Fővárosi Lapok 1890. június (149-178. szám)
1890-06-01 / 149. szám
Vasárnap, 1890. június 1. 149. szám. Huszonhetedig évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre................................8 frt Negyedévre ...... 4 írt Egyes szám 6 kr. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-ípület) küldendők. Holt anya , a holt gyermekéhez. Halva jöttél világra, Halálom okoztad, Együtt haltunk. . . koporsómat Illő, hogy megoszszad. Jó emberek halott látni Egyremásra jönnek, Kíntól, bútól meghajolnak, Szemeikben könnyek. Vádolják a szörnyű sorsot, Mely igy bánt mivélünk, Boldogságra teremtettünk, S ily gyászos a végünk. De nekünk már nem fáj semmi, Szárnyaink kibontva. Anyának és gyermekének Nem lehet jobb dolga. Viszlek föl a másvilágba, Ott is enyém lessz te, Az anyai szeretetnek Soha sincsen vége. Megmutatlak az istennek, Ki szeret, vigasztal, Szeráfok és angyalok közt Te a legszebb angyal! A szerelem áldozatja Vagyok én teveled, A mennyország már nem adhat Nagyobb dicsőséget. Dalmady Győző. ----—----- Melyik erősebb? (Elbeszélés.) Írta Balogh Arthur. (Folytatás.) — Nem tehetem nagyság. Az illető már eltávozott. — Megszökött! Mondja meg tehát legalább a nevét és azt az üzenetemet neki, hogy ez nem szép volt tőle. — Vereczkey Györgynek hívják. Megbocsát, ha most én is távozom, hogy utána siessek. Torbágyi Ilona szórakozottan nyújtott kezet és csak akkor tekintett fel, midőn már a látogató tova tűnt. És most keresve kereste őt szemeivel, s mintha valamit, nem sokat akart volna erről a névről megtudni egyszerre. Hirtelen kedvetlenség szállta meg, maga sem tudta volna megmodani, miért ? A darabot meg már oly unalmasnak találta, hogy csakhamar el kellett a színházat hagyniok. Ki az a Vereczkey György ? A legelőkelőbb társaságokban emlegetik a nevét és még hogy! Csodálattal, mint valami mintagavallért, aki mindenkit fölülmúl mulatságainak, kedvteléseinek a szellemességében. A férfiak tudják, hogy kitűnő cimbora, ki el nem hibázza soha a repülő fecskét egy szem sötéttel és e mellett a kardot is csak megforgatja valahogy, oda suhint a bal kezében fogott karddal, ahová épen akar. A süldő gavallérok úgy is tekintik, mint valami prófétát, akit félni jó, akinek minden szava igaz. A nők meg el vannak ragadtatva finom, szellemes modorától. Látszik, hogy nem idehaza nőtt fel, mondják, mert azt jól tudják, hogy csak most került haza, azelőtt az osztrák fővárosban, az előtt meg a jó ég tudja hol? talán Párisban, talán Londonban vagy Szent-Péterváron kóborolt vagy épen valami afrikai expedícióban töltötte az idejét, mert ennek a »végigcsinálása« is a comme il faut gavallérságához tartozik manapság. Torbágyi II na most nem egyszer érezett vágyat azt e fiatal férfit megismerni, kinek nevét annyiszor hallotta már emlegetni. Mindenütt ott van, ahol valami olyat lehet végbevinni, ami bátorságra, elszántságra, erőre mutat.Ha valakit egy-egy ünnepelt szépséggel emlegetnek, az bizonyára senki más, mint épen Vereczkey; ha egy jó szójáték, egy ügyes mondás, éle kering, azt bizonyosan Vereczkey hozta forgalomba ; ha az akadálypályán egy fiatal, makrancos paripa viszi el a díjat az egész műértő publikum nagy ámulatára, annak lovasa bizonyára senki más, mint Vereczkey. Ördöge is van ennek az embernek, mondták az ezernyi irigyei. Pár nap múlva ama színházi est után Torbágyi Ilona a társalgás közepett egyszerre azzal fordult Desiré felé: — Ki az a Vereczkey György ? én szeretném már egyszer megismerni azt az embert. Hozzá nagy jogom is van. Bocsánatot kell hogy kérjek tőle egy önkéntelen sértésemért: a feje tetejére ejtettem a látcsövemet. — Csak az etust édes! — igazította helyre Torbágyiné. Különben én nem sokat tartok felőle. Egyszerűen valami ostoba szerencse is lehet, akit csak a pénze miatt dicsőítenek. — Azért meg fogod nekem engedni talán, hogy megismerkedjem vele. Mutassa be nekem Desiré úr, hacsak szerét ejtheti. — Csakhogy ez nem ép olyan könnyű dolog. — Miért ? — Ez az ember örökös rohanásban van. Olyan, mint egy bolygó, most itt, egy félórával később már a jó ég tudja merre. Megjelen mindenütt, de csak egy-egy pillanatra. Az igaz, hogy neki az is elég, hogy valami olyat tegyen, amivel beszéltet magáról azután. De egyébként kerüli a nagy társaságot, van egy pár jó embere, azok közt találja magát csupán jól. — És miért teszi azt várjon ? — Azt mondják, hogy embergyűlölő. Ez ugyan furcsán hangzik róla, hisz mindig zajban, élvezetben él. De azért lehet, hogy valami felejteni való van és azt akarja eltemetni. — Lehet, — mondá utána elgondolkozón Torbágyi Ilona és elmélyedtnek látszón irányozta lépteik a feltárt zongora felé, halkan dúdolva egy ismert operarészletet. XII. A lapok pár nap óta új nevet emlegettek a szinházi rovatban. Jelentették, hogy a kisasszony, ki legközelebb bemutatja magát, igen jónevű mestertől nyerte kiképeztetését és méltán feszült kíváncsiság Sárosy Gyuláról. (A borossebesi emlékünnep napján.) »Fáklyát gyujtnak neki.« Zalár. (K.) Mikor Sárosy a század legzordabb évtizedében »Arany Trombitájáért, a szabadságharc e lobogó lánga krónikás verseiért, önhazájában bujdosóvá lett s egy gyöngyösi kis házban lappangott, akkor irta Zalár róla: »Gyertyája ugyan nincs, de a csillagok s hold Fáklyát gyujtnak neki, háza fölött járván.« Azóta barátai, ismerősei, tisztelői közül számosan gyújtottak fáklyát a rég pihenő dalnoknak, a kiszenvedt mártírnak, kegyeletes megemlékezésekben Ma pedig az aradiak részvéte Borossebesen, az ő szülőföldjén gyújt neki fáklyát, megtartva végre a szülőházára illesztett emléktábla ünnepét, melyre már régóta készülnek. Nem lesz ez országos ünnep. A rendezőbizottság nem bívta meg rá a főváros tudományos és szépirodalmi intézeteit, mert úgyszólván családias helyi jelleget kívánt adni az egésznek s csak a rég elhalt költőnek egyetlenegy lányát, özvegy Viczmándyné Sárosy Gizella úrnőt kérte föl a megjelenésre. De a kik tudják, hogy ki volt egykor Sárosy Gyula, mint hatott szavával és költeményeivel a nemes és szabad eszmék kultuszára, mint lelkesített a szabadságharc lázas küzdelmeiben, mennyit szenvedt érette s mint esett a rosszra fordult időkben hazafiságának áldozatul, s mint ment tönkre benne a sugárzó lélek , azok ma oda fognak gondolni a borossebesi ünnepelőkre, kik a mai világi gondok és törekvések nagy hajszájában néhány órán át a leviharzott múlt egy megtört alakja felé fordulnak s a szülőház emléktábláját megkoszorúzva, jó példában hirdetik az élő nemzedéknek, hogy midőn a nemzet jövőjét építjük, e nagy iparkodásnak erkölcsi erőt kell adni a múltakra és a múltak jeleseire való emlékezés által is. Az aradi Kölcsey-egylet ez üdvös eszmének hódolt, midőn évekkel ezelőtt elhatározta, hogy a megye jeleseinek szülőházait emléktáblákkal jelöli meg. Először Aradon a Fábián Gáborét jelölte meg, e nemes szellemű veteránét, ki irodalmunkban a klaszikusok buzgó fordítója volt, a városban, a megyén s a törvényhozás termében pedig a nemzeti és szabadelvű eszméket szolgálta következetes buzgósággal, egyszersmind tiszta és nyugodt élete derültével futva meg hosszú földi pályáját. Másodiknak a Sárossy Gyula borossebesi szülőházát jelölte ki, ki szintén Aradmegye, Borossebes szülötte, s a szabadságharc előtt Aradon lakván, mint költő, mint a váltótörvényszék bírája s mint az ottani társasélet közszeretetű embere, sok érdemet szerzett, énekeivel és felolvasásaival eszmékre és cselekedetre buzdított, lelkével lelket öntő sokakba s az ottani református egyház létrejöttének is egyik elsőrendű tényezője volt. Majdnem három éve már, hogy a borossebesi ünnep ügye vajúdik, annak bizonyságául, hogy korunkban az eszményies jellegű törekvéseknek sokszor háttérbe kell szorulniok a mai világi fejlődés másnemű, napirenden álló érdekei előtt. A Kölcsey-egylet körében már két évvel ezelőtt bejelentek, hogy az emléktáblát 1888 pünkösdjén leleplezhetik. Varjassy Árpád tanfelügyelő el is készíté rá a hangzatos distyehont: »Sárossy itt született, lanttel kelt szárnyra e házból Zengeni nemzeti dalt, kelteni honfi erényt.« Sárossy Gyula — 1816—1861. — emléknek. 1888. De mivel a szülőházon ily hosszú sorú verssel az emléktáblát nem lehetett volna elhelyezni, a föliraton változtatni kellett, s noha az emléktábla még abban az évben elkészült, az ünnepélyt őszről — mikor Arad-Hegyalja szürettel van elfoglalva — későbbre halasztották. Úgy volt tavaly, hogy pünkösdkor megtarthatják. De az ünnep helyett egy »album« jött létre, melyet az emléktábla indítványozója, Naményi Lajos szerkesztett és adott ki, sok gonddal és szép sikerrel. Megvan abban a költő elég hű arcképe, Szamosy Elek műve után, nem valami tiszta nyomatban, de mégis úgy, hogy művész keze jó arcképet alkothatna utána. Megvan világos nyomatban, fényképe után, a borossebesi földszintes kőház, magas tetővel, az utcára négy ablakkal, a második és harmadik közt a kőtáblával, a rácsos kapuval és kerítéssel, az udvarra néző folyosóval s az udvaron egy fával. Van továbbá az albumban vagy busz dolgozat, melyek I részint éneket mondanak a költő emlékezetére, nagyobb részint pedig a Sárosy Gyula életére, jellemére, viszonyaira vonatkozó jegyzeteket foglalnak magukban, köztük nem egy a közvetlen ismeretség értékes terméke, a már csaknem harminc éve nyugvó dalnok egykori jó barátaitól, tisztelőitől, sőt a saját élő lányától is. Ez az album értékes kárpótlás volt a múlt nyárról elmaradt helyi ünnepért. Oly könyv, mely Sárosy Gyula emlékét, érdemeit, szenvedéseit több oldalról világítja meg; mely könnyen megszerezhető volt (s megszerezhető ma is,) országszerte, s melyet nem fognak nélkülözhetni azok, kik majdan a nemzeti nagy virradás pár évtizedi szépirodalmának nem csupán lángelméinek, hanem minden számottevő bajnokának tüzetes jellemzésével fognak foglalkozni. Mert ennek is meg fog jönni a maga ideje, midőn az élő nemzedékek nagyobb kegyelettel fordulnak vissza s azok felé, kik énekszóval és lelkes igékkel küzdöttek a megújuló Magyarországért, s e küzdelemnek mártírjaivá lettek. Aki a tavaly kiadott albumot végig forgat,, éreznie kell, hogy senkire sem lehet inkább, mit Sárosy Gyulára alkalmaznia. Eötvös Józsefnek eg szóváltoztatással e gyönyörű két sorát: »Dalt érdemel, mert költő, könnyet, mert szenvedett.« A költő és a szenvedő emlékezetére ma végre megtartják Borossebesen a már több ízben elhalasztott leleplezési ünnepet. Akármilyen lesz annak külső képe, bárcsak helyi vagy megyei jelleggel bírjon is.