, elismert tehetségű művészektől. Böhm

Next

/
Thumbnails
Contents